2019. április 5.

Vi Keeland - Egomániás

Akkor ​találkoztam Drew Jaggerrel, amikor éppen betört a Park Avenue-i irodámba. Még azelőtt tárcsáztam a 911-et, hogy kipróbáltam volna rajta a vadiúj, szuper menő Krav Maga tudásomat. Gyorsan leállított, miközben jót kuncogott a nevetséges támadási kísérletemen. 
Naná hogy az illetéktelen behatolónak arrogánsnak kellett lennie. Aztán kiderült, hogy nem is volt annyira illetéktelen.

Drew éppenséggel az irodám jogos tulajdonosa volt. Épp szabadságon volt, amíg a saját flancos irodáját újították fel. Amit egy csaló adott nekem bérbe úgy, hogy az valójában nem is volt bérelhető. A fickó tízezer dollárral megrövidített.

Másnap, a rendőrségen töltött hosszú órák után Drew-nak megesett rajtam a szíve, és tett egy olyan ajánlatot, amit nem utasíthattam vissza. Cserébe, hogy felveszem a telefonjait, amíg a titkárnője szabadságon van, ott maradhatok az irodában, amíg nem találok magamnak másik helyet. Minden bizonnyal hálásnak kellett volna lennem, és befognom a számat, amikor meghallottam, milyen tanácsokat ad az ügyfeleinek. Nem bírtam megállni, hogy elrejtsem a véleményem. De nem számítottam arra, hogyan reagál a testem minden egyes vitánkra. Pláne hogy úgy tűnt, mi csak vitatkozni tudunk.

Mi ketten épp egymás ellentétei voltunk. Drew egy keserű, haragos, a párkapcsolatokat bámulatosan pusztító fickó, miközben az én munkám meg az, hogy segítsek az embereknek megmenteni a házasságukat. Az egyetlen közös dolog köztünk, az az iroda, amin osztoztunk. És a vonzalom, amit napról napra egyre kevésbe tudtunk tagadni.




Hát hű! Azt a mindenségit ♥ ♥ Ez valami őrületesen jó volt. Kivégeztem, csak ülök és nézek ki a fejemből. Hogy tényleg vége? Csak ennyi volt? Imádom! ♥

Pedig meg kell mondjam egy csöppet tartottam ettől a könyvtől. Imádtam a szerzőtől A beosztottat. Az utána következő Órákon át kívánlak nálam viszont nem hozta azt amit vártam tőle. Nem volt rossz de sokkal jobb is lehetett volna. 

De maradjunk annyiban, hogy ezzel a könyvel Vi Keeland nálam mindent vitt. Le a kalappal. Reméltem, hogy ezt fogom annyira szeretni mint A beosztottat tőle. De végül nem csak, hogy szerettem annyira mint azt hanem még annál is sokkal jobban imádtam.  

Így kell ezt csinálni. Egy fantasztikus olvasmány az Egomániás.

" Ami azt illeti - bolond létére -, elég csinosan festett. A vörös haja a feje tetején volt összecsavarva, és illett a harcias természetéhez. Bár a szikrákat szóró kék szempárból ítélve jobb, hogy ezt inkább nem közöltem vele. " 

Már ahogy elkezdtem, az első sorok után tudtam, hogy ez lesz az. A legjobb Vi Keeland könyv. Zseniális lett.

Ahogy belekezdtem az olvasásba tényleg az első sorok, oldalak után tudtam. És végig így volt. Rendesen fájdalmas volt ha valamiért egy pillanatra is le kellett tenni. :) Abszolút egy olyan könyv ami egy ültő helyben, pillanatok alatt ki lehet olvasni.

" A második vagy a harmadik randi során a férfinak egy gyereket kellene hozni a találkára, egy unokahúgot vagy unokaöccsöt, ha nincs saját gyereke, és akkor kiderül, hogy milyen viszonyt ápol vele. Ez lerövidítené az ismerkedési periódust, felérne hat hónapnyi randizással. "

Sok humorral, remek poénokkal és beszólogatós részekkel. Már rögtön a legelején amik még inkább feldobják a regényt. Bámulatos karakterek, akiket azonnal a szívébe zár az olvasó.

Na de minderről jöjjön akkor egy picit bővebben.

Imádtam a regényben, hogy mind Emerie mind pedig Drew is mesélt nekünk. Tetszett ahogy Drew szemszögének hála őt és a múltját ismerhettem meg jobban. Így lehetett abszolút tökéletes és teljes képet kapni róla, a történetről.

" - Kiscsillag, nézze már meg, hogy én mekkora vagyok és maga mekkora. Azzal, hogy odafönt álldogál egy széken, semmivel sem ér többet. Ha bántani akartam volna, akkor már rég megtehettem volna. 
  - Figyelmeztetem, hetente kétszer járok Krav Magára. 
  - Kétszer egy héten? Komolyan? Köszönöm a figyelmeztetést. " 

Igaz ha nem így lenne akkor is már az első oldalakon bele lehet zúgni a pasiba. Mondhatjuk, hogy majdnem tökéletes. De csak azért majdnem mert azért ő is csak pasi. :D Azt hiszem ez mindent elmond.


Egy elég érdekes helyzetben ismerkedik meg a párosunk.

Emerie párkapcsolati tanácsadó, pszichológus. New Yorkba érkezett, bérelt egy irodát ahol fogadhatja a pácienseit. Csak, hogy egyik este rátör egy férfi. Akiről kiderül, hogy az ő a tényleges tulajdonosa a helynek és esze ágában sem lett volna azt kiadni. Hogy Emerie-t igencsak rászedték.

Hát meg kell hagyni remek lett a jelenet. Már ekkor beleszerettem a történetbe és azt mondtam, hogy ez most tökéletes lesz. (És úgy is lett :)

" A hely jogos bérlője a falnak támaszkodott, és rám várt. És persze még jóképű is volt. Ez az én formám! Nincs akkora szerencsém, hogy egy csúnya férfi előtt alázzam meg magam. " 

Emerie. A munkáját említettem. Nagyon jó ebben és szereti is csinálni, hisz ebben. Az biztos, hogy ilyen téren is tökéletes a regény mert tanulságos is. Van mondanivalója is. Nem csak egy szimpla történet.

Amihez hozzátenném ennél is, hogy inkább mondanám romantikusnak mint csak erotikusnak. Vagy a kettő keverékének. Semmiképpen nem csak erotikus. De erre még visszatérünk.

Emerie karaktere remek hősnő lett. Azonnal szimpatikus lett. Noha néha félénk, bizonytalan ugyanakkor egy rendkívül erős és talpraesett nő. Rögtön megkedveltem őt. Nagyon jó abban amit csinál. De neki az életben nem mindig tökéletes minden. Erről ő maga mesél majd nekünk. De mindezek mellett egy gyönyörű nő. Aki sokszor ezt nem is tudja magáról. Nem ilyennek látja magát. És aki ráadásul odáig van egy srácért aki csak barátként tekint rá. De tudjuk sajnos, hogy nem mindig fenékig tejfel az élet.

" Jó volt ránézni. Túl jó.
 Ennek a férfinak a mosolya sármos volt, megremegett tőle a térdem. És nem csak a térdem. " 

Mindezek ellenére mégis azonnal a szívembe zártam a karakterét és megszerettem. Egy jó humorú, nem semmi csaj. Aki szintén eléri azt amit nagyon akar. Ki tud állni magáért és igencsak oda tudja mondani a véleményét a másiknak.

Pont ezek a tulajdonságok miatt születtek nagyszerű pillanatok.

Na és azért mert egy hasonló karakterű férfit kapott párjául. Maradjunk annyiban, hogy egyesekhez képest végre egy igazi férfit. Ha elolvassátok a regényt rájöttök mire gondolok :D

Tehát jöjjön ez a szuper pasi. Aki szexi, dögös, izmos. Ahogy lefesti nekünk az írónő..... Ajajj. Egy igazi forró, tüzes férfi. Aki igaz mióta megégette magát csak a szexnek él. Csak semmi bonyodalom. Ráadásul ilyen külsővel csak úgy tapadnak rá a nők. Na de azért jöjjön a többi is. Ügyvéd, aki főleg válásokra specializálódott.


" Igazán tökéletes férfi. Nem emlékeztem rá, hogy valaha ilyen szépnek láttam volna egy férfit. Helyes volt. És vonzó. De a szép szó az, ami leginkább leírta Drew Jaggert. " 

Még egy kis csavar a történetben. Ő szétszedi a párokat ez a dolga és remek benne. Emerie szintén, igaz ő próbálja megmenteni a kapcsolatokat... Maradjunk annyiban, hogy származnak még mindebből érdekességek. De annyi biztos remekül szőtte a szálakat Vi Keeland.

De még egy ici picit vissza ehhez a szuper pasihoz. Ő lenne Drew Jagger. Már a nevét is imádtam. Aztán a leírások alapján láttam is ezt a férfit magam előtt. Aki mint említettem jól menő ügyvéd New Yorkban. Remek meló, pénz, nők. Ugyanakkor van még egy szerepkör ahová besorolhatjuk őt. Tessék olvasni és ez is kiderül. De maradjunk annyiban, hogy csak itt szerettem bele igazán, ez miatt. Mert nem elég ha ez a férfi külsőre dögös és szexi. A jó munka és pénz sem. Végül csak tökéletes lett azért mert egy édes, aranyos, jó lelkű férfi. Aki ha tud segít a másiknak. Igaz ha kell akkor pokolian kemény a munkában és mindig eléri amit akar. Másfelől viszont ott van, hogy egy megértő, segítőkész, rendes pasi.

Bámulatos volt végigkövetni pont ez miatt ahogy kezdődött a kettejük kapcsolata és az ahogyan alakult.

" - Mi a jelszó? 
  - Nos, bazdmeg. 
  - Nem akarja, hogy megtudjam a jelszavát? 
  - Nem, a jelszavam az, hogy bazdmeg. 
Drew nevetett. 
  - Maga igazán szívem szerint való nő. " 

Persze itt van, hogy Drew tipikus férfi. Azért sokszor egy nagyképű alak. Egy egomániás. :) Tisztában van nagyon is az adottságaival. De végül is lehet is az. Eszméletlen jó humora van. Imádtam őt. Hihetetlen jókat nevettem a beszólogatásai, a poénjain. Van, hogy ki tudja mutatni az érzéseit, igaz néha akadnak is gondjai ezzel. De már, hogy megpróbálja ez is valami. Ott van barátként, szeretőként, párként. Remek férfi. Az egomániás, aki egy szenvedélyes és szerelmes férfi is. Mindezeket a tulajdonságokat keverte össze az szerző és megszületett nekünk Drew Jagger. Na jó, csak megkapja a tökéletes álompasi címet. ♥ Én is belezúgtam akárcsak Emerie. És teljesen érthető. Kemény ugyanakkor gyengéd is. Néha morcos, máskor mókás. Imádom őt!

Az biztos, hogy ők ketten, Emerie és Drew igencsak emberükre akadtak a másikban. Mindkettőjüket rögtön képes a szívébe zárni az olvasó. Szurkolni nekik, velük együtt menni ezen az úton.

Ami indult mosolyogva, kalandosan.

Majd jött az elmaradhatatlan vágyakozás. Hiszen Emerie egy gyönyörű nő, Drew pedig egy irtó dögös férfi. Ráadásul arra "kényszerültek", hogy együtt dolgozzanak. Imádtam olvasni ezt a történetet. Ahogy minden összerakott és kitalált a a szerző. Lenyűgöző.

" - Maga egy egomániás. 
  - Talán. De legalább egy vonzó egomániás. " 

Megismerkedtek, majd ez nap mint nap folytatódott míg ki nem alakítottak egy jól megszokott és bevált közös menetrendet. Amibe egyre többször volt jelen a kettejük közt megjelenő szikra. Ami lassan hatalmas tűzzé gyulladt.

Ezek a szikrák a legelejétől jelen voltak. Mégis azt szerettem leginkább a regényben, hogy csak egész később történt bármi konkrét. Csábítás, flört, vágy ott voltak végig. Egy jó kis tüzes macska egér játék. Remek húzzuk egymás agyát részekkel, poénokkal. Mégsem olyat lett, hogy már az első oldalakon szex és utána végig csak ez. Sajnos nagyon sok ilyen van. Én korábban már kifejtettem a véleményem erről. Üdítő volt pont ez miatt olvasni ezt a regényt. Hogy oké igen van benne erotika, ami néha igencsak szókimondó és konkrét, de mégsem ment el abba a vulgáris irányba. Ők ketten pedig mindig képesek belevinni nevetést, poénokat amik még dobnak a részeken. Egyszóval szerettem ezt benne. Hogy van vágy, szenvedély, erotika mégis pont kellő mennyiségben és az is remekül tálalva.

Hozzá jönnek még a gyengédebb, szeretettel és szerelemmel teli pillanatok. Gyönyörű lett. Minden percét imádtam.

" - Hát ide jutottam? Párkapcsolati tanácsadó vagyok, és egy válóperes ügyvédtől fogadok el párkapcsolati tanácsot? " 

És ha már szereplők, akkor akadt még egy két kedvenc :) Itt még nekünk Drew legjobb barátja és segítője, Roman. Hatalmas arc ez a pasi is. Hasonló karakter mint cimborája. Csak csajok semmi extra. Mégis képes segíteni és szeretni. Remek barát volt végig, ott volt ha kellett és ezért még jobban szerettem.

Beck. Ő is imádnivaló volt. Nem véletlenül. Remek karakter lett.

Na és, hogy minden téren tökéletes legyen a regény és az írónő annyi immár bizonyos, hogy Vi Keeland nyeri a legutálatosabbra megalkotott karakterek díját is. Itt van egynek Alexa. Azt a jó életbe. Hű komolyan a falat tudtam volna kaparni a némbertől. Megértem a másik felet de én akkor se tűrtem volna eddig. Nem is érdemelt volna semmit. Komolyan bicska nyitogató egy nőszemély. Az biztos, hogyha negavít karakter akkor Vi Keeland ilyen téren is viszi a prímet.

És akkor még hozzá jött Baldwin. Na ő is hasonló mint Alexa csak éppen pasi. Ú nagyon nem bírtam őt se. Még csak férfinak se tudnám nevezni. Nagyon nem volt szimpatikus. Maga a pasi sem, a tettei pedig pláne. Finoman fogalmazok ha azt mondom, hogy ki nem állhattam. Tudjuk, hogy mindenhová kellenek ilyenek de na :D . Na de, hogy ennyire kész legyek tőlük? Oké ez is bizonyítja, hogy a szerző remekül csinálja amit csinál.

" - Mi a fenét művelsz? 
  - Mi van? Miért, mit csinálok? 
  - Méregetsz. Láttam, hogy azt csinálod. Bejöttem, hogy leüvöltsem a fejedet, amiért egy seggfej vagy, te meg stírölsz. 
- A ruhádat csodáltam. Ez azért nem ugyanaz, mintha méregettelek volna. " 



Ahogy ezeket az érzéseket is, mindent tökéletesen át tudtam érezni a történet olvasása közben.

Mert nemcsak a szép jutott ki. Rengeteg pokolian nehéz, fájdalmas és félelemmel teli pillanatot kapott Drew és Emerie. Igaz főként inkább a férfi. Pont ezért említettem, hogy sok mindenre képes rá is világítani a regény. Hatalmasat csalódott már sajnos nem is egyszer, így érthetőek az érzései. A regény mégis megmutatja miként lehet ezt feldolgozni. Hogy képes lesz e újra megbízni egy nőben?  A szerelemben?

Minden másodpercét imádtam. Gyönyörű történet. Sok fájdalommal, szenvedéssel kikövezett úton mennek végig a szereplőink. Miközben valami nagyon szépet tapasztalnak, sok remek pillanatuk akad. Aminek a végén, hogy mi várja őket kiderül ha ti is elolvassátok ezt a remek sztorit.

" Arról volt szó, hogy kedveltem ezt a nőt, talán jobban is, mint ahogy ilyen rövid idő után kellene, és ez megijesztett. "

Két zseniális karakter. Egy szép, okos és erős nő akin jól kifogott az élet. De itt van neki egy segítőkész, remek de néha nagyképű és seggfej pasi. Egy nagyon édes seggfej, akit imádunk :D Végigkövethetjük egy mindent elsöprő kapcsolat alakulását. Remek csavarokkal a történetben, titkokkal. Sosem lehet tudni mi fog történni. Fordulatokkal teli, vággyal, tűzzel, szerelemmel. Problémák sokaságával nyakon öntve. Mégis számos lehengerlő momentummal, hozzávalóval amitől egy letehetetlen regényt kapunk.

" - Szerintem a tested nagyon is kedvel engem, csak az agyad hadakozik ellenem. Meg kéne küzdenünk, mint felnőtt a felnőttel, meztelenül a hálószobában." 

Csak ajánlani tudom nektek. Nálam az írónő most mindent vitt ezzel a történettel. Érzelmekkel teli, szédületes, meghökkentő, fenomenális. Egy őrületesen jó regény. Bárhol, bármikor.

Merüljetek el ti is az Egomániás vérpezsdítő és lehengerlő világában ami tökéletes kikapcsolódást nyújt a hétköznapokból. :)


Köszönöm a könyvet az Álomgyár kiadónak! 


Mivel akad még egy pár, így a végére néhány idézet még :) Bocsi!


" - Négy óra alvás melletted sokkal jobb, mint nyolc óra egy üres ágyban nélküled. " 



" A legjobb módja annak, hogy megismerjünk valakit, ha megnézzük a fényképeit. " 



" – Egy nő, aki hatalmas hamburgert eszik, így néz ki? Ezt azért ne hozza a többi New York-i nő tudomására. Azonnal feltennék egy Oklahomába tartó buszjáratra. – Rám kacsintott. "



" – Azt hiszem, szükségem van egy italra – mondta Emerie. 
  – Az én irodámban vagy a magáéban? 
Emerie rám nézett. 
 – Maga alkoholt tart az irodájában? 
 – Vannak csapnivaló napjaim. 
Emerie elmosolyodott. 
 – Akkor legyen az én irodám. " 


" – Ne gondolkodj! Ma ne! Majd holnap ráérsz. 
Az agyam nemet kiáltott, de a fejem már bólintott is. "



" Talán, de tényleg csak talán, azért nem találtuk meg az igazit mind ez idáig....mert még nem találkoztunk. " 



" Drew épp akkor sétált be, amikor Roman a szájához illesztette a fém flaskát. 
- Még mindig magaddal hordod? 
- Sosem tudhatod, mikor lehet szükséged egy korty Hennesyre, barátom.  " 


" - Lehet, hogy egyszerűen szeretlek. 
  - Hát igen, nagyszerű vagyok. 
  A szememet forgattam, és nevettem. 
 - Te egomániás. " 



Értékelés:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése