2019. október 30.

Új szerzemények

Néhány fantasztikus újdonsága jött velem haza az Álomgyár kiadónak :) Nagyon köszönöm ezeket a szépségeket!

Kezdésnek Corinne Michael írónőnek rögtön két új könyve is megjelent. Az egyik a Miénk az éjszaka sorozathoz. A másik pedig egy olyan könyv amit nem egyedül írt. Nagyon szeretem a szerző regényeit szóval kíváncsian várom ezeket is :) 

Ian Chase összetörte a szívem, amikor tizenhét voltam, és az elmúlt tizennyolc évben gyűlöltem őt ezért.
Nem nehéz azzal az éles nyelvével és a selyemfiú életstílusával – amit sajnos kénytelen vagyok folyamatosan figyelni, ugyanis mögöttünk lakik. Minden egyes alkalommal, amikor látom őt kimászni a medencéből – gyakorlatilag meztelenül és túlságosan szexin –, a vérem forrni kezd.
Mindig is szerettem volna utálni őt.
Sosem terveztem úgy, hogy valaha szükségem lesz rá.

***
London Parish a kishúgom legjobb barátnője, és ez cseppet sem akadályozott abban, hogy belezúgjak.
A történetünk elég bonyolult. Az egyetlen közös dolog bennünk, hogy a húgom gyerekeinek a keresztszülei vagyunk. Aztán az életünk egyetlen tragikus pillanat alatt megváltozik.
Most fel kell nevelnünk a gyerekeket, akiket szeretünk; meggyászolni a felfoghatatlan veszteséget; és megküzdeni a vitathatatlan vonzalmunkkal egymás iránt.
Az életem teljesen felfordult, és amire a legkevésbé szükségem van, hogy a régi érzelmeim újra felszínre törjenek.
Mert sosem leszek képes megtartani őt, bármennyire is próbálkozom, hogy közel maradjon.

A New York Times bestsellerszerző Corinne Michaels és a USA Today bestsellerszerző Melanie Harlow közös regénye a második esélyről garantáltan az olvasók legújabb kedvence lesz.



Két szabályom van az életben:
1. Semmiféle párkapcsolat, szerelem meg ilyesmi.
2. Nem bújok ágyba a belsőépítész irodám ügyfeleivel.
Amióta a legutóbbi fickóról kiderült, hogy nős, nem nehéz betartanom a szabályokat.
Legalábbis eddig nem volt nehéz.

Callum Huxley egy nevetségesen szexi angol, és a kapcsolódás köztünk, ami az első pillantással kezdődött, elűzte belőlem az örökké tartó poklot. Szerencsére azonban még az előtt észhez tértem, hogy a hotelszobájában kötöttem volna ki, meztelenül, zihálva, aztán képtelen lettem volna őt elfelejteni.

Azon gondolkozom, talán hülyeség volt azon az éjszakán csak úgy elsétálnom. Elég biztos is, mivel a pályafutásom legfontosabb találkozóján a Dovetail Enterprises ügyvezetőjével nem más vár rám, mint ő. Azt hiszem, ez a szakmai életem legkínosabb pillanata. A kettes számú szabályom megszegése pedig a magánéletem legszenvedélyesebb pillanata.

A bizalom még sosem volt ilyen jó, de a csalódás sem fájt még ennyire soha.

A New York Time bestsellerszerző Corinne Michaels legújabb regénye minden, amire egy romantikus, szexi és vicces történetben vágysz.





A következő könyv megint egy más kategória de mivel újabban imádom az ilyen regényeket erre is kíváncsi leszek. Remek krimi, thriller regényeket hoz el nekünk a kiadó. Külsőre és a fülszöveggel ez a regény is megfogott szóval várom, hogy olvashassam :)


„Feszültséggel teli.” – Karen Hamilton
„Lenyűgöző olvasmány.” – Jane Corry

Akarja az életed… és mindent meg is tesz, hogy megkapja.
Erica mindig is szeretett volna olyan lenni, mint a szomszédja, Faye: gyönyörű, vékony és egy kislány anyukája. De Faye élete egyáltalán nem olyan tökéletes, amilyennek látszik: van egy szörnyű titka, ami lassan, de biztosan tönkreteszi őt is, és mindent, ami kedves a számára.
Amikor Faye lánya, Tamsin eltűnik iskola után, a rendőrség Ericánál kopogtat. De vajon Erica az egyetlen, aki mindig is irigykedve figyelte Faye-t? Vagy talán más fenyegetés is rejtőzik az árnyékban?
Egy nyugtalanító és feszült thriller féltékenységről, kapzsiságról és vágyakozásról a Sunday Times bestsellerszerző Amanda Robson tollából.







Megérkezett Borsa Brown Gyalázat sorozatának befejező része. Igaz nekem még a másodikat is el kell olvasni. Picit előrelátó voltam, jobban mondva nem akartam a falat kaparni amíg megérkezik az utolsó rész ha netán valami brutál függővéges a második rész így megvártam vele a harmadikat :D De nagyon várom,  igaz kissé félve is, hogy milyen vége lesz a  történetnek :) 

Dorothy ​Miller, a sokat elszenvedett amish lány visszakerül a saját közösségébe, Sarasotába, ám már semmi sem olyan, mint volt. Amikor a sok csapás után megkezdheti Rumspringáját, a szabad életet, még nagyobbat fordul vele a világ.
Gregory Hamilton kemény üzletemberként ragaszkodik a terveihez, ám a fellobbanó vágyait ő sem képes kordában tartani.
Samuel Zookot, az amish fiút olyan veszteségek érik, amiket nehezen dolgoz föl. Elveszíti az uralmat a saját élete fölött, miközben az amish maffiában betöltött szerepe egyre csak nő…
Három ember, akik rádöbbennek, hogy sokszor nem irányíthatják saját sorsukat, ugyanakkor mások életét pecsételhetik meg. Három ember, akik rájönnek, hogy józanul dönteni, észnél maradni nem mindig a jó irány. Mert igenis „részegedni kell a szerelemtől”…
A különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írásairól ismert Borsa Brown új sorozatában, a Gyalázat-trilógiában ezúttal is egy elzárt közösségbe, az amishok világába enged betekintést. A sorozat befejező kötetében kiderül, hová vezetett Dorothy, Gregory és Samuel különös, olykor fájdalmas, máskor szívmelengető utazása.





Totálisan a rabja lettem Sienna Cole könyveinek. Kivégeztem és imádtam a legújabb, zseniális regényét ami A köd után címet viseli. Hatalmas kedvenc a történet főszereplő nyomozója Mike Marshall. És mit kiderült ő van a korábbi Elmejáték című regényben is a szerzőnek. Eleve tervben volt de ezek után nem hagyhattam ki. Jött velem haza és már olvasom is :) <3 

„Élni ​vagy túlélni”

Tim Ellis látszólag ugyanolyan, mint minden tizenhét éves iskolás srác: szereti a zenét, rajong a videójátékokért, és próbálja megtalálni önmagát. Egy nap azonban állig felfegyverkezve érkezik az iskolába, és brutálisan kivégzi négy osztálytársát. A kiérkező rendőrség kereszttüzében őt is életveszélyes lövés éri, minek következtében kómába esik.

Mike Marshall nyomozó magabiztosan lát neki az egyszerűnek látszó ügynek, azonban hamar fény derül rá, hogy a gyilkosság gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak a vártnál. Ráadásul felbukkan egy koronatanú is, aki a tragédia okozta sokk miatt kihallgathatatlan. Marshall nyomozó szokatlan módszerhez folyamodik: egy, az iskolai lövöldözések lélektanában jártas pszichiáter, dr. Miranda Crane segítségét kéri.

Vajon kik a felelősök abban, hogy a merénylet megtörténhetett? Ártatlanok-e az áldozatok? Van-e remény a gyilkos számára? Mike Marshall és dr. Miranda Crane óriási nyomás alatt dolgozva versenyt fut az idővel, és miközben lépésről lépésre felfejtik a szálakat, olyan megrázó titkokra bukkannak, melyekre még ők sem számítottak.

Sienna Cole, a lehengerlően izgalmas Lefelé a folyón című regény szerzőjének új lélektani thrillerében az emberi elme félelmetes játékaiban merülhetünk el.



2019. október 27.

Sienna Cole - A köd után

A ​gonosz köztünk jár

San Francisco monoton hétköznapjai felbolydulnak, amikor egy fiatal nő megcsonkított holttestére bukkannak a Csendes-óceán partján. Az első halottat hamarosan még több követi, és Mike Marshall nyomozó számára világossá válik, hogy egy sorozatgyilkos szedi áldozatait a város környékén. Amikor azonban belekezd az ügy felderítésébe, még sejtelme sincs arról, hogy kivel vagy mivel áll szemben. A gyilkos több lépéssel jár a nyomozócsapat előtt, és tökéletesen eltűntet maga után minden bizonyítékot.

Amikor az FBI profilozója, Wade Nelson különleges ügynök is bekapcsolódik a nyomozásba, váratlan és megdöbbentő fordulatok következnek be: kiderül, hogy a gyilkosságok térben és időben is jóval messzebbre nyúlnak a vártnál.

Talán mindeddig téves úton jártak? Talán nem is a megfelelő gyilkost követték? Vajon a hosszadalmas kihallgatások során már találkoztak a valódi tettessel, majd tovább üldözték a „Ködember” névre keresztelt fantomot?

Egy sokrétű és minden ízében kegyetlen játszma veszi kezdetét, ami tíz évvel ezelőtt kezdődött egy véletlen találkozással. Mike Marshall ismét szembesül azzal, hogy semmi sem az, aminek látszik, és a gonoszt ott kell keresnie, ahol a legkevésbé számít rá.

Sienna Cole a Lefelé a folyón című pszichológiai dráma és az iskolai erőszak témáját körüljáró Elmejáték után egy újabb lélekfacsaró és sokkoló rejtély megfejtésére invitálja az olvasót.


Nagyon köszönöm a könyvet az írónőnek és az Álomgyár kiadónak! 







Utoljára a Reményszimfónia című könyvet olvastam Sienna Cole írónőtől. De az biztos, hogy pótolom a hiányosságokat. ♥  Igaz ez egy merőben más történet mégis eszméletlenül zseniális lett és imádtam.

Sienna ezúttal a krimi és a lélek világában kalauzolja el az olvasóit.

Ilyen típusú történetet még nem olvastam tőle.  Már a könyv borítója és fülszövege is megfogott de ahogy elkezdtem képtelen voltam abbahagyni.

Egy elképesztő, félelmetes, kegyetlen, lehengerlően zseniális krimit írt nekünk a szerző. Egy olyan regényt amit ha egyszer elkezdesz képtelen vagy letenni. Lebilincsel az elsőtől az utolsó oldalakig.

Lehetetlen volt letenni amíg ki nem derül mi történik A köd után.

Már a korábbi regényeiben is de azt hiszem itt aztán igazán látszik, igazán megmutatja Sienna Cole mit is tud. Hiszen így összerakni egy regényt? A cselekményt, a karaktereket? Lenyűgöző munka! Csak gratulálni tudok!

Minden félelmetes, várakozó, elgondolkodtató és néhol nyugodt pillanatát imádtam.

Többnyire a sötétséget, félelmet, titkot és halált látjuk magunk előtt ha a kezünkbe vesszük A köd utánt. Ami egy fantasztikus krimi. Csupa bonyodalom, titok, cselszövés, meglepetés, gyilkosság, halál. Ahol még ráadásul a szerző bepillantást enged láttatni a gyilkosa gondolataiba is...

Mégis ez mellett úgy keverte a lapokat, hogy hála a karaktereknek akadtak nyugodt, boldog, vidám pillanatok amik igyekeznek ellensúlyozni a történet sötétségét.

Megismerhetjük az egyik fő karakterét Mike Marshall nyomozót. Egy elhivatott ember, aki remek a munkájában. Ha valamibe belekezd akkor addig megy amíg a végére nem jár a dolognak. Jó érzéke és esze van ezekhez. Igaz nem éppen egy könnyű hivatás. Ennél az ügynél pláne nem. De Mike remekül helyt áll. Sienna egy azonnal megkedvelhető és szerethető, remek karaktert alkotott meg nekünk a személyében. Végig kedveltem, örültem, hogy vele együtt nyomozhatunk. Ez mellett pedig őt magát, az életét is megismerhetjük.

Viszont hiába kapott talán kisebb szerepet az FBI embere, Wade Nelson ő picit még szimpatikusabb volt. Na jó valljuk be ők ketten együtt meg főleg. Mindketten erős jellemek, tudják mit akarnak, a maguk módszereit használni. És még csak véletlenül se akarnak együtt dolgozni. Meg kell hagyni jó kis pillanatok születtek ennek hála. Hogy milyen is ha két ilyen férfit összeeresztenek. Kellettek is az ilyen pillanatok. Jókat lehetet néha nevetni a fiúknak.

Nagyon kedveltem mindkét pasit. Jó páros ők ketten. Azoknak is kell lenniük hiszen el kell kapniuk egy a Ködember néven emlegetett sorozatgyilkost.

Ahogy mondtam a történet kegyetlen, félelmetes, rettegést keltő.

Lehet csak nálam de ha krimit olvasok akaratlanul is belegondolok a történésekbe miközben olvasom. Hiszen manapság tényleg egy olyan világban élünk ahol bármi előfordulhat. Sosem lehet tudni és ez ijesztő...

A szerző kitűnően építette fel a sztorit, a gyilkosságokat, a gyilkost. Hogy miközben olvasod te is átéled a történetet. Belegondolsz te mit tennél... Hogy veled is megtörténhetne.... Félelmetes. Mégis ahogy mindent összerakott, hogy mindennek köze legyen mindenhez és végül megkapjuk a nagy egész, teljes képet az elsőrangú.


Mike és Wade előtt nem kis feladat áll. És az óra ketyeg. Hiszen a Ködember szabadon van és nőket gyilkol. A gyilkos aki brutális kegyetlenséggel végez az áldozataival. Nem egy könnyű történet. Hiszen a történésekről, a karakterekről minden leírásáról így ezekről a részekről is részletes képet kapunk. Ilyennek kell lennie a tökéletes kriminek.

Mégis végig félsz, rettegsz. Ugyanakkor a fiúkkal együtt akaratlanul te is próbálok kirakni a kirakóst és meglátni egyben a képet. Hogy ki is lehet a gyilkos? Ki képes ilyen szörnyűségekre? Elgondolkodsz mi visz rá valakit erre? Brutális....

Az biztos, hogy Sienna Cole egy bámulatosan kigondolt történetet írt nekünk. Ahogy - elég sokára :D - kezdett összeállni a kép csak pislogtam. És még akkor is amikor valamit biztosra vettem képes volt meglepni. Izgalmas, fordulatos. Soha nem tudhatod mi fog történni. Mi is a célja a gyilkosnak.

Elképesztő, zseniális, hihetetlen.

Közben pedig ahogy haladt a történet a krimis részhez hozzá jött, hogy beleláthattunk a gyilkos lelkébe, a gondolataiba. Ez volt ... huh hát nem semmi. Hogy belepillanthatunk ezekbe a kegyetlen gondolatokba. Amiket ő normálisnak, hétköznapinak gondol. Mintha mi sem számítana és ez volna a normális. Durván kegyetlen. Le a kalappal ahogy ezt megírta nekünk az írónő. Egy kegyetlen lélekbe enged betekintést ami hatással van az olvasóra is. És lehet nem is csak egybe?

Csupa félelem, meglepetés, fájdalom, kegyetlen halál. A gyilkos gondolataival fűszerezve... Miközben két nagyszerű nyomozó, társaikkal karöltve próbálja elkapni a San Francisco-t rettegésben tartó gyilkost.

Remekül kidolgozott karakterek, akik rögtön szimpatikusak lesznek az olvasónak. Tökéletes leírások amikből mi is San Francisco gyönyörű, ugyanakkor ködös, félelmetes helyein érezhetjük magunkat.

Tökéletes átjön a mondanivalója a regénynek. Brutális és kegyetlen mégis tanulságos. Egy igazi és utánozhatatlan, páratlan Sienna Cole regény. Amibe minden a helyére kerül. Olyan véggel ahogy annak lennie kell. Csak pislogtam legtöbbször. Egy megdöbbentő és szenzációs krimi.

Köszönöm, hogy elolvashattam és az élményt! Gratulálok ehhez a regényhez!

Mindenkinek csak ajánlani tudom! Ezt olvasni kell! Én óriási kedvencet avattam!

És csak úgy halkan jegyzem ám meg drága Sienna, hogy szívesen olvasnék még történetet a kedvenc nyomozó párosommal :)  Hátha ;) ♥

Akik szereti Sienna Cole könyveit azoknak kötelező. De akik netán még magával a műfajjal is csak szemeznek azoknak is tökéletes kezdet lehet A köd után :)




A végére néhány kedvenc idézet: 


" A sötétség, az enyészet, a könyörtelen hidegség, ami mindenki mást halálra rémítene, számára ismerősnek és otthonosnak számított. "


A holnap bizonyossága egy szempillantás alatt elenyészett, már csak a most rémisztő valósága volt jelen. "


" A vadállat mindig vadállat marad, hiába édesgeti magához az ember. "


" – Én csak egyetlen istent ismerek: a törvényt. Az pedig haragvó isten, és kíméletlenül lesújt azokra, akik vétkeznek ellene. " 



" Hirtelen átérezte, mi játszódhat le a nőkben, amikor kéretlen figyelmet kapnak, amikor valaki úgy mustrálgatja őket, mint valami hússzeletet a hentespultban, amikor egy tapló utánuk kurjant, hogy „megdöntenélek, mint Michael Phelps a világcsúcsot. "


" Az első sorozatgyilkos egy nyomozó életében olyan, mint az első szerelem: felkavarja,megőrjíti és a padlóra küldi az embert. "


" Mondtam hogy épp egy lehetetlen kapcsolatba bonyolódtam egy lehetetlen alakkal, és egyetértett….a lehetetlen alak résszel. – Hízelgő – somolygott Mike. "



Értékelés: 





Ha kedvet kaptál a regényhez KATT IDE és rendeld meg :)

2019. október 15.

Új szerzemények

Ezek a szépségek jöttek velem haza. Az Álomgyár kiadó újdonságait vasárnap délután mutatták be az írónők. Nagyon vártam őket.

Köszönöm őket az Álomgyár kiadónak és az a lányoknak! És gratulálok nektek! ♥

A következőkben ők kerülnek nálam sorra.

Csupa jót hallok és amolyan kötelező olvasmány nálunk a cégnél Sienna Cole új regénye. Aminek engem is nagyon megfogott mind a külseje mind pedig az izgalmakat ígérő fülszövege. Szóval hajrá nekem :)

A gonosz köztünk jár

San Francisco monoton hétköznapjai felbolydulnak, amikor egy fiatal nő megcsonkított holttestére bukkannak a Csendes-óceán partján. Az első halottat hamarosan még több követi, és Mike Marshall nyomozó számára világossá válik, hogy egy sorozatgyilkos szedi áldozatait a város környékén. Amikor azonban belekezd az ügy felderítésébe, még sejtelme sincs arról, hogy kivel vagy mivel áll szemben. A gyilkos több lépéssel jár a nyomozócsapat előtt, és tökéletesen eltűntet maga után minden bizonyítékot.

Amikor az FBI profilozója, Wade Nelson különleges ügynök is bekapcsolódik a nyomozásba, váratlan és megdöbbentő fordulatok következnek be: kiderül, hogy a gyilkosságok térben és időben is jóval messzebbre nyúlnak a vártnál.

Talán mindeddig téves úton jártak? Talán nem is a megfelelő gyilkost követték? Vajon a hosszadalmas kihallgatások során már találkoztak a valódi tettessel, majd tovább üldözték a „Ködember” névre keresztelt fantomot?

Egy sokrétű és minden ízében kegyetlen játszma veszi kezdetét, ami tíz évvel ezelőtt kezdődött egy véletlen találkozással. Mike Marshall ismét szembesül azzal, hogy semmi sem az, aminek látszik, és a gonoszt ott kell keresnie, ahol a legkevésbé számít rá.

Sienna Cole a Lefelé a folyón című pszichológiai dráma és az iskolai erőszak témáját körüljáró Elmejáték után egy újabb lélekfacsaró és sokkoló rejtély megfejtésére invitálja az olvasót.

A köd után: MEGRENDELEM



Itt lesz még R.Kelényi Angelika Riva nővérek sorozatának következő kötete, A lánynevelde 1.része. Valami meseszép lett ez a könyv. A korábbi részek, mint minden regénye az írónőnek hatalmas kedvencek így alig várom, hogy ismét elindulhassak Rómába a kedvenc szereplő párosommal ♥

Szerelmi ​titkok és bűntények – Róma, 1865

Öt évvel a Sant'Ambrogio zárdában történtek után…
Katharina hercegnő támogatásával Blanca, azaz új nevén Christina Rivera a húgaival együtt egy lányiskolát hoz létre reménytelen sorsú gyerekeknek és fiatal nőknek.
A Sorores nevet viselő iskola árvák, meggyalázottak, kitaszítottak menedéke lesz. A bentlakásos intézetben a tanulók kiváló oktatásban részesülnek, de nem csak tudományt, művészeteket és finom modort tanítanak nekik…
Marco Fiore, barátja, Valentini atya unszolására magánnyomozó irodát nyit, és az évek során egyre több sikeres bűnügyet old meg. Egy nap bekopogtat hozzá egy kétségbeesett nő, és a segítségét kéri eltűnt férje ügyében. A gazdag férfi hírhedt szoknyavadász, de a felesége szerint soha nem hagyná el szó nélkül. Az asszony biztos benne, hogy meghalt vagy elrabolták.
A nyomok egy mulatóba vezetnek, melynek titkos termeiben rejtélyes szeánszokat tartanak.
Ugyanebben az időben Christina egy vérző, félholtra vert fiatal nőt talál az iskolája kapujában, aki védelmet kér tőle…
A Sorores lányai segítenek neki, de vajon megérdemli-e a támogatásukat?
És van-e köze az eltűnt férfi, és a meggyötört lány esetének egymáshoz?
Marco és Christina újra együtt nyomoz, és nem csak a két bűntény szálai fonódnak össze…
R. Kelényi Angelika Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő ezúttal is a 19. századi Rómába viszi olvasóit. A Riva nővérek-sorozat harmadik részében ismét egy megbotránkoztató bűnügyet tár fel a két főszereplő segítségével. Ahogy az írónőtől már megszokhattuk, a regényt átszövik a titkok, gyilkosságok, a kaland, a szenvedély és a romantika.


A lánynevelde 1. : MEGRENDELEM



És itt van még nem utolsó sorban Baráth Viki Igazság sorozatának befejező része. Na jó itt töredelmesen bevallom, hogy a drága írónőt ismerve nem kicsit félek :D De nagyon vártam, ő is csodás külsőt kapott.


FÉKEZHETETLEN INDULATOK A TÁRGYALÓTEREMBEN
Hannah élete legnehezebb ügyével néz szembe, amikor egyik pillanatról a másikra a saját jövője lesz a tét. Egy napsütéses reggelen minden összedőlni látszik, és ő az egyetlen, aki ezt megakadályozhatja. Munkája már eggyé vált a magánéletével, nem szabadulhat a döntései súlya alól. Most mindent kockára kell tennie. Nem menekülhet tovább a múltjában elkövetett hibái elől. Vagy mégis?
Te mit tennél, ha az életedről kiderülne, minden csak hazugság volt? Harcolnál a szerelemért még akkor is, amikor már te magad sem vagy biztos az érzéseidben? Meddig mennél el, hogy megvédd a saját családodat?
A többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt Baráth Viktória nagy sikerű Igazság-trilógiájának befejező része olyan meglepetéseket tartogat, melyekre az olvasó nem is számít.



Az igazság ára: MEGRENDELEM



Alig várom, hogy olvashassam ezeket a szépségeket. Ahogy kivégzem őket jönnek az értékelések. Addig is kaptok ti is egy kis ízelítőt a regényekhez fülszöveg formájában.
Aki még nem szerezte be őket hátha kedvet kap :) Ha megtetszett valamelyik akkor rendelési link is van. Vagy várunk titeket az Álomgyár könvesboltokban!

Nyerj dedikált Vi Keeland könyvcsomagot!

Bizony ám, régen volt így itt egy újabb játék.

Éppen aktuális hiszen Vi Keeland nem olyan régen Budapesten dedikált. Lehet sokan nem jutottatok el, vagy éppen még nem is olvastátok a könyveit? 

Akkor itt a lehetőség. :) 

Az első három megjelent könyvét nyerhetitek meg a szerzőnek: 

              - A beosztott
     
              - Órákon át kívánlak

              - Egomániás 



A címekre kattinva elolvashatjátok az értékeléseim az adott könyvről. 

Na de vissza a lényegre. 

A nyeremény tehát ez a három fantasztikus könyv, Vi Keeland dedikálásával, valamint az új novellája és egy szuper kilincsakasztó :) 

A játék ezúttal is a blog fb oldalán zajlik! Oda kérem majd a kommenteket :) 

És amit tenni kell: 

- Feliratkozni a blogra

- Lájkold a blog fb oldalát 

- Ha ezek megvannak akkor a játék fb posztjához odaírni, hogy kész és meghívni egy ismerődöd :) 

Ha meg is osztjátok azt külön nagyon köszönöm! 


Mind a három könyve fantasztikus a szerzőnek. Én imádom őket. Szerintem nagyon sokan olvastátok már de ki ne örülne dedikált verziónak? Aki pedig még nem olvasott az írónőtől annak itt a lehetőség mert remek történetei vannak! 

A játék vége: 2019. november 15. 

Sorsolás: 2019. november 16. 

A nyertesnek 2 napja lesz jelentkezni a sorsolás után,  ha mégsem akkor újra sorsolok! 


Játékra fel! Sok sikert mindenkinek! Lássuk kié lesz a Vi Keeland csomag :)


A lehetőséget köszönöm az Álomgyár kiadónak! 


2019. október 11.

Anne L. Green - Heather vonzásában (Bűnös viszony 1.)

William Keyes a chicagói rendőrség egyik legelismertebb rendőrnyomozója. Munkája tele van izgalommal, veszéllyel, rejtélyekkel és észjátékkal. Minden ügyében az igazságot kutatja. Mindemellett menyasszonyával, Joyce-szal lázasan készülnek közelgő esküvőjükre.
Tökéletesnek látszó életét azonban egy szövevényes gyilkossági eset és egy kellemetlen jogi procedúra kavarja fel. Az ügyben eljáró tüzes és leleményes Heather Reese ügyvédnőt egyszerre találja kibírhatatlannak és vonzónak. Minden akarata ellenére lassan kialakul köztük a kölcsönös vonzalom. A Heather iránt táplált érzelmei észrevétlenül befolyásolhatóvá és sebezhetővé teszik őt. Will idővel mindenben elbizonytalanodik, amiben addig hitt: Joyce-ban, a hivatásában, de legfőképpen önmagában.
A Heather vonzásában a Bűnös viszony-sorozat első része, melyben a többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő bebizonyítja, nem mindenki bűnös, akit rabságra ítélnek. A történet a Joyce csapdájában című kötetben folytatódik.



Köszönöm a lehetőséget a könyv elolvasására az írónőnek és az Álomgyár kiadónak! 






" Végül is az ember sohasem tudhatja, kivel és hogyan hozza össze a sors. Egy elhibázott lépés, egyetlen elvétett lépcsőfok néha mindent megváltoztat. "


Nagyon szeretem a szerző legutóbbi Csábító sorozatát is. A szívem csücske lett Niko és Olivia története. És ennek a sorozatnak szintén van köze hozzájuk. Hiszen az ott megismert fiatal fiú történetét mutatja be nekünk aki immár felnőtt. Megismerhetjük William Keyes sztoriját.

Hihetetlenül vártam ezt a csodás köntösbe bújtatott sztorit. Aminek a fülszövege csak még nehezebbé tette a várakozást a megjelenésig. :)

Összességében, elöljáróban annyit mondhatok a könyvről, hogy zseniális, teljesen beleszerettem. Az írónő is tudja és aki követi a blogot szintén, hogyha választani kell Anne L.Green könyvet akkor nálam a legnagyobb szerelem Andrew története, a Sötétség fogságában. Az az én szerelmem az Anne L.Green regények közül. Ahogy előzetes értékelésben említettem a drága írónőnknek az összes történetét és párosát nagyon szeretem. De akkora szerelem még nem akadt mint Drew és Chris párosa. Eddig! Ugyanis úgy fest, hogy Will és Heather személyében újabb kedvencet avattam.

" - Csak vigyázz, Heather! Ez a túlzott magabiztosság lesz egyszer a végzeted. "

Csak gratulálni tudok Anne L.Green! Ismét megmutatod nekünk!

Egy zseniális, lehengerlő, csupa meglepetés történetet kapunk tőled. Regényről regényre, de szerintem most mutatta meg csak igazán Anne. Ez a regény mindent visz. Valami fantasztikus.

Ahogy leírja nekünk a karaktereit, ahogy fonja a szálakat. Ezúttal sincs hiány akcióban, félelemben, bűnben. Ezúttal ráadásul egy kicsit be is keményít ezzel a történettel. Minden regényében akad a romantika, szenvedély és szerelem mellé nem kevés izgalom is. A Csábító harmadik része például jóformán krimis lett. Amit szintén imádtam. Nos ez a történet is követi ezt a vonalat.

" Az elmém azt súgta, hogy meneküljek, de a testem nem engedelmeskedett. Megbabonázott. "

Amit abszolút nem bántam. Itt mutatja meg ismét Anne L.Green, hogy minden műfajban, témában képes egy elképesztő történetet hozni az olvasóinak. Természetesen továbbra is a hozzávalók között szerepelnek a már említett témák: Romantika, szerelem, szenvedély, erotika, vágy. De imádtam, hogy ez mellett sok töprengeni valót ad a története. Titkok sokasága ami nem kevés agyalni valót ad az olvasónak. Veszély, félelem, őrület, egy szóval akad itt is krimisebb rész. Nekem nagyon bejött.

" A boldogság nem egy rajtunk kívül létező dolog, amely olykor bekopogtat az ajtón, máskor meg évekig nem is néz felénk. Ahhoz, hogy elérd, tenned kell érte. "

Főleg mert a szerző ismét elkápráztat bennünket azzal, hogy miként is írja le nekünk mindezeket. Akár William pillanatait, aki nyomozó. Tökéletesen beleláthatunk a munkájába.

Heather pedig ügyvéd és ebbe a témába szerintem még mélyebben, többet leshetünk bele. Hihetetlen pontossággal meséli el az ide vonatkozó részeket. Beleláthatunk ezekbe a nem mindennapi hivatásokba és ez eszméletlen jó. Részletesen leír mindent, mégsem túlzón.

Eközben pedig megismerhetjük a már említett karaktereket is. Nagyon élveztem, hogy ezúttal is mind William, mind pedig Heather gondolatain keresztül átélhettem a történetet. Így volt az igazi.

" Nyisd ki a szemed és a lelked, mert senkivel sem találkozunk véletlenül. Engedd, hogy belépjen az életedbe valaki, aki fényt hoz majd. Hagyd, hogy felszínre kerüljenek a mélyen eltemetett vágyaid. Ettől megváltozik majd az életed. "



William, aki mondhatjuk az igazság bajnoka, a munkájában az egyik, vagy inkább a legjobb rendőrnyomozó. Lelkiismeretes, mindig törvényes úton keresi az igazságot. Szenvedélyesen szereti és fontos neki amit csinál. Remek ember. Mégis ahogy elkezdjük megismerni szép lassan rájövünk, hogy egy igen makacs férfi is. Ha a fejébe vesz, eldönt vagy megígér valamit akkor semmi sem tántoríthatja el. Bizonyos esetekben ez remek tulajdonság is de ő sajnos ezzel már saját magának árt. Hogy egy olyan terhet cipel amit nem kellene neki. Ez boldogtalanná teszi...., becsülöm ezért, de jobb lenne ha hallgatna a barátaira és elengedné ezt...

" Ezt a nőt tartottam én angyalnak? Egy frászt! Angyalbőrbe bújt boszorkány. Egy démon. Pimaszságból jeles. "

De összességében egy tökéletes, fantasztikus férfi. Remek a munkájában. Édes, aranyos, vicces. Nem utolsó sorban egy irtó dögös, szexi pasit kaptunk a személyében. Egy igazi könyves álom pasi.  Ezért is mondtam, hogy minden téren, összességében egy olyan karakter aki nálam most fellépett a dobogó első helyére Andrew mellé. Nagyon megszerettem Willt. ♥

Szurkoltam neki végig és ezután is, hogy minden úgy alakuljon az életében ahogy lennie kell, ahogy szeretné mert ha valaki hát ő megérdemli. Imádtam őt! Azért pláne mert az ő gondolataiba is bele leshettünk. Hát mit ne mondjak akadtak ezek miatt humoros, megmosolyogtató pillanatok.

Nála és Heather részeinél szintén. Nagyon tetszettek a kis belső monológjaik, jókat lehetett nevetni nekik. Annyira imádom őket. Hihetetlenül jó páros ők ketten.

" Atyaég! Ez a nő maga a bűn! A romlatlan ember életébe, úgy képzeltem, pont így léptek be a bűnök. Először csak bevillan, majd egyre makacsabbul a gondolataiba férkőzik, hogy aztán észrevétlenül tettekre sarkalljon.  "

Na de akkor jöjjön egy kis Heather is. Sok szempontból nagyon hasonlít Willre. Ő is az egyik legjobb a munkájában. Mindig kiáll az igazáért, az ártatlanok mellett. A végsőkig harcol. Akkor is ha mások esélytelennek is gondolnák a helyzetet. Remek a munkájában. És szintén mint Will ő is ebben keres menedéket.

Neki nem kell szerelem, férfi. Ő tökéletesen elvan így.

Még jó, hogy a sors nem kérdezi meg akarunk-e bizonyos dolgokat csak az utunkba löki őket. :)

Az első pillanattól megkedveltem, szimpatikus volt a karaktere. Egy hihetetlenül okos, erős nő. Akinek pláne meg kell állnia a helyét ebben a főként férfiakkal teli szakmában. Jócskán kijut neki ilyen téren de ő aztán tudja kezelni ezt is. Le a kalappal előtte. Remek nő.

" Kétségtelen, hogy totálisan Heather vonzásába kerültem. " 

Ahogy említettem két igen erős, akaratos karakter. Mégis tökéletes páros ők ketten. Akik úgy fest mégis az érem két oldalára kerültek. Vagy mégsem?

Imádtam, hogy sosem lehet tudni mi történik majd. Anne L.Green nem kevés meglepetést tartogat nekik és így nekünk is. Lehet néha pislogni :)

És akkor még itt van nekünk két főbb karakter. Az egyikünk az a bizonyos Joyce.....  Háááát....... Azt az ellenszenves jó eget..... nem igazán tudok semmi szépet mondani.... Ki nem állhatom...brrrrr. A hideg ráz ettől a nőtől. Annyi biztos, hogy ezt a karaktert és mindent ami vele jár zseniálisan átadta, kitalálta Anne. Le a kalappal. Ez aztán nagyon ott van. Brutális de zseniális :D


" - Csak vicceltem. 
  - Aha, ezt ismerem. Mindig van valamennyi igazság minden " csak vicceltem" megjegyzés mögött. " 

Nekem ugyanez a kategória még Justin. Ezt a nagyképű, bunkó egy alakot.... :D De Heather mint mindig, ilyen tekintetben is tökéletesen helyt áll. Az tuti, hogy nem csak Will és Heather személyét de a többi karaktert, a leírásukat, hátterüket remekül kitalálta és megismertette velünk a szerző.

Na és Olivia és Niko? Egek még mindig imádom őket. Igaz irtó furcsa "ennyit ugrani" az időben és így elképzelni őket. Annyira szerettem, hogy felbukkantak, halhattunk róluk. Mit ne mondjak ők még mindig egy eszményi páros. Hihetetlen szép a kapcsolatuk Willel. Nagyon szeretem őket együtt. Hogy ott vannak a srác mellett. Igaz néha szívják a vérét rendesen de akkor is. Olyankor jókat lehetett borulni rajtuk. ♥

" - Ki akarok szállni. 
  - Neked elment az eszed! Az a nő odavan érted, Will! Le sem tagadhatta volna. 
  - Én nem róla beszélek, hanem Joyce-ról. 
  - Ugye tudod, hogy vállalunk bérgyilkosságot is? - jegyezte meg Olivia a legnagyobb természetességgel. 
  - Dehogy vállalunk - emelte fel a hangját Niko. " 

Mivel ez is egy olyan sztorija az írónőnek amiben akad krimi, félelem, izgalom, hazugságok, ehet agyalni nem keveset. Csupa meglepetés és izgalom. Zseniális, elképesztő.

De azért itt vannak az elmaradhatatlan hozzávalók is. Imádtam a párosunk megismerkedésének pillanatát. Ahogy elkezdett alakulni a kapcsolatuk. Ami minden csak éppen egyszerű nem. Mégis mindig ott voltak azok a bizonyos szikrák, a vágy, a szenvedély.

Tökéletesen leírva. A romantikus és erotikus pillanatok szintén amikor ezeken volt a sor. Se nem sok, se nem kevés. Pont amennyi kell. Remekül egyensúlyban van így a keményebb, izgalmasabb részekkel.

" Ha az IQ-ja kettővel több lenne, talán lehetne sült krumpli. "

Nem kevés tipródás jutott kettejüknek. Viaskodni az érzelmeikkel, hiszen nem éppen egyszerű kapcsolat az övék, nem kevés dolog, vagy egy nagyobb.... áll kettejük közé?! Tessék elolvasni és megtudjátok :)

Elmerülhetünk az érzelmeik vívta csatában, belekóstolhatunk a tiltott gyümölcsbe, miközben ők ketten egy nem kis ügyet próbálnak felgöngyölíteni. Ráadásul a környezetük sem éppen értük hanem ellenül dolgozik...

" - Nem állok be a sorba. Csupán egyet kérek tőled. A saját elvárásaidnak felelj meg, ne a másokénak! Aki másoknak akar megfelelni, az elveszíti a saját céljait, a boldogságát. Elveszíti önmagát. Én olyannak szeretlek, amilyen vagy. Légy mindig önmagad! Ilyennek szeretlek. " 

Minden pillanatát élveztem amíg olvastam. Bár szerintem nem okozok meglepetést ha azt mondom, hogy túlságosan hamar vége lett. Amitől egy picit féltem is. Hiszen lesz még egy része... És nagyon sokára lesz még február...  Lehetett volna gonoszabb az írónőnk de így is hosszú lesz a várakozás :)



Nagyon sok meglepetést, izgalmat tartogat a regény. Nem erre a végre számítottam. Jó kis meglepi volt. Ahogy mondtam mindig képes meglepni bennünket Anne. De imádom ezt benne. Eszméletlenül várom a folytatást.

Csak ajánlani tudom nektek a történetet. Akár azoknak is akik még nem olvastak tőle. Ha pedig már igen akkor is kötelező. Ismét egy új oldalát mutatja meg nekünk Anne L.Green és higgyétek el ti is imádni fogjátok.

"A munkám során egyetlen dolog volt, amiben elszántan hittem. Mégpedig: hogy véletlenek nincsenek. Minden okkal történik. MINDEN. "

Ármány, intrikák, félelem, bűnözés, titkok, meglepetések, igazság, vágy, szenvedély, szerelem, kétségek. Mindezek és még sok más keveréke ez a csodálatos regény. Ami lebilincsel az elsőtől az utolsó oldalakig. Hagyd, hogy téged is magához vonzzon a történet.

Én új nagy kedvencet avattam! Gratulálok! Annyira imádtam! Egy fantasztikus, érzelmekkel teli, lehengerlő történet ami csupa meglepetés. Ne hagyjátok ki!


" Az érzelmek valamilyen szinten mindig szerepet játszanak a döntéseinkben. Kiirtani nem tudjuk őket. "


Köszönöm szépen, hogy elolvashattam és az élményt! Gratulálok! Puszi! ♥




Értékelés:






A regényt beszerezhetitek akár online az Álomgyár webshopján vagy az Álomgyár könyvesboltokban is! :) 

2019. október 4.

Vi Keeland Budapesten járt

Róma és London után Budapesten dedikált a nemzetközi sikerszerző




"Imádom Budapestet, egyszerűen gyönyőrű" - mondta Vi Keeland a budapesti könyvbemutatója előtt, ahol közel ezer rajongó várta az esős időben. A fáradhatatlannak tűnő sikerszerző a dedikálás kezdete után öt órával is mindenkivel ugyanolyan kedves és közvetlen volt.
Az írónő könyvei már majd' 30 országban jelentek meg és csak az Egyesült Államokban több mint kétmillió eladott regénnyel büszkélkedhet. Előszőr járt Budapesten, de elmondása szerint nem utoljára, annyira lenyűgözte a város és a magyar rajongók, akik még ajándékokkal is készültek.


"Ő az első nemzetközi írónk, akit meghívtunk és akinek bemutatót szerveztünk. Volt is némi izgalom, mert a könyvek csak néhány órával a rendezvény előtt érkeztek meg a boltba. Más hangulatú lett volna a könyvbemutató könyv nélkül..." mondta el Gönczi Péter az Álomgyár Kiadó egyik vezetője."




R. Kelényi Angelika, aki maga is író, a bemutató előtt rendezett sajtótájékoztatón arról kérdezte a szerzőt, hogy valós személyekről mintázza-e a szereplőit, megtörtént eseteket dolgoz-e fel. Az írónő nevetve mesélte, hogy a legújabb könyve egy fiatalabb férfi és egy idősebb nő szerelméről szól, csak a férje meg ne tudja...


 "Nagyon vártuk már. Imádjuk a könyveit és az hihetetelen, hogy személyesen is találkozhattunk vele. Annyira kedves volt." - mondta egy lelkes olvasó, Mercédesz, aki Tassról érkezett a lányával és az időjárás ellenére már két órával a bemutató előtt sorban állt.






Vi Keeland a bemutató másnapján már repült is tovább, mert Lengyelországban folytadik az európai turnéja.



(Az Álomgyár Kiadó sajtóközleménye)


Ma megérkeztek az én újdonságaim is. Dedikálva! Nagyon köszönöm őket a kolleganőimnek! Szuperek vagytok csajok! :) És nem utolsó sorban a kiadónak, hogy egy ilyen fantasztikus írót hoztak el hozzánk!

A két csodaszép új könyv és a novella:





Azok se búsuljanak akik esetleg szintén nem tudtak elmenni a dedikálásra. Az Álomgyár könyvesboltokban ugyanis találtok Vi régi könyveiből, valamint az újakból is dedikált példányokat :) Irány tehát a könyvesbolt! 

2019. október 3.

Új szerzemények + Dedikált Vi Keeland könyvek!

Ezek a szépségek jöttek velem haza ma!

Az Álomgyár kiadó így közeledve az év vége felé sem áll meg. Sőt! Gőzerővel jönnek ki a fantasztikusabbnál fantasztikusabb könyvek.

A héten jelent meg Ella Maise írónő legújabb könyve. A szerzőtől az Imádlak, Jason Thorn és az Akarlak, Adam Connor című könyveket olvashattuk eddig. Nekem hatalmas kedvencek a szerző írásai. Ráadásul ezúttal is csodás borítótt kapott az írónő könyve ami az Első pillantás címet kapta. Az Alexander és Maya sorozat első részeként.

A másik könyv pedig szintén egy nagyon szeretett írónő új regénye. Ő nem más mint Sylvia Day. Eszméletlen szép köntösbe bújt az új története a Mr.Frost a megtört szerető.

Mindkét könyvet kíváncsian várom. Végre visszatérve az olvasáshoz és reményeim szerint ide is, hamarosan róluk is érkeznek a vélemények.

Ezeket a mesés könyveket ezúttal is nagyon szépen köszönöm a legszuperebb munkahelynek, az Álomgyár kiadónak! 


Valamint a következőket főként. Tegnap volt ugyanis Budapesten Vi Keeland írónő dedikálása. Sajnos nem sikerült elmenni, de így is boldogság van mert a drága kolleganőim intézték a dedikálást. Az eddig megjelent könyvei a szerzőnek, dedikálva. Nagyon szépen köszönöm lányok! :)

Imádom Vi könyveit, szóval boldogság van. Ráasádul holnap hozzánk is megérkezik a tegnap a dedikáláson megjelent két új könyve a szerzőnek. A Csak szex és A megbízó.

Szóval aki szintén szeretné beszerezni őket akkor irány az Álomgyár könyvesboltok. Várunk titeket sok szeretettel továbbra is Budapesten, Szegeden és Debrecenben. Valamint hamarosan már Miskolcon és Szekszárdon is :)

Egy szó mint száz: Remek hetünk van, csodás új könyvekkel. Nem is lehetne jobb sztorikkal visszatérni az olvasáshoz és a blogoláshoz. :)