2024. június 6.

C. K. Zolya - #Veled?Soha!

   📚 Könyvajánló 📚


#Zorkavagyok #huszonnyolc #megcsaltmenyasszony #Balatonfüred #osztálytalálkozó #készkáosz

Pár hónappal ezelőtt volt egy jól megfogalmazott monológom a tízéves osztálytalálkozómra. Idilli képet festett az idillinek tűnő életemről. Aztán a vőlegényem bebizonyította, hogy tévedtem. Most, hogy a régi osztálytársaim kíváncsi tekintete előtt állok, azon tűnődőm, hol is kezdjem. Míg mások esküvővel és gyerekkel dicsekedhetnek, én mindössze arról tudok beszámolni, hogy a vőlegényem megcsalt, a vígasztalódásra szánt nyaralásom pedig különös fordulatot vett egy baleset miatt, amit egyébként életem legidegesítőbb embere idézett elő. Varga Lénárt tenyérbemászóan utálatos, bosszantóan szexi és pár óra elég volt neki arra, hogy teljesen összekuszálja az életemet.

Zorka és Lénárt dinamikus kapcsolatában gyakran váltják egymást a humoros és szenvedélyes pillanatok. A kétértelmű beszólások, a szellemes párbeszédek és erotikus jelenetek teszik igazán szórakoztatóvá a regényt.




Valahol, valamikor, már így neten futottam bele ebbe a könyvbe. Mégis, akkor elsiklottam felette. Most pedig egy dedikálás apropóján kerestem rá konkrétan. Lakatos Levente ezúttal standdal, új könyvvel, kiadóként is kint lesz az Ünnepi Könyvhéten. Méghozzá remek magyar szerzők fognak dedikálni náluk. Az egyik lesz közülük C.K.Zolya. Így mondom, ha már tervezek menni, alap, hogy Leventéhez is, akkor megnéztem a szerzőket. És mivel Zolyától nem olvastam még, így rákerestem. 

Kiadta ezt a kötet. Akkor ugrott be, hogy látni láttam már, de itt a tudományom ebben ki is merült. Na de majd most. Csekkoltam a könyvet, azonnal került is a kívánságlistámra. Rendeltem a boltba, beszereztem, elolvastam és kijelenthetem, hogy imádtam! 

Pedig tényleg csak a borítót láttam, fülszöveget olvastam. Nem tudtam, hogy hogy ír a szerző, milyen lesz olvasni, mégis már ott volt a jó megérzésem, hogy ez be fog jönni. Nagyon örülök, hogy így lett. 

Igazán meglepett, mikor megérkezett a könyv. A mérete. Hát irtó kis aranyos. Eleve imádom ezeket a rajzos borítókat. Mi tagadás, remekül illik a történethez is, amit rejt. Amilyen kis pici könyv, annyira jó. 

Az írónő elképesztően jól ír. Fiatalos, modern, lendületes. Az írása és a története is. Elkezdtem és nem volt megállás. 

Mindig imádom, ez is óriási plusz pont volt, hogy magyar szereplős regény, ráadásul magyar helyszíneken is játszódik! Imádtam! Ezt és összességében az egészet. 

Maga a történet lényege, hogy adott nekünk egy fiatal nő, Zorka. Jóformán mindene megvan. Munka, álompasi, küszöbön az eljegyzés. Na igen. Majd szépen kiderül a párjáról, hogy egy hűtlen gazember. Iszonyatosan tetszett, hogy hiába próbált a csávó magyarázkodni, majd mikor az nem jött be, akkor természetesen inkább támadni és Zorkát a hibásnak beállítani, hogy a lány, olyan szinten a sarkára tudott állni, megmondta a frankót, kiállt magáért, hogy csak na. Le a kalappal. Már itt tudtam, hogy új kedvenc hősnőt avatok. Egy brutálisan erős csaj, ha kell kemény. Mégis azért természetesen érzelgős, érzelmes. Nyilván ő csendes magányában megélte ezt az egészet. Senki sem tud mindig kemény és erős maradni. De ez is így volt életszagú. Ráadásul egy nagyon jó dumás, jó humorú csajról beszélünk. Szerintem sokan képesek is vagyunk rögtön azonosulni vele, átérezni és élni amit őt. Hála a szerző remek leírásainak. 

Kaptunk természetesen egy tökéletesen hozzá passzoló férfi főhőst. Lénárt személyében. Ő tipikusan egy olyan férfi lett, akit alap, hogy mi női olvasók imádunk. Olyan tulajdonságokkal lett felruházva. Értelmes férfi, jó a humora, érzelmes is. Mert ha sokszor egy nagyképű seggfejnek is gondolná az ember, ha kell akkor ott van és segít. Pláne annak, aki fontos neki. Nem utolsó sorban, hát az írónő leírásainak hála, mi tagadás, egy brutál, szexi és dögös pasit láthatunk magunk előtt. Azért ez sem egy elhanyagolható dolog. 😍

Zorka és Lénárt kapcsolata egy ellenségekből szerelmesek sztori. Már ezzel a témával megvett az írónő. Tudom, már millió ilyet olvastunk, de én még mindig imádom! Pláne ha ez még jól is van megírva. Na és itt ebben nem volt hiba. 

Mert ha ismerősnek is tűnnek akár a karakterek ábrázolásai, akár maguk a cselekmények, akkor is összességében nagyon jó újdonságokat, csavarokat tudott belevinni az írónő. Elkezded olvasni és azonnal beszippant. Ennyi ilyen könyvvel a világban pedig ez tényleg kincs. 

Rendkívül olvasmányos volt, szórakoztató. Ugyanakkor valós problémákat és élethelyzeteket mutat be. Ezekre keres választ a sztori. Rengeteg jó tanácsot kaphatunk, miközben egy nagyon szép love sztorit is olvashatunk. 

Két igen felvágott és éles nyelvű hőssel. Zorka és Lénárt, hát mit ne mondjak, sok esetben irtó jókat röhögtem rajtuk és velük. Elképesztően jók a dumáik. Ezek a húzzuk egymás agyát párbeszédek, célozgatások. Imádtam! Állati jól mulattam olvasás közben. Nem utolsó sorban sokszor pirultam is. Hiszen voltak itt tüzesebb pillanatok is.  A kémia ugyanis hűha..... ezer fokos lángon égett a páros között. A szerző remekül és abszolút szépen adta vissza ezeket a részeket is. Természetesen a gondok, titkok, meglepetések sem hiányoztak. De még mennyire nem. Néha csak pislogtam. Le a kalappal! 

Óriási kedvencem lett ez az aranyos kis kötet. Új kedvenc szerzőt is avattam. Pedig a mai napig hallom, akár a boltban is, látom neten, videón, hogy még mindig sokan élből vetik el a magyar szerzőket. Ne tegyétek! Brutálisan sok jó magyar írónk van! C.K.Zolyan az egyik ilyen. 

Én nagyon köszönöm neki az élményt! Ami egyszerre volt remek kikapcsolódás, egy szórakoztató olvasmány, másrészt pedig igazán életszagú és tanulságos sztori is. Remekül megírva. Minden percét élveztem és szerettem annak, amit Zorka és Lénárt társaságában töltöttem. 

Mellettük még sok szintén kedvelhető szereplőt kaptunk. Lenne azért akikről szívesen olvasnék még. :) Nem hiányozhattak az unszimpatisabb szereplő/k sem. Minden úgy volt tökéletes ahogy alakult. Szerelem! 💚

Ha a tökéletes nyári kikapcsolódást keresed, akkor ez a Te regényed. Higgyétek el, nem fogjátok megbánni. Igazából bárhol és bármikor a tökéletes olvasmány lehet. Irány egy érzelmes és humoros, de közben komoly kaland. Főként egy balatoni helyszínnel. Csapjatok le rá! Az Ünnepi Könyvhéten is akár, ott még dedikáltatni is tudjátok majd! Gyertek Ti is! 




Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE.         



Néhány infóért a Könyvheti dedikálásról KATT A KÉPRE



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése