2023. január 31.

Chris Carter - A ​keresztes gyilkos (Robert Hunter 1.)


Los Angeles egyik elhagyatott házában egy kegyetlenül meggyilkolt fiatal nő holttestére bukkannak. A két fakaróhoz kötözött meztelen áldozat arcáról lenyúzták a bőrt – miközben még élt. Tarkójába különös kettős keresztet véstek – ez a keresztes gyilkosként ismertté vált pszichopata jele.

Pedig ez lehetetlen, hiszen a keresztes gyilkost két éve elfogták és kivégezték. Talán az egyik követője tette? Vagy Robert Hunter gyilkossági nyomozó kénytelen szembenézni az elképzelhetetlennel? Lehet, hogy az igazi keresztes gyilkos még mindig odakint ólálkodik, és gúnyt űz Hunterből, aki képtelen elkapni?

Robert Hunter és zöldfülű társa egy minden képzeletet felülmúló rémálomban találja magát…


Szerintem már abból láthatjátok mennyire jött be nekem ez a sorozat, hogy folyamatosan arról jönnek a képek, hogy ezt olvasom. Csak annyit tudok mondani, hogy: WOW!!!!

Nálam, ha ilyen hosszabb krimi, thriller sorozatok, akkor eddig erősen a Nr1. az M.J.Arlidge - Helen Grace sorozata. Volt. Eddig. De Chris Carter már ezzel, a sorozat első részével kiütötte a nyeregből az említett sorozatot. 


Valami brutálisan, elképesztően jó ez a sorozat. És akkor még csak két könyvet olvastam el. Az itthon eddig megjelent 9 kötetből. De küldfölön már 12 kötete jelent meg. Annyi biztos, hogy már ezzel az itthoni 9 résszel is el lehet lenni. Igaz, ha így falja őket valaki mint én, akkor nem biztos. A hétvégén lenyomtam az első két részt. 😁 Egyszerűen nem tudtam letenni.

Nem volt nehéz dolgom mert elképesztően olvastatja magát. Természetesen elég durva krimiről van szó. Mivel a szerző remek, szemléletes leírásokat ad mindenről, így igen könnyen magunk elé tudjuk képzelni a legdurvább, legvéresebb jelenteket is. De tulajdonképpen pont ez a jó benne. Hogy képes úgy átadni ezeket a jeleneteket, az érzéseket, hogy a regény olvasása elkérje a kívánt hatást. Hogy az olvasó is érezze a félelmet, töprengjen, legyenek elméletei. Hogy akkor ki a gyilkos? Mi a motivációja, az indítéka? 

Nagyon imádtam! Ha lehet ilyet mondani egy krimire. 

Ez aztán egy igen véres, félelmetes, megdöbbentő regényre sikerült. 

Aminek a megfejtésében két fantasztikus nyomozó van a segítségünkre. 

Itt jön még egy indok amiért ennyire megvett ez a regény. A karakterek. Jobban mondva a sorozatot ihlető Robert Hunter karaktere. És a társa, Carlos Garcia személye. 

De kezdjük Roberttel. A korábban említett sorozatban egy női hősnő volt. Jó volt itt egy férfi nyomozót kapni. Aki lehengerlően okos és inteligens. Nagyon jó humorú és ugyanilyen jóképű is. Egy érdekes és remek kombináció lett. Szerintem azonnal szimpatikus lett a karaktere. 

Akárcsak a már említett Garcia nyomozó. Ő némiképp fiatalabb Robertnél. Pedig ő sem öreg. Ahogy hívják a regényben: "Zöldfülű". Fiatal, aki ennyire durva, véres, félelmetes esetekkel még nem találkozott. De Robertnél jobb társat nem is kaphatott volna. És fordítva is. Akárcsak Hunter nyomozó személye, Garcia is remek karakter lett. Fiatal, bizonyításra kész, okos fiatalember. Szintén remek humorral rendelkezik. 

A regényben szereplő sok véres, keményebb rész mellé imádtam ezeket a pillanatokat amikor ők ketten egymást ugratták. Kellett ez némi ellensúlyozásként a komorabb részekhez. Jókat mulattam velük ilyenkor. 

Szép fokozatosan őket magukat, az életüket is megismerhetjük. Robert példálul egy jóképű, egyedülűálló férfi. Ami nem azt jelenti, hogy nem talál könnyen magának női társaságot. De a munkája miatt ez neki kielégítő is. Garcia pont az ellentére. Neki már ott a felesége, Anna. 


Két különböző karakter, mégis sokban hasonlítanak. Remekül kijöttek, jó volt velük együtt átélni a történetet.

Amiben brutálisan megkínzott áldozatokat hagy maga után a gyilkos. A keresztes gyilkos. Akit elvileg már évekkel ezelőtt elkaptak, és aki már meg is halt. De akkor, hogy lehet, hogy a gyilkos a korábbi elkövető jelét vési az áldozatok bőrébe? Utánozza valaki? Vagy netán anno nem a gyilkost kapták el? 

Sok-sok kérdés merült amire válaszokat keres a történet. A kérdések csak jönnek, de a sztori szép lassan hozza a válaszokat is. Miközben ahogy említettem kegyetlenül  részletesen olvashatunk ezekről a gyilkosságokról. 

Sokszor tényleg brutális volt. Akaratlanul is belegondolva, hogy ki tudja hány ilyen történik épp a világban? Amiről nem tudunk, vagy nem hallunk. Félelmet keltő. Ez mellett jól mutatja, hogy az író mennyire jól végezte a dolgát. Ha így, ilyen hatást elérve tudja átadni a sztoriját az olvasónak. 

Ahogy mondtam engem szinte az első oldalakkal megvett. Hogy is mondjam, se nem az a nagyon fiatalok már a szereplőink, se nem öregek. Ez 3x-es korosztály. Kb mint én. Nagyon tetszett. Szimpatikusak voltak. Remek volt látni mennyire elkötelezettek a munkájuk iránt. Azt mennyire jól végzik. Okosak, ravaszak ők is. 

Mégis itt ez a brutális gyilkos. Akinek néhol az elméjébe is képes beengedni a szerző. A leírásoknak hála szinte át tudjuk élni az áldozatok félelmét, rettegését. A nyomozók megdöbbenését mikor rá bukkannak az áldozatokra. 


Sok krimit olvashatunk manapság is, de ritka az olyan amiben ennyire jól fel van építve az egész cselekmény. Fordulatos és megdöbbentő. Ahogy leírja nekünk a szerző a gyilkosságokat, mesél az áldozatokról. Amikor Robert és Garcia próbálnak rá jönni ki a gyilkos. Zseniális ahogy mindent kitalált. Ahogy szőtte a szálakat. Ahogy megalkotta a karaktereit. Akiket az olvasó rögtön megkedvel. Hogy hiába próbáltam rájönni a gyilkos kilétére nem sikerült. Na de még mennyire nem! Olyan és annyi meglepetést, döbbenetet tartogatott számomra a sztori, hogy az elképesztő. Pislogtam. Nem keveset. 

Annyiszor láttam már a szerző könyveit nálunk a boltban is. Figyelemfelkeltő címek, borítók, fülszövegek. Valahogy mégse juttam el hozzá soha. De most köszönöm az ajánlást rá, aminek hála elkezdtem! 💖 Nem is tudom mit hagytam volna ki. 


Én a nagy krimi rajongó, ez nekem igazi csemege. Krimi rajongóknak közelező ez a sorozat! De akkor is jó szívvel ajánlom, ha eddig nem olvastál, vagy nem szeretted a krimiket. A gyilkolászós, nyomozós sztorikat. Robert Hunter nyomozó különleges esetei biztos, hogy meghozzák bárki kedvét a műfajhoz. 

Engem totál megvett! Imádom! 

Igazi rettegős, agyalos krimi. Remek karakterekkel, akik még ennyi borzalom láttán is emberiek, képesek mosolyogni. Hogy ellensúlyzni tudják a sok rosszat amit látnak. Fantasztikus volt! Le a kalappal! 

Remélem még jó sokat olvashatok az új kedvenc nyomozó párosommal. 😉👀👮💀💉💣🔍🔪🚔


Idézetek: 


" – Te hogy bírod? – kérdezte Garcia.

– Napról napra, rémálomról rémálomra. Egyszerre egy nappal küzdök – válaszolta szomorú szemmel. " 


"– Ki a franc ez a pasas? – kérdezte JJ Huntert, biztonságos távolságba húzódva Garciától.

-Az a srác, akit te nem akarsz cseszegetni – válaszolta Garcia közelebb lépve hozzá.

– Ő az új társam, JJ, és nem hiszem, hogy kedvel téged. Az utolsó ember, akit nem csípett, még ma sem tud szilárdat enni, csak joghurtot.

– Nem tudod pórázon tartani?

– Dehogynem. A póráz a kocsiban van, idehozom. Ti ketten ellesztek addig a tíz percig, ugye? "


" Huntert nem zavarta az egyedüllét. Ez volt a védekezési mechanizmusa. Ha nincs szeretted, akkor nem is tudják elvenni tőled. " 


" Először szembesült a gyilkos valódi gonoszságával. Kezdte rosszul érezni magát. A szeme mindent magába szívott, miközben az elméje próbált mindent visszautasítani. Hogy képes valaki ilyesmire? "


"Arra gondolt, mennyire ártatlan az emberek többsége, nem is tudják, hogy a gonosz csupán karnyújtásnyira van tőlük. " 


Értékelés: 

2023. január 27.

N. Simon Barbara - A ​szerelem ára (Érted 2.)


Pénz ​és hatalom. Titkok a múltból. Szenvedély.

Nyitrai Péter budapesti elit klubja nem csak a féktelen szórakozásra ad lehetőséget a leggazdagabbak számára. Helyet biztosít a piszkos alkuk megkötésére, kapcsolatok építésére. Péter egy hacker barátja segítségével bejut a felső tízezer gazembereinek otthonába, titkos információkat szerez, amivel később pénzt csikar ki tőlük. Csakhogy a rendszer működéséhez szüksége van még valakire. Valakire, aki elég merész és talpraesett ahhoz, hogy a bűvkörébe vonja a kiszemelt áldozatokat.

Darvasi Karola gyönyörű nő, térdre borulnak előtte a férfiak. Elszántan keresi a kiutat a nélkülözésből, amiben gyerekkora óta él. Leleményessége és pimaszsága az, amire Péternek szüksége van. A férfinak nincs más választása, alkut kell kötnie vele.

Karola túl eleven, és Péter nem bírja elviselni a nőből áradó tüzet. Ők ketten két teljesen különböző személyiség. Az együtt töltött idő azonban mindkettejüket átformálja, és rájönnek, hogy bár teljesen más világban élnek, több hasonlóság is van köztük.

Amikor minden összeomlik körülöttük, akkor jönnek rá, hogy van valami, ami a világ összes pénzénél többet ér.

Hogyan szelídíthető meg az, aki megszelídíthetetlen?

Két összetört lélek meggyógyíthatja egymást?

Mekkora árat követel az igaz szerelem?


Ez a történet volt csak számomra az igazi meglepetés. Míg a sorozat első része, ami Zsófi és Dani történetét mesélte el, ami némiképp könnyebb volt, addig ez egy nehezebb sztorit mutat be. Persze ebben is akadtak az ellensúly kedvéért könnyedebb részek, vidámabb, boldog percek. Az első részben szerintem több ez volt. Itt inkább nehezebb témákat boncolgat az írónő. 

Alapból mindkét főszereplő, Karola és Péter háttértörténete, élete is nehezebbre, keményebbre sikerült. Az biztos, hogy mindketten durván sok mindenen mentek már keresztül. Sokat tapasztaltak. Sajnos legtöbbször nem jó dolgokat. Ez igencsak rányomja a bélyegét az életükre. A személyiségülre. Hogy mit akarnak még elérni.


Karolát ismehetjük már. Szerepelt az első részben. Együtt dolgozott Zsófival, néha ő vigyázott Botondra. Most pedig épp lakást és munkát keres. Vagy akár egy vagyonos férfit, aki megadja neki azt a luxust amire vágyik. Érdekes volt egy ilyen karakterű nőről olvasni. Aki erős, okos és szimpatikus volt. Végig. Mégis egy olyan nő, aki sok pénzt akar. Az eddigi nehéz élete után a könnyebbségre, gazdagságra vágyik. Azt reméli, úgy végre könnyű élete lesz. Ó ha tudná....  Sok időbe, tanulságba, fájdalomba telik mire elkezdi beismerni, hogy igaz a mondás, miszerint: A pénz nem boldoggít. 

De addig igencsak sok víz lefolyik a Dunán......

Egy ravasz, jó gondolkodású, jó humorral rendelkező, gyönyörű fiatal nő. Aki ez esetben mindezt maximálisan ki is használja. 

Pláne miután ismét az útjába akad Nyitrai Péter. Akit szintén ismerhetünk az első részből. Hát ő se éppen a "rendes, dolgos" ember mintapéldánya. Ugyanakkor pokolian gazdag. De azt a pénzt amit nem éppen rendes úton szerez meg, nem csak magának szerzi, hanem hogy segítsen azoknak, akik rászorulnak. Amolyan modern kori Robin Hood-nak is lehet mondani. Ezt a részét még meg is értettem. Egy sötét és dögös "rosszfiú". 

Jár ezzel a világgal egy bizonyos sötétség, brutális dolgok látványa. Ehhez is kell egy bizonyos lelki erő. Péter életében volt egy olyan szakasz, ami ennyire keménnyé tette. Számára ez a közeg már természetes. Ő nem akar érezni. Semmit. Csak szórakozni, pénzt keresni. Ő nem vágyik szeretre, szerelemre meg pláne. 

Karola talán már egy picit igen. De igaz, ő, ha alkalom adódna,  abban a pillanatban dobná ezt és választaná inkább az érdekkapcsolatot ami vagyonnal jár. A múltját tekinte némiképp ezt is meg lehet érteni. Hogy miért szeretne végre anyagi biztonságban élni. Kemény családi háttérrel rendelkezik ő is. Mindketten. 

Szóval az indokaikat legtöbbször meg lehetett érteni. De attól még kemény dolgok történtek velük. Nehéz volt ezt olvasni.  

Karola pedig bekerült Péter eme világába. 

A két fiatalt, a barátaik, Dani és Zsófi egyszer már akarták őket össze hozni, de akkor az nem sikerült. Most viszont nagyon hamar elkezdtek vonzalmat, szenvedélyt érezni egymás iránt. A fordulatoknak hála, hamar még több időt is kell együtt töltsenek. 

Hamar beindultak az események. Elkezdhettük végigkövetni a kettejük alakuló kapcsolatát. Amit végig uralt a szenvedély, vágy és forróság. Csak úgy perzselt a levegő, ha ők egy légtérbe kerültek. Erről jó volt olvasni. Pláne, hogy ők eléggé hasonló típusú emberek is. Erősek, tudják mit akarnak és bármire is képesek azért. Mindketten elég csökönyösek is. Találékonyak. Talán pont ezért is alkotnak mindenben ilyen remek párost. 

Nagyon szerettem végikövetni ezt a heves, féktelen kapcsolatot. Az biztos, hogy ők is nagy kedvenc párosom lettek. De ahogy említettem, nekik, szerintem sokkal nehezebb út jutott, mint Daninak és Zsófinak. 

Sötétség, félelem, fájdalom, szenvedés. Döntések sokasága. Önmagukra találás, útkeresés. Hiszen Karola tudta mit akar, de most látja igazán, ebben a közegben, hogy mivel is jár ez. Péter pedig igen bölcs is, mond neki olyan doglokat, amik gondolkodásra késztetik a lányt. Döntésekre.

Természetesen az ő kapcsolatuk is bonyolult, nehéz. 


De hogy vajon sikerül-e magukra találniuk? Elengedni, feldolgozni a múltjukat? Hogy boldog jövőjük lehessen? Netán együtt? 

Sok-sok kérdés, amire keresi a választ ez a szintén nem mindennapi történet. De csupa csodás karaktereket ismerhettem meg ezúttal is. Nagy kedvencem lett Karola és Peti. Akikkel viszont egy nagyon nehéz útat jártunk be. Sokszor meglepetésekkel teli utat. Ami legtöbb esetben nem jó meglepetés volt. Elgondolkodtató. Hogy mi, olvasók miként tudnánk átélni ezeket? Mit tennénk? Nehéz volt, fájdalmas. Ugyanakkor reménnyel teli. Velük együtt szerettem, aggódtam, sírtam. 

Ezúttal is elképesztően sok érzelmet váltott ki a történet olvasása. Némiképp borongósabb, nehezebb hangulatú volt ez. Élet szagúbb. De nagyon tetszett ahogy próbálták és kezelték hőseink ezeket a szálakat. Mindazt amik velük történt. Felnéztem rájuk, hogy mindezt túlélték, próbálták.....

Imádtam! Nehéz volt, de természetesen sok jó és szép perc is akadt. Ők ketten igazi példaképek lehetnek. Miként is lehet túlélni. Tovább lépni és boldognak lenni. 

Ami pedig igazi, óriási plusz volt nekem, hogy amolyan folytatás volt ez Zsófi és Dani történetének is. Mert nem csak felbukkantak a sztoriban, hanem róluk is egész sokat olvashatuk. Jó volt újra, jobban mondva, tovább követni a történetüket. 💜 Nagyon megszerettem ezt a két párost. 

Ahogy az első résznél is mondtam, bártan olvassátok el. Csak ezt tudom mondani itt is. Péter és Karola kalandos, nehéz, megpróbáltatásokkal teli története igazi lecke lehet mindannyiunknak.  Le a kalappal az előtt, ahogy a szerző végigvitte a történetüket. 

Nehéz, de mégis reménnyel teli. Hogy mi is történik velük végül, ha ti is a kezetekbe veszitek a könyvet, megtudjátok. Én nagyon örülök, hogy velük tartottam ezen a lelki utazáson. Ezt a csodás olvasás élményt is köszönöm az írónőnek! 💖


Kedvenc idézetek: 

„ Az élet mindig megadja azt, amit szeretnél.

De soha nem tölti meg mindkét kezedet. Csak az egyiket, és te választhatsz,hogy melyik legyen az.”


„ – Boti, neked milyen érzés, hogy Dani nem lakik itt? – kérdeztem.

– Nagyon rossz. Anya olyan unalmas meséket mond lefekvéskor, hogy inkább elalszom. ”


„Vele akartam végig táncolni egy egész életet. ”


„ – Nem akarlak leláncolni. Azt akarom, hogy szabadnak érezd magad mellettem. A lehetőség a tiéd, bármit vagy bárkit választhatsz a világon, és azt akarom, hogy engem válassz. ”


„ – Karola a legjobb dolog, ami történhetett veled. – Felhorkantam ezen az ostoba kijelentésen. – Fény a sötétségben. Meleg tűz a hidegben. Ő eleven, élő, lelkes, életvidám. Minden ami te nem vagy. És mindezt el akarod pusztítani, mert attól félsz, hogy megégeted magad. ”


„ – Te meg mi a fenét keresel a lakásomban? – sziszegte egy ismerős, mély férfihang a fülembe.

– Szerinted? El akarom lopni a felmosódat. ”


„ - Azt hittem, a tanácsosztogatás az én asztalom – szurkálódtam.

– Nekem is fura okosan és éretten gondolkodnom, de majd hozzászoksz. ”


Értékelés: 

2023. január 26.

Colleen Hoover: Ugly ​Love – Csúf szerelem


Ha meg akarod szegni a szabályokat, készülj fel rá, hogy összetörik a szíved.

Amikor Tate Collins találkozik Miles Archer pilótával, tudja, hogy ez nem szerelem első látásra, sőt, még barátságnak is kevés. Az egyetlen, ami összeköti őket, a tagadhatatlan, kölcsönös fizikai vonzalom. Amikor a vágyaik felszínre törnek, rájönnek, hogy tökéletes párt alkotnak. A férfi nem akar szerelmet, a nőnek pedig nincs ideje rá, így nem marad más, csak a szex. A kapcsolatuk meglepően jól működik, amíg Tate betartja Miles két szabályát:

Ne kérdezz a múltról!

Ne várj semmit a jövőtől!

Eleinte úgy tűnik, tudják kezelni a helyzetet, de aztán gyorsan ráébrednek, hogy semmi sem olyan egyszerű, mint hitték. A szív érzelmekkel telik meg. Az ígéretet megszegik. A szabályok összekuszálódnak. A szerelem csúf fordulatot vesz.

Az őszinte szerelem, a testi vágy és titokzatos múlt örök harcának története.

Vesd bele magad!


Nos, kicsit kalandosan indult a kapcsolatom ezzel a regénnyel. Ugyanis elég hamar rájötem, hogy kevertem egy másik hasonló, pilótás, romis, drámás, regénnyel. Mert ahogy elkezdtem olvasni semmi sem volt ismerős belőle.😅 De ennek is megvolt az előnye. Az igazi újdonság varázsa. 

Valószínű, hogy végül akkor mikor megjelen,t csak nem jutottam el hozzá. Csak akartam olvasni. Ugyanis a borító megvett, a fülszöveg anno is tetszhetett. És akkor még volt róla szó, hogy film is lesz belőle. Egy előzetes meg is lett hozzá, de aztán hamvában halt a dolog sajnos. Pedig a könyv után megnézném. Bár jobban belegondolva lehet jobb így........ Nem rontja el a könyv élményét. 


Majdnem sikerült egy ültő helyemben kiolvasni. Egy kis időre kellett csak letennem. Na igaz, az kész kínszenvedés volt.

Eddig főleg a már említett okok miatt nem olvastam még CoHo könyvet. Pedig irdatlanul fogy nálunk a boltban is. Valamit tudhat a szerző. Most még egy regényét csak, de ezt elolvasva, igazat adok azoknak akik imádják az írónőt. Azt hiszem én magam is Hoover fan lettem. 

A másik ok, amiért eddig kerültem, hogy nem annyira szeretem a csupa dráma, fájdalom átszőtte történeteket. Igaz itt például volt más is. Itt megvolt azért többnyire az egyensúly a jó és a rossz között. Picit talán jobban billent a mérleg nyelve a rossz felé, de azért sok jó, mosolytató, szenvedélyes, érzelmes pillanatban is volt részünk. 

Maga a sztori nem hatott akkora újdonságkért. A fülszöveget elolvasva legalábbis. Aztán ahogy szép lassan vitt előre a történet, olyan elemekkel látta el ezt a regényt azt írónő, olyan karaktereket formált, hogy az abszolút egyedülálló és egyedi lett. Fantasztikus! 

Szerintem már az első mondatok alatt tudtam, hogy szeretni fogom ezt a történetet. Ugyanakkor az is kiderült számomra, hogy ez nem lesz egy csak vidám és könnyű utazás. Sejtettem, és be is igazolódott, hogy sok fájdalommal, félelemmel és szenvedéssel is ki van kövezve ez az út. 

De hogy végül megérte-e végigmenni rajta? Abszolút! 💙

Érdekes volt és remek volt így olvasni, hogy mindkét főszereplő gondolataiba bele "láthattunk". Tate a jelent mesélte nekünk, Miles szemszögén keresztül pedig a múltat ismerhettük meg fokozatosan. 

Kezdjük akkor először picit a szereplőkkel. 

Tate. Egy remek, erős, dolgos lány. Most költözött a bátyjához, új munka is hamar kilátásba kerül. Az egészségügyben dolgozik. Imádja, remek benne. Jó barát és testvér. Egy igazi, szimpatiksu női karaktert ismerhettem meg benne. Nekem talán picit még jobban szimpatikus lett. Mert bizonyos döntéseiben, élethelyzeteiben, pillanataiban teljesen magamra ismertem. Voltam ilyen helyzetben. Hihetetlen volt olvasni. Úgymond újra átélni. Abszolút megtudtam őt érteni. Az érzései, a döntései miatt. Én se tudtam ilyen helyzetekben soha inkább az eszembe hallgatni és erős maradni. Nagyon kedveltem őt. Végig szurkoltam, hogy neki sikerüljön. Vagy elég erősnek lenni, vagy, hogy megkapja amit szeretne. 

Hogy végül melyik sikerült? Ha elolvastátok, akkor már ti is tudjátok. Ha pedig még nem, akkor derítsétek ki gyorsan! 😉

Itt van nekünk Miles is. Egy igen érdekes belépővel és szituációval, amikor is megismerkedett a párosunk. Várható volt, hogy egy ördögien dögös, szexi férfi. Amin még inkább lendít, hogy egy pilóta.... 😍💘 Egy férfi, aki remek barát. Kiváló a munkájában, imádja is azt. Sajnos korán elveszítette az édesanyját. Az édesapjával pedig nehézkes a kapcsolata. A miértek pedig csak szép lassan derülnek ki az olvasó számára. Az is, hogy Miles miért lett ilyen férfi. Egy férfi, akinek ha a szemébe nézel nem látsz örömet, boldogságot. Aki soha többet nem akar szeretni. Jobban mondva nem mer. Azért természetesen vannak jó pillanatai is. 

Ahogy említettem a múltját az ő szemén keresztül kapjuk vissza néha, fejezetenként. Ez a szál teljes meglepetés volt számomra. A történtek pedig megdöbbentőek. A vége felé volt már egy pillanat, amikor sajnos sejtettem miket élt ált. Minek a hatására lett belőle ez a férfi. Mégis iszonyatos volt elolvasni, átérezni vele. 

Itt jött igazán le, hogy azóta is mekkora erőre van szüksége. Érhető volt a hozzáállása a kapcsolatokhoz. Hogy semmmi komoly, semmi kérdés. Ahogy a fülszövegben is mondja: 

" Ne kérdezz a múltról!

       Ne várj semmit a jövőtől! " 

Abszolút nem lehetett őt élítélni. Csak remélni mertem végig, hogy helyre tud magában mindent tenni. Megbocsátani. Esélyt adni annak, amit az élet kínál neki. 

Tate és ő ugyanis elképesztően remek párost kezdtek alkotni. Nagyon hamar. Az első pillanatoktól kezdve ott volt köztük az a vonzás. A hatalmas szikrák, amik bármikor lángra gyúlhattak. Nagyon hamar meg is történt ez. 

Egy amolyan csak szex kapcsolat alakult ki köztünk. Nem nagyon beszéltek egymásról. Nem lehettek kérdése. Néha tudtak nagyon keveset meg egymásról. Hiszen azért szót csak kellett váltaniuk, de igyekezték ezt a kapcsolatot tényleg csak a szexre fektetni. 

Sejthető, hogy Tate nő lévén hamar rájön, hogy ő többet szeretni. Miles viszont határozottan nem. Hogy milyen pillanatok, problémák születnek ebből, azt végig remekül kitalálta a szerző. Fantasztikusan szőtte kettejük ezen kapcsolatát. Minden velük kapcsolatot percet, érzelmet kiválóan át tudott adni. 


Hol velük nevettem. Hol éreztem a tüzet, ami kettejüket hajtotta. Az aggodalmat Miles részéről, hogy nem tudja megadni Tate-nek amit akar. A lány érzéseit. Hogy próbálja ő is csak annak látni ezt amit megbeszéltek. Amit Miles akar. A gyenge perceit, amikor el kell nyomnia az érzéseit. 

Pedig annyira csodás páros ők ketten. Akaratlanul is borzasztóan fontosan lettek egymásnak. 

Ha sokszor félelmetes és fájdalmas is volt ez, imádtam végigkövetni. Megtudni azokat a bizonyos miérteket. Sokkoló volt néhol, majd minden értelmet nyert. Ahogy az írónő mindent a helyére tett. Wow! Lehengerlő volt! 

Addig is akadtak vidám pillanatok. Sok szenvedély, erotika. Szerintem remekül tette bele ezeket a pillanatokat is. Nem keveset, nem sokat. Pont így volt jó. 

Nagyon megkedveltem Corbint, Tate bátyját. Miles jó barátja, Ian is szimpatikus lett. Na Dillon már kevésbé. Jesszus.... 😅 És a Kapitány? Egek! Óriási kedvencem lett, nagyon bírtam. 

Volt a vége felé egy abszolút meglepetés fejezet számomra. Egy szemszög, amire nem számítottam, de nagyon örültem neki. Gyönyörű lett és nagyon kellett. Hogy minden a helyére kerüljön. Nekünk olvasóknak. Miles és Tate számára is. 

Megérdemelt véget kapott ez a történet. 

Hogy vajon Miles eltudta-e engedni a félelmeit? Vajon boldogok lettek ők? Együtt? Vagy külön? 

Méltón a könyv címéhez mindenre a tökéletes választ kaptunk. Miközben a jobb perceikben remekül szórakoztunk Miles és Tate társaságában. Én velük együtt sírtam, reménykedtem. Millió érzelmet vonultat fel a sztori. Néhol nehéz volt, de imádtam velük bejárni ezt az utat! 💙💙

Az első CoHo regényem, de nem az utolsó. Az biztos, hogy egy néha nehéz, de csodálatos történetet rejt ez a könyv. Ha még nem tettétek olvassátok el ti is! 


Kedvenc pillanatok: 

" Gyűlölöm ezt.

 Gőzöm sincs, mi zajlik a fejében. Sosem mosolyog. Nem nevet. Nem flörtöl. Az arca páncélként takarja el az érzelmeit a külvilág elől. Az ilyen hallgatag fickók a gyengéim. " 


"– Ismeri azt a mondást, hogy: Ha az élet citromot ad…

– Készíts belőle limonádét – fejezem be helyette.

A Kapitány megrázza a fejét.

– Nem így folytatódik. Ha az élet citromot ad, tudd, kinek a szemébe kell spriccelned a levét.

Nevetve kiveszek egy újabb szelet pizzát, és közben azon tűnődöm, hogy a fenébe lett egy nyolcvanéves ember a legjobb barátom. " 


"Menekülnöm kellene, de ehelyett legszívesebben átölelném, és megadnék neki mindent, amit hajlandó elfogadni tőlem. " 


" Hiába is próbálom védeni tőle a szívemet, tudom, hogy úgyis összetöri, de ennek ellenére hagyom, hogy beleférkőzzön. " 


" Ha képes lennék bárkit is szeretni… az te lennél. " 


Értékelés: 



2023. január 20.

N. Simon Barbara - A ​szerelem üzlete (Érted 1.)


Fehér ​Dániel elismert ügyvédként dolgozott, ám karrierjének olyan ármány vetett véget, melyet nem tudott lemosni magáról. Édesapja, Magyarország legismertebb cipővállalatának igazgatója, aki szeretné, ha leköszönése után fia venné át a vezetést a vállalat élén. Dániel semmit nem tud a kereskedelemről és hidegen hagyják a cipők. Apja kényszerítése miatt kénytelen az első számú Fashionshoes üzletben megtanulni az ezzel járó feladatokat.

Az üzlet jelenlegi vezetője Schwartz Zsófia, elvált, egy gyermekes családanya, aki szárnyai alá veszi Dánielt. Bár tudja, hogy ki ő, nem kivételez vele, kemény leckéket ad neki tiszteletről, kitartásról és alázatról. Zsófi életét volt férjével való kapcsolata is megnehezíti, ugyanis a férfi még nem törődött bele a válásba. Vajon Zsófi meg tud birkózni volt férjének manipulálásával?

A közös munka során Zsófi és Dániel egyre közelebb kerül egymáshoz, és olyan szerelem bontakozik ki kettejük között, ami mindent megváltoztat.

Felbukkan Dániel volt üzlettársa, aki még mindig úgy érzi, Dániel nem bűnhődött eleget múltban elkövetett hibái miatt. Dániel ismét mindent elveszíthet.

De mit akar a volt üzlettársa ennyire megtorolni?

Vagy esetleg nem is ő áll az események hátterében?

Mi mindenre képes az, akit bosszúvágy hajt?

Zsófi és Dániel kapcsolatát tragédiák sora árnyékolja be, megpróbálják egymást segíteni az élet viharaiban, de a bajok túlnőnek rajtuk. Dániel olyan terhet vesz a lelkére, ami egy életen át végigkíséri.

Szerelem, bosszú, emberrablás, gyilkosság…


Úgy fest mostanában csodás magyar szerzők könyveire bukkanok. S.Simon Barbara írónő személyében ismét új kedvencet avattam. 

Még jóval korábban futottam bele ebbe a regényébe. De akkor valahogy elfeljtődött. Most újra ráakadtam egy ajánlására, volt is belőle nálunk, így mondom akkor lássuk. Rémlett a fülszövege, de azért beleolvastam. Igaz olyan ügyes voltam, hogy kb csak a feléig. Á mondom, egy jó kis romis történet. Fűszerezve némi családi bonyodalommal. Jöhet. 

Pont a fülszöveg végét nem olvastam el. De így utólag nem is baj. 😁

Hogy jócskán túlmutat a sztori a családi bonyodalmakon. Lesz itt sok szívfájdalom, félelem, gyilkosság. 

De őszinte leszek ez így volt kerek. 

Noha a fülszöveg alapján azt is mondhanánk, hát hogy ilyet olvastunk már. Igen. De mégis le a kalappal a szerző előtt. Mert ha külön-külön a cselekményekkel találkozhattunk is már, ő azért megugrotta a lécet. Azt, hogy elérje, hogy ezek keveréke így legyen jelen egy regényben. 

Elképesztően tetszett ahogy szőtte a szálakat. A karaktereit imádtam! Na persze nem mindenkit. Sőt!


Zsófi személyében például új kedvenc hősnőt avattam. Egyedül neveli a kisfiát Botondot. Elvált anya, aki szinte sosem számíthatott a fia édesapjára. Most is csak az ígéretek jönnek tőle. Zsófi mégis egy iszonyatosan erős nő. Független. Egy jól menő vállakozásban dolgozik, vezető pozicióban. Fantasztikus a munkájában. Egy rendkívül határozott, bármire képes nő. És főként anya. Bármit megtenne Botiért. Annyira jó volt mindezt olvasni. Hogy közben képes volt egy ilyen exel is bánni. Ilyen szituációkban. Nagyon felnéztem rá. Imádtam, hogy az írónő nem egy félős, rettegős, naív nőt faragott belőle. Hanem egy igazi szuper nőt és anyát. Aki eléri amit akar, imádja és jó abban amit csinál. Imádja a kisfiát és bármire kész érte. Akinek ennyi ereje, ilyen tulajdonságai vannak. Bámulatos,

Boti pedig..... 💖💖 Tipikus kisgyerek. De éppen jól is jött, hogy nem sok mindent fogott még úgy fel a körülötte történtekből, mintha sokkal idősebb lenne. Egy irtó aranyos, imádnivaló kissrác. 

És akkor itt van még nekünk Dániel. Szerintem mondanom sem kell, hogy nem csak Zsófi zúgott bele. A tulajdonságait tekintve kicsit tipikus "rosszfú" lett. Akinek esze ágában sincs kapcsolatba bonyólódni. Egy dögös, szexi, jómódű férfi, akire természetesen tapadnak a nők. Ő ezt ki is használja. Jönnek, mennem az életében a kalandok. Számára ez így van jól. A remek csajozós dumáival. Amire lehetne mondani, hogy uncsi és szar duma, de hát na.. 😁 Azért nekünk nőknek csak bejön. Dani a szakmáját tekintve ügyvéd. Vagyis volt. Egy igencsak gubancos ügy miatt fel kellett hagynia imádott munkájával. Besározták a nevét is. Így nem maradt más választása, mint keserű szájízzel azt tenni, amit az apja szeretne. Átvenni a cipőbirodalmas családi vállakozást. Dani bárminek jobban örült volna, mint ennek. 

Mégis el kellett fogadnia. Az édesapja Zsófira bízza a férfi "megnevelését". Egyrészt üzleti téren. Hogy a lány mindent tanítson meg neki, amit tudnia kell. Titkon pedig az édesapja, sőt, az anyukája is remélik, hogy Zsófi minden téren rendes férfit farag a fiúkból. 

Nos ez a tervük be is válik. 

A történet eleje egy igazi, forrósággal teli, sokat mosolyogtató remek kezdés. Hiszen ők ketten elkezdenek együtt dolgozni. De akad néha prorblémájuk, hiszen Zsófi és Dani, mindketten elég erős személyiségek. Hogy aztán ki enged kinek?  Kiderül. 

Sokáig még mindig nem érdekli ez az egész üzlet Dánielt. De szép lassan ahogy mindent át lát, érdekelni kezdni. Kezd jó lenni benne és nem csak elbohóckodni. 

Közben pedig Zsófi és közte is alakul a történet. Egy szimpla egyszerű, testi kapcsolatnak gondolnák. Hiszen a kémia az ezer fokon ég köztük. Ezeket a pillanatokat is imádtam. Ahogy cseppet sem túlzós, pont tökéletesen adta át a szerző. Imádtam olvasni róluk! 

De persze ahogy az élet is kiszámíthatatlan, ilyen lesz a viszonyuk is. Nagyon hamar sokkal komolyabbra fordul a kapcsolatuk mint azt szerették volna. Persze ezt mindkettőjüknek ilyesztő. Egy rossz házasság után, egy kisfiúval főleg Zsófinak. Mégis az események mindkettejük számára sok új helyzetbe sodorja őket. 

Remekül lettek alakítva ezek a részek. Nagyon szerettem olvasni, főleg Dani fejlődését. Ahogy előjött a gondoskodó énje. Igazán felnőtt. Ahhoz, hogy egy olyan nőt kezdjen megszeretni akinek mindene a kisfia. Zsófi előtt is a le a kalappal. Hogy elkezdett és tudott bízni Daniban. Boti is ahogy viselekdett Danivel és fordítva is. Elképesztően aranyos, családi pillanatok születtek. 


Aztán jött számomra a meglepetés. Hogy nem csak szimpla romantikus sztori lesz ez. Abból ami megvolt a fülszövegből, nem sejtettem ilyen komolynak. Én ott a jó részig jutottam, már az megvett. 

Mert kettejüknek nem csak Zsófi exének dühével, követelőzéseivel kellett szembe néznie. Elkezdett összeállni a kép, hogy mi történt anno Dani ügyében. Ex üzlettárs, verekedések, meglepetések felső fokon. Fenyegetések, félelem, gyilkosság, halál. 

Gyorsan komolyra fordult ez az aranyos, csipkelődős, szerelmi történet. 

De én pont ezek összhatása miatt élveztem ennyire. Annyira, hogy szinte egy ültő helyemben olvastam el a regényt. 

Mi tagadás, ha akartam se tudtam volna letenni! Főleg ahogy beindultak a történések.

Olyan volt ez a regény, mint maga az élet. Kiszámíthatatlan. Sosem tudtam mi fog történni. Persze volt amire nem számítottam és nekem is fájt. Minden mindig okkal történik. Jó pár kevésbé szimpatikus karaktert is felvonultatott a szerző. Például Márk, Zsófi exe. Hát nem lett a szívem csücske. De akadt még pajtása.... 😵

Mégis mindezek összessége adta ki ezt a csodás történetet. Aminek elképesztően sok mondanivalója volt, tanulsága.

Végigkövethetjük Zsófi és Dani életét. A családjaik életét. A saját útkereséseiket. Kiderül, hogy a sors hagyja-e őket együtt boldognak lenni?! Millió érzelmet képes kiváltani. Én hol velük nevettem, hol együtt szorult össze gyomrom miattuk, velük sírtam. Reménykedtem. Ilyen a tökéletes regény. 

Még utána is ahogy becsuktam sokat agyaltam rajta. Annyira hatással volt rám, hogy nem tudtam elengedni őket. Igazán még most sem. 

Pláne a vége után. Volt meglepetés. Nem erre számítottam. Nem is tudom minek mondnanám...... Logikusnak? Lehet az? Szükségesnek? Mégis annyit tudok, hogy mindent át lehetett érezni Danival. Hogy mit miért tett. Ami persze nem azt jelenti, hogy számára ez olyan könnyű volt. Lesz. Sőt! Brutális! De ahogy megírta az írónő, minden pillanatát ennek a szálnak, attól lett átérezhető. Az egész élethelyzet. Közben pedig akaratlanul is végigvisz rajta, hogy vajon Te mit tennél egy ilyen helyzetben? Ad töprengenivalót nem keveset.


Elolvastam utána hozzá a novellát. Ami kiegészítése, folytatása a regénynek. Az tett minden világossá. Fájt a szívem Daniért. Mindhármukért. De végül minden úgy történt, alakult ahogy kellett szerintem. Hogy jól? Vagy nem? Derítsétek ki ti is! Nem könnyű utat járnak be a szereplőink, de abszolút megéri velük tartani ezen az úton.💜

Annyit mondhatok nektek, hogy ez egy csoda. Egy abszolút nem hétköznapi regény. Tele meglepetésekkel, szerelemmel, boldogsággal, családdal, munkával, szenvedéllyel, félelemmel, szörnyűségekkel. De közben pedig tanít is. Hogy miként lehet ennyire erősnek lenni. Felnézni erre a két emberre, Zsófira és Danira. Arra milyen emberekké váltak. Külön és együtt is. 

Teljesen beleszerettem a történükbe. Az együtt töltött csupa tűz pillanataikba. De a fájdalmasan nehéz percekbe is. Így volt kerek! Nagyon szépen köszönöm az írónőnek ezt az élményt! 

Természetesen nagyon szívesen olvasnék még róluk, bármennyit. Bár már kevesebb nehézséggel. 😍💖


Lényegében nincs is megállás. Jön a sorozat 2.része. Amiben az itt megismert Péter és Karola történetét olvashatjuk. Megtudhattunk már például sok mindent Péterről is. Bár mint embert még nem tudtam hová tenni. Nemtudom azt mondani, hogy kedvelem, de azt sem, hogy nem. Na majd a saját regényéből kiderül. Remélem Daniékkal is talákozom még benne. 

Nektek pedig jó szívvel ajánlom ezt a sorozatot. Ha egy igazán tartalmas, életszagú történetet szeretnél olvasni, akkor választ ezt! Tele érzésekkel, szerelemmel. Engem teljesen megvett. Olvassátok el Ti is! 


Kedvenc idézetek: 

" – Gratulálok, fiam, teljesítetted a feladatod első részét.

– Kisegíthetnél, apa, pontosan mire gondolsz?

– Zsófi nem tudott rólad rosszat mondani – közölte büszkén.

– Mert rólam nem lehet. – Magabiztosan dőltem hátra a széken, kezemet a tarkómon összekulcsolva. " 


" – […] Az embert csak egy dolog tartsa függőségben. A boldogsága.  " 


" A félelem éberré tesz. Merj félni! " 


" Az iránta érzett szeretet erőt adott, és ahogy ajka összeolvadt az enyémmel, úgy éreztem, mintha most kapnék életemben először igazán levegőt. " 


" A harag és a gyűlölet csak rabságban tartják a lelket. Az ész vezesse a lépteid, ne az érzelmek. " 


" Az igazgató küldött, hogy itt tölthessem le a büntetésem, bár kezdem úgy érezni, egy percet sem szenvedek majd. " 


"– Megváltoztál. Történt veled valami?

– Nem, semmi különös.

– A fiam vagy, nekem nem tudsz hazudni. Sose tudtál.

Igaza volt. Hallgattam egy pillanatig, majd felsóhajtottam.

– Megismerkedtem egy lánnyal.

Anya vigyorogva méregetett az asztal túlsó feléről.

– Szent ég, csak nem felnő az én fiam?

– Ideje lenne már, nem? – nevettem fel szégyenlősen. – Ne gondolj bele túl sokat, ez csak testi vonzalom.

– Még egyik testi vonzalomról sem meséltél, úgyhogy ez annál már jóval több. – Ebben is igaza volt. Soha nem említettem egyetlen kalandomat sem, mert szót sem érdemeltek. Zsófi viszont más volt. Őt bármikor büszkén felvállaltam volna az oldalamon. – Hozd el a keresztelőre, hogy megismerjem.

– Majd meglátom, de csak akkor, ha nem hívsz azonnal papot, hogy összeadass minket.

– A keresztelőn lesz pap. " 


Értékelés: 

2023. január 13.

Papp Csilla - Szerelem újraírva


Rebeka ​Simon saját lakberendező cégét vezeti Londonban. Egzisztenciája, kapcsolatrendszere messze felülmúlja korábbi elképzeléseit, sikert sikerre halmoz, mégsem tud igazán boldog lenni. Egy titkot hordoz 19 éves kora óta, mely ez idáig egész felnőtt életében fogságban tartotta.

Rebeka lánya, Tara és a barátja úgy döntenek, hogy fiatalkoruk ellenére eljegyzik egymást.

Rebeka elhamarkodottnak tartja ezt a lépést, de képes változtatni a hozzáállásán és igyekszik támogatni a lányát.

De az eljegyzés napján Rebeka rádöbben, hogy a féltve őrzött titka hamarosan napvilágra kerül.

Hány ember életét teheti tönkre egy ilyen, múltban gyökerező rejtély? Hogyan lehet megúszni a legkisebb sérülésekkel egy nem várt találkozást? És mi van, ha nem csak Rebekának vannak olyan titkai, melyek mindent megváltoztatnak?

Papp Csilla legújabb romantikus, izgalmas fordulatokban bővelkedő története az útról és az útkeresésről ezúttal olyan örökké aktuális témákat is boncolgat, mint a szülő-gyermek kapcsolat, a mozaikcsaládok helyzete, vagy éppen a szexuális zaklatás.


Nos, ő volt a második Papp Csilla regényem. 

De közben ahogy olvastam ezt, de inkább az ezutánit, a HA/MAR című regényt, abban, annak a végén jöttem rá, hogy lényegében nem egy sorozat részei a regények, mégis minden össze függ mindennel. Minden szereplő benne van minden könyvben. 

Ezért ügyesen, hogy megérkezett hozzám immár az írónő összes regénye, így az elejétől, az elsővel kezdem és így megyek újra és sorba rajtuk. Így lesz minden teljesen tiszta. Mert karakterekből azért egész sok van. Így viszont jól lehet követni, hogy akkor ki kivel, mikor, merre hány méter. Természeseten olvashatók önállóan a regények, de én mondom nektek, hogy ezt úgy az igazi ha mind elolvassátok ti is. 


Őszinte is leszek, próbáltam mást is, de annyira magába szippantott az írőnő világa, a szereplői és a sorsuk, hogy azóta egyszerűen semmit sem éreztem ennyire jónak. Alig vártam, hogy megérkezzen a két első könyve és akkor eshessek neki. Szóval most nagy a boldogság. 😍

Azt nem mondom, hogy a teljes könyv olvasása alatt az volt. Ugyanis mint mindegyik Papp Csilla regényben, ezúttal is igazi, valósághű történetet kaptam. Nem egy álomvilágot épített fel a szerző, hanem a sokszor kemény, nehéz, fájdalmas valóságot mutatja be ez a története is. Mégis annyi más, csodás elemmel fűszerezte, hogy millió érzelmet éltem át az olvasása közben. 

Nagyon jó sok pillanat is volt. Amikor a kedvenc szereplőimmel együtt nevettem és örültem. Szerelem, szenvedély, vágy. Ilyenkor is velük éreztem. 

Vidámság, szerelem, titkok, sok-sok meglepetés. Minden. Mindez annyira elképesztő módón összegyúrva. Bámulatos, néha megdöbbentő csavarokkal. Csak ámultam. 

Mivel ez a második regényem tőle, már sejtettem mire számíthatok. Jobban mondva azt hittem. Ugyanis ismét még sokkal, de sokkal többet kaptam mint amire vágytam. Megy a dobogóra ez a regény is a Lehetett volna szerelem mellé. 

Rebeka története is óriási szerelem lett. 💙


Ismét imádtam, hogy a bizonyos fejezetenként a múltba is bepillantást nyerhetünk. Ezzel jobban megismerve Rebeka történetét. Így állt végül igazán össze a kép. Nem mondom, volt ám pislogás. De szó se róla, imádtam ezeket a csavarokat. 

Na de jöjjön egy picit Rebeka. 

Londonban él, nagyon nem szeret haza, Magyarországra látogatni. Fájó szívvel teszi és gondol rá. Nem véletlenül. Most Londonban él. Sikeres vállalkozást vezet, remek barátokkal. Van egy felnőtt kor felé kacsingató nagy lánya. Elvált, de a volt férjével jó viszonyt ápol. 

Magának Rebekának a karaktere számomra azonnal szempatikus lett. Egy szép, sikeres nő, mégsem boldog. Annyira együtt lehetett érezni vele mindig. Szeretni őt és drukkolni neki. Azt sajnáltam, hogy a lányával Tarával elromlott a viszonyuk. Volt egy kis Szívek szállodája feelingem ahogy ezt olvastam. 

Hiszen egy olyan anya-lánya párosról beszélünk, akik többnyire ketten vannak egymásnak, mindent megbeszélnek. Mégis lett egy kis törés a kapcsolatukban. Tara édesapja és új családja Magyarországon él és a lány ide menekült miután összevesztek az édesanyjával. Tara komoly barátot talált magának, eljegyzés. Rebeka viszont ezt nem igazán nézi jó szemmel. Vagyis inkább úgy van vele, hogy nem szeretné ha a lánya az ő hibáit követné el. 

De azért tetszett nagyon ennek a szálnak az alakulás. Ahogy be lett mutatva ez az anya-lánya kapcsolat. Bukkanókkal, békülésekkel. Nehéz pillanatokkal. Boldog egyetértéssel. Volt itt is minden. 

Közben pedig folyamatosan tudhattuk meg Rebeka érveit. Miért is nem áll teljesen a fiatalok kapcsolata mellett. Megismerhetjük az ő fiatalkorát, kapcsolatait. Így kezd minden értelmet nyerni. 

Majd mint egy pofon, jön egy óriási csavar. Csak lestem. De állatira imádtam ezt a fordulatot. 

Megismerhettük Tara párját Leventét. A családját. Milánt....

Sok szereplőt, de abszolút jól nyomon követhető és érthető, hogy ki kihez hogy kapcsolódik. Hozzáteszem a dolgok ezen része is adott nem kevés döbbenet és csavart. 

Milán is nagy kedvencem lett. Na nem mindig. Jó részben nyilván az ő álláspontja, hozzáállása is érhető volt Rebeka felé. De azért én csak együtt éreztem Rebekával is. Kíváncsian faltam az oldalakat, hogy megtudjam miként alakul a kapcsolatuk.

De imádtam mindent, amit és ahogy alakított az írónő a történetben. Persze voltak nehéz, fájdalmas pillanatok. Kétségek, sok titok, meglepetések. 

Mégis közben csodaszép kapcsolatok alakulását követhettem nyomom. Vagy újjászületését. Sok nehézséggek kikövezett útat jártunk be a szereplőkkel, de a regény mondanivalója miatt abszolút megérte. 

Szerintem nem is igazán tudnék olyan szereplőt mondani akit nem szerettem volna. 


Rebeka, Milán, Levente, Tara, Ruby, Rolf, Mark, Tara féltestvérei, Dalma. És még tudnám sorolni. 

Imádom! A szívembe lopták maguk mind. 

Az egész regény. 

Ami megmutatta milyen ereje van a titkoknak, a múltnak. Hogy tudjuk feldolgozni a szerettünk elvesztését. Hogy milyenek a családi, baráti kapcsolatok. A szerelmek. Hogy egy fiatalkori, mindent elsöprő szerelemnek lehet-e jövője ennyi idő és ilyen történések után?

Hogy még ekkor is akadnak bonyodalmak. Hogy miként birkóznak ezzel meg a kedvenceim, azt ti is megtudhatjátok ha elolvassátok a regényt! 

Én már most mondom, előre a többi regény értékelése és olvasása előtt is, hogy el kell olvasnotok az összes Papp Csilla regényt. 

Bámulatos! Életszagú történetek, néhol fájdalommal kikövezett utak, mielőtt eldől, hogy kit merre visz az út. Kövessétek, mert ha a végére értek a szereplőkkel az lehengerlő. Ismét egy igazi, érzelmes utazáson vettem részt. A világért se hagyjátok ki! Én nagyon örülök, hogy felszálltam erre a hullámvasútra! Minden perce egy csoda volt számomra! Ismét nagyon köszönöm az élményt Drága Csilla! 💖


Kedvenc idézetek: 

" Felkönyököltem és ránéztem. A filmekben ilyenkor indl el az andalító zene, és a szereplők szerelembe esnek, és mindenki tudja, hogy ott bizony szikrázik a levegő. Na, nálunk is ilyen volt ez, csak zene nélkül. " 


" Mindig is sejtettem, hogy minden mindennel összefügg, de csak ebben a pillanatban értettem meg, hogy nem kell mindig az okokat keresni. Elég, ha megpróbálunk a nap felé fordulni, akkor is, ha az a hátunk mögött ragyog. Csak tegyünk úgy, mint ahogyan a napraforgók! " 


"[…] nem az eredmény a fontos, hanem az út, amin haladunk. "


" A szerelem fellángolásához egyetlen szó – pillantás – is elég. " 


" Még mindig fogta a kezem, és csak néztük egymást, mint két éhező, akik nem mernek az ételhez nyúlni, mert félnek, hogy ha hirtelen jóllaknak, fájni fog a hasuk. "


Értékelés: 



Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni az írónő ezen, vagy a többi regényét akkor nézzetek be hozzánk az Álomgyár könyvesboltokba, vagy rendeljétek meg Online

2023. január 5.

James Norbury - Az ​utazás


A ​Nagy Panda és Kicsi Sárkány folytatása gyönyörűen illusztrált ajándékkönyv az elfogadásról, önmagunk és egymás mélyebb megismeréséről.

A két valószínűtlen útitárs útnak indul, folytatva az előző kötet kalandjait, hogy eljussanak egy helyre, amely talán messze van az otthonuktól, de az utazás révén önmagukhoz és egymáshoz közelebb kerülnek.

– Változás – mondta Nagy Panda. – Ha nem is tudod, hová vezet, attól még jobb, mint egy helyben maradni.

Kicsi Sárkány boldogtalan, és kiönti a szívét Nagy Pandának, aki úgy véli, ahhoz, hogy barátjának kedélye helyreálljon, útnak kell indulniuk. Új vidékeket fedeznek fel, rendkívüli élményekkel gazdagodnak, és nagy kihívásokkal néznek szembe. Nagy Panda és Kicsi Sárkány továbbhaladnak az elfogadás ösvényén, és megtanulják, hogy a változások, a nehézségek életünk természetes velejárói – ezek nélkül fejlődés se volna lehetséges.

Ebben a kötetben is ugyanolyan bájos, szívet melengető illusztrációk találhatók, mint James Norbury eredeti, Nagy Panda és Kicsi Sárkány című nemzetközi bestsellerében.

Csupa inspiráció, csupa kedves humor: Az utazás kalandos, gyönyörködtető mese az elfogadásról, amelyet minden korosztálynak érdemes kézbe vennie.


Egy igazán egyedi, már-már egyszerű, de mégis csodaszép köntösbe bújtatott történet. 

Annak idején az első résznél őszinte leszek, nem olvastam el se a fülszöveget , semmit, hogy mi is ez a könyv. Csak a borító fogott meg. Első ránézésre egy gyerek könyvnek gondoltam volna. Ügyesen minden bele nézés nélkül beszereztem egyet. De végül természetesen nem bántam meg. 

Igazán nagyszerű gondolatokkal, tanácsokkal gazdagodtam én is az olvasása közben. 

Pedig ez tényleg egy olyan könyv, ami gyorsan olvasható. Aranyos, mesés illusztrációkkal, az aktuális részekhez illőn, kevesebb szöveggel. Egy olyan könyv volt amit percek alatt ki lehetett olvasni. Mégis annál többet volt képes adni. Ha az olvasó akár közben is, de eltöpreng az olvasottakon. 

Megmondőm őszintén nekem minden szempontból még sokkal jobban tetszett ez a rész. Az utazás. 

Egyfelöl, ha lehetséges még mesésebb külsőt kapott a könyv ezzel a színnel. Még tartalmasabb lett. Hosszabb lett Nagy Panda 🐼 és Kicsi Sárkány 🐉 utazása. 

Még őszintébb, elgondolkodtatóbb, életszerűbb. 


Hiszen kivel ne fordulna legalább egyszer elő életében, hogy nem tudja mit kéne csinálnia?  Merre kellene mennie? Mit kellene kezdjen magával? Az életével? 

Ezekre a kérdésekre keresi a választ Kicsi Sárkány. Hű társa és barátja, Nagy Panda pedig remek bölcseségekkel próbálja őt segíteni. Kimozdítani ebből a már néhol kilátástalanabb, depressziósabb, semmilyen állapotából. 

Egyfelöl remek volt a kettejük barátságáról olvasni. Mindenki mellé kellenek, kellenének ilyen barátok. Másrészt pedig ahogy végigvezetett a történet azon, hogy milyen kilátástalan helyzetekbe is keverednek néha. Hogy ezek milyen hatással vannak a sorsukra. Jelenükre és jövőjükre. Ezek pedig remek tanácsokkal, bölcseségekkel voltak tűzdelve. 

Nagyon élveztem ezt Az utazást. 

Igazán mély néhol, elgondolkodtató. Hasznos, értékes tapasztalatokat ad át a két barát. Ez Az utazás némileg még hosszabb, tartalmasabb lett, amit nagyon szerettem. Sok mindenre képes rávilágítani. 

Nagyon örülök, hogy anno a kezembe akadt ennek a történetnek úgymond az első része. Azt is, de ezt még jobban szerettem. 

Bámulatos gondolatok, mindennapi problémákra való rálátás, remek tanácsok. Egy mesésen illusztrált kötetben. Én csak ajánlani tudom mindenkinek! Akár egy tökéletes önismereti utazás is lehet. 💙


Kedvenc pillanatok: 

" – Amíg élünk, hibázunk és tévelygünk, ez a dolgok természete. De amíg mindketten itt vagyunk, segítjük egymást és megtaláljuk az utunkat. " 

" – Azt hiszem, a világ sosem lesz olyan, amilyennek szeretném – töprengett hangosan Kicsi Sárkány –, és bizonyos dolgokon sosem változtathatok. De talán én megváltozhatok, és megbarátkozhatom azokkal a dolgokkal is, amelyeket korábban nem tudtam elfogadni. " 


" – Mindannyian bölcsek vagyunk belül, csöpp barátom. Csak ez a bölcsesség egészen halk, lágy hangon szól hozzád, így hát nagyon csendben kell lenned, hogy meghalld.

  – De mintha te mindig tudnád a válaszokat. – jegyezte meg Kicsi Sárkány.

  Nagy Panda elmosolyodott.

 – Hát, talán mert én sokkal több hibát követtem el, mint te. " 


Értékelés: