2023. március 30.

Chris Carter: Egy ​gonosz elme (Robert Hunter 6.)


Ha ​eszébe jutsz… meghalsz.

Egy bizarr baleset folytán egy még bizarrabb gyilkosságra derül fény egy amerikai kisvárosban. A férfira azonban, akit a kettős gyilkosság vádjával letartóztatnak, hamarosan egy még sokkolóbb gyanú árnyéka vetül: legalább huszonöt éve folyamatosan rabolja el, kínozza és csonkítja meg az áldozatait. A gyanúsított azt állítja, ártatlanul keveredett bele az egészbe, és egy titokzatos idegen követte el a bűntényeket. De vajon lehet-e hinni neki?

Az FBI azonnal nyomozni kezd az ügyben, nemsokára azonban külső segítséget kell kérniük. A sorozatgyilkosokra specializálódott, elismert kriminálpszichológust, Robert Huntert bízzák meg azzal, hogy hallgassa ki a gyanúsítottat. Ez a nyomozó számára az eddigi pályafutása során kapott legnehezebb feladatnak bizonyul. A kihallgatás alatt ugyanis borzasztó titkok kerülnek napvilágra, amilyenekre senki sem számított. A legnagyobb titok mégis a gyilkos kilétét fedi, akinek az elkapásához Hunternek a saját magát kísértő démonokkal is szembe kell néznie…


A sorozat minden kötetéről jöhetne egy értékelés. Volt amelyikről írtam. De aztán már a többinél nem akartam ugyanazt szajkózni. 

Lényegében én minden részéről a sorozatnak csak áradozni tudnék. Imádom! Még így is, hogy egy igen brutális, sokszor kegyetlen, lélekőrlő, nehéz történetekről van szó. 

A szerző, Chris Carter maga is végzett kriminálpszichológusként. Ezek után nem véletlen, hogy ennyire érzekletesen tudja átadni ezeket a sztorikat. A két nyomozó érzéseit, gondolatait. De főleg mindent ami Robert Hunter. 


Magukat a gyilkosságokat a részekben. Ezek leírásait, amiknek hála kendőzetlenül el tudjuk képzelni a legvéresebb részletet is. A pszichológia részét, a megfigyeléseket, az apró infókat, amikből végül mindig összeáll a nagyobb, teljesebb kép. 

Részről részre, brutálisabbnál brutálisabb gyilkosokat mutat be. Minden résznél úgy vagyok vele, hogy ennél nincs tovább. De van! Minden újabb könnyvel meg tud lepni. Mikor milyen értelemben. 

Regényei sokkolóan zseniálisak. Nemtudom, hogy a saját tapasztalataiból mennyi ihletet merít ezekhez...... Mennyi a fantázia? De az kétségtelen, hogy zseniálisan szövi minden története szálát. Olyan szintű csavarokkal, hogy én még sose tudtam rájönni a gyilkos kilétére soha. 

Erről a részről azért is gondoltam, hogy mindenképp írnék, mert ez most nagyon más volt mint az előző 5 könyv. 

Picit ennek félve kezdtem neki, mert előtte olvastam, hogy ebben a  részben a társa, Garcia nem lesz benne. Annyira szeretem a kettejük párosát, nemtudtam így milyen lesz. De igaz ami igaz, bízhattam volna  a szerzőben. 

Abszolút így is egy tökéletesen felépített sztori volt. 

Mégis szerintem az eddigi részek közül ez volt a legnehezebb, legsokkolóbb, legfájdalmasabb. 

Mert eddig, normálisan úgymond, a többi résznél adott volt a gyilkos, egy szellem, akit végig a regényen át kerestek. Gyilkosok, akik elképesztő kegyetlenséggel szedték áldozataikat. 

Itt viszont? Végig szemtől szemben ülnek a gyilkossal. Szó szerint. Végig tudjuk ki a gyilkos. Na ez volt óriási meglepetés számomra. Elég hamar kiderült, hogy miért is csak Robert szerepel ebben a történetben. Ez a rész teljes mértékben csak ról szólt. 

Persze itt is voltak áldozatok, leírások a gyilkosságokkal kapcsolatban. Aminél Chris Carter ezúttal sem hazudtolta meg ömmagát. Mégis a megszokottnál talán kevesett ilyen volt. Ez a rész teljes mértékben inkább egy pszichothriller volt. A lélektani részét hozta el ezúttal a szerző. 

Mivel magát a gyilkost ismerjük az elejétől fogva. Ajánlották és érdekelt is egy hasonló könyv korábban. Aminek a lényege az volt, hogy belelássuk a sorozatgyilkosok, pszichopaták agyába, gondolkodásába. Sajnos még nem jutottam oda, hogy elolvassam. Viszont tavaly egy ilyen előadáson is voltunk és hihetetlenül érdekes volt. 

Krimik kedvelőit szerintem érdekli ez a téma. Engem biztosan. 

Nos a sorozat ezen része simán elmenne annak az említett könyvnek. 

Persze, a gyilkosságok része is, de ennek inkább a lelki része volt brutálisan megterhelő. Hogy végig tudod ki a gyilkos. Ott van előtted. Ő maga mondja el ezeket a szörnyűséges tetteit. Egy gyilkos, aki 25 éve gyilkol. Eddig mégsem tudta senki. 


Egy gyilkos, aki hihetetlenül megtévesztő tud lenni. Megmutatja mennyire okos. Hiába van az FBI erre szakosodott részlegén, ahol pszichológusok és viselkedéselemzők elemzik ki minden mozzanatát, tettét, mondatát. Még őket is megdöbbenti ez az ember. Hogy mennyire okos, eszes. Hogy mindennek van értelme, amit tesz vagy mond. Minden egy nagyobb egész része. 

Ami engem teljesen sokkolt, az ennek az embernek a viselkedése. Ahogy leírta a szerző láttam magam előtt azt a végtelen gonoszságot amire képes. Ugyanakkor ez egy olyan arcból sugárzott, akit semmi nem érdekel. Nem érez bűntudatot, megbánást. Semmit. 

Iszonyat volt ezt végigkövetni. Olyan szempontból mégis azt mondom, hogy jobb mint az említett könyv, amit még nem tudtam elolvasni, hogy itt mivel maga a szerző is jártas ebben a témában, szó szerint szinte tényleg egy ilyen kegyetlen gyilkos gondolataiban járhattunk.  

Az biztos, hogy egy nagyon kemény olvasmány. Mégis, mi, hétköznapi emberek számára is átlátható, érthetően vannak elmondva ezek. Nem valami flancos szakszavakkal. Igaz picit én lassabban haladtam vele, hogy át tudjam gondolni, mindent megérteni. 

Nagyon nehéz volt. Megdöbbentő, fájdalmas. 

Főleg Robert részére. Akit végig teljes mértékben érintett mindez. Még mindig meglep, hogy azért így már a hetedik résznél járok, de még mindig tudunk meg új momentumokat az életéről. Itt főleg a múltjáról. 

Nem akarok semmit lelőni, érdemes elolvasni. De az biztos, hogy hihetetlen önfegyelemre és erőre volt és lesz is szüksége, hogy mindezt feldolgozza. Annyira megszerettem, már az első résznél a karakterét. Eleve nehéz, fájdalmas gyerekkora is volt. És még ez is. Mégis jó volt látni, hogy még ebben a helyzetben is képes higgadt maradni. 

Pedig itt nem sok választotta el, hogy egy bizonyos határt átlépjen. Sőt! Amire direkt rá akarták venni őt. Le a kalappal! Nem véletlenül kedveltem meg anno rögtön. Csak annyit remélek ezek után, hogy végre majd valamikor, egy kis, vagy inkább sok jó neki is kijut végre. Amilyen embernek megismerhettük igazán kijárna neki. De tény, hogy a szakmájából kifolyólag neki minden sokkal nehezebb. 

Az biztos, hogy ez a rész még többet segített, hogy megtudjuk miért lett Robert Hunter olyan ember, amilyen. 

Durva egy rész volt. Döbbenetes, félelmetes, fájdalmas. Igazi szívszaggató pillanatokkal. Váratlan fordulatokkal. Ismét végig meg tudott lepni a szerző. Amit imádok tőle! 

Még akkor is, ha ez most nem a megszokott sztori volt. Itt ezúttal az emberi lélek legmélyebb bugyraiba áshatunk le. Megláthatjuk milyen az igazi gonosz. Azt hiszem találóbb címet nem is kaphatott volna a regény. 


Még mindig elképedek, szörnyülködök ilyenkor. Főleg ennél a résznél. Hogy miként képes egy ember ilyen tettekre? Pláne, mindenféle érzés nélkül. És itt tényleg mindent megtudhattunk. Miként lett belőle gyilkos? Ki volt előtte? Mi vitte rá? Mit érez? Mit gondol? Mindent! 

Magát a sztorit ezúttal is éles eszűen, páratlanul hozza el nekünk a szerző. Le a kalappal! Nem igazán néztem utána, meg a borítón se annyira merültem bele a kis részbe ahol a szerzőről írnak. Eddig. Ezek után plán érthető lett, hogy miért is képes ennyire jól, magunk előtt láthatóan és átérezhetően átadni az írásait. 

A nehéz, fájdalmas, dühítő és megannyi ilyen érzelmet kiváltó rész ellenére is én nagyon szeretem ezt a sorozatot. Krimi, thriller kedvelőknek továbbra is ajánlom. De olyanoknak is akik eddig nem, vagy csak most ismerkednek a műfajjal. 

Igazából mindenkinek remek tanulási lehetőség is lehet. Ugyanis sosem lehet tudni. Mindig félelemmel tölt el ez a rész, ha belegondolok egy egy sztorijába. Hogy sosem lehet tudni kire mi, vagy ki leselkedik. Főleg a mai, internet világában, ahol annyi mindent megosztunk magunkról, az életünkről. 

Sajnos olyan világban élünk, ahol ilyen dolgok is bármikor megtörténhetnek, sajnos bárkivel. Sosem lehetünk elég figyelmesek, óvatosak. Nyilván nem ijesztgetni akar az ember, ezek sem arra íródnak, de azért érdemes és lehet is tanulni belőlük. 

Én ezek után nem bírtam ki, pedig nem akartam folytatni, valami kis cukiságot szerettem volna olvasni. Úgy éreztem ezután kellene a lelkemnek. Másfelől pedig már csak 3 könyv van, sietni se akartam annyira. Ki tudja mikor jelenik meg újabb.... De annyira felcsigázott a következő, hogy azt még elkezdtem. :) 


Idézetek: 

"A legtöbb sorozatgyilkos azt gondolja, hogy ha ugyanazt az elkövetési módot alkalmazza, akkor ugyanazok az érzések jönnek elő, mint a korábbi gyilkosságok alatt. "


" Maga azért él, hogy a hozzám hasonlók elméjét tanulmányozza. És higgye el, sosem találkozott még hozzám hasonlóval.  "


" Ahogy Freud mondta, ha mélyre akarunk ásni egy ember lelkében, ha meg akarjuk érteni a személyiségét, akkor legjobb, ha a gyerekkorával kezdünk, és megnézzük, milyen volt a kapcsolata a szüleivel. "


"– Néha vannak helyzetek, amikből nem lehet jól kijönni, bármilyen higgadt is az ember – felelte Hunter.  "


"– Meg akartam érteni, mi hajt egy olyan embert, aki szenvtelenül, lelkiismeret-furdalás nélkül megöl másokat. Az igazi kérdés az volt számomra, hogy vajon pszichopatának születni kell, vagy akaratlagosan is tudunk így viselkedni.  "


Értékelés: 

2023. március 24.

Colleen Hoover : All ​Your Perfects – Minden tökéletesed


Egy rég elfelejtett ígéret képes lehet megmenteni a kapcsolatot?

Quinn és Graham tökéletes szerelmét veszélybe sodorja a tökéletlen házasságuk. Az évek során felgyülemlett emlékek, a hibák és a titkok már eltaszítják őket egymástól. Az egyetlen dolog, ami megmentheti őket, éppen az lehet, ami a szakadék szélére sodorta őket.

A Minden tökéletesed egy elgondolkodtató regény egy párkapcsolati gondokkal küzdő párról, akiknek múltbéli ígéreteken múlik a jövője. Szívszaggató, letehetetlen olvasmány.

Az év legfelkavaróbb szerelmi története – lehet-e együtt tökéletesen boldog két tökéletlen ember

Add át magad a sodrásának!


A könyv elolvasására a lehetőséget nagyon szépen köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak! 💜


Egy elég nehéz témájú könyv ez. Erről pláne, nem olvastam véleményeket. Egyrészt semmit sem akartam lelőni, másrészt pedig én akartam eldönteni fog-e, vagy, hogy fog tetszeni. 

Nos, annyit mondhatok, hogy egy tipikus CoHo történet. Minden bámulatos, csavaros, boldog vagy akár fájdalmas elemével. Az írónő ismét elkápráztatott. 

Pedig ahogy mondtam, ez is egy olyan sztori tőle, ami nem egy leány álom. Emiatt szintén inkább a felnőtt közönségnek ajánlanám. Nem a tizen pár éves lánykáknak, akik nézegetni szokták. 

Elég nehéz, fájdalmas, megterhelő. Ugyanakkor boldog, vidám, soksor reménnyel teli is. 


A történet a meddőség témáját járja körül. Mindent, ami ezzel kapcsolatos. Bemutatja hősnőnk, Quinn miként éli meg mindezt. Miként hat ez az egész az életére, a kapcsolatára egy párnak. 

Óriási pont nálam ismét az idősíkok váltakozása. Játszódik egyfelől a sztori a jelenben, ahol már jó pár éve házasok Quinn és Graham. Valamint betekintést enged a múltjukba is. Miként találkoztak, hogyan indult a kapcsolatuk. 

Őszinte leszek én imádtam azokat a részeket! Lehet, nyilván az miatt is, mert azok még a boldog idők voltak. Ezt a pár jelenéről már közel sem lehet elmondani. 

A sztorit Quinn szemszögén keresztül ismerhetjük meg. 

Lehet megkövezni, de sosem volt kenyerem akár könyvről is olyat írni, amit nem gondolok komolyan. Szépíteni sem, ha valami nem tetszett. 

Nekem Quinn karaktere sajnos nagyon nem volt szimpatikus. Nyilván persze próbáltam őt megérteni. Nem mondom, hogy teljesen át tudtam érezni a helyzetét. Próbálja az olvasó persze, de aki nem volt még ebben a helyzetben, szerintem teljesen sosem tudja. Még akkor sem, ha az írónő ezúttal is ennyire érzékletesen és jól leírt, átadott mindent. 

Tehát próbáltam megérteni, kedvelni őt, de legtöbb esetben nem sikerült. Legalábbis ami a jelen időben játszódó énjét illeti. Pedig a múltat idéző részekben ha érték is fájdalmak, amik miatt óvatósabb lett, egy erős, okos, humoros, szimpatikus nő volt. Viszont ez, hogy a házasságuk hetedik évére sem sikerült nekik a kisbaba nagyon megváltoztatta őt. Keserű lett, állandóan szomorú. Reménykedő. Ami végül mindig könnyekben végződik és fájdalomban. Próbáltam teljesen átérezni a helyzetét, de nála már szerintem ez durván rögeszmés lett. Nem látott maga előtt semmi mást. Ha nem sikerült, akkor viszont ez teljesen maga alá temette. Elképesztően más nő lett erre az időre. 

Őszinte leszek ezt a nőt nem kedveltem. Igen, elképesztően kemény és nehéz téma ez, és persze utólag könnyű okosnak lenni, de ha kért volna segítséget? Ha nem folytana mindent magába, hogy mindez feleméssze. 

Lélekörlő volt sokszor mindezt olvasni. Tényleg sokat segített, hogy voltak a múltat idéző részek. Ami megmutatta mennyire odáig voltak egymásért. Imádtam azokat olvasni! Elvette az élét kicsit ezeknek a komoly, fájdalmas részeknek. 

Aztán itt volt Graham. Ő úgymond mindkét résznél szimpatikus volt. Persze itt van, hogy minden, a házasság, kapcsolat is két emberek múlik. Graham is elmondhatta volna előbb mit érez. De mondjuk akkor nem lenne ez a sztori..... 

Ami öszességében elképesztően sokat képes tanítani. Még nekünk, olyan olvasóknak is, akik nem, vagy  ne adj isten, még nem mentek ezen a nehézségen keresztül. 

Hihetetlen volt számomra látni, hogy ez a pár, akik ennyire szenvedélyesen imádták egymást, mivé lett ezálltal, hogy nem jön össze nekik a kisbaba. Főleg Quinn. Mintha Graham picit erősebb lenne. Nagyon szívszaggató volt olvasni. Számomra bizonyos helyzetek néhol kissé dühítőek is voltak. 

De összességében azt tudom mondani, hogy az írónő remekül elénk tárt minden helyzetet, problémát amit ez az egész okozhat egy ember és egy kapcsolat életében. Természtesen a tőle megszokott kendőzetlen őszintességgel. De ezt és így imádjuk tőle. Így képes tanító jelleggel átadni a sztorijait. 

Hogy hasson ránk, tanítson. Ennél a történetnek nem mindig, nem feltétlen tudom azt mondani, hogy szórakoztasson, mert ez nem erről szólt. De azért ahogy mondtam, volt benne sok humoros, szócsatás pillanat a párosunk között. Jó volt végigkövetni az ismerkedésüket. A történet jellegéből kifolyólag több erotikus részt tartalmaz. Ami CoHo-tól megszokottan, úgy van tálalva ahogy azt kell. 


Picit, na jó nagyon, végig hiányoltam, hogy Graham gondolataiba is beleláthassak. Annyira kellett volna. Szerettem volna tudni ő mit érez? Mit gondol? Ölni tudtam volna ezért, de annyit mondhatok nektek, hogy ezúttal sem csalódtam az írónőben! Sőt! 

Meglepetések, csavarok. Olyan történések amikre nem számítottam. Hogy jó vagy rossz? Azt derítsétek ki Ti is! :)

Az utolsó negyedén szerintem? Nagyon sokat sírtam. Annyira szomorú, nehéz, reménnyel teli volt. Ugye ez a 3. CoHo könyvem, de egyik sem volt még ennyire fájdalmas témájú. Igen, mindben akad, de valahogy ez......💔 

A végén is azt kaptam tőle amit vártam. Sőt! Felülmúlta önmagát! Nekem nagyon tetszett! Az egész regény! Még akkor is ha ennyire kemény! Vagy mondjam inkább, hogy életszerű? Hiszen sajnos annyira gyakori problémát dolgoz fel. 

Mindenkinek ajánlanám! Azoknak is akiknek nincs ilyen gondja, aki szingli, aki kapcsolatban él. Mindenkinek tud valami fontosat tanítani a történet mondanivalója! 

Rávilágít, hogy minden kapcsolat két emberen múlik. Hogy mennyire fontos a beszélgetés. Hogy ne csak a boldog időkben legyenek ott a párok egymás mellett. A nehéz időkben is lehet támaszkodni  a másikra, segítséget kérni. 

Egek, még most is megkönnyezem az egészet ha eszembe jut. 

Ha nem is minden pillanatban, de szerettem ezt a párost. Szorítottam nekik. 

Hogy végül CoHo milyen jelent és jövőt szánt Quinn és Graham párosának? Olvassátok el és megtudhatjátok! 

Egy valós, hétköznapi témát feldolgozó történet. Ami életszagúan tárja elénk ennek minden árny és fényes oldalát. Szomorúság, könnyek, fájdalom, félelem. Boldogság, szeretet, szerelem, remény. Általánosítva megmutatja milyen hibákat lehet ilyenkor elkövetni a kapcsolatunkban. Pont ezért ajánlom mindenkinek! Nagyon sokat tud tanítani. Embert próbáló történet, amit megéri végigkövetni. Millió érzelmet vonultat fel, amit Colleen Hoover ismét lehengerlően ad át nekünk olvasóknak. 

Nagyon szerettem az egészet megélni, végigkövetni. Nehéz volt, de megérte! Köszönöm ezt a sok tanítást! 💜


A végére szokott jönni az idézetek rész. Többet, sokat is tudnék, de olvassátok el és mondjátok el nektek mik voltak a kedvenceitek. Nekem egy van, ami óriási igazság és elképesztő hatással volt rám: 


" – Ha csak a hibáidra világítasz rá, akkor elhalványul minden tökéletesed.  "


Értékelés: 


Ha felkeltette az érdeklődéseteket a regény akkor szerezzétek be: 


https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/colleen-hoover-all-your-perfects-minden-tokeletesed-10871

https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/colleen-hoover-minden-ami-tokely-benned-10643

https://konyvmolykepzo.hu/cimke/colleen-hoover

2023. március 20.

Vi Keeland - A kemény főnök

 


Egy állás, ami örökre megváltoztatta az életem.

Merrick Crawfordot az állásinterjúmon ismertem meg. Pontosabban húsz perccel korábban, amikor berontott a próbafülkémbe, pár háztömbnyire az interjú helyszínétől. Egy szál melltartóban veszekedtem a jóképű szemétládával, ezért amikor rájöttem, hogy ő lehet a jövendőbeli főnököm, nagyon megrémültem.

Ő azonban láthatóan nem ismert meg. Vagyis csak azt hittem…

Fel sem merült bennem, hogy megkapom az állást, mégis kaptam egy e-mailt, melyben behívtak egy második fordulóra. Elmentem, mert tudnom kellett, hogy a katasztrofális kezdés után miért tekintenek még potenciális jelöltnek. Kiderült, hogy Merrick csak azért akart alkalmazni, hogy lássa, ahogy kudarcot vallok. Csakhogy én nem adom meg neki ezt az örömet.

Arra azonban nem gondoltam, hogy lesz olyan, amit majd élvezetesnek találok Crawforddal való kapcsolatomban…

Vi Keeland, a New York Times, a Wall Street Journal és a USA Today bestsellerszerző könyvei több millió példányban keltek el világszerte. Az írónő most egy olyan munkahelyet mutat be nekünk, ahol izzik a levegő, és vágytól elfúló sóhajok szűrődnek ki az irodákból.


Először is óriási köszönet az Álomgyár kiadónak, hogy elhozta nekünk ezt a regényt! Azt is, hogy elolvashattam! 💛

Az utóbbi szerintem öt,vagy hat Vi könyv annyira nem fogott meg. Nem mondom, hogy nem tetszettek, mert nagyon szeretem az írásait, de volt az a nagy HŰHA. Utoljára A nagy játékos című regénye volt az amiért odáig meg vissza voltam. 

Eddig a regényig! Ugyanis újabb óriási kedvencet avattam! 

Nagyon kellett nekem ez a regény. A két brutális Chris Carter krimi után, elolvastam két könyvet Marilyn Monroe-ról, és CoHo: All your perfects című regényét. Másként, de egyik se egy rózsaszín, könnyű téma volt. 

Ezért is kellett már ez a jó kis kikapcsolódás. Romantika, szenvedély és sok-sok humor. 

Nem véletlenül olvastam ki egy ültő helyben. Este 9 körül elkezdtem, és hajnali háromnegyed kettőre ki is végeztem. Először egy órakor eszméletem fel, hogy egek mennyi is az idő. De ott már csak egy kevés volt és nem is tudtam, nem is akartam volna letenni. 

Igaz azt is sajnáltam, hogy vége lett. Annyira szerettem! 

Tehát a sok brutális, nehéz téma után a tökéletes kikapcsolódás volt A kemény főnök. Csakis Vi Keeland módra! 

Pedig maga a sztori nem ígérkezett annak az eget rendegető újdonságnak, mégis ő tudja ezeket a sztorikat is bizonyos elemekkel úgy feldobni, hogy elképesztően élvezhető legyen. 

Az elsőtől az utolsó mondatig odáig voltam érte! 

Külön jó pont, hogy mindkét fel szemszögéből olvashattam. Így volt az igazi. 

Ráadásul Merrick és Evie hihetetlen karakterek lettek. Rögtön meg lehet kedvelni őket. 

Itt van nekünk Evie. Aki épp egy számára remek lehetőségű állásinterjúra igyekszik. Igaz kissé kautikus körülmények között. Nagy rajongója a cseresznyének. 🍒 Így egy jó nagy mennyiséggel fogyaszt el amíg New Yorki közlekedéssel eljut a céljáig. Pechjére ezt a kis gasztro kalandot nem ússza meg simán. Keresnie kell egy helyet, ahol új felsőt vehet a csupa cseresznyefoltos blúza helyett. 

És még meleg is van a városban. Újabb pech következik. A próbafülkében elég érdekes, már-már kellemetlen helyzetben nyit rá a város, nem túlzok, legdögösebb férfipéldánya. Legalábbis nagyon könnyű a leírások után egy ilyen férfinak elképzelni Merrick-et. 


A "szerencsétlen" sorozata folytatódik Evie-nek Az leendő munkahelyén pont ez a férfi lenne a főnöke. 

A többnyire összeszedett Evie újra találkozik a próbafülkés férfival. Aki nem emlékszik rá. Elvileg.

Igencsak viccesen, kalandosan indul a sztori. De pont ezt imádtam benne!

Evie fantasztikus csaj. Ahogy írtam általában összeszedett, okos nő. Remek a munkájában. Pszichológus vonalon dolgozik. Igazán hozzáértő szakember. Vicces, humoros. Erős. Megszerzi amit akar. Nem fél visszavágni ennek a férfinak, akitől a mindenki más tart. 

Persze a visszavágást nem annyira komolyan értem. Inkább vicces szócsatákra gondolok. Maradjunk annyiban, hogy mindkettőjük személyiségéből kifolyólag remek kis pillanatok születtek. 

Merrick ahogy említettem egy dögös, szexi, jómódú New york-i férfi. Akárcsak Evie, neki is remek a humora. Ugyanakkor egy tekintélyes, erős férfi. Akivel nem sokan mernek ujjat húzni. Egy roppant szimpatikus férfi karakter lett. És ezt nem csak a dögös külső jegyeinek köszönheti. 

Remek unoka. A nagymamáját imádja. Aki egy igazi egyéniség. Esküszöm majdnem lekörözte nálam Evie és Merrick párosát. Kitty. Egy idős hölgy, aki hát nem olyan amilyennek várnánk Hihetetlen hölgy! Ahogy ennyi idősen felfogja az életet. Ahogy szereti az unokáját és mivel Evei néhai nagymamája jó barátnője volt, így a lányt is. Egy igazi kerítő a kedves mama. Miközben olyan dumákkal rendelkezik, hogy a mai fiatalságot simán lenyomja. Állati jól szórakoztam a részein. Ahogy beszélt Merrick-kel..... Fantasztikusakat nevettem neki. Imádtam!

Szimpatikus volt Merrick barátja és kollégája, Will is. Valamint Evie nővére, Greer is. 

Szuper jól megalkotott, szerethető karakterek. 

Természetesen a sztori nem csak a szép és jó, humoros pillanatokat vonultatta fel. Megismerhettük Evie és Merrick múltját. Hogy milyen a jelenjük. Mit gondolnak arról milyen lesz a jövőjük. A családi hátterüket, a munkájukat, a kapcsolataikba láthatunk bele. 


Miként gondolkoznak, miként élik meg a bizonyos helyzeteket. Remekül ábrázolt mindent a szerző. 

Egy csodás, vidám utazás vol,t amin végigkövethettük Merrick és Evie megismerkedését, kapcsolatának alakulását. 

Külön jó pont a romantikus, vagyis inkább az erotikus részekre. Ugyanis itt, nagyon sokára történt ilyen. Szerintem simán volt a könyvnek a háromnegyede is. Igazán üdítő volt, hogy nem csak erről szólt. Vagy miután megtörtént, utána sem folyamat ez jött velem szembe. 

Természetesen nem hiányzott, de pont a sztorihoz illő mennyiségben volt jelen. De mégha konkrétan egész későn is, azért azok a bizonyos szikrák szinte rögtön ott vibráltak kettejük között. Szuper jól tálalta az írónő a kettejük között alakuló románcot. 

Közben pedig vicces volt. Komolyabb témákkal, amiknek hála akár új oldalaikról is megismerhettük kedvenceinket. A "bonyodalom" némiképp várható volt, mégis ahogy minden cselekményt összefűzött Vi, az nagyon tetszett. 

Némi meglepetéssel is a végén. Nagyon tetszett! Itt is bebizonyosodott, hogy azok a nagymamák mindig mindent tudnak... 💗

Majd sajnos vége is lett. Rendesen rosszul voltam utána. Annyira szerettem volna olvasni még, közben pedig kíváncsi is voltam, hogy milyen véget szán Vi az új kedvenc párosomnak. Ráadásul utána annyira olvastam volna még ilyesmit, de már semmi ilyen témájú könyv nem volt a polcomon. Ami olvasásra várna.

Nagyon beszippantott ez a regény. 


Ha egy igazán jó kis, vagy inkább nagy, kikapcsolódásra vágytok, akkor bátran vegyétek a kezetekbe. Vi Keeland rajongóknak természetesen kötelező! De aki valami újdonságot szeretne, annak is bátran ajánlom! 

Szerethető karakterek, remek sztori, szenvedélyes pillanatok, komoly témákkal fűszerezve, rengeteg nevetéssel. Minden elem megvan benne, amitől egy igazán imádnivaló sztorit kapunk! 

Vi ismét fantasztikusat alkotott! 💛


Idézetek: 

" - Az élet citromot adott neked, ne kóstolgasd tovább, hanem készíts belőle limonádét! "


" Fogadd el azt, amit a ma hoz! Ne azon merengj, amit a tegnap elvett. "


" Aki szeret, a szívedet a hegekkel együtt szereti."



Értékelés: 



Ha kedvet kaptatok és beszereznétek a regényt, akkor várunk Titeket az Álomgyár könyvesboltokban, vagy Online

2023. március 16.

A legnagyobb #BookTok sikerkönyvekkel köszöntjük a tavaszt!




A legnagyobb #BookTok sikerkönyvekkel köszöntjük a tavaszt!

 

Végre itt a tavasz, a szerelem és az újrakezdés évszaka! A lelkünknek ilyenkor nem csak napsugarakra, de romantikus olvasnivalókra is szüksége van. Szerencsére márciusi megjelenéseink között három szívmelengető #BookTok sikerkönyv is helyet kapott, amikkel garantált a könnyed szórakozás!

Lucy Score - Amin ​sosem leszünk túl


Knox ​örömmel játssza a rosszfiú szerepét, az életét pedig épp úgy szereti, mint a kávéját: magában. Egyedül basset houndját, Waylont tűri meg maga mellett. Knox ki nem állhatja a drámát, még akkor sem, ha az egy szökevény mennyasszony formájában kopogtat az ajtaján.

Naomi persze nemcsak úgy elszökött az esküvőjéről, hanem mentőmisszióra indult, hogy kiszabadítsa rég látott ikertestvérét Knockmeutból, ebből a bárdolatlan városkából, ahol a vitákat hagyományos módon rendezik: némi ütlegeléssel és pár korsó sörrel. Többnyire ebben a sorrendben.

Azonban Naomi pechjére gonosz ikertestvére semmit sem változott az elmúlt években. Tina rövid úton meglovasítja testvére autóját és pénzét, cserébe viszont valami teljesen váratlan dolgot hagy rá: egy unokahúgot. Naomi így pénz, autó, lakás és munka nélkül ragad egy teljesen ismeretlen városban, ahol bónuszként egy vadóc 11 évesnek is a gondját kellene viselnie.

Knoxnak jó oka van rá, hogy ne bonyolódjon komplikált kapcsolatokba és ne kezdjen zűrös nőkkel. De miután Naomi élete épp lassított felvételben omlik össze előtte, legalább annyit megtesz, hogy kihúzza őt a csávából. Amint aztán Naomi összeszedi magát, visszatérhet nyugodt, magányos életéhez.

Legalábbis ez a terv – egészen addig, amíg valódi veszély nem üti fel a fejét.


Lucy Score lehengerlő romantikus komédiája az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere.


Ti olvastátok már a könyvet? 

Ahogy látom mindenfelé nagyon nagy sikernek örvend. Így nem volt kérdés, hogy én is el fogom-e olvasni. Ráadásul a NIOk havi témájához is illik. Hiszen márciusban olyan könyveket kell olvasni, amiknek virág van a borítóján. 

Szóval ez miatt is pipa. ✅

Igaz, őszinte leszek kicsit tartottam tőle. Fülszöveg miatt is. Hiszen lássuk be, nem egy eget rengető, még soha nem olvasott újdonságot sejtett. Ráadásul maga a könyv vastagságától is féltem. Hogy ebben a témával, ezzel a történettel, mivel tud a szerző egy ilyen állati vastag könyvet kitölteni? 

Természetesen erre is rá fogunk térni. 


Maga a külseje egyszerű, letisztult, de mégis nagyon szép. Ráadásul nagyon hamar értelmet is nyer. A virágok... Százszorszép. Ezt a momentumot irtó aranyosnak találtam, nagyon tetszett. 💖🌸🌼

Na de vágjunk is bele. 

Itt van nekünk Naomi. Egy ikerpár egyik tagja. A jó testér. A pár másik fele Tina, ő a gonosz, a rossz iker. 

Naomi a testvére segítségére érkezik az aranyos kisvárosba, Knockmeutba. Tina világ életében zűrős volt. Féltékeny is a testvérére, aki sikeres a munkában, jól él, épp házasodni készül. Ő mindig rossz döntéseket hozott, mindig pénz szűkében van. Állandóan valami bajba kerül. 

Most is Naomi segítségét kéri. Akinek ez talán épp még kapóra is jön, ugyanis ő épp egy olyan menyasszony, aki az esküvőjéről lépett le. Igaz, ha ilyen pasihoz akarna az ember lánya hozzá menni, hát tuti én is a templom hátsó ablakát választanám és futás. Szóval most épp Naomi sincs túl jó formában. De igaz ahelyett, hogy ez megviselné, mintha inkább megkönnyebbült volna. Attól persze foglalkoztatja. Hiszen fél, világ életükben ez volt. Hogy Tina mindig is csalódást okozott a szüleiknek, legalább ő ne tegye. 

Ilyen szempontból nagyon tetszett ahogy írónő beleszőtte ezt a karakterébe. Megmutatja miként változik Naomi. Hogy végre tényleg a saját életét élje, ne másokat nézve döntsön. Hogy magát helyezze előtérbe. Megmutatja mekkora nyomás nehezedett rá egész eddigi életében. Amit lényegében is nem is kellett volna a vállán cipelnie. Végigkövethetjük miként szabadul meg ettől.

Ez eleinte össze is jön meg nem is. Ugyanis mire Naomi a kisvárosba ér, nemsokkal utána Tinának ismét ismét hűlt helye. Elvitte a testvére kocsiját, pénzét. Ez nyilván nem oké, de ezt a nőt ismerve lehetne rosszabb is. És lesz is. Itthagyta a 11 éves lányát Naomira. Egyfelől a családja nem is tudta, hogy Tinának van egy lánya. Aki ráadásul már 11 éves.... Meglepetések sorával indul a történet. 

Ahogy várható a kisváros nincs épp oda Tináért. Ebből lesznek eleinte galibák, hiszen ikrek és mindenki Tinának hiszi Naomit is. 

Majd egy véletlen, nem egy jó modorú találkozás egy kőkemény, morcos, de szexi férfival és tisztázódik a helyzet. 

Ahogy írtam nem épp hétköznapian indul Naomi és Knox találkozása. 

Naomiről még annyit, hogy ellentétben a testvérével ő jó lelkű. Inkább másokat néz mindig először és csak utána magát. Egy kedves fiatal nő. Okos. Bátor. Még ez a helyzet sem tartja vissza, hogy jól, helyesen cselekedjen. Hiszen itt marad egy vadidegen kisvárosban kocsi, pénz nélkül. Ráadásul neki kell magához vennie az unokahúgát, akiről nem is tudott. 

De le a kalappal ahogy állta a sarat. Erős, kitartó, akaratos. Jó humorú, egy azonnal megkedvelhető karakter. 

Na lehet ezek a tulajdonságok nem mind, nem rögtön jellemzők Knoxra. Persze ő is jó lelkű, másokkal törődő és segítő férfi. Ugyanakkor egy olyan ember, akinek esze ágában sincs komoly kapcsolatot kialakítani bárkivel is. Nem tervez szerelemmel. Ugye ilyenről is olvastunk már. Egy dolgos, jómódú, szexi férfi. Egy mogorva szexi férfi. Na de ha megkedveli az embert, bejutsz  ez a kemény páncél alá akkor vicces, kedves, szerethető férfi. Aki képes szeretni. Még ha nem is éppen akar. 

Neki sem olyan jó a családi háttere. Csak a nagymamája és az öccse vannak már neki. Ez utóbbival a például nem is túl jó a kapcsolata. Sőt! Amikor csak találkoznak a fivérek, annak általában mindig bunyózás a vége. 

Szóval ezzel a férfival ismerkedik meg Naomi. Akire az első találkozás nem tesz túl jó benyomást. A férfi mégis amiben tud, mindenben segít neki. Waylay kapcsán. Aki a 11 éves unokahúg. Segít nekik szállást találni. Sőt, az egész kis közösség áll mellettük. 

Nem véletlenül imádom ezeket az igazi, aranyos amerikai kisvárosokat. Ahol mindneki ismer mindenkit. Na mondjuk ez nem mindig előny. 😅 De ilyenkor ha például segíteni kell, akkor ott vannak egymásnak. 

Waylay és Naomi élete kezd kissé helyre rázódni. Naomi talál munkát. Igaz meglepetésére a főnöke, a néha már-már bunkó, mogorva, Knox. De meg kell hagyni a lány itt is állja a sarat a morcos és kemény főnökével szemben. Jó munkatársak közé kerül. Knox nagymamája birtokat kapnak szállást. Nash, Knox öccse rendőr. Ő is ahol tud segít a lányoknak. A felügyeleti joggal ilyesmikkel kapcsolatban.


Waylan is egy aranyos csajszi. Mivel egy ilyen anya mellett nevelkedett eddig, nagyon felnőttes a gondolkodása. Önálló, okos lány. Ami persze csak előnyére válik. De azért csak egy gyerek még. Jó volt olvasni ahogy Naomivel kijöttek. Hogy végre tényleg gyerek lehet. Olyan felnőtt van vele, vannak vele, aki, akik szeretik, gondoskodnak róla.

Ezt a Tina nőszemélyt nagyon nem bírtam. Eleve egy írtó unszimpatikus karakternek festi le a szerző. Amiket művel, ráadásul a lányával is....... Elképesztő. És nem jó értelemben. De ahogy mondani szokták, mindenki azt kapja amit megérdemel. 

A vele kapcsolatás szál alakulása tetszett végül. 

Természetesen egy romantikus sztorit olvasunk ugye. Knox és Naomi ha nem is rögtön, de nagyon hamar beindulnak egymásra. Igaz sokáig az istennek se vallanák be. Főleg a férfi. Aztán ha mégis, akkor a bonyodalmak elkerülése végett mindketten, de főleg Knox, csakis alkalmi kapcsolatot akarnak. Mert hát azért az hamar világossá válik, a szikrák pattogása, hogy a kémia az igenis működik köztük. 

Tetszett ahogy írónő alakította a sorsukat. Hogy szépen megismerhettük őket. A múltjukat, a jelenüket. Láthattuk miként fejlődnek a történtek hatására. 

Remek pillanatokat követhettünk nyomon. Erről az igazán összetartó közösségről. Remek családok, szuper barátok, ismerősök, kollégák. Nagyon szerettem ahogy mindezt alakította az írónő. 

A romantikus, szenvedélyes részek is. A regény vastagságát is nézve, ez a szál szerintem teljesen jól volt ez benne. Még elfogadható mennyiségben. Mindkettőjük természetéből kifolyólag akadtak szóváltások, szócsaták. Ez utóbbiakat imádtam! Nem kellett félteni őket. 

Fordulatos, titokzatos, romantikus, szenvedélyes. Családi kapcsolatokat mutat be. Barátságokat. Boldog, vicces pillanatok. Természetesen nehéz pillanatok is, könnyek. Ez a része nem okozott számorma akkora  meglepetést, de összességében egy remek kis regényt alkotott meg a szerző. 

Ami nálam mégis egy erősebb 4 csillagot fog kapni. 


400 oldalig nekem nagyon jól pörgött. Már az első oldalak után élvezetes volt, szórakoztató. Megfogott a sztori. Rögtön elmúlt a félelmem, hogy fog-e tetszeni a könyv. 

Utána viszont egy jó bő 100 oldal volt ami eléggé unalmas volt. Simán lehetett volna vékonyabb a könyv. Ami élvezhetőbbé is tette volna az olvasását. Így ugyanis mintha egy fél téglát tartogattam volna végig. 😂 A vége sablosossága miatt még, így ebből a kettőből tevődik ösze az a mínusz 1 csillag. 

De összességében egy jó kis regény volt. Szerethető, szórakoztató. Ráadásul sok pluszt adott a már említett többi szereplővel. Még két könyve van a szerzőnek. Knox öccse, Nash kapja a következő sztorit. Valamint Lucian, a testvérek jó barátja kap még sztorit. Abból ami így lejött a sztoriból, én a 3.könyvet várom majd nagyon. Remélem itthon is mielőbb olvashatjuk majd a másik két könyvet is. 

Addig is olvassátok el ti is! Illik a havi NIOk témába. Remek, sokat fejlődő karakterek. Humor, szerelem. Bonyodalmakkal, könnyekkel fűszerezve. Ezekből és még sok más remek hozzávalóból kapjuk meg ezt a regényt, ami szuper kikapcsolódás így tavasztra. 💖🌸🌼


Idézetek: 

"      Az se érdekelt volna, ha ez a seggfej egy sorozatgyilkos kannibálnak néz. Köztem és a koffeinem között állt. "


" Ha van valami, amit tudok, akkor az az, hogy a szerelem átkozottul kacifántos tud lenni. "


" -A saját életedet kell élned. Ne kérj bocsánatot másoktól a döntésekért, amiket magadért hozol. "


" Megfordultam, és észrevettem, hogy Knox úgy tornyosul fölém, mint egy szexi keselyű. "


" Nem lesz olyan nap életem hátralévő részében, amikor nem fog eszembe jutni. Amikor nem fogom tucatszor kimondani a nevét a fejemben, hogy emlékeztessem magam, egyszer az enyém volt. "


" Vannak olyan dolgok az életben, amiken sosem leszünk túl. Mindketten arra vágytunk, hogy valaki a szerelmével képes legyen kárpótolni azokért az alkalmakért, amikor nem bizonyultunk elégnek. "


"– Azt hiszem, én inkább hazamegyek – jelentette be Sloane, ahogy lecsúszott a székéről. Nem jutott messzire, mivel Lucian elállta az útját, és csapdába ejtette a bárpult meg a teste között, anélkül hogy hozzáért volna.

Sloane teljesen hátrahajtotta a fejét, hogy ránézzen.

Harminc centivel alacsonyabb volt a férfinál, de ez nem akadályozta meg abban, hogy megsemmisítő pillantást vessen rá.

– Itt maradsz – jelentette ki Lucian sötéten.

– Elmegyek – vitatkozott Sloane.

– Három üres poharat számoltam össze előtted a pulton. Maradsz.

– Hívok egy Ubert. Ha nem tűnsz el az utamból, segítek, hogy egy hétig szopránban énekelj. " 


Értékelés: 

2023. március 10.

Claudia Beinert · Nadja Beinert: Marilyn Monroe és Hollywood csillagai


Los Angeles, 1942. Norma magányos gyermekkorában az egyedüli menedéket a mozi jelenti. A hollywoodi színésznők a filmekben sokkal magabiztosabbak nála. Ő is filmsztár szeretne lenni, a szülők által elrendezett házassága miatt azonban le kell mondania az álmáról. Jim mégis az első szerelme lesz, és felébreszti benne az érzékiséget. Később egy fotós akarja a modelljeként híressé tenni. A kamera előtt Normából csak úgy árad az életerő, és minden önbizalomhiányának nyoma vész. Egyszeriben biztosan tudja: rivaldafénybe akar kerülni, mert csakis az teheti boldoggá. 

Előbb azonban meg kell törnie korának álszemérmes szabályait, hogy az legyen, akinek mindmáig ismeri a világ: Marilyn Monroe, a szexszimbólum, a filmtörténet egyik legnagyobb ikonja.


Nagyon szépen köszönöm a recenziós példányt a Kossuth kiadónak! 💛


Sok könyv volt számomra különleges a mostanában olvasottak közül. Többségük igen meg is értintett. De azt hiszem elmondhatom, hogy mindenféle szempontból, ez volt rám a legnagyobb hatással. Lehet az miatt mert igaz történetet dolgoz fel. 

Szerintem a hölgyet, akiről szól a regény, senkinek sem kell bemutatnom. 


Marilyn Monroe. 💋

Grace Kelly könyvét olvastam csak eddig a Kossuth kiadó ezen sorozatából. Az Ikonos nőkből. Azt is nagyon szerettem. De szerintem ezek után is ha olvasok még belőle, és szeretnék, megelőlegezem, hogy nálam ez vitte a prímet. 

Így, hogy elolvastam nézzétek el, hogy a főszereplő hölgyet inkább Normaként fogom emlegetni. 

Marilyn Monroe ugyanis ezen a néven született: Norma Jeane Mortenson.

Ahogy említettem, mindenki tudja kiről van szó. Én is tudtam. Mégis az emberek többsége tudja ki ő, hogy nézett ki, hogy a mai napig az egyik legszebb nőként tartják számon. Igazi szexszimbólum volt az 1950-es években. És azóta is. 

De többségünk tudása erről a nem mindennapi nőről ennyiben ki is merül. Én is így voltam ezzel.

Már napokkal ezelőtt kiolvastam. Mégis azóta is folyamatosan fogvatartja a gondolataimat. Ennek a nem mindennapi nőnek az élete, a sorsa. 

Gyönyörű nő volt, bámulatos utat járt be. Még ennél is több szenvedés, fájdalom és szomorúság jutott ki neki. Rövid élete során. Még mindig elképeszt ha belegondolok, hogy milyen fiatal volt mikor meghalt. Csupán 36 éves.... 😢

Akaratlanul is belegondoltam a története után, hogy milyen lett volna ha nem történik vele ez tragédia. Vagy ha később, a mai időkben él. Talán más sors és vég jutott volna neki. Nagyon sokszor felmerült bennem a történetének olvasása során az a bizonyos: Mi lett volna ha?

Elolvasva Norma történetét abszolút megérdemelt volna egy hosszú, boldog életet. Furcsa, de én azóta sem tudok igazán Marilyn Monroe-ként tekinteni rá. Lehet mondjuk azért is mert a könyv főleg azokat az időket mutatja be, mielőtt még Marilyn lett belőle. Ezért is írtam, hogy számomra ő inkább Norma Jeane. 

Imádtam, és imádom ebben a könyvsorozatban, hogy nem egy száraz életrajzot olvashatunk. Hanem egy konkrét történetet. Ezeknek az Ikonikus nőknek az élettörténetét, ami köré csodás történetek vannak fonva. 

Különösen tetszett a végén a két szerző utószava. Nyilván közben próbáltam utána nézni az életének. Hogy tényleg így történtek-e a dolgok? Erre a legvégén választ is kaptam. Egy történet, ami mégis igyekezett mindenben valós tényekre és történésekre alapulni. A szerzők igyekeztek mindent a valóságnak megfelelően visszaadni. Nyilván mivel egy rendes sztori, ezt meg is kellett írni, fogalmazni, hogy ilyen legyen. De zseniálisan vették az akadályt. 

Azt kell mondjam, hogy le a kalappal a szerző páros előtt. Valami elképesztően csodálatos emléket állítottak a művésznőnek. Ugyanakkor az életéből kifolyólag egy nagyon megrendítő történet is volt. 

Telis tele fájdalommal, szomorúsággal, reménytelenséggel és reménnyel. Vágyakkal, álmokkal amiket Norma szeretne megvalósítani, elérni. Nem sok ilyen, ennyire erős nőről lehet olvansi. Az a rövid élet, ami jutott neki, nagyon esemény és érzelemdús volt. 

Norma életét mutatja be ez a történet. Egészen a gyermekkorától kezdve. Amikor is elvették az édesanyjától, aki mentális problémákkal küzdött. Egyik nevelőcsaládtól a másikig került. Már gyermeként nehéz sorsa volt. 

Talán ez miatt is lett ez a mindig figyelemre, szeretetre éhes fiatal nő. Aki mindig félt. Még ha nem is mutatta ki. Olyan sok embert hagyta cserben és el, hogy ez az érzés az egész életére rányomta a belyegét. Érdekes, szomorú volt erről olvasni. 


Az utolsó család akikhez került, Grace és a férje. A férfinak volt egy lánya, Bebe. Ő és Norma nagyon jó testvérek lettek. Imádták egymást. De sajnos mire végre lett egy anyukája, testvére, végeszakadt a boldogságnak. Máshová szólította a munkája a férfit, emiatt elköltöztek. És Norma elvileg az miatt mert gyámság alatt állt, nem hagyhatta el a helyet. Így ismét magára kényszerült maradni. 

Szívbemarkolóan mutatta be miket érzett ez miatt. Félt, hogy mi lesz vele. Nincs semmilye és senkije. Ezért jött, hogy menjen férjhez, hogy ne maradon egyedül. Így 16 évesen hozzáadták Jimhez. 

Furcsa volt így olvasni, hiszen az 1940. és 1950.-es években ez normálisnak számított. De még egy gyerek volt szinte. Hirtelen fel kellett nőnie. Feleséggé válnia. Gondoskodni a háztartásról, a férjéről és saját magáról is. De azt kell mondjam mint végig a történetben. Elképesztően erős nő volt. Minden útjába gördülő akadályt jól vett.

Nekem ezek a részek voltak a kedvenceim. Ami a Jimmel közös életüket mutatta be. Talán az miatt mert itt még nagyon fiatal volt. Reménnyekkel teli. Ártatlan. Ha nem is ismerték és szerették egymást, ez szép lassan változott. Csodásan mutatta be a kapcsolatukat és annak alakulását. 

Összességében a regényt elolvasva ezt imádtam a legjobban. És azt is mondom, hogy szerintem itt volt igazán a legboldogabb. 

Még akkor is ha ő erős, anyagilag és minden téren független akart lennie. Ahogy haladt a történet, Jimet elszólította a katonai pályafutása. A jól megszokott, nyugodt, közös kis életükből ismét magányos lett. Talán ez és a sok egyedül töltött idő miatt töprengett annyit. Kezdett ismét a színészet, a híresség útjáról álmodozni.

Norma ugyanis imádta a mozit, a filmeket. A híres színésznőket, modelleket. Ő is közéjük akart tartozni. Hogy mindenki megismerje a nevét. Kezdte is ezt lassan, de biztosan elérni. Miközben még ott volt a férje. Aki ugyanakkor távol teljesített szolgálatot. 

A családi élete is kuszán alakult. Teli titkokkal, újabb fájdalmakkal. Csak remélni tudtam olvasás közben, hogy azért a való életben nem érte őt ennyi szomorúság. Annyira egy kedves, jólelkű fiatal nő volt.

Szépen vezetett végig a történet a gyermekkorán, bemutatta a házas életét. Hogy ez a gyerek lány miként nőtt fel. Hogy kezdett tapasztalt, erős nő lenni. Aki igenis elért oda, hogy ki tudjon állni a véleménye mellett. Mégha ez akkoriban nem is volt divat egy nőtől.

Sok nehézséget tapasztalt meg közben. De másfelől pedig sok-sok boldog, csodás pillanatot is lefest a könyv. Ezért is írtam az elején, hogy nekem Normaként van előttem. Az a fiatal lány, nő, akiből idővel remek feleség lesz. Aki imádta a férjét. Akivel feljártak a hegyekbe horgászni. Akivel szerették egymást. 

Szerintem sokkal jobb és hosszabb élete lett volna ha megmarad Normaként. És nem lesz belőle Marilyn. Sajnos mint a mai világban is, nem mindenki tudja a hírnevet, a pénzt jól kezelni. Nem látják a csillogás árnyoldalát...  Igaz ő erre vágyott, de.... 

Bemutatja a regény ezek után milyen lesz a kapcsolata a továbbiakban a férjével, a családjával. Miként lép lassacskán a hírességek világába. Modellként, majd színésznőként. Szexszimbólumként. 

Viszont maga a történet sok más akkori jelenséget, problémát is bemutat. Miként bántak akkoriban a színesbőrűekkel. Elképesztően rossz világ volt már akkoriban is. Sok szempontból nagyon dühítő volt. Sok társadalmi problémát és helyzetet mutat be. Mennyire adtak akkor, akkor is az emberek a látszatra. Sajnos azt kell mondjam, van ami nem változik.... 

Szomorúan, vidáman és lehengerlően ismerhetjük meg Normát. Majd Marilyn Monroe-t. Miként vette fel ezt a nevet. Hogyan kezdődött az élete hírességként. Ezekről az időkről már kevesebbet ír a történet. Inkább az ide vezető utat mutatja be. A szerzők utószava tesz még sokat hozzá a későbbi éveiről. 


Nagyon régen nem siratott meg így egy könyv. Annyira felnéztem erre a lányra, nőre. Nagyon örülnék ha létezne az időutazás. Nagyon örülnék egy találkozásnak vele. Furcsa így mindezt ennyi idő elteltével megtudni. Szembesülni vele, hogy ő már milyen régen nincs köztünk. 

Egek, még most is megkönnyezem..... 😢

Azt hiszem az ő története is olyan, amit mindenkinek ismernie kellene. Így kellene ismernie. Csak azt tudom mondani ismét, hogy le a kalappal a szerzők előtt. Ennyire igazian megírni mindezt. Igyekeztek valósághűk maradni. Ilyen gyönyörűen adták vissza a mai kornak ennek a csodálatos nőnek az életét. 

Ha tehetitek olvassátok el! Bevallom sok képet, cikket, videót néztem azóta róla. Hogy még jobban megismerjem őt. Ezt a messzirő jött, szomorú sorsú lányt. Akit mindenki csak elhagyott. De ami csak még erősebbé tette őt. Aki kiállt magáért és másokért. Lehengerlő fejlődéseken ment át. Egy olyan érzelmi utazáson.....Wow! Amit lehet nem sokat bírnának ki. De őt ez még jobban vitte a céljai felé. Akiből egy olyan nő lett, akire még ilyen sok évvel a tragikus halála után is felnéznek és emlékeznek... 

Lehet hülyeségnek hangzik, én magam sem tudom mennyire hiszek ebben, de remélem, hogy akárhol is van tudja és látja ezt. És végre ott van ahol boldog. 💖 Ha valaki, akkor ő igazán megérdemli! 

Nagyon jó szívvel ajánlom nektek ezt a könyvet! 

Én mégegyszer nagyon szépen köszönöm a Kossuth kiadónak, hogy elhozta az olvasóknak! Hogy elolvashattam! Hogy ilyen csodálatos külsőt kapott ez a regény! Méltó emlék Marilyn Monroe-nak. Norma Jeane-nek. 💛

Olvassátok el mert csodálatos. Szívbemarkoló, de csodálatos! Egy olyan nő története, aki régen élt, de akiről a mai napig emlékezünk. Ez a történet pedig bámulatos segítséget nyújt ebben. 


Idézetek: 


" Norma felnézett a szikrázó mennyboltra, és arra gondolt, hogy ma lehozta magának az első csillagot az égről. " 


" Ha minden szabályt betartottam volna, semmire sem vittem volna. "


" Néha a távolság hozzásegít ahhoz, hogy jobban megbecsüljük a másikat.  "


" Marilyn Monroe sokszor panaszkodott arra, hogy senki sem vette a fáradságot annak a kiderítésére, hogy ki ő valójában. Mi megtettük, és egy olyan nagylelkű, szeretetre szomjazó fiatal nőt ismertünk meg, aki hitt az emberi jóságban, és kiállt a kívülállók mellett, mert sokáig ő maga is az volt. " 


"A legmerészebb álmok is valóra válhatnak, ha valaki szilárdan hisz magában, és a maga feje után megy.  "


 "– Az álmodozók bátrak […], mert vállalják a kudarc kockázatát. "


Értékelés: 

2023. március 7.

Lynn Painter - Véletlenül ​Amy


MINDEN ​EGY KÁVÉVAL KEZDŐDÖTT…

Isabella Shay alapvetően egy őszinte ember. Ám amikor késésben van az első napján álmai munkahelyéről, és a barista már háromszor elkiáltotta, hogy „Amy”, mindhiába, Izzy olyat tesz, ami különben sosem jutna eszébe. Izzy elveszi azt a Pumpkin Spice Lattét…

Pontosan ilyet rendelt, ki is fizette, csakhogy jóval később kerülne sorra, ezért azt motyogja, „én vagyok Amy”, és felkapja a poharat. Amikor azonban megfordul, egyenesen belerohan a legvonzóbb pasasba, akit valaha látott, italát a férfi divatmagazinba illő ingére és nyakkendőjére loccsantva, ami egy igazi véletlen találkozáshoz vezet. Szikrázik a levegő, és minden nagyon ígéretesnek tűnik, mígnem a pasi ezzel búcsúzik: „Holnap találkozunk, Amy.”

Atyaég! Másnap feltétlenül ki kell majd igazítania a férfit.

Csakhogy amikor az új munkahelyén bemutatják neki a részlege alelnökét, az nem más, mint Blake Phillips – a dögös pasi a Starbucksból. És lehet, hogy a férfi elbűvölő volt „Amy”-vel, de Izzyvel arrogánsan és mogorván viselkedik, a magyarázatát pedig egy cseppet sem találja viccesnek.

VÉLETLEN TALÁLKOZÁS + MOGORVA/ÉDES + BARÁTOKBÓL SZERELMESEK = MIÉRT PONT AMY?

Lynn Painter, a fergeteges Mr. Téves Szám szerzője ismét mesterművet alkotott.


A könyvet nagyon szépen köszönöm a Kossuth Kiadónak! 💜


Először is leszögezném, hogy ezt a történetet is nagyon szerettem! Viszont mégsem ugrotta meg azt a lécet, amit az írónő az első, a Mr.Téves Szám című könyvvével állított fel. 

Annál már, nem túlzok, szerintem az első sorok után tudtam, hogy egy Wow regény lesz! És ez az érzés végig meg is volt. Akinek csak lehetett ajánlottam itt a boltban is mert fantasztikusan jó volt. Humoros, romantikus. A tökéletes kikapcsolódás. Amy, aki Izzy és Blake történetét is nagyon szerettem. Annak ellenére, hogy nem lett az hűha, de nagyon szerethető sztori volt.

Nem is annyira tudnám megmondani miért. Ez csak egy érzés. Amit a Téves számnál éreztem, hogy  bármikor, bármennyiszer újraolvasnám. Ez egy nagyon jó, de számomra egyszer olvasós, remek kikapcsolódás volt. 


Mindennek ellenére az írónő ezúttal is hozta a tőle megszokott formát. Sok-sok humor, szenvedély, szerelem. Macskák. Hát mi kell még? 

Semmi. Azon kívül, hogy egy ilyen férfi, mint Blake. Dögös, szexi, jó humorú és imádja a macskákat. Hát kérem szépen kell ennél több? A tökéletes férfi. 

Aki mellé itt van még nekünk Izzy. Aki az első napját kezdené az új munkahelyén. De persze a kávéja miatt még el is késik. A kávézóban a pultos többször szólítja Amy-t. Aki, szintén sütőtökös lattét rendelt, mint Izzy. Mivel Amy nem jelentkezik, Izzy pedig késésben van, elveszi Amy kávéjét. 

Pechjére ki is borítja, rá egy idegenre. Akit ő csak Mr. Mellkasnak becéz. Szerintem a becenév mindent elmond. Mr.Mellkas nem más mint Blake. A szexi kávés idegen, pedig mint kiderül a főnök is Izzy új munkahelyén. 

A szexi, flörtölős kávéházi románc elég hamar visszájára fordul. Blake ugyanis utálja a hazugságokat. És eléggé kimért lesz Izzyvel mikor kiderül, hogy ő nem is egy Amy. Ráadásul a főnöke is. Ami nem segít a helyzetükön. A vonzalmon, amit az első pillanatoktól éreznek egymás iránt. 

Blake ugyanis szigorúan tartja magát a szabályaihoz. Például ahhoz, miszerint nem keveri a munkát a magánélettel. 

De végül, mivel nem is tudnak ellenállni egymásnak, megtalálják az arany középutat. Sms-ek, találkák ő és Amy között. A munkahelyükön Izzy pedig szigorúan az alkalmazottja. 

Mi tagadás ez igazán jól bevált náluk. Nagyon szerettem olvasni róluk. A már említett szikrákról, amik az első kávés találkozás óta ott pattognak közöttük. Azt a sok vicces üzenetváltást. A találkozásokat. Hogy mégis, ha nem is kellett volna, de minden pillanatot, alkalmat megragadtak, hogy beszélhessenek, találkozzanak egymással.

Egy igazán vidám kapcsolatként indult. Teli szenvedéllyel. Aztán a kérdéssel meddig tudnak annak a bizonyos vonzásnak ellenállni? Annyivala szerintem nem árulok el nagy titkot, hogy nem sokáig. :) 

Közben pedig megismerhettük a cuki cicáikat. Na jó, Blake-et pasi létére pláne imádtam ez miatt! Ahogy ezeket a sérült, különleges bánásmódot igénylő cicákat magához vette. Ahogy gondoskodott róluk és szerette őket. Teljesen elolvadtam. Az pedig szuper, hogy ugyanilyen jellem volt Izzy is. Nem véletlenül lettek ők a tökéletes páros. 


Nagyon szerettem velük tölteni az időt. Régen nem mosolyogtam ennyit egy történeten. Elképesztő páros ők ketten. A humoruk, a szócsatáik. 

Miközben persze nyomonkövethettük a már említett alakuló románcukat is. Az írónő ezúttal is remekül szőtte bele a sztoriba a vágyat, a forróságot. Ami szépen szeretetté, szerelemmé alakult. Imádtam erről olvasni! Eleve, az első regénye óta imádom a szerző stílusát. 

Közben pedig volt némi titokzatosság is. Erre nem igazán tudtam időben rájönni. Hogy mi is lesz a bonyodalom a sztoriban. Bár végül nem volt annyira meglepő és lehetett volna kicsit eredetibb is, de végül is illett a sztorihoz. 

Ha Ti is egy igazán különleges, szórakozatató, romantikus regényre vágytok, akkor ez a Ti könyvetek! Mint mondtam, nekem az a bizonyos kis plusz hiányzott, amitől a szerző első regénye az Imádom, Wow kategória lett, de ettől függetlenül nagyon szerettem olvasni. Amy(Izzy) és Blake remek páros. A cicáikkal együtt. 💜


Idézetek: 

" – Hiszel a sorsban Mr. Mellkas?

– Nem hittem, amíg nem találkoztam veled, Starbucksos Amy.  "


" – Vonszold be a segged a kocsiba – mondta a férfi, ajkával olyan közel, hogy a lány még mindig érezte a lenyomatát –, mielőtt letartóztatnak minket.

– A csókolózás nem illegális – suttogta a lány, miközben ajkát Blake ajkához dörgölte.

– De az, amit a csókjaidtól a kocsim oldalának dőlve akarok csinálni, az igen. " 


"Tiéd a szívem, vedd el te gyönyörű lúzer! "


" – Azt mondod, hogy a csókomtól függővé váltál?

– Szivi, abban a pillanatban függő lettem, amikor a Starbucksban letapiztál, harmadik mellbimbó után kutatva, abban a maszatos szemüvegben. "


"Ne félj, Iz! Csak vegyél egy mély lélegzetet, és hagyd magad! "


" -… Nem gyakran fordul elő, hogy egy vicces, bájos, gyönyörű lány felbukkan a semmiből, és elkezdi dörgölni a mellkasodat egy kávézóban. " 


Értékelés: 




2023. március 3.

Colleen Hoover - Verity


Magával ​ragadó és megdöbbentő. Egyszerűen nem lehet letenni.

Claire Contreras New York Times bestseller szerző.


Lowen Ashleigh, az anyagi csőd szélén álló, küszködő író élete állásajánlatát kapja, amikor Jeremy Crawford, a bestseller szerző Verity Crawford férje felkéri, hogy balesetben megsérült felesége helyett megírja az asszony sikersorozatának befejező részeit.

Lowen megérkezik a Crawford házba, hogy átnézze Verity többévnyi jegyzeteit és vázlatait, remélve, hogy elegendő anyagot talál a munka elkezdéséhez. Csakhogy az irodában nemcsak kaotikus állapotok fogadják, hanem egy önéletrajz is, amit az asszony a legnagyobb titokban írt. A kézirat minden oldala vérfagyasztó vallomást rejt, köztük annak az éjszakának a történetét, ami örökre megváltoztatta a család életét.

Lowen először úgy dönt, hogy nem mutatja meg Jeremynek a kéziratot, mert annak tartalma még több fájdalmat okozna a gyászoló apának. De ahogy a férfi iránti érzelmei egyre erősebbé válnak, rájön, hogy talán mégis fel kéne fedni Verity mocskos titkait.

Egy egyedülálló romantikus thriller a New York Times bestseller szerző Colleen Hoover tollából.


A könyv elolvasására a lehetőséget nagyon szépen köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak! 💚


Az Ugly Love után ez a második regényem a szerzőtől. Már azzal is a rajongója lettem, a Verity-t elolvasva pedig első számú rajonója vagyok Colleen Hoover-nek. 

Még így is, hogy az említett két regény nem is különbözhetne jobban egymástól. Ez a sztori ugyanis egy igen erős thriller. Nem éppen mondanám romantikus thrillernek. Vagyis inkább thriller, egy kis romantikával fűszrezve. Amolyan tökéletes ráadásként. De mindenből a megfelelő adaggal, hogy megkapjuk ezt az észveszejtően zseniális és meghökkentő történetet. 

Így, hogy én elolvastam, sőt, igyekszek sorra venni az írónő többi regényét is, igazolódik be, amit nap mint nap látok nálunk a könyvesboltban. Brutális mennyiségben fogynak nálunk a szerző könyvei. Ezek után látom, hogy abszolút teljes joggal. 


Még sok évvel ezelőtt gondoltam rá, hogy olvasni kellene tőle, de akkor a sztorik se fogtak meg. Valahogy akkor nem éreztem úgy, hogy nekem ez kellene. Örülök is, lehet, hogy akkor nem úgy vett volna be. Elolvasva, főként ezt, a Verity-t, látom, hogy erre meg kellett érni. 

Picit értetlenkedve állok ezek után az előtt, hogy a boltban például tizen pár éves kis lánykák is olvassák ezt a regényt. Úgy vélem ez még közel sem az a téma, történet, ami nekik való lenne. Én a magam lassan 34 évével is sokszor csak döbbenten, meghökkenve pislogtam. És nem mindig jó értelemben. A gyász, betegségek, komoly lelki traumák. Sok kemény témát dolgoz fel a történet. Még keményebb szálakkal, amiket az írónő zseniálisan szőtt bele. Szerintem ez még nem éppen annak a nagyon fiatal korosztálynak való. 

Na de kanyarodjunk vissza a lényeghez.

Ez a regény egy igazán brilliáns sztori. Le a kalappal az írőnő előtt ahogy mindezt kitalálta. Pedig nyilván nekem is megvoltak a magam kis elméletei, de közelében sem jártam annak, amit végül az CoHO véghez vitt. Sokszor kemény, megdöbbentő, fájdalmas. 

Itt van a hősnőnk, Lowen. Aki író, de most épp nem a csúcson van, ami a karrierjét illeti. Eleve egy igen megdöbbentő momentummal indul a sztori. Aminek következtében találkozik a férfi főszereplővel, Jeremy-vel. 

Majd kiderül, hogy mindketten ugyanarra a találkozóra siettek. Lowen ugyanis kap egy nem mindennapi ajánlatot. Mégpedig a híres regényíró, Verity Crawford írónő könyveit, sorozatát kellene befejeznie. Itt még se az ő, se a mi számunkra nem tiszta, hogy Verity erre miért nem képes. Mi történhetett vele? Erről a szálról az írónő lassabban, de folyamatosan csepegteti az információkat. 

Maga az egész dolog kissé furcsa így Lowen számára. De mivel sok választása nincs, és még ha nem is minden feltétel tetszik a lánynak, elfogadja az ajánlatot. Pláne, mert még ha itt nem is vallja be, sőt igyekszik később sem tenni, felkeltette az érdeklődését Verity férje, Jeremy. 

Így hát nincs más hátra, mint hogy Lowen elutazik a házaspár otthonába, hogy ott ássa bele magát Verity munkásságába, jegyzeteibe. Mindenbe, ami segíthet neki, hogy az a szerző hiányzó köteteit megírja. 

Közben pedig számára is kezd tisztulni a kép, hogy miért is kérték fel erre a munkára. 

Lowen azért egy okos fiatal nő. Aki minden helyzetben igyekszik feltalálni magát. De akinek főleg az utóbbi időben nem volt könnyű az élete. Elveszítette egy szerettét, előtte is sok nehézséggel kellett szembe néznie. De ezek ellenére igyekszik erős lenni. Talpra állni. Úgy érzi ebben is segíthet neki ez a munka. 

Nem számol azzal a sok furcsasággal, titokzatossággal ami abban a házban várja őt. Mert miután megérkezik megtudja miért kell neki megírnia Verity könyveit. Hogy mi történet valójában a nővel.....

Ezt bizonyos szinten sejtettem, de az apró részleteket ahogy kidolgozta, kigondolta és elénk rakta az írónő, az fantasztikus lett. 

Tényleg egy thriller inkább ez a regény. Teli titkokkal, már-már hátborzongató pillanatokkal. Sok-sok kérdéssel amikre keresik a választ a szereplőink. Emellett tényleg iszonyatosan nehéz témákkal. 


Verity és Jeremy sok szörnyűségen mentek át. A gyászfeldolgozást mutatja be. Ki hogy bírkózik meg ezzel. Mindennek az előzményeit meséli el azálltal, hogy Lowen megtalálja Verity amolyan életrajzi könyvét. Szép lassan brutális dolgokra derül fény. 

Nagyon szerettem ahogy ezt adagolta a szerző. Hiszen egyrészt játszódott a jelenben, valamint ezálltal néha visszacsöppenhettünk a Crawford házaspár múltjába. Megtudhatjuk miként ismerkedtek meg, hogy kezdődött, alakult a kapcsolatuk. Hogy jutottak el oda ahol most vannak? Tény, hogy kemény utat jártak be. A regény pedig szépen vezeti végig az olvasót mindenen. 

Kezd minden szép lassan össze állni, értelmet nyerni. 

Közben pedig bejön az a kis romantikus szál is. Ahogy sejhető Jeremy és Lowen közelebb kerülnek egymáshoz. Mivel nekem a férfi is nagyon szimpatikus volt, én szurkoltam nekik. Egy remek férfi, csodás apa, jó férj. Aki sok olyan dolgon ment át amit nem érdemelt volna meg. Mégis próbál erős maradni, imádja a fiát. Próbál ellenállni ennek a hirtelen jött vonzalomnak. Mégsem tudtam egyáltalán elítélni. Annyi mindenen ment át, neki is kellett egy kis jó és boldogság végre az életébe.

Verity pedig..... Én nagyon nem bírtam őt. De aki elolvassa a könyvet nagyon hamar rájöhet miért. Róla nem akarok többet írni, nem szeretnék semmit lelőni. Ezt nektek is el kell olvasnotok. 

Egy igazán sokoldalú, összetett regény. Némi romantikával, egy új, bimbozó szerelemmel fűszerezve. Bemutat egy tönkrement kapcsolatot. Hogy miként jutottak ide a szereplőink. Ahogy említettem, néhol már-már félelmetesen, titkokkal teli pillanatokkal tarkítva. Félelem, rettegés, értetlenkedés, hogy akkor mi is történik itt? Miközben azt hisszük, hogy kezd a teljes történet kirajzolódni. 

Én magam úgy éreztem a legvégén, hogy a szerző tökéletes véget talált ki a sztorijának. Mindenki azt kapta amit megérdemelt. Jót vagy rosszat? Ki melyiket? Olvassátok el ti is és járjatok ennek a nem mindennapi, bámulatosan eszes sztorinak a végére. 

Amiben pont a végén van még egy olyan szinten óriási plusz, csavar, hogy az elképesztő. Mikor már azt gondolnád minden a helyére került, hirtelen mindent megkérdőjelezel. Nem kicsit késztet agyalásra, töprengésre. Brutálisan zseniális lett! Ez amit bedobott végül.... Első osztályú. Le a kalappal! 


Természetesen nagyon sokáig fogva tartott még a sztori azután is, hogy elolvastam. Próbáltam mindent át gondolni. Nehéz olvasmány, szomorú, fájdalmas, dühítő. Ugyanakkor szép is. Megmutatja, hogy tartanak ezek az emberek össze. Miként próbálnak reménykedni, megtalálni a kiutat a sötétségből. Lehengerlő volt mindezt végigkövetni. 

Egy igazi, utánozhatatlan CoHo regény. Ami az elejétől a végéig fordulatos, tanulságos. Meghökkentő. Ugyanakkor bizonyos részei gyönyörűek, reménnyel, vággyal, szeretettel és szerelemmel teliek. Minden pillanatot és érzést úgy képes átadni, mintha mi magunk lennénk a regény szereplői. 

Én végül többé kevésbe arra jutottam, hogy mindennek így kellett történnie, és hogy csak az első, az életrajzi történések lehettek az igaziak... Maximum aztán aki már elolvasta közületek, vagy tervezi, simán kibeszélhetnénk ki mit gondol. :) 

Addig is jó szívvel ajánlom nektek! Ahogy említettem inkább a felnőtt korosztály számára. Egy regény, amit képtelenség letenni. Igazán felkavaró, töprengést adó. Mégis minden pillanata megérte. Egy nehéz, de bámulatos, döbbenetes, frenetikus történet. 


Idézetek: 

" Elképesztő, mennyire más a szex, ha az embernek nem csak a teste van jelen. Bevontam a szívem, a zsigereimet, az elmémet és a reményeimet. Feloldódtam a pillanatban. Nem is szerelem volt ez, hanem… zuhanás. Mintha egész életemben egy szikla peremén álltam volna és most, hogy megismertem Jeremyt, végre le mertem volna ugrani. Mert most – életemben először – biztosra vettem, hogy a végén nem fogok koppanni. Tudtam, hogy a repülés örökké tart majd. " 


" Ha két ember között felüti a fejét a vonzalom, onnantól már csak két lehetőségünk marad: engedni neki, vagy hagyni az egészet. Nincs középút. "


"– Igyunk arra, hogy a sors néha kifürkészhetetlen, de mindig arra az útra terel minket, ahová tartozunk! " 


" A szerelemben nem az a lényeg, hogy tökéletes legyél, hanem az, hogy számára te legyél a tökéletes. "


" Ez a történet néhol olyan keserű, hogy legszívesebben kiköpnék, mégis lenyelnek majd minden egyes szót, amíg a részükké nem válik, be nem kúszik a zsigereikbe, és fájdalommal tölti el a testüket és lelküket. " 


"Megesik, hogy a cél érdekében elferdítem az igazságot. Író vagyok. "


" Bárhogy nézzük is, Verity mesterien manipulálta az igazságot. A kérdés már csak az, hogy végül is melyik igazságot. " 


Értékelés: 



Ha felkeltette az érdeklődéseteket a regény akkor szerezzétek be: