2016. november 29.

Új KMK könyv

És egy bejegyzés ami ismét tovább növeli a listámat, hogy miket is kell még beszerezni :D

Az egyik újdonsága a kiadónak egy olyan könyv amiről sokat hallottunk már, én legalábbis és azok akik anno az Ulpius könyveit olvasták. Ugyanis nálunk jelent volna meg a könyv de ugye eddig nem jutottunk el.

Borítót és fülszöveget kaptunk ami miatt vártuk a lányokkal de eddig nem kaptuk meg. Nos most hála a Könyvmolyképző kiadónak végre olvashatjuk.

Ulpiusnál ez lett volna a cím és borító:


Jöjjön tehát a borító és a fülszöveg immár a KMK-tól egy újabb Rubin pöttyös könyvként:

Amikor Natalie Conner békés reggeli sétájára indult, hogy fényképeket készítsen a parton, nem számított rá, hogy összetűzésbe keveredik egy szexi idegennel. És különben is, miből gondolja, hogy a lány őt akarja lefényképezni? Ki ez a férfi? Egy dolog azonban biztos: rendkívül vonzó és hihetetlenül romantikus – Natalie sebzett lelkének pedig most épp erre van szüksége. 
Luke Williams csupán egy kis magányra vágyik, így a feléje szegezett újabb fényképezőgép látványától azonnal a lencse mögötti szépségnek esik. Amikor rájön, hogy a lánynak fogalma sincs róla, ki is ő, felébred benne a kíváncsiság, és a lány vonzereje a hatalmába keríti. Natalie pimaszsága az újdonság varázsával hat rá, ráadásul a lány teste szexre termett, és Luke nem tud betelni vele. Ám arra még nem áll készen, hogy elmondja neki, ki is ő valójában. 
Natalie egyenes természet, aki nehezen viseli a hazugságokat és a titkokat. Mi lesz ennek az új kapcsolatnak a sorsa, amikor rájön, mit is rejteget Luke?


Borító ügyben ha választani kellene talán a régi nekem kicsit jobban bejött, de ez is tetszik. Mindenképpen felkerül a listámra.



Luxen borító

Szép estét nektek :)

És csak, hogy még szebb legyen és ahogy a cím is mutatja egy borítóval érkezem. Vagyis pontosabban a KMK kiadó.

Nemrég írtam róla, hogyha minden igaz még idén érkezik egy új rész a Luxen sorozathoz. Mégpedig az Ónix Daemon szemszögéből.

Csak most már borító is társul hozzá. Íme:


Daemonnal összekapcsolódni szívás....


Ráadásul nemrég eltökélte,hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban. 

De nem ez a legnagyobb problémánk. 
A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, mindkettőnknek végünk. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam.....de ennek súlyos ára van. 
És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek. 
Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak? Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el? És mit akarnak Daemonéltól -  na meg tőlem - a védelmisek? 
Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás. 
Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat.......


Éld át az Ónix történet Daemonnal!

Egy kis fülszöveg hozzá biztos ami  biztos :)




Nem sokban különbözik ugyan a borító az Oblivion első részétől csupán csak a háttér de nekem ez még jobban bejön mint az előző. És hát Daemon szóval teljesen mindegy milyen körítéssel jön :)

Ő volt az előző borító











Előrendelni pedig itt tudjuk: KATT

2016. november 27.

Aurora Rose Reynolds - November előtt

November: 
Elhagytam New Yorkot, és a rossz emlékeimet, örökre. Tenessee várt, és apa sztriptíz klubja, ahol könyvelőként dolgozom. 
A klubban ismertem meg Asher Maysont. 
Asher tipikus rosszfiú, és én nem akarok tőle semmit.

Asher: 
Mióta csak az eszemet tudom, soha nem okozott gondot megszereznem egyetlen nőt sem – November előtt. 
De akarom őt, jobban mindennél. És megszerzem.



Ebből a rövidke fülszövegből na és persze a borítóból ami nagyon megtetszett mindenképpen kíváncsi voltam a könyvre. Lássuk mi is lett ebből végül :)


Megismerhetjük Novembert ezzel az érdekes névvel, legalábbis számomra. Egy szörnyű dolgon próbál túl lenni ami vele történt. Pontosabban több dolgon is. Egy csúnya támadáson, szakításon a vőlegényével és nem kifejezetten jó kapcsolatán az édesanyjával. Tehát bőven kijutott a lánynak.

Ezek miatt hagyja el New Yorkot, hogy az apjához költözzön Tenesseebe. Az őt ért támadásban azonban jó is történt vele ha lehet így mondani. Kapott egy új barátot aki mondhatni akkor megmentette őt. Mégpedig egy nem éppen kis kutya Bestia személyében. A kutya azóta is hű társa és az utazásra is vele tart természetesen.

Ekkor kezdődnek csak igazán November kalandjai. Amikor megérkezik az apjához akivel nem olyan régóta ápolnak kapcsolatot főleg az anyja miatt. Még szerencse, hogy legalább az apja szereti őt és vele jó a kapcsolata. Nagyon szimpatikus volt a faterja, még a furcsa foglalkozása ellenére is. Hiszen övé a sztriptíz klub ahol könyvelőként kezd el dolgozni November.

Amikor is belép az életébe a már fülszövegben emlegetett rossz fiú: Asher. Na egy kicsit Novemberrel ellentétben a srácnak jobb lett a név választása. Ez a hónapról elnevezés nekem annyira nem jött be. De vissza a srácra. Hát egy igen érdekes pillanatot választottak az ismerkedésre. Tetszett ugyanakkor, hogy annak ellenére ami a lánnyal történt igencsak odatudta mondani a magáét Ashernek amikor megismerkedtek.

És itt jön be az a rész ami a fülszövegben lett említve miszerint Asher egy rossz fiú. A történetben közel sem annak ismerhetjük meg. Vagy legalábbis nem annyira. Persze ő is dögös, ráadásul tetkós mint azok a bizonyos rossz fiúk akiket annyira szeretünk. Akiknek csak úgy csüngenek a nyakukon a csajok. És akiknek ő sem mond nemet. Egészen Novemberig.Persze utána is jelen vannak a nők, vagyis csak szeretnének. De teljesen másként ismerhetjük meg őt a találkozásuk után. De persze ennek is megvan az oka. Az a bizonyos dolog ami előbb utóbb minden Mayson fiút utolér....de erről olvashattok és megtudjátok mi is ez :)

Nekem ez volt ami furcsa volt a történetben. Vagyis túlságosan gyorsan történt minden. Persze a lány nem akar rossz fiúval kezdeni dolog...És tudjuk, hogy ez Novembernél sem tart sokáig. Sőt. Ez ahogy ők összejöttek nekem olyan volt, hogy rögtön durr bele a közepébe.

Ugyanakkor itt kezdtük még jobban megismerni Ashert is. Akiről hamar kiderült, hogy nem igen szereti ha valami nem úgy történik ahogy ő akarja. November pedig volt, hogy kitudott állni azért amit akart, de lássuk be a legtöbb esetben a rossz fiú győzött. :)



Összességében tetszett a történet még ha nekem kissé gyorsan be is indult a dolog. Vonzódás, a sistergés kettejük között, erotika és szerelem sem hiányzott a történetből. Megfűszerezve persze nem kis bonyodalommal is. Hiszen a múlt visszaköszön és valaki még mindig November nyomában van. Amire mindenki próbált választ találni miközben zajlik az életük.

Ez a szál nekem igencsak meglepő volt. Valaki teljesen idegenre tippeltem volna aki mindennek a hátterében állt szóval ezt remekül kitalálta az író nő. Meglepő volt nagyon és hihetetlen is de jól kitalált.

Az nagyon tetszett még a könyvben, hogy néha Asher fejébe is beleláthattunk ugyanis egy egy fejezetet tőle is kaptunk. És ugye a pasik fejébe belelátni mindig jó szokott lenni noha legtöbbször nem kell gondolat olvasónak lenni, hogy tudjuk mi jár a fejükben :)

Ami a többi szereplőt illeti November családját nagyon kedveltem, bár mintha Asheré többet szerepelt volna. Kezdve a nagyijával akit nagyon bírtam a szüleivel együtt. A fiúkról, a testvéreiről már ne is beszéljük. Trevor nagyon szimpatikus volt. És mellette November új, nem kicsit félénk barátnője Liz. És velük kapcsolatban volt egy megérzésem, reményem ami mint utólag kiderült be is jött na de erről nemsokára....

És persze Bestia is nagy kedvenc lett :)

Mint írtam összességében tetszett a történet. Szimpatikusan, szerethetőek voltak a karakterek. Az is remek lett ahogy alakult a kettejük élete. A legjobban a vége fogott meg és az epilógust imádtam. Ott aztán a mi csajok olvadozhatunk.. Szuper lett. Szóval hajrá mindenkinek.

És mivel sorozatot kapunk ennyit tudtam róla, de a vége után néztem csak jobban utána. Úgy tűnik biztos lesz még ezen kívül egy rész amiben az itt megkedvelt egyik testvér Trevor kap egy történetet a már említett Lizzel. Ebben reménykedtem ahogy néha felbukkantak a történetben, hogy alakul itt valami és lám kapnak egy saját történetet amit nagyon kíváncsian várok.

Majd jön még két rész.

Egyenlőre csak a borítók vannak meg de ahogy lesznek fülszövegek jönnek azok is:



 Sorra kerülnek tehát a Mayson fiúk. Ebben először Asher, majd jön Trevor, Cash és Nico :) Ezek után már csak annyi a dolgunk, hogy nagyon várjuk a második részt kezdésnek :) 

Valamint ahogy képeket keresgéltem ráakadtam egy másik sorozatra az író nőtől ami valamilyen szinten ehhez is kapcsolódik. Annak az első részében ugyanis az itt is megismert egyik szereplő Trenton, a fiúk unokatestvére kap saját sztorit. Hát kíváncsi lennék erre is már abból amennyire itt megismerhettük őt, remélem ezt is elolvashatjuk majd: 



Végül pedig nincs más hátra mint az értékelés: 



A könyvet nagyon köszönöm a Művelt Nép Kiadónak! 

2016. november 25.

Itt az új Maffia

És végül de nem utolsó sorban jöjjön aminek a legjobban örültem most. Aki ismer tudja, hogy ez a sorozat az amit a legjobban imádok és bármikor elolvasok. Ja és mindenkinek ajánlom :)

Szóóóóóval végre meeeegjeleeeent :)

Bizony itt van a kezemben a Maffia ölelésében új kiadása. Az első rész után ami szintén a bővített verzió volt nagyon vártam, hogy ismét elmerülhessek ebben a történetben és folytatódjon. Mert persze ahogy az első kiadásban itt is a legjobbkor lett vége.

Annyi a baj csupán azzal, hogy ma elhoztam, hogy pokolian nagy a kísértés, hogy eldobjak mindent és nekiálljak. Pedig van még amit előtte kell elolvassak. De Massimonak nagyon nehéz ellenállni. Próbálom elhúzni,hogy előtte elolvasom amiket kell, és úgymond tovább tartson. Meglátjuk meddig bírom ki, hogy nem esek neki. És ehhez olyan időpont is kell amikor egy ültő helyemben kitudom olvasni :D

A lányok turnéján akartam elhozni de csak nem bírtam ki. Sebaj az Arab lánya akkor kerül hozzám és dedikálva is lesznek. :)

 olyan szééép, imádom <3

Köszönjük Borsa :)

Nemtudok más mondani ez a sorozat nálam a best :) 

És ha már Álomgyár akkor ne feledjétek, hogyha ti is szeretitek a lányok könyveit akkor figyeljétek hol és mikor lehet találkozni velük. 

Hozzánk 7.-én jönnek :)



Újabb könyvek érkeztek

Csak,hogy tényleg ne unatkozzak tegnap még egy könyv érkezett. Nagyon vártam őt is és annyira szép lett. Még jobban várom, hogy ezt is olvassam. Eddig csak nyugisan volt mit olvasgatni most pedig bőség zavara. A másikért pedig én mentem a kiadóhoz :)

Ő lenne az aki házhoz jött:


Az ​​ellenállhatatlan rosszfiú, Kaiden Rowe sohasem akart pénzt, népszerűséget, zenei tehetséget vagy csinos csajokat. Ám óriásként, azaz a démonhercegek gyermekeként mégis mindez az ölébe pottyant. Ő a bujaság hercegének fia, sokat tanult az apjától, és így a szenvedély és a csábítás mesterévé, az érzékek irányítójává vált. Kaidan nagyon jó volt abban, amit csinált. Egészen addig, amíg nem találkozott az okos, bátor és elképzelhetetlenül jóságos Anna Whitt-tel… 
Kaidan mindent megtesz, hogy a lány átadja magát a bűnös élvezetekkel teli életnek. De Anna látszólag teljesen immunis a fiú csáberejére. Egy bukott és egy őrzőangyal lányaként többre ösztönzi Kaidant, mint amennyit valaha is megérdemelne. Ám a szívnek nem lehet parancsolni. Kapcsolatuk épp annyira kínzó, mint amennyire szenvedélyes, mivel egy óriásnak tilos szerelembe esnie. Bár Kai minden erejével próbálja elkerülni, egyszerűen nem bír távol maradni Annától, és Anna sem tőle. 
Annának kiválasztottként el kell tüntetnie a démonokat a föld színéről. De azt is elhatározza, hogy minden óriást megment a sötét élettől. Ezért egyesíti erőit Kaidanével, hogy legyőzzék a zsarnok herceget. Kaidenre az eddig legkeményebb harc vár, a szív csatája.

Imádom ezt a sorozatot. A főhősnő Anna szemszögéből olvashattuk eredetileg a sorozatot most pedig beleláthatunk egy teljes könyv erejéig Kaiden fejébe, hogy ő miként is élte át a történeteket. Nagyon nagyon várom, hogy ezt is elolvashassam. Biztos imádni fogom akárcsak az eddigi részeket. 

Nagyon köszönöm őt is a Maxim kiadónak! 


A másik szerzemény pedig egy új KMK-s könyv. Ezt szintén nagyon vártam. Azóta, hogy elolvastam a sorozat második részének a végén az ízelítő első fejezetet. A könyv a Szerelem csillagjegyében sorozat harmadik részeként érkezik. Ugyanakkor egy nem mindennapi történetet kapunk hiszen a két főhősünk nem is lehetne nagyobb ellentéte egymásnak. Egy ügyvéd és egy pornószínész.. Hát nem véletlenül vártam nagyon, hogy olvashassam mi is sül ki belőle. 


Grace Hamilton az a lány, akinek mindig van egy terve. Pontosan tudja, merre tart az élete, és büszke magára, amiért mindig célt ér. Még sohasem lépte át a határokat, nem foglalkozott a saját vágyaival, és azzal sem, hogy kinek akar ennyire megfelelni. 
Ám egyszer csak találkozott Vele… 
Carson Stinger semmilyen szabályt nem tart be, csakis a sajátját. A felnőtt szórakoztatóiparban dolgozva mit sem törődik vele, hogy mit gondolnak róla mások. Egyik napról a másikra él, cél és terv nélkül. Tudja, mit akarnak tőle a nők, és azt hiszi, csupán ennyit is tud nyújtani nekik. 
Ám egyszer csak találkozott Vele… 
Miután a sors arra kényszerítette őket, hogy összezárva töltsenek el néhány órát, mindketten megváltoznak. Ám két olyan ember számára, akiknek találkozniuk sem lett volna szabad, lehetetlen felülemelkedni a teljesen különböző valóságuk határain. 
Legalábbis egyelőre…

Érkeznek nemsokára

És hamarosan ők érkeznek még ide a blogra mégpedig vélemény formájában:

A Művelt nép kiadó új könyvei közül három:

Mira Sabo - Dr. Farkas bárányai
A.R. Reynolds - November előtt
Lauren Blakely - Kőkemény

Dr. Farkas Tamás a sztárügyvéd éppolyan összetett személyiség, mint bármelyikünk. Olykor a szenvedélyes, lobbanékony, mindig támadásra és küzdésre kész, szexéhes Farkas, máskor meg az eminens, érzelemgazdag jófiú, Tamás, aki természetéből adódóan mindig háttérbe szorul, amíg a vadállat kiéli vágyait. 
Elérkezik a pillanat, amikor a sok egyéjszakás kaland után felbukkan A Nő, akitől még Farkasnak is tátva marad a szája, de most Tamás szerelemre gyullad. Megbabonázza a fiatal lány tisztasága, és felerősödik benne a stabilitás utáni vágy. Ám a lecke sem marad el, és visszaköszön a sötét titkokkal teli múlt, hogy Farkas megértsen, túléljen, átértékeljen. 
Vajon sikerül megszelídíteni a Farkast? Összhangba tud kerülni a személyiség két fele, hogy dr. Farkas Tamás egy életre elköteleződjön egy nő mellett? Vagy alulmarad Tamás, és végleges győzelmet arat a benne szunnyadó vadállat?

Mira Sabo, az Amíg kinyílik a szemünk című bestseller szerzője legújabb regényében tovább követi a budapesti elit erotikával, droggal és pénzzel felpumpált luxuséletét, a rá jellemző szókimondó, és lebilincselő stílusban.




November: 
Elhagytam New Yorkot, és a rossz emlékeimet, örökre. Tenessee várt, és apa sztriptíz klubja, ahol könyvelőként dolgozom. 
A klubban ismertem meg Asher Maysont. 
Asher tipikus rosszfiú, és én nem akarok tőle semmit.

Asher: 
Mióta csak az eszemet tudom, soha nem okozott gondot megszereznem egyetlen nőt sem – November előtt. 

De akarom őt, jobban mindennél. És megszerzem.











Nem ​​elég csak a jó szél, hölgyeim. Az árbóc mérete is számít. 
Én pedig mindent beleadok. Nekem tényleg megvan MINDEN szükséges felszerelésem: jó külső, agy, komoly vagyon és egy jó nagy f@sz. 
Alighanem seggfejnek gondolnak. Annak tűnök, nem igaz? Rohadt szexi vagyok, eszement gazdag, pokolian okos, és akkorával vagyok megáldva, mint egy ló. 
De tudják mit? Még nem hallották a történetemet. Talán playboy vagyok, a New York-i pletykalapok annak neveznek. Csakhogy olyan playboy, aki valójában remek fickó. Ezért lettem különleges. 
Az egyetlen gond, hogy apám miatt vissza kell vennem egy kicsit. Konzervatív befektetők akarják megvenni a zászlóshajóját – a Fifth Avenue-n lévő ékszerboltot –, ezért nem csupán kordában kell tartanom a kígyót, hanem elkötelezettnek kell látszanom. Rendben. Ennyit megtehetek apáért. Elvégre neki köszönhetem a családi ékszereket. Szóval megkérem a legjobb barátomat és üzlettársamat, hogy a következő hétre legyen a menyasszonyom. Charlotte benne van a dologban – azért mond igent, hogy viselhesse ezt a jókora követ. 
Ám hamarosan a nyilvánosság előtti színlelés a hálószobában egyáltalán nem lesz megjátszás, hiszen Charlotte képtelen lesz majd tettetni a lábujjgörbítő, ablak rezegtető orgazmus-sikolyait, miközben új magaslatokba röpítem majd a lepedők között. 
De azt hiszem, én azt nem tudom majd színlelni, hogy érzek iránta valamit… 

Mi a csudába sodortam magam ezzel a… kőkemény dologgal itt?


Ők lennének azok. Mindháromra nagyon kíváncsi vagyok. Kezdésnek a November előtt van soron. Úgy tűnik unatkozni nem fogok de nem baj :)

A könyveket nagyon köszönöm a kiadónak! 

Itt a borító

Érkezzen még így estére az egyik nagyon várt könyvhöz borító. A Könyvmolyképző kiadótól érkezik decemberben ha minden igaz egy újabb könyv a Luxen sorozathoz.
Mégpedig az Origin című részből megismert Hunter története.

Fülszöveget már kaptunk amit nem olyan régen szintén kiraktam. De végre borító is társult hozzá. Aki látta már a könyv külföldi borítóját nagy meglepetés nem éri. Annyi változás történt a könyvnél, hogy nem Vörös pöttyös besorolást kap a könyv hanem egy új pöttyös könyvként jelenik még.

Mégpedig Zafír pöttyös könyv lesz az Obsession - Függőség:


Őrülten nagyképű..... de meg kell veszni érte.
Hunter könyörtelen bérgyilkos. A Védelmi Minisztérium szoros megfigyelés alatt tartja, de ez nem zavarja, hiszen az a feladata, hogy végezzen a rosszfiúkkal. Ideje nagy részében imádja a munkáját. Egészen addig, míg nem mindennapi feladatot kap: meg kell védenie egy embert az arumok egyik halhatatlan ellenségétől. 
Serena Cross egy szavát sem hiszi a legjobb barátnőjének, aki azt állítja, hogy a saját szemével látta ahogy egy befolyásos szenátor fia átváltozott valami.......természetfelettivé. Ugyan ki hinne el ekkora sületlenséget? Serena azonban hamarosan szemtanúja lesz annak, hogy a barátnőjét meggyilkolja egy idegen, és ezáltal egy olyan világba csöppen, ahol egyesek ölni is képesek azért, hogy a titok titok maradjon. 
Annak ellenére, hogy másfélék, Hunterben szenvedélyes vágy ébred Serena iránt, ezért az arum a maga számára is meglepő dolgot tesz: megszegi az eddigi életét irányító szabályokat, és szembeszegül a munkaadóival Serena biztonsága érdekében. A kérdés csak az, hogy vajon az idegenek és a kormányzat jelenti Serena számára a legnagyobb fenyegetést......vagy maga Hunter? 

Egy fülszöveg ismét ha valaki még nem olvasta volna. A borító pedig szintén nagyon bejövős szóval várom nagyon :) 

Jennifer Niven - Veled minden hely ragyogó

Megejtően szép kamasz szerelem három hónapja ez a sodró lendületű és megrázó történet, de még ennél is több: élet, halál, betegség, előítéletek és megbélyegzés, önfeláldozó igyekezet, gyász és a tragédiából való katartikus feltámadás körül forog Theo és Violet love storyja. A két végzős középiskolás fiatal öngyilkosságra készülve ismerkedik meg az iskola óratornyának keskeny párkányán állva. Ki menti meg a másik életét? Ki a felelős a másikért? Ki és mit tehet (tehetne) a leselkedő végzet ellen? Bepillanthatunk egy szeretnivaló fiú gondolat-és érzésvilágába, gyermekkori traumáiba, amelyek elkerülhetetlenül sodorják őt a kezdettől fogva sejthető végzet felé. A paradox módon felemelkedő vég mégis meglepetést tartogat az olvasónak, egyhamar nem feledjük, ahogy Theót sem, aki rövid, üstökösszerű létével új életre serkenti szerelmét, Violetet.

Hát nem egy olyan témájú könyvvel érkeztem ami tipikus és sokat olvashatunk róla. Én legalábbis azt hiszem eddig még nem vettem ilyet a kezembe.

Egy olyan történet amiben a két fő hősünk Violet és Finch úgy ismerkednek meg, hogy mindketten öngyilkosok akarnak lenni. Azt hiszem már ebből sejthető, hogy milyen történet kapunk és mire számíthat az olvasó. Na de ne szaladjunk annyira előre.

Tegnap fejeztem be de így is, hogy hagytam időt utána így se igen fogom tudni szerintem leírni amit akarok. Ezt olvasni kell. Egy olyan témát dolgoz ugyanis fel ami nagyon is gyakori.

Kezdjük rendesen magával a könyvvel. Egy borítóval mondjuk,. Nagyon szép lett, teljesen leírja és illik a történethez. A fülszöveget olvasva pedig azt is tudjuk, hogy milyen könyvet takar ez  a csodaszép borító.

Egy nem mindennapi sztorit. Violet és Finch nagyon szép és szomorú történetét.


Két fiatal akik egy iskolába járnak ugyanakkor nem ismerik egymást, maximum látásból. De egy nap a magasban egy párkányon állva megismerkednek miközben mindketten öngyilkosok akarnak lenni. Ahogy mondtam itt jön a képbe az, hogy miért is nem mindennap olvasunk ilyen történetet.

Pedig naponta szerte a világban nagyon sok ember választja ezt az utat. Ebben a történetben megtudhatjuk mi vitte rá erre a lépésre a két fiatalt. Azt tudjuk, hogy először nem teszik meg. De vajon meg akarják e tenni újra?  Vagy ez a találkozás megváltoztatja e őket?

Mielőtt kiderülne ismerjük meg kicsit a szereplőket:

Violettel kezdjük akinek szintén megvolt az oka erre. Mert egy tragikus balesetben elvesztette a nővérét. Ráadásul ő is ott volt a testvérével. Ő életben maradt. Érthető is, hogy min megy keresztül mert pokoli érzés lehet. Főleg egy olyan lánynak aki mindez előtt menő volt a suliban, akinek mindene megvolt és aki imádta a nővérét. Ez vezette őt akkor az iskola óratornyának párkányára. Ahol Finch ugyanerre készült igaz más okok miatt. Violetre  ezek után nagyon is jó hatással volt Finch. Segített neki legyőzni a félelmeit, hogy ismét merjen kocsiba ülni de ez mellett még sok mindet éltek meg együtt.

Finch karaktere egyébként szerintem nagyon jó lett. Egy eszméletlen srácot kaptunk a személyében. Annak ellenére, hogy egy különc volt legalábbis a többiek szemében. Gúny nevet adtak neki a suliban, kerülték őt. Düh kitörései voltak, vagy éppen elmenekült a gondok és a világ elől. Erre is megvolt a módszere. Mindezeknek persze okai is vannak. Ott van a családja például. Egy apa kezdésnek aki egy másik nővel és fiával él és akit nem mintha már nem is érdekelne a "másik" családja. Kijutott tehát neki is bőven nem véletlenül hát, hogy ilyen lett és ezt az utat választotta. Ami pedig a külső képet illeti nem az a tipikus hű de dögös szépfiú külsőre akikre bukunk de mégis imádtuk őt.A belső énje miatt. A gondolat meneteit, amikor az ő gondolatain keresztül olvashattuk a történetet. Nagyon elszomorított mégis, hogy annak ellenére amiket együtt átéltek Violettel mégis ez lett a történet vége.

Számomra ez ismeretlen de persze sosem lehet tudni mit hoz az élet. Mivel kell szembenéznünk vagy pont mi az amivel nem tudunk megbirkózni és ilyen lépésre szánjunk el magunkat.

Mindkettőjüknek kemény időszakban, pillanatban ismerkedtek meg. Ugyanakkor ennek hála el is kezdtek közelebb kerülni egymáshoz. Reméltem, hogy ez a találkozás megmenti mindkettőjük életét.

Elkezdtük külön majd együtt is megismerni őket. Nagyon szerettem ezeket a pillanatokat mert reményt adtak, hogy mindketten segítenek a másiknak. Violetnek segít Finch de idővel kiderül ez fordítva is sikerül e....

Igaz Violet és Finch kapcsolata nem sikerült szerintem annyira romantikusra. Nem volt az a nagy dúl a love a történetben. Azt hiányoltam kicsit belőle és lehet akkor nem is ilyen vége lett volna ez is igaz. Inkább az öngyilkosság témára ment rá a könyv. Ezt a részét viszont remekül szemléltette az író nő. Mint említette Jennifer a végén nem véletlenül hiszen saját élet eseményeit is megosztotta velünk ez a könyv által.

Nagyon árulkodó volt még a dolog, hogy mire is számíthatunk azokból a kis mondatok amikkel a szereplők fejezetei indulnak. Hogy ki mihez számolt vissza... De anélkül a fülszövegből is sejthető volt, hogy milyen könyvet kapunk.

Ugyanakkor mégis reményt adott a találkozásuk. Hogy mégis megmenthetik egymást. Csodás pillanatokat élhettünk át velük a sötét percek mellett is amíg végül megkaptuk a vég kifejletet. Nem könnyű történet. Szerintem a sírás sem kerülhető el mégis azt mondom az író nő egy igencsak elgondolkodtató, fantasztikus történetet alkotott. Le a kalappal, hogy megírta ezt a saját tapasztalatokon is alapuló történetet.

Ahogy a borító is mondja egy gyönyörű történet Fichről és Violetről......

Ennek ellenére is ajánlom mert sosem lehet tudni mi történik az életben, ki olvassa el és kinek segíthet is akár.Vagy szimplán ha csak meg akarjátok ismerni a kettejük fájdalmas ugyanakkor gyönyörű történet.


Értékelés:


A könyvet nagyon köszönöm a kiadónak! 



2016. november 20.

Jay Crownover - A tetovált srác


Nagy különbség van egy rossz fiú és egy olyan srác között, aki a lelke mélyéig züllött - akárcsak Shane Baxter. A szexis, kiszámíthatatlan és veszélyes Bax nem csupán rossz csillagzat alatt láttam meg a napvilágot, ő maga a született bűnöző. Kocsitolvaj, verőlegény, ketrecharcos, a bajba keveredés fekete öves bajnoka, mígnem az egyik rossz döntése öt évre rács mögé juttatja. Miután visszanyeri a szabadságát, válaszokat keres, és nem érdekli, mit kell megtennie, kit kell megszorongatnia azért, hogy megtudja, ki csalta csapdába. Csakhogy beszáll mellé a játszmába még valaki, aki túlságosan ártatlan, túlságosan lágy, ráadásul nem hagyja magát lerázni. Dovie Pryce ismeri az élet sötét oldalát, a nehéz körülményekkel járó súlyos döntéseket. Mindig is jó akart maradni, önzetlenül segíteni másokon, nem hagyta, hogy a sötétség lehúzza és elnyelje őt. Az utcát azonban nehéz legyőzni, a dolgok rosszról gyorsan életveszélyesre fordulnak, és az egyetlen ember, aki mellett biztonságban lehet, a Point legfenyegetőbb, legszexisebb, legkiállhatatlanabb nehézfiúja, aki épp most szabadult. Bax közelsége eleinte rettegéssel tölti el Dovi-t, de hamarosan rájön, hogy a tetovált srác sem olyan, amilyennek a külseje alapján hinnénk.


Ahhoz képest, hogy anno mikor először olvastam a könyv fülszövegét és mennyire tetszett most mikor el kellett kezdeni valamiért akadtak kétségeim. De röviden összességében annyit a könyvről, hogy egy jó döntés volt elolvasni. De még milyen jó.

Jay Crownover nevét mi itthon a Rule című könyvéről ismerhetjük. Az Ulpius kiadó adta ki a Marked Man sorozat első részeként de itt ezzel itthon annyiban is maradt a dolog mivel ugye megszűnt a kiadó. Az persze más tészta, hogy a neten fent van a többi része ennek a sorozatnak fordításban.

Na de én annyira az első alapján sem voltam elájulva attól a sorozatától szóval örülök, hogy egy másikat olvashatunk tőle.

Itthon tehát a Harlequin kiadó gondozásában mutatkozik be ez az új sorozata a Welcome to the Point. Aminek első része A tetovált srác címet kapta.

Na és ahogy említettem először nagyon bejött a fülszövege a szexi pasis borítóról már nem is beszélve :D de ahogy most  beszereztem újra elolvastam és neki akartam esni valahogy elbizonytalanodtam. Na de mint utólag kiderült kár volt. Mert imádtam. Nekem nagyon bejött. De jöjjön is, hogy miért :)

Először is azt hiszem mert ismét egy kedvenc pasit avattam Bax személyében. Egy igencsak dögös, szexi és nem utolsó sorban tökös srácot kaptunk a személyében az írótól. Végre. Bax tényleg egy igazi szexi ugyanakkor veszélyes pasi. És ugye ők a nagy kedvenceim :D és szerintem még vagyunk páran akik bukunk a rossz fiúkra.

Szóval már miatta tudtam, hogy mégis szeretni fogom a könyvet.

Bax párjául pedig megkapunk Dovie-t. Aki ugyan elsőre nem az a tipikus szépség, dögös csaj akikre például Bax is bukott eddig. De csak eleinte. Ugyanakkor tetszett nagyon már az elejétől fogva a karaktere. Igencsak kitudott állni magáért a lány és a például a testvére mellett is.

Aki miatt igencsak nagy galibába került és aminek hála a nyakában lohol a maffia is. Azt hiszem már ezzel a hozzávalóval is egy remek történetet kaphatunk. A plusz pedig, hogy minden bonyodalmat ami ezzel jön tetéz még egy igencsak heves természetű, hamar dühbe guruló ex fegyenc a szexi tetovált Shane Baxter.

Már ahogy elkezdtem tudtam, hogy kár volt parázni rajta mert rögtön a kedvemre való volt. A pasi, nagyon bírtam Dovie karakterét is.Együtt őket meg pláne. Ahogy megismerkedtek és igaz nem túl jól indult a kapcsolatuk és a lány nem is az a típusú csaj akire Bax bukik de pont ez miatt is tetszett az ahogy elkezdett alakulni a kapcsolatuk.

Nagyon bírtam kettejüket. És az mellé, hogy olvashattuk a kettejük szép lassan kialakuló kapcsolatát kaptunk még bőven izgalmakat.

Nem volt hiány a bűnben, feltűnt a helyi maffia, egy sehol nem talált testvér, titkok, verekedés, vér és miegymás. Ugyanakkora a  vonzalom ami lassabban alakult ki mint általában és amit igencsak sok szenvedély és szerelem követett. És a változás amit pl Bax karakterében láthattunk. A rossz fiú kivé vált akar válni a lány miatt. Imádtam.

Nagyon szerettem olvasni róluk. A fülszöveg alapján hiába gondolnánk egy átlagos történetnek, olyannak amiről akár már olvashattunk is mégis sok sok meglepetést tartogatott számunkra mind a történet mind a karakterek.

Ahogy írtam nekem annyira nem jött be anno az író Marked Man sorozata igaz az ottani férfi karakterei sehol sincsenek Baxhez képest. Imádom a pasit.

Nagyon tetszett amit Jay kihozott a történetből. Fordulatos és izgalmas volt. Főleg amit a végén hozott össze. Le a kalappal és imádtam.

És ha szereplők akkor egy kis említés a többiekről is Bax és Dovie mellett. Race, Dovie testvére eddig nem volt ekkora hatással rám noha elég sok galibát okozott ő is a történetben mégsem volt "személyesen" olyan sokat jelent, hogy annyira megkedvelhessem.

Titus ellentétben nagyon szimpatikus volt aki Bax testvére. A rossz fiúk pedig ugye rossz fiúk ők mindig megkapják amit érdemelnek.

Szóval ennek az egésznek annyi a vége, hogy imádom és aki szereti az ilyen típusú könyveket az semmiképp se hagyja ki.



Köszönjük a kiadónak, hogy elhozza nekünk a sorozatot.

És ha már magánál a sorozatnál és Racenél tartunk akkor az a tény, hogy eddig nem kedveltem meg annyira remélem hamar változhat ugyanis a második rész az ő történetét meséli el.






A sorozat harmadik részében Titus kerül sorra. Ss végül az ebben az első részben megismert Honor is kap egy történetet. Ez a rész után új kedvenc sorozatot avattam és nagyon várom a további részeket :)















Az értékelés nem kétséges:


2016. november 19.

Találkozz íróinkkal

Sziasztok!

Remek híreket kapunk ugyanis ismét sokfelé és több magyar írónk indul turnézni a könyveikkel.

A korábbi turné után ismét útjukra indulnak az Álomgyár angyalai is kezdésnek. Borsa, Angelika és Anne.

Aki szeretne találkozni a lányokkal itt vannak a városok és időpontok:


Én már beírtam a naptáramba: December 7 :) 

A másik író akivel ismét találkozni lehet: Lakatos Levente. Ő vele pedig érkezik végre a Szigor könyv második része. Az első és a vége után nagyon várós szóval akinek még szintén annak itt vannak az ő időpontjai: 


Na ki melyikre megy el? :)


Újabb könyv

Sziasztok! Kismillió tennivaló még de ezt megosztom és ahogy tudok jövök is.
Mint mutatja a cím egy szuper új könyvvel gazdagodtam. Nagyon örültem neki mert ez várt mire hazaértem tegnap :)


Megejtően szép kamasz szerelem három hónapja ez a sodró lendületű és megrázó történet, de még ennél is több: élet, halál, betegség, előítéletek és megbélyegzés, önfeláldozó igyekezet, gyász és tragédiából való katartikus feltámadás körül forog Theo és Violet love storyja. A két végzős középiskolás fiatal öngyilkosságra készülve ismerkedik meg az iskola óratornyának keskeny párkányán állva. Ki menti meg a másik életét? Ki a felelős a másikért? Ki és mit tehet (tehetne) a leselkedő végzet ellen? Bepillanthatunk egy szeretnivaló fiú gondolat-és érzésvilágába, gyermekkori traumáiba, amelyek elkerülhetetlenül sodorják őt a kezdettől fogva sejthető végzet felé. A paradox módon felemelő vég mégis meglepetést tartogat az olvasónak, és egyhamar nem feledjük, ahogy Theót sem, aki rövid, üstökösszerű létével új életre serkenti szerelmét, Violetet.

A könyvet még egyszer köszönöm a Maxim kiadónak! 

2016. november 18.

Új hírek a Luxen sorozatról

Szuper decembernek nézünk elébe. Szerintem ezt is kb karácsonyra kapjuk. Kellene szebb ajándék a fa alá mint Daemon? Ugye sejtjük, hogy milyen könyvről van szó?

Ugyan a legszuperebb hírt kaptuk ma a Könyvmolyképző kiadótól. Mint ahogy az utóbbi években is szinte minden karácsonyra jutott a fa alá egy Luxen könyv. Úgy tűnik idén sem szakítunk a hagyományokkal.
Mégpedig sok sok Daemont kapunk.

Érkezik ugyanis a hírek szerint az Oblivion 2.része ami az Ónix Deamon szemszöge.
Fülszöveg már van a kiadó oldalán. A borítót hozzá pedig kíváncsian várjuk. Remélem a kedvenc párosunk nem hiányzik majd róla :)

Jöjjön a fülszöveg:

Daemonnal összekapcsolódni szívás....


Ráadásul nemrég eltökélte,hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban. 

De nem ez a legnagyobb problémánk. 
A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, mindkettőnknek végünk. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam.....de ennek súlyos ára van. 
És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek. 
Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak? Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el? És mit akarnak Daemonéltól -  na meg tőlem - a védelmisek? 
Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás. 
Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat.......


Éld át az Ónix történet Daemonnal!





Ő lenne az. Azt hiszem ez egy remek karácsonyi ajándéknak ígérkezhet. Daemon minden mennyiségben jöhet.

És csak, hogy még több Luxent kapjunk idén ha minden igaz érkezik még egy könyv a sorozathoz.
Mégpedig az Originben feltűnt egyik szereplő Hunter története ami az Obsession címet kapta. Magyarul pedig a Függőség címet kapta.
Borítót még ehhez sincs de remélem hamarosan kapunk.Addig is érjük be a fülszöveggel :)

Őrülten nagyképű..... de meg kell veszni érte.
Hunter könyörtelen bérgyilkos. A Védelmi Minisztérium szoros megfigyelés alatt tartja, de ez nem zavarja, hiszen az a feladata, hogy végezzen a rosszfiúkkal. Ideje nagy részében imádja a munkáját. Egészen addig, míg nem mindennapi feladatot kap: meg kell védenie egy embert az arumok egyik halhatatlan ellenségétől. 
Serena Cross egy szavát sem hiszi a legjobb barátnőjének, aki azt állítja, hogy a saját szemével látta ahogy egy befolyásos szenátor fia átváltozott valami.......természetfelettivé. Ugyan ki hinne el ekkora sületlenséget? Serena azonban hamarosan szemtanúja lesz annak, hogy a barátnőjét meggyilkolja egy idegen, és ezáltal egy olyan világba csöppen, ahol egyesek ölni is képesek azért, hogy a titok titok maradjon. 
Annak ellenére, hogy másfélék, Hunterben szenvedélyes vágy ébred Serena iránt, ezért az arum a maga számára is meglepő dolgot tesz: megszegi az eddigi életét irányító szabályokat, és szembeszegül a munkaadóival Serena biztonsága érdekében. A kérdés csak az, hogy vajon az idegenek és a kormányzat jelenti Serena számára a legnagyobb fenyegetést......vagy maga Hunter? 


Azt hiszem remek kis év végének nézünk elébe :)


És szép darabjai lesznek a gyűjteményemnek:

Fifty Shades Darker új TV Spot

Sziasztok!

Nem is kell több így délutánra mint, hogy végre péntek van. De mégis kapunk még ezt azt. Kezdésnek mint a cím is mutatja egy Sötét ötven árnyalata videót. Amiben akad egy két új jelenet is:



Szóval ennek a kis videónak annyi az eredménye, hogy még jobban várjuk a februárt :)

2016. november 16.

Játék

Sziasztok!

Mint mutatja a cím és jó kis játékkal jöttem. Vagyis pontosabban a Maxim kiadó. Lássuk is miről van szó :)

Fantasztikus játékot indítunk! EGY REGÉNNYEL MOST TOVÁBBI ÖTÖT NYERHETTEK! Amennyiben a játék időtartama alatt rendelitek meg kiadónk weboldaláról Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó című regényét, akkor most nem csupán POSTAKÖLTSÉG NÉLKÜL szállítjuk házhoz, hanem akár TOVÁBBI 5 DB REGÉNYT IS NYERHETTEK!



Ehhez pedig csupán regisztrálnotok kell a játék időtartama alatt a számla sorszámával az alábbi linkről elérhető űrlapon! https://docs.google.com/…/1FAIpQLSeQ310F9gc53XumoM…/viewform

A regisztrálók között kisorsolunk egy 5 db szabadon választható maximos regényből álló könyvcsomagot!

A nyereményjáték időtartama: 2016. november 12-24.
Sorsolás: 2016. november 25-én!

A játékban kiemelt regényt nem csak önmagában, hanem természetesen más kötetekkel együtt is megrendelhetitek! 
A megvásárolt regény(ek)hez jó olvasást, tartalmas kikapcsolódást, a játékhoz pedig sok szerencsét kívánunk!


Azt hiszem remek kis játék remek könyv, könyvekért szóval hajrá mindenkinek!

Szülinap

Egy kis gratulálós poszt érkezik ugyanis mint a cím is mutatja egy szülinaposunk akad ma. Mégpedig a másik írónő barátnőm Borsa Brown ünnepli a születésnapját ma. 

Ezúton is Nagyon Boldog Születésnapot Kívánok neki! 

2016. november 13.

Maxim újdonságok

Sziasztok! Egy új megjelenéses poszt érkezik mégpedig az egyik kedvenc kiadómtól a Maximtól! Nagyon sok könyvet, sorozatot imádok tőlük és szerintem még sokan vagyunk így ezzel szóval lássuk is a listát: 

Dream válogatás:
Vivi Greene: Sing! – Várható megjelenés: 2016.11.25.
Julie Muphy: Dumplin’ – Így kerek az élet - Várható megjelenés: 2016.11.25.
Kerry Drewery – Cell 7 - Várható megjelenés: 2016.12.14.
Szaszkó Gabriella: Maradj velem! - Várható megjelenés: 2016.12.14.
Kass Morgan: Huszonegy nap - Várható megjelenés: 2016.12.09.
Madeleine Roux – Sanctum: A rejtélyes társulat - Várható megjelenés: 2016.12.09.
Melissa Landers: Összefonódva - Várható megjelenés: 2016.12.09.
Jamie McGuire: Gyönyörű megsemmisülés - Várható megjelenés: 2016.12.09.
Amy Ewing: A fehér rózsa - Várható megjelenés: 2016.12.05.
Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek - Várható megjelenés: 2016.12.09.
John Corey Whaley: A barátság ereje - Várható megjelenés: 2016.12.09.
Jamie McGuire & Teresa Mummert: Sweet Nothing - Édes semmiség – Megjelent!
Lucy Keating: Dreamology – Álomgyár – Megjelent!
Wendy Higgins: Angyali kísértés – Megjelent!
Mont Blanc válogatás:
Eoin Dempsey: Rebecca nyomában – Háború és szerelem - Várható megjelenés: 2016.12.05.
Erik Larson: A Lusitania titkai - Várható megjelenés: 2016.11.25.
David McCullough: A Wright fivérek – A repülés szerelmesei - Várható megjelenés: 2016.12.09.
Clare Mackintosh: I Let You Go – Az igazság pillanata – Megjelent!
Delfin könyvek:
Tom Watson: Pálcikakutya és a fánk - Várható megjelenés: 2016.12.09.
Tom Watson: Pálcikacica - Várható megjelenés: 2016.11.25.
Geoff Rodkey: Claudia és James felforgatják New Yorkot - Várható megjelenés: 2016.12.05.
Panda könyvek:
Eric Litwin: Peti a macska, és a négy szökevény gomb

Amit pedig én külön kiemelek azok a könyvek amiket én várok nagyon: :)


Kezdésnek lenne ő. Egy nem túl hosszú fülszöveggel de mindenképpen ígéretes már ez alapján is. 


Csillogás, fényűzés, ismertség és rajongás? T., a világszerte ismert popsztár egy időre elbújik a világ elől, és a nyugodt, barátságos kis halászfaluban nemcsak békére, de szerelemre is lel. Idővel azonban választania kell.










A másik könyv pedig Szaszkó Gabriella - Maradj velem! című könyve. Aminek már a fülszövege nagyon megfogott és kíváncsian várom hozzá a borítót: 

David ​​Pennington a saját szabályai szerint él: sikeres író és öntörvényű alak, aki mindenkit távol tart magától, a bátyját, Christ kivéve. David élete azonban teljesen felborul, amikor Chris, a sikeres manhattani ügyvéd öngyilkosságot követ el a saját lakásában. Látszólag semmi sem indokolja a szörnyű tragédiát, hiszen a testvére mindig rendezett életet élt, sikeres volt a munkában és a magánéletben egyaránt. 
David úgy dönt, megírja családjuk történetét, és megpróbál válaszokat találni Chris tettére. A nyugodt visszaemlékezést azonban bátyja volt menyasszonya, Amy megjelenése szakítja félbe. Ahogy David egyre mélyebbre merül a múlt sötét bugyraiban, és szembenéz a családjában történt szörnyűségekkel, Amy és ő egyre közelebb kerülnek egymáshoz… 
Túl lehet-e lépni a múlt sebein és fájdalmain egy új élet reményében? Fel lehet-e dolgozni egy szeretett testvér halálát? Lehet-e jövője egy olyan kapcsolatnak, mely egy ilyen tragédia árnyékában születik? 
Vajon David képes lesz lezárni a múltat, vagy örökre a szörnyűségek rabjává válik?



És az én nagyon nagy kedvenc sorozatom a kiadótól. Vagyis minden aminek köze van Jamie McGuire-hez de most éppen a Maddox testvérek legújabb 4.része.  Gyönyörű megsemmisülés címmel.

Ehhez is jövök egy kis fülszöveggel amiből megtudhatjuk, hogy ezúttal Tylert ismerhetjük meg. És a könyvből az is kiderül majd mert neki is esélye lesz rá, hogy vajon üti e az én nagy kedvencemet a fiúk közül Thomast :) Mindenesetre mivel egy újabb Maddox fiúról van szó biztos nem okoz csalódást a történet. 

Jamie McGuire egy újabb Maddox testvér szenvedélyes történetét hozza el nekünk. Amikor Tyler megismerkedik a zabolátlan Ellie-vel, azonnal beleszeret, de tudja, hogy a nőt kísértő démonok a legnagyobb ellenségei, és harcolniuk kell a szerelemért.



A következő könyvnek szintén köze van Jamie nevéhez ezért is leszek rá nagyon kíváncsi és persze nagyon tetszik a borító és fülszöveg is: 

Minden ​​csak egy pillanaton múlik. Csak egy másodperc, mikor megpillantod a nagy őt, és eldöntöd, hogy többé nem kell más. És épp ugyanennyi idő elveszíteni a szeretett férfit. 
Képzeld el, hogy egyszer úgy veszítesz el valakit, akit szeretsz, hogy még nem is volt igazán a tiéd. Minden nap meglátogatod őt, és csak vársz. Várod a lehetetlent, egy jelet, vagy azt, hogy rád nézzen… és közben reménykedsz benne, hogy a bűnösöknek is kijár egy csoda. 
Averynek elég volt egyetlen pillantás, hogy tudja, mit érez. A piros lámpánál állva, a mellette lévő sávban meglátta a férfit, akibe szerelmes lesz, s akihez feleségül megy. Gyakran hallani olyan szerelemről, amely időbe telik, míg kialakul. De Avery és Josh szerelme inkább hasonlított egy hirtelen fellobbanó lánghoz, és miután életük szálai összefonódtak, minden megváltozott. Avery megtalálta, akit egész életében szeretett, a gyermekei leendő apját. Avery és Josh közös élete egyetlen pillanat leforgása alatt kezdődött el, majd ugyanolyan hirtelen véget is ért: a késő esti kimaradások, a kifogások, a hazugságok. Egyetlen szempillantás alatt olyan lett minden, mintha nem is létezett volna. 
Amikor úgy érzed, tudod, hogy mi történik, nem is sejted, mi jöhet még ezután…



És úgy tűnik a kiadó nem hagy minket az év hátralevő részére olvasnivaló nélkül mert rengeteg remek könyvet kapunk. Itt is egy újabb. Nagyon bejön a borítója a fülszöveg meg pláne :)

Alice, mióta csak az eszét tudja, Maxről álmodik. Minden nap, elalvás után bejárják a világot, egzotikus helyekre utaznak, beszöknek a Louvre-be, vagy épp egy piramis tetején piknikeznek. És az ezernyi mesés kaland során egymásba szeretnek. De ez mind csak álom… Max ugyanis nem létezik. Legalábbis a lány ezt hiszi… 
Alice édesapjával Bostonba költözik, és amikor belép új iskolájában az osztályba, Maxszel találja magát szemben. De a valóság más, mint Alice fantáziájában. A fiú kimért, és ráadásul van barátnője. És az ismerkedés korántsem olyan tökéletes, mint azt a lány remélte. 
Amikor pedig kiderül, hogy Max álmai is régóta Alice-ről szólnak, a képzelet és a valóság egyre inkább kezd összemosódni. Úgy tűnik, véget kell vetniük a közös fantáziáknak, ezért mindent megtesznek, hogy kiderítsék a rejtélyes közös látomások okait. 
De annak, aki álmában lesz szerelmes, elég-e valaha is a valóság?




És jöjjön Jamie mellé a másik nagy szerelem az Angyali gonosz sorozat. Amihez szintén itt a negyedik rész. Mert Anna és Kaiden történetéből sosem elég: 

Az ​​ellenállhatatlan rosszfiú, Kaiden Rowe sohasem akart pénzt, népszerűséget, zenei tehetséget vagy csinos csajokat. Ám óriásként, azaz a démonhercegek gyermekeként mégis mindez az ölébe pottyant. Ő a bujaság hercegének fia, sokat tanult az apjától, és így a szenvedély és a csábítás mesterévé, az érzékek irányítójává vált. Kaidan nagyon jó volt abban, amit csinált. Egészen addig, amíg nem találkozott az okos, bátor és elképzelhetetlenül jóságos Anna Whitt-tel… 
Kaidan mindent megtesz, hogy a lány átadja magát a bűnös élvezetekkel teli életnek. De Anna látszólag teljesen immunis a fiú csáberejére. Egy bukott és egy őrzőangyal lányaként többre ösztönzi Kaidant, mint amennyit valaha is megérdemelne. Ám a szívnek nem lehet parancsolni. Kapcsolatuk épp annyira kínzó, mint amennyire szenvedélyes, mivel egy óriásnak tilos szerelembe esnie. Bár Kai minden erejével próbálja elkerülni, egyszerűen nem bír távol maradni Annától, és Anna sem tőle. 
Annának kiválasztottként el kell tüntetnie a démonokat a föld színéről. De azt is elhatározza, hogy minden óriást megment a sötét élettől. Ezért egyesíti erőit Kaidanével, hogy legyőzzék a zsarnok herceget. Kaidenre az eddig legkeményebb harc vár, a szív csatája.

Ők lennének tehát. Hátha elnyeri  a ti tetszéseteket is néhány ezek közül. Ha igen akkor megrendelni és előrendelni itt tudtok: 


Valamint nézelődhettek még a kiadó teljes választékából :)


A képre kattintva pedig előrendelhetitek az újdonságokat is :)

Az infókat pedig köszönöm a Maxim kiadónak! 

Még egy új

És akkor azóta még egy új szerzemény hála a molynak :D

 csak, hogy legyen egy kis romantikus is :)


Blake ​​Harrisonnak, a gazdag, híres és nem utolsósorban sármos férfinak, hogy megszerezze apja örökségét, még közelgő születésnapja előtt feleséget kell találnia. A férfi egy társközvetítő cég ügynökéhez, Sam Elliothoz fordul, ő azonban nem az az üzletember, akire számított. Sam Elliot ugyanis egy magabiztos, független és rendkívül erős nő, aki nem mellesleg gyönyörű. Samantha természetesen véletlenül sem szerepel a felkínált feleségjelöltek listáján… egészen addig, amíg Blake fel nem ajánl neki tízmillió dollárt, ha egy évre a felesége lesz. 
Az ajánlat elfogadásával Samantha anyagi helyzete egy csapásra rendeződne, soha többé nem okozna neki gondot tartósan beteg testvére kórházi ápolását finanszírozni. Mindössze annyit kell tennie, hogy eljátssza a feleség szerepét anélkül, hogy közel kerülnének egymáshoz. Ám Blake lehengerlő személyisége és forró csókjai mellett nehéz ellenállni. A házassági szerződés mindenre kitér, egyvalamit azonban nem vett számításba: mi lesz, ha egymásba szeretnek?