2020. augusztus 14.

Borbás Edina - A szeráj

Budapesti ​éjszakák titkai 1896-ban

A regényt valós események ihlették.
1896 tavaszán a Szofia nevű gőzös legénysége egy titokzatos lányt ment ki az örvénylő Dunából. A menyasszonyi ruhában fuldokló szépség minden emlékét elveszítette, így, jobb híján, az őt megmentő hajóról kapja a nevét.
Szofia szépsége áldás és átok is egyben. A gyönyörű lány előtt megnyílnak az akkor épült, Budai Konstantinápoly nevű szórakoztató negyed titkos szalonjának kapui, de ez akár a végzetét is jelentheti. Jótevője, ifjabb Pálffy Mór gróf saját jövőjét is kockára teszi, hogy a lány tisztaságát megőrizhesse. Vajon Szofia rátalál múltjára és régi önmagára, vagy örök homály fedi a Szeráj előtti életét?
A mulatónegyed üzemeltetője, Somossy Károly mindent és mindenkit felhasznál céljai elérése érdekében. Nem csak Szofiát mozgatja marionett bábúként, hanem Carola Cecíliát, Budapest díváját is képes lenne feláldozni, hogy vállalkozása ne valljon kudarcot. Európa legnagyobb szórakoztató negyedének a sorsa azonban, minden erőfeszítése ellenére, nem az ő kezében nyugszik.
A romantikus kalandregény szövevényes szálai egy elfeledett budapesti városrész rég megsemmisült falai közé repítik vissza az olvasót, ahol perzselő szenvedély, gonosz intrikák és izgalmas kalandok várják azokat, akik alámerülnek a történetbe.

Borbás Edina, MTA SZAB médiadíjas és Los Angeles Film Awardas díjas forgatókönyv-író ezúttal a millennium évébe kalauzolja el az olvasót, ahol minden megtörténhet.


Nagyon köszönöm az Álomgyár kiadónak és az írónőnek, hogy elolvashattam ezt a csodás regényt! Edinának külön köszönöm a különleges dedikálást! ;) ♥



Már régóta lógok ennek a könyvecskének az értékelésével, de ahogy mondani szokták jobb későn mint soha. Jöjjön tehát A szeráj.

Egy meseszép köntösbe bújtatott történet. Amit ha ti is elolvastok akkor nálatok is értelmet nyer a történet címe. Rájöttök, hogy tökéletesen illik a borító a sztorihoz. Ami már első pillantásra felkelti az olvasó figyelmét. És akkor még hozzájön egy érdekes, izgalmasnak hangzó fülszöveg és már nem is lehet ellenállni.

Igaz nekem mégis akadt egy ici pici kételyem. Nem magával a sztorival hanem a témával amit képvisel. Akadtak fenntartásaim a történelmi regényekkel kapcsolatban.

Ez a sztori egy csodaszép történelmi romantikus regény. Így nem is annyira a romantikus mivoltával, - mert az jöhet bármilyen mennyiségben, - hanem inkább a történelmi részével álltam hadilábon. Talán ezekből is az olyan regényektől tartottam picit amik Magyarországon játszódnak.

" Én mondom, egy életünk van, amit nem érdemes rövidebbre szabni, mint ami egyébként adatik belőle. "

De elolvasva A szerájt nyugodtan elmondhatom nektek, hogy Edina az utolsó ici pici kételyemet is elsöpörte. Egy bámulatosan kitalált, megalkotott és bemutatott századfordulós regényt olvashatunk tőle. Így mindenki bátran vegye a kezébe!



Ti sem fogjátok megbánni! Én minden pillanatát élveztem és imádtam!

Szóval drága Edina, nagyon szépen köszönöm ezt a csodás élményt! Hogy visszarepülhettem az időben, a mi történelmünk eme csodás kis szegletébe és elolvashattam ezt a regényt!

Egy igazi és hamisítatlan századfordulós, romantikus mese A szeráj.

Ráadásul egy olyan szerzőtől akin látszik, a történetet olvasva érezhető, hogy nem csak a kötelező kutatómunka van a sztori mögött. Amit ugye igaz történet ihletett. Ugyanis tudhatjuk és le is jön az olvasónak, hogy egy olyan írónő írta ezt a regényt, aki igen kutatott de nem csak azért akar egy ilyen korról regényt elhozni nekünk, hogy csak újat mutasson, hanem megmutassa, hogy ő maga is mennyire imádja ezt a kort. Ennek az időnek a történelmét. És, hogy velünk is megszerettesse. Ami nálam például abszolút sikerült is. :)

" A fellépő lányok színes jelmezeikben úgy tündököltek, mint a legszínpompásabb pillangók. Arany pénzérmék csörögtek kerekded csípőik körül, selyem és muszlin anyagok fodrozódtak kecses testük mozdulatait követve, míg homlokukat elegáns fejdíszek takarták. "

Ezért is jöhet ilyen remekül át a sztori az olvasónak. Van szerencsém személyesen is ismerni Edinát, akivel sokat beszélgettünk már nálunk a könyvesboltban. Olyankor mesélt nekem erről a korról. Le a kalappal előtte, a lelkesedése előtt. Hogy mennyire szereti és mennyi minden tud ezekről az időkről. Most már nem csak ő imádja és szereti ezt a korszakot hanem velem is megszerettette ahogy mesélt róla. Ahogy A szerájon keresztül is visszaadta nekem.

Köszönöm! Annyira imádtam!

Na de akkor jöjjenek kezdésnek a szereplők:

Sophia, a fiatal, ismeretlen és amnéziás lány akit a Duna vizéből húz ki a Sophia nevű hajó legénysége. Innen is jön a lány neve.


Az ő személyében egy azonnal megkedvelhető női hősnőt kapunk. Akinek már az elején igencsak viszontagságosan indul a története. Hiszen menyasszonyi ruhában halásszák ki a folyó vízéből, ráadásul azt sem tudja mi történt vele, ki ő, honnan jött. Már ez egy óriási trauma számára. Hiszen próbálná keresni a saját válaszait mégsem igazán sikerül.

És akkor még egy teljesen új, ismeretlen környezetbe,új emberek közé is kerül. Mégis nem véletlenül kedveli és szereti meg Sophia karakterét azonnal és végig az olvasó. Mert a nem kicsi gondjai ellenére is egy kedves, aranyos, segítőkész, érett gondolkodású és eszű lányt ismerhetünk meg benne. Szüksége is van ezekre a tulajdonságokra, az erejére hiszen egy olyan világba csöppen ahol sokszor a csillogás mögött ott lapul az intrika, hazugságok és félelmek.

De meg kell mondanom Edina remekül vezette a sztorit és a karaktereit.

" Fújt egy nagyot, hogy visszaszerezze hidegvérét, és kilépett az ebédlőbe. Ismét a csábos díva arcát kellett mutatnia, akármennyire is dúltak benne a viharok. "

Na de picit jöjjön a férfi főhős is.  Pálffy Mór gróf. Tipikusan a korra jellemző tulajdonságokkal rendelkező jóképű, fess, fiatal férfi. Aki mégis rendelkezik olyan tulajdonságokkal is amiknek hála mi nők azonnal odáig leszünk érte. Jóképű, jó humorú, intelligens, kedves, ugyanakkor szenvedélyes és romantikus. A tökéletes férfi. Akinek mondhatjuk, hogy az élete koránt sem olyan csodálatos. Hisz a rangjából kifolyólag, szintén a korra jellemző elvárásokat állít fel vele szemben a családja. Harcot vív az ész és a szív. Azt csinálja amit elvárnak tőle? Vagy kövesse a saját álmait?

És akkor még belebotlik egy gyönyörű, titokzatos fiatal lányba is.

Ha ennyi nem lenne elég egy szuper regényhez, akkor az írónő még felturbózta nekünk. Ami csöppet sem lett sok vagy túlzó. Pont, hogy még tökéletesebbé tette a regényt.

Hogy kettejükön felül a mellékszereplőknek is sok momentum jutott a sztoriban. Amit külön imádtam. Hiszen nekik is hála még jobban megismerhettük ezt a különleges, csillogó, titkokkal, félelmekkel, boldog és kevésbé vidám pillanatokkal is bemutatott korszakot. Ezt a vigalmi negyedet ahol játszódik a történet. A Kis Konstantinápolyt.

Aminek az ura és megálmodója egy számomra igencsak ellentmondásos úr, Somossy Károly. Bár legtöbbször inkább a nem éppen szimpatikus irányba mozdult el a mérleg nyelve vele kapcsolatban. Mégis azért voltak jó pillanatai és tettei is. Az biztos, hogy nélküle nem lenne ugyanaz a történet.

" Az idő minden sebet beforraszt, még ha heget is hagy maga után. "

Ahogy a negyed dívája, Carola Cecília nélkül sem. Aki egy hiú, magára sokat adó igazi díva. Aki szereti megkapni amit akar. Ami általában sikerül is neki.

Igaz, ahogy neki, úgy a többieknek is kijutnak a viszontagságok.

Hiszen a történet hozzávalói között ott lapul a már említett intrika, hazugságok, pénz. Mégis ezektől függetlenül egy csodás helyet ismerhetünk meg. A leírásoknak hála elképesztő részletességgel tudjuk a regény minden momentumát magunk előtt látni. Minden szereplőt, helyszínt és cselekményt.

Ahogy említettem akadnak szereplők szép számmal. Hiszen jobban megismerhetjük a hajó legénységét, a negyedben dolgozókat. Legtöbbjük életébe egész sokat bepillanthatunk és ezt nagyon szerettem. Sok pluszt ad a regénynek.

Amiben a borúsabb pillanatok mellé természetesen sok vidám, romantikus, szerelmes pillanat is jutott. A korra jellemző leírásokkal, amiket az írónő szintén elképesztően jól ad vissza az olvasónak.

" – Mondtam már, nekem az a sorsom, hogy megmentsem. Ezt a találkozásunk első pillanatától érzem (…) "

Bámulatosan mutatja be ezt az időszakot, az országunkat. Hogyan is működtek akkor a dolgok. A társadalmi különbségek okozta problémákat. Miközben nem kevés fordulatot és meglepetést is tartalmazott a sztori.

Ahogy elkezded, egyetlen pillanatra sem hagy unatkozni! Lehetetlen letenni!


Tökéletesen magam előtt láttam végig Sophia és Pálffy Mór, valamint a többiek történet. Budapest eme vidám, csillogással teli, másfelől néha sötétebb oldalát mutató részével együtt.

Egy elképesztően zseniális, érzelmes és fordulatos regényt kaptunk Edinától. Aminek minden pillanatát élveztem. Csak kevés volt :D

De jó oké, mint minden jó, egyszer véget ér. De közel sem panaszkodom hiszen hála neki egy nem mindennapi, lenyűgöző időutazáson vettem részt. Azonnal megszerethető és persze kevésbé kedvelhető karakterek társaságában. Itt az 1896-os Magyarországon.

Remek karakterek, szerelem, szenvedély, hazugságok, a színpad csillogása, sötétség, félelem, meglepetések. Csupa ilyen és még több szuper hozzávaló és kész is A szeráj.

Bámulatos leírásaival egy igazi gyöngyszem ez a regény!

Amit csak ajánlani tudok mindenkinek! Én nagyon örülök, hogy esélyt adtam neki ugyanis imádtam! Köszönöm mégegyszer Edinának ezt az elképesztően fantasztikus élményt amit a regénye olvasása nyújtott!

Bátran olvassátok el ti is! Higyjétek el, nem fogtok csalódni benne!

Én pedig ezt elolvasva, ahogy most időm engedi, veszem is a kezembe az írónő előző regényét, a Kék macskát. Ami noha hamarabb jelent meg mint A szeráj, mégis időben később játszódik. Így még örültem is neki, hogy még jobb időrendben olvashatom a történeteket.

Ti se hagyjátok ki őket!



Értékelés:



2020. augusztus 11.

Lakatos Levente - Próbáltam ​mindezt elfelejteni




„Minden történet alapja a valóság, a tapasztalat. Amikor a kezedben tartott kötet mesélője, Fanni röviden megosztotta velem, mennyi szörnyűségen kellett átesnie gyerekkorában, azonnal éreztem, elérkezett az idő, hogy a saját viszolygásommal szembenézve nyissak az igaz történetek felé. Mert ennek a lánynak a pokla akkor kaphat értelmet, ha a lehető legtöbb ember tanul belőle. Legyen szó a párválasztásról, a kötelességvállalásról, az elfojtott titokról, vagy akár a szülő-gyermek viszonyról, Fanni sztorija szerintem senkit sem hagy hidegen. Azt hiszem, a kész szöveget visszaolvasva még maga a mesélő is kapott új, a feldolgozást talán elősegítő nézőpontokat” – Lakatos Levente





Ezúttal egy teljesen más történetet és ha lehet így mondani műfajt is olvashatunk a szerzőtől. Leventétől eddig is elképesztően jó regényeket kaptunk, de inkább fikciókat olvashattunk, még ha akadt is valóság alapja a történeteinek, nem ilyen konkrét igaz történeten alapuló írásokat szokhattunk meg tőle.

Ez neki és nekünk olvasóknak is nagy újdonság.

" A bizalom sérülékeny dolog, élesen törik, pláne, ha az ember lánya szégyelli a történteket, és ezért még kiszolgáltatottabbnak éli meg a megnyílást. Mennyire nyomorúságos, hogy bár tudtam, nem én voltam a hibás, áldozatként mégis én szégyelltem magamat… "

Ugyanakkor ha a történetből, a sztoriból kiindulva mondhatok ilyet, akkor ezt is remek volt olvasni. Főként ezt a történetet, hiszen nem éppen egy leány álom sztorit mond el nekünk.

Egy ilyen történetet is tudni kell megírni. Levente pedig itt is és ismét bebizonyította, hogy erre is képes. Nem is akárhogy!

" A bűnösök szánalmasan kiszámítható reakciója az áldozathibáztatás, és sajnos sokan el is hiszik, hogy vétettek. Én is elbizonytalanodtam, pedig az áldozat soha nem hibás. "

Tökéletesen képes volt visszaadni nekünk Fanni történetét.

Sajnos a sztori nem hétköznapi. Hallani ilyen történeteket és ilyenkor mi örülünk, hogy soha nem éltünk ilyet át. Hiszen még olvasni is szívszorító volt. Belegondolni, hogy ilyen akár nap mint nap megtörténik gyerekekkel.

Szomorú, szívszorító, ugyanakkor rendkívül dühítő.

Szerintem remek dolog, hogy az átélője a sztorinak elmesélte ezt. Hátha erre a tabunak számító témára sikerül felhívni a figyelmet. Azt sajnos nem tudom, hogy segíthet e csökkenteni vagy elkerülni az ilyen eseteket de csak remélni tudom, hogy igen.

" Minden lány istennek akarja látni az apját. Önzetlen istennek. "

A történet szereplője Fanni, aki már kisgyermekként is pokoli dolgokon ment keresztül. Szerintem már a novella fülszövegéből sejthető miről is fogunk olvasni.

Fájdalmas, hihetetlen és lelket megterhelő. Mégis elolvassuk és együtt érzünk ezzel a lánnyal. Számunkra is iszonyatos átélni, hiszen Levente részletesen és nagyon jól megírta nekünk, hogy mi is átérezhessük. Miközben mi akikkel sosem történet ilyen, hálát adunk a sorsnak amiért megkímélt bennünket egy ilyen rémálom átélésétől.

Elmeséli milyen hatással vannak a történtek arra a kicsi lányra. Hogy miként képes felnőttként ezzel élni. Viszonyulni a családjához, vagy a párkapcsolatokhoz.

" Akiket szeretve nevelt a családjuk, nem is tudják, mennyire szerencsések. "

Egy szomorú ugyanakkor rendkívül tanulságos történet. Amit szerintem mindenkinek olvasnia kell. Hátha ez is segíten tenni az ellen, hogy ilyet senkinek se kelljen átélni. Azt hiszem ez némileg hiú ábránd, de ahogy mondani szokták, a remény hal meg utoljára.

A sztorit elolvasva még így is mondhatom azt, hogy ezek a borzalmak átélése után még talán ennél is akadhat még sokkal rosszabb. Hihetetlen, pokoli és fájdalmas.

Mégis ajánlom olvasásra mindenkinek! Egy életszagú, tanulságos, nagyon is valós történet. Köszönöm Leventének, hogy ezt az oldalát is megmutatta nekünk! És ennek a csodás és erős lánynak aki elmesélte nekünk a történetét! Köszönjük!



Értékelés: