2015. január 30.

Ajándék

És akkor még egy bejegyzés már egy kis meglepiről amit ma kaptam. Mégpedig Molyon a Könyvmolyképzős ajándékozásra:






Még egyszer köszönöm @TheEvii

Kody Keplinger The DUFF – A pótkerék




DUFF = Designated Ugly Fat Friend,
magyarul kb. Ügyeletes Ronda Dagi Barátnő

A tizenhét éves Bianca Piper cinikus, hűséges, és még véletlenül sem gondolja azt, hogy ő lenne a legszebb a barátnői között. Arról nem is beszélve, hogy okosabb annál, mint hogy elkábítsák az iskolai nőcsábász, Wesley Rush szavai.
Ami azt illeti, Bianca kifejezetten gyűlöli ezt a srácot.
Amikor pedig Wesley Duffnak nevezi őt, egyszerűen ráborítja a kóláját.

Ám Bianca élete otthon sem éppen tökéletes, így figyelemelterelésre van szüksége. Azon kapja magát, hogy megcsókolja Wesleyt. És ami a legrosszabb, még élvezi is. Hogy elszabaduljon a mindennapok poklából, beleveti magát a fiúval egy titkos „ellenségek extrákkal” kapcsolatba.

És ez egészen addig működik is, amíg ki nem csúsznak a dolgok az irányítása alól: kiderül, hogy Wesley nem is olyan rossz hallgatóság, ráadásul az ő élete is elég kiábrándító. Bianca elborzadva veszi észre, hogy kezd beleszeretni abba a srácba, akiről úgy gondolta, mindenkinél jobban utálja.



Kicsit kétkedve álltam neki ugyanis anno ahogy elolvastam a fülszöveget tetszett nagyon is, aztán most mire odajutottam, hogy el kéne olvasni már nem voltam benne olyan biztos. Lupi barátnőmmel is beszéltünk róla akivel többnyire mindig egyezik a véleményünk igaz akad ritkán amiben nem :D azt hiszem ez most azok közé tartozik de nagyon tetszett. Ahogy megjósolta :) Szóval Kelly olvas üzenem, hogy tetszett nagyon :)

De jöjjön valami a történetről is.
Megismerhetjük ahogy a fülszöveg is írja a tizenhét éves cinikus, igencsak szókimondó Biancát. Mielőtt belekezdenék a lényegbe néhány szó róla igaz nagyjából az említett pár jellemvonással jellemezve is van a karaktere. Egyáltalán nem az a rózsaszín felhőkön járó lány aki várja a szőke herceget. Egy olyan lány aki mindig kimondja mire gondol, legalábbis abban az esetben biztos ha az iskola szép és nőcsábász pasijáról Wesley Rushról van szó.

Ahogy szintén olvasható a rövid fülszövegben érdekesen indul a kapcsolatunk egy buli alkalmával ahol legnagyobb meglepetésére Biancához csatlakozik Wesley és a beszélgetés elindítja a történetet ugyanakkor elsőként kerül elő a már címből is ismert Duff szó aminek ebben a részben a jelentését is megtudhatjuk.

DUFF = Designated Ugly Fat Friend,
magyarul kb. Ügyeletes Ronda Dagi Barátnő

Azt hiszem már ez a rövidítés és becézés elég Biancának, hogy még inkább utálja Wesleyt és, hogy az a bizonyos kóla a srácon kössön ki.

Így ezen a bulin ahol B a barátnőivel van itt indul a páros kapcsolata. Amolyan tényleg utáljuk egymást, de ez leginkább B részéről van így ugyanakkor azért vonzódunk is egymáshoz kapcsolat.

Elkezdjük ugyanis megismerni Bianca-t akinek a családja éppen széthullóban van és emiatt szüksége van egy helyre ahová menekülhet. Ami éppen annak a srácnak a karjaiban lesz akit igencsak utál. Mindazt amit Wesley megtestesít. Egy olyan srácot akit minden lány istenít, hiszen tényleg irtó szexi és dögös, egy olyan pasit akinek a lányok önként és dalolva dobják le  a bugyijukat. Na B már azért sem kezdene ezzel a pasival pláne nem, hogy a srác állandóan Duffynak becézi őt.

Mégis mindkettőjüknek megvan az életében a maga keresztje még a tökéletesnek gondolt Wesley Rushnak is így hiába a látszólagos utálat egy alkalom és minden a feje tetejére áll a páros pedig mégis egymásba gabalyodik.

Maga a történet ezen szálában semmi új, hogy egy olyan páros akik elvileg ki nem állhatják egymást mégis a egy ágyban kötnek ki. Annyi volt talán furcsa nekem ez az ágyban kikötős résznél, hogy egy tizenéves gimis párocska tette meg a dolgokat igencsak sűrűn. Mert még ha egy kicsit idősebb párról lett volna szó. De ők gimibe járnak még és már igencsak benne vannak a  dolgokban. Ez a része kicsit furcsa volt nekem, de tetszett is. Mármint az a része furcsa nekem, hogy tizenhét évesek. A legtöbb ilyesmi történetben szerintem épphogy csak alakul mire megtörténik a dolog, ha megtörténik egyáltalán nem így, hogy bele a közepébe és egy ilyen barátság extrákkal kapcsolatba.  Na jó a barátság részét eleinte leszámítva. Na nem mintha nem tetszett volna. Mindenkinek vannak gondjai Biancának és Wesleynek is az egy dolog, hogy ők így futnak el a problémák elöl és egymás karjaiban keresnek menedéket időről időre. Majd egyre sűrűbben. És ez az extrák idővel valami mássá alakul. Kezdik megismerni, megkedvelni egymást. Tetszett nagyon ahogy ennek az alakulását olvashattuk.

Tetszett ahogy az író kitalálta a történetünket. Nagyon bírtam együtt a párost. Ahogy kezdődött a kapcsolatuk a kólával és a Duffal, ahogy elkezdtek találkozgatni, a titkos pillanatok, és ahogy alakult a kapcsolatunk. A közös jeleneteiket imádtam. Hiszen a történet egy mindennapi mondjuk úgy dolgot tár elénk.

Egy lány történetét akinek gyönyörű barátnői vannak és aki közöttük főleg egy ilyen becenév után Duffnak érzi magát. Ehhez persze csak hab a tortán ami talán az életben nem is nagyon történik így, hogy jön az iskola nagymenője akivel belebonyolódsz a dolgokban eleinte így majd később egy többé alakult kapcsolatba.

Hiszen ők is utálták egymást eleinte, és B álmában sem kezdett volna Wesleyvel ugyanakkor a családja helyzete miatt akadt bőven szitu ami elől menekülhetett így kötött ki a srác karjaiban. Szexi, vicces szócsatáik, szex mert ez sem hiányzott bár természetesen az író maradt a határnál hiszen mégis csak tizenévesekről van szó, mégis pont annyi volt benne amitől jó volt a történet. Szikrák, bizsergés, forróság is akadt kettejük között a szócsatáik mellett és persze némi bonyodalom is a saját életük gondjai mellett.



Nagyon szimpatikusak voltak B barátnői is. Noha a lány ezt az aprócska részletet, hogy az iskola szépfiújával kavar nem igen akarta megosztani velük. De ez a titkos része is tetszett. Jók voltak a barátnős pillanatok is, de érthető, hogy alig vártam, hogy a páros részeit olvassam és, hogy milyen szitukba bonyolódnak még ezek ketten. Igaz ami igaz, egy nem mindennapi párost kaptunk. De talán pont ezért is illetek ennyire egymáshoz.

Tetszett ahogy alakult a történik amit ha olvasol te is a gimis éveidre gondolsz vissza :)

Mind a karakterek, főleg Biancáét nagyon bírtam, a történet, a kettejük kapcsolata és az egész nagyon jó volt. Amennyire tartottam tőle pont annyira tetszett. Remek kikapcsolódás volt, csak ajánlani tudom.

Megkapja  a majdnem maximumot, egy felest mégis veszít a borító miatt, nemtudom az az egy ami nem tetszett a könyvben. Egyáltalán nem sajnos. 

És jó hír azoknak akiknek tetszik a könyv: Film is érkezik majd belőle.


 

Értékelés:          
 

2015. január 27.

M. Leighton: Down to You – Rajtad áll



 Amikor a főiskolás Olivia Townsend hazautazik, hogy segítsen édesapjának a munkájában, még nem is tudja elképzelni, micsoda bonyodalmakba keveredik majd. Cash és Nash Davenport, a két ikerfivér nagyon sokban különbözik egymástól, de egy dolog közös bennük: mindketten őrülten vágynak Oliviára.
Cash veszélyes és ellenállhatatlanul vonzó, igazi rosszfiú, akinek a csókjai elfeledtetik Oliviával, hogy a tűzzel játszik. Nash sikeres, megbízható és szenvedélyes… és foglalt. De egyetlen, lágy érintése elfeledteti Oliviával, hogy máshoz tartozik.
Ám Oliviára nagy meglepetés vár. A két fivérnek van egy titka, ami elől a lány jobban tenné, ha elfutna. Gyorsan és messzire… amíg nem késő.





Éppen a könyv végén nézegetem az eddig megjelent Rubin/Vörös pöttyös könyvek listáját ahová ez a könyv is tartozik.  Rögtön akad is pár ami nekem nem tetszett. De persze akad olyan ami igen.

Ez a könyv az utóbbi kategória nálam. Sőt :) Bár majdnem otthagytam a könyvesboltban. Ha már említettem azokat a nem tetszőeket van ezen a listán egy könyv ami nekem nagy csalódás volt, a Kétesélyes szerelem. És ennek a fülszövegét elolvasva egy bizonyos szinten, hogy hasonlított rá a történet nem is akartam megvenni. Ott is a két pasi egy lány felállás volt. Persze az elejétől megvolt melyik srác a favorit, és amikor olyan szinten pofára esel, hogy csak na hát ....... így ilyen szinten ettől is féltem. Azt a történetet félbe is hagytam pedig olyat nem szoktam csinálni. Az nekem nagy csalódás volt, ahogy ott alakította a dolgokat az író nő, de mivel ennek a könyvnek csupán már a borítója totál megfogott :) adni akartam neki egy esélyt.

Ahogy az említett másik könyvnél is ebben a történetben is a lány két dögös pasit kap magának. Persze itt az egyik a rossz fiú a másik pedig a jó. Ráadásul ha még nem lenne elég akkor egy iker pár. Hát ahogy a másiknál már a fülszövegből tudtam, hogy rossz fiú vagyis Cash párti leszek.És mégis kicsit félve kezdtem neki, nehogy úgy alakuljon az egész mint a másik történet.

De szerencsére így esélyt adva a történetnek, nem csalódtam az íróban. De még mennyire, hogy nem. Sőt egyenesen imádtam.

Már az első oldalaknál tudtam, és egy két elolvasott vélemény is megnyugtatott így ahogy belekezdtem tudtam, hogy ez most jó lesz. És nem is csalódtam, ugyanis az első oldalaktól kezdve imádtam a történetet csak pörgettem a lapokat és sajnos nagyon is hamar elfogytak az oldalak. Igazán örültem volna ha kétszer ilyen hosszú is a történet ugyanis ebből nem volt elég.

Így ismerhetjük meg tehát a Davenport ikreket és Oliviát. Először is Olivia abba a bizonyos rossz fiúba Cash-be botlik egy legény búcsún ami igencsak érdekesen alakul ugyanakkor ezután indulnak csak be a dolgok igazán.

Ugyanakkor nemsokkal később megismeri a másik testvért is Nast. Aki pont teljes ellentéte a rossz fiú Cashnak. Az egyik testvért rossz fiú, egy klubot vezet, csajok sokasága veszi körül, míg a jófiú ügyvédnek tanul és barátnője van. Hát ezzel indulva Olivia jól kifogta. Ráadásul mindkét testvért irtó dögös és ellenállhatatlan.

Oliviát mindig is a rossz fiúk vonzották, azokba botlott bele és úgy volt vele, hogy köszöni szépen elég volt belőlük. Nos míg meg nem ismerte Casht. Ugyanis neki nemtudott ellenállni. De ahogy az írónk megalkotta a srácot a kérdés, hogy ki tudna? Köztük már az első pillanatban olyan forróság lángolt, hogy csoda, hogy nem kapott körülöttünk lángra minden.

Ugyanakkor ott volt a teljes ellentéte Cashnak, Nash aki megtestesít mindent amire Oliva egy férfiban szeretne. Annyi bökkenővel, hogy a srác foglalt. És nem is akárki a barátnő hanem Olivia unokatestvére az utálatos - és számomra kiállhatatlan - Marissa. Így ugye a srác tiltott gyümölcs. De ugye mégis az a legédesebb.

Ezzel kezdődnek csak az igazi bonyodalmak. A fiúk megindítják a hadjáratot a lányért és innentől nincs megállás. Imádtam az egész történetet. Ahogy az író kitalálta. Olivia nagyon szimpatikus nő volt, igaz az ilyen történetekben sose voltak szimpatikusak  a lányok akik két pasit akarnak és nemtudtak dönteni. Oliviát mégis nagyon bírtam. Egy lány aki boldogul akar az életben, tanul és dolgozik, hogy segíthesse az édesapját. Ahogy az író megalkotta és amiket kitalált neki hiszen így a két sráccal kijutott neki bőven szerintem szuperül megállta a helyét.  Remek karakter lett, akinek teljesen át tudtuk érezni a helyzetét és érthető is szerintem és akit megkedvelhetünk.

És ha nem elég Olivia és a két srác amiből már magától értetődik, hogy igencsak szenvedélyesre, erotikusra sikerült a történet hiszen ezek hárman szinte felperzselik az oldalakat.

Ugyanakkor azok a bizonyos sötét titkok is felszínre kerülnek amit a fiúk rejtegetnek. Visszatérve egy picit arra a dologra amit említettem, hogy tartottam a két pasis felállástól. Írtam is és aki egy kicsit is ismer tudja,hogy imádom a rossz fiúkat így nem is kérdés, hogy Cash volt a kedvenc. Imádom. A dögös, szexi rosszfiút akiért ha tudjuk is, hogy nem kellene mégis mi csajok odáig vagyunk :)

Nash karaktere is szimpatikus volt de nekem túlságosan jófiú, így én megmaradok a rossz fiúknál. Ebből és félelmemből kifolyólag, hogy mégis így a két sráccal, hogy alakul majd a történet azért megvolt a para rendesen. De amit az író bealakított, az a csavar? Hát mit ne mondjak zseniális. Minden kérdésre választ ad, helyre rakja a dolgokat. És tényleg olyan csavar amire tuti, legalábbis én álmaimban sem gondoltam volna. Remekül kiagyalta, hogy kavarja a dolgokat, hogy mégis minden a helyére kerüljön. Hát le a kalappal. Imádom.

Minden pillanatát imádtam. Oliviát, a srácokat (főleg Cash) ő a favorit nálam. A forróra sikerült pillanatokat amikből akadt bőven mégis így volt remek a történet. Pont olyanok és annyi amennyi kellett.

Két imádni való dögös pasi akik ráadásként ikrek, egy lány, perzselő szenvedély, érzelmek, izgalom, titkok, családi kapcsolatok és olyan váratlan fordulatok amikre sosem számítanál és amiknek keveréke egy a remek történet és amit csak ajánlani tudok.

Eddig úgy voltam vele noha akadt egy két könyv ami tetszett Rubin pöttyös kategóriában, hogy ezek nekem valahogy sosem jönnek be, de ezt most gyorsan vissza is szívom. Sőt a KMK-nál újabb óriási favoritra akadtam ebben a sorozatban. Eddig nálam két ilyen NAGY kedvenc van a kiadó könyvei közül a Shifters és a Lux sorozat, de ez most hivatalosan is a harmadik lett. Sőt az eddig legjobb Rubin pöttyös amit olvastam és imádtam, sőt ez viszi a prímet amit bármikor (sőt szerintem most azonnal) újraolvasok. Tehát csak ajánlani tudom. Lehet sokakat már a kategória elriaszt, hiszen ez is jócskán sorolható az erotikusakhoz, hát pláne ha elolvassa  a fülszöveget és látja a két pasit benne de csak azt mondhatom, hogy ezzel ne törődj és vesd bele magad mert nemtudod mit hagynál ki. Egy remek történetet. Totális szerelem, nekem :)

És ha ez még nem volna elég akkor egy kis ízelítő a végére - csak, hogy még jobban várd a következő részt -  hiszen kapunk egy első fejezetet a következő részből :). Már ez is izgalmas és csak arra késztet, hogy a körmöd rágd a folytatást hát még az utószó amit az írótól kaptunk. Az biztos, hogy a következő sem ígér kevesebb izgalmat mit az, sőt szerintem még jobb lesz. Már ha lehet ezt felülmúlni.

Ami pedig az imádott borítót illeti fent láthatjátok és érthető is szerintem miért fogott meg. Igencsak találó lett, igaz belőlem kiváltott egy két kérdést de elolvasva magát a történet ezekre választ is kaptam. Szóval hajrá :)






A már említett második rész: Aminek ahogy már írta olvashatjuk is ennek a résznek a végén az első fejezetét :)











Oké, tényleg abbahagyom most már, de jöjjön egy két kedvenc idézet:

"Imádom nézni. Imádom, hogy bizonytalan, hogy hezitál, és hogy próbálja tagadni, amit úgyis mindketten tudunk. Micsoda élvezet őt gyötörni! Forró, édes, szexis, émelyítő élvezet…
Kinyújtom a kezemet, és odébb simítok egy tincset az arcából.
– Szépséges álmokat, Olivia.
Gyorsan felveszem a sisakot, hogy meg ne lássa a mosolyt a szám sarkában.
Azt akarom, hogy annyira kívánjon, hogy már szinte könyörög."



"Csak rá kellett nézni, és tudtam, hogy csak baj lesz vele. Nem csak jóképű, okos is. Nem jó kombináció egy lány szívének, Liv."

" Cash, kérlek, most ne hagyd, hogy a makacsságod vezessen.
Kezd újra, tiszta lappal. Ha csak feleannyira szereted, amennyire én szerettem anyádat,jó életetek lesz. És én csak ezt akarom számodra.
– Nem is mondtam, hogy szeretem!
Apa elmosolyodik.
– Nem kellett kimondanod."





Értékelés:          
 

2015. január 25.

Kathy Reichs - Csupasz csontok



Tempe Brennan halottakkal dolgozik, de az élőkért.
Aki ismeri Tempe Brennant, az jól tudja: igazi munkamániás. Most végre vakációzni készül Ryannel, a tengerkék szemű nyomozóhadnaggyal, akivel oly sok bűnügyet oldottak már meg együtt. A nyaralás szokás szerint mégsem akar összejönni. Minden egy ártatlan pikniken kezdődik, ahol Boyd, Tempe exférjének hű ebe, aki egyre nagyobb szakértelemmel túr ki maradványokat a föld alól, rejtélyes medvecsontokra bukkan. Ez önmagában még nem lenne baj, de sajnos emberi kéztőcsontok is kerültek melléjük a szemeteszsákba…
És ahol egy bűnügy van, akad több is. Sziklafalnak csapódik, és lezuhan egy Cessna, pilótája és utasa megég. Kik ők, és milyen sötét titkokat rejtenek a maradványaik? A szálak egyre jobban összekuszálódnak. Tempet azonban nem olyan fából faragták, hogy egy kis nehézség visszariasztaná. Nem ijeszti el a nyomába szegődő, titokzatos Kaszás sem. Pedig lenne oka félelemre, hiszen a Kaszás nemcsak az ő, hanem a lánya életét is fenyegeti…



Nagyon szeretem az író nő könyveit, akárcsak a történetei által ihletett sorozatot. Jóval a sorozat után bukkantam a könyveire és be is szereztem őket.

Annak idején az első A holtak beszélnek címmel jelent meg itthon, majd immár a harmadik kiadónál tart a sorozat. Elkezdte egy kiadó, majd egy második újra kiadni más sorrendben a részeket mert tán az első nem úgy jött ki ahogy sorban lett volna, most pedig egy harmadik folytatja a már teljesen új részekkel itthon.
De legalább folytatják ez a lényeg, mert nagyon szeretem a sorozatot és ezt a Csupasz csontokat is nagyon vártam. Noha sajnos így kiolvasva nem hozta számomra azt amit vártam volna. Sajnos sem az előző rész, sem ez.

Pedig ismét a kedvenc antropológusunkról Temperől olvashatunk benne és az újabb kalandjairól. A fülszöveg ismét izgalmasnak ígérkezett, de szerintem közel sem volt az a szint mint az első részeknél. Persze ez is tartogatott érdekességeket, izgalmakat főleg, hogy nem egy szálon indult neki Tempe a dolgoknak.

Hiszen először csak medve csontokra bukkant a doktor nőnk, majd emberi csontokra, jön a repülő lezuhanása, a halott baba és még nem egy dolog amibe Tempe beleütközik. Holott éppen remélte, hogy végre lehet egy kis nyugta és elszakadhat a munkától a dögös nyomozóval Ryannel. Hát nem éppen jöttek be a tervei. Sőt. Egyik eset jött a másik után, ami már önmagában furcsa volt számomra, hogy ennyi szálon indul el a dolog. Persze sejthető volt, hogy végül minden kapcsolódik majd mindenhez. Noha kíváncsi voltam ezúttal mit talált ki nekünk Kathy Reichs, hogy ezt a sok kusza szálat mind összeszője és végül megoldódjon a rejtély.

Ez a része összességében az egész érdekes volt persze, remek leírásokkal és magyarázatokkal, hogy ne csak az antropológusok hanem mi is értsük :D Ugyanakkor meg is lepett a végével, mert nem az lett a rossz fiú akire gyanakodtam. Ilyen esetben az író nő még mindig remekül írja meg a dolgokat. Ami magát az eseményeket illeti, semmi komoly, félelem, rémület. Jó a végén talán volt valami, de szerintem ez most koránt sem sikerült olyan félelmetesre, izgalmasra mint az első részek. Főleg az első rész. Számomra még mindig az a csúcs. Na az aztán nem semmi volt. Végig izgalomban tartott, csak úgy mert esténként  a lakásban közlekedni ha minden lámpa égett és az utcán minden lépés után a hátam mögé néztem. Na az minden szempontból remek volt.






 A már említett  és imádott első rész még anno a Szó kiadó gondozásában












Ami itt a karaktereket illeti, hát Tempet még mindig imádom. Remek nő. Nemcsak hihetetlen jó a munkájában, jó anya, imádja a kutyáját és a macskáját ( Boyd és Birdie) akiket mi is szeretünk :) ugyanakkor remek beszólásai vannak, pláne ha Ryannel ketten vannak. Ahogy a fülszövegből is sejthető volt végre még inkább alakulgatott a kapcsolatuk. Na ez a része volt a regénynek amit totál imádtam.

Már az első pillanattól szimpatikus volt a dögös nyomozó na persze nem csak a külseje miatt hanem az egész karaktere miatt. Nagyon bírom a pasast, nem hiába Brennan is. És örültem, hogy végre így alakulgat a kapcsolatunk. Igaz most  nem együtt nyomoztak ahogy a korábbi regényekben, hiszen Ryan ezúttal csak vendég volt - noha akadt, hogy segített Tempenek. Imádtam a kettejük közös jeleneteiket és ami őket illeti csak így tovább. Minden szempontból remek páros, örülök, hogy az író nő ezt a részét ilyen remekül alakította.

Mint írtam maga a bűnügyi része annyira nem fogott meg, a párosunk kapcsolata annál inkább. :) Minden esetre kíváncsian várom a folytatást amiben remélem az itt annyira nem tetszett részek jobbak lesznek.

Összességében jó volt, de még jobbra számítottam. Talán majd a következő. Azt hiszem ha már így felemlegettem azt a bizonyos első részt ami totális szerelem a sorozatból jó lesz ha időt szakítok egy újraolvasásra :)

Az általunk ismert Dr. Brennan valamint az író nő Kathy Reichs. :)


A könyvbeli Brennant én hasonlónak képzelem mint a filmbelit, igaz az életünk közel sem egyforma, hiszen a könyvekben teljesen más Tempe mint akit a sorozatban ismerhetünk. És Boothról sem éppen Ryan jut eszembe már a leírása alapján sem mégis imádom a sorozatot és a könyvet is. Képet most hirtelen Ryanről nem találtam, de ahogy számomra minden könyv mivel vizuális típus vagyok a leírások alapján őt is életre keltette a fantáziám hiszem egy remek pasit ismertetett meg velünk a személyében az író nő. :)

És ha már a kép a végére akkor a csontváz sem hiányozhat. Az ilyen részeket mivel az író nő maga is antropológus remekül le tudta írni nekünk. Nem mindennapi hivatás az biztos. Éppen egyik éjjel munka közben beszélgettünk a történeteiről és a témáról a kolléga nőkkel és arról, hogy sokan nem hiszem, hogy bírnák ezt a munkát már több okból sem. Minden esetre érdekes és kemény embert igénylő hivatás szerintem. Ennek ellenére érdekes lehet ilyen módon bűnözőket elkapni, hogy az illető majd hogy nem szóra bírja a csontokat, hogy megtudja mi is történt. Érdekes lehet egy ilyen eseten dolgozni, noha tuti, hogy félelmetes is lehet.  Szóval le a kalappal Kathy előtt már csak az írásai miatt is, pláne, hogy megosztja velünk a történeteit, a tudását.


Az újra kiadott részek az Ulpius kiadónál:


Az új részek immár a Fumax kiadótól: A Végzetes utazás és a mostani Csupasz csontok



Legvégül egy kedvenc pillanat:   

" - Legalább mis is tettünk valamit ebben az ügyben, Tempe. 
   - És folytatni is fogjuk! - Ryan szeme kék volt mint az Atlanti-óceán, ahogy rám szögezte a tekintetét. - Te meg én. 
   - Komolyan gondolod, Ryan? 
   - Igen. "




Értékelés:          
 


Bevásárlótúra

Mai szerzemények egy kis plázázás során :)

 

Ha már a héten megvolt a Toxic, akkor ahogy írtam beszerzésre került az Untouched is. Aminek már a borítóját imádom, hát még majd azt, hogy Kale-től olvashatunk. 

A másik pedig J. Lynn - Wait for you című könyve. Nagyon vártam, keresgéltem is Alexandrába és már kezdtem megijedni, hogy nem találom meg vagy nincs mikor ráakadtam. Nagyon szeretem az író nő írásait, a híres Lux sorozatát imádom és szerintem még sokan mások is. Ugyanakkor ez most egy teljesen más kategória és kíváncsi is leszek rá. Bár nem hiszem, hogy csalódnánk benne :) 

2015. január 23.

Kresley Cole Poison Princess – Méreghercegnő (Az Arkánum Krónikák 1.)


 A tizenhat éves Evangeline „Evie” Greene irigylésre méltó életet él – mígnem rémisztő hallucinációi támadnak. Amikor egy apokaliptikus esemény megtizedeli louisianai szülővárosának lakosságát, megölve mindenkit, akit szeret, Evie rájön, hogy a hallucinációk voltaképpen a jövőre vonatkozó látomások voltak – amelyek továbbra sem szűntek meg. Az életéért küzdő és válaszok után kutató lány kénytelen segítséget kérni a lápvidék rossz oldalán élő osztálytársától, Jack Deveaux-tól. De egyedül egyikre sem képes.
A meglehetősen hosszú bűnlajstrommal rendelkező Jack, a maga komisz vigyorával és kirívó viselkedésével, nem olyan fiú, akivel Evie barátkozni szokott. Bár egyszer már gúnyt űzött Evie-ból és mindabból, amit képvisel, Jack most mégis vállalja, hogy megvédi a lányt. Evie tudja, hogy nem bízhat feltétel nélkül a fiúban, de vajon képes lesz neki ellenállni, ha egyszer letörli a képéről azt a komisz vigyort?
Kiben bízhat Evie?




A fülszöveg és azután, hogy elkezdtem olvasni, nekem rögtön egy másik hasonló történet ugrott be mégpedig a Hamvak ami nekem nem igazán tetszett ellentétben ezzel mert ez nagyon bejött.

Olvastam már az író nőtől de koránt sem ilyen műfajú könyvet és mit ne mondjak ebben is tudott alkotni, nem is akármilyent.

Már a címbe és a borítóba beleszerettem és a fülszöveg is felkeltette az érdeklődésem.

Tetszett ahogy elkezdtem a történetet mégpedig, hogy nem rögtön azzal a bizonyos "Villanással" indítottunk hanem még a rendes számunkra is normális világban ismerhettük meg a főhősnőt Evie-t. Aki ugyanolyan fiatal mint a többiek, suliba jár, ott vannak a barátai, a pasija. Mégis teljesen más mint mások. Az író nő érdekes képességekkel ruházta fel őt. Furcsa és rémisztő hallucináció vannak már a Villanás előtt utána pedig minden a világot is leszámítva a feje tetejére áll.

A Villanás előtt azonban még megismerhetjük Evie-vel együtt a dögös cajun srácot Jackson Deveroux-ot. Érdekesen indul a kettejük kapcsolata mégis a körülmények hatására az apokalipszis után ismét egymásba akadnak mikor már alig maradt a földön úgymond normális ember.

Ezek után, hogy úgy tűnik csak ketten maradtak egymásnak együtt indulnak neki a kalandnak, hogy Evie kiderítse mi is történik vele, hova vezetnek a hallucinációi és ez az egész ami úgy tűnik vár rá.

Az író nő remekül megalkotta mind az ő mind Jack karakterét. Mindkettőjüket nagyon bírtam. Evie-t akinek nem mindennapi képességei vannak és ilyen téren még nagyon az elején jár, hogy kiismerje, hogy mire is képes. Mind emellett nem könnyű dolgokon mennek át az útjuk során ezt is remekül kigondolta az író nő. Hiszen unalmas is lenne ha nem akadna mindig valami gubanc az útjukba.  Bírtam a karakterét nagyon, és kíváncsi leszek, hogyan alakul majd tovább. Hiszen a végére így is szerintem egy teljesen más Evie-t kaptunk mint az elején igaz nem véletlenül mert mindennek megvan az oka. Szép lassan minden amit látott valóra válni látszik, és, hogy minden értelmet nyerjen.

Azonban végig mellette volt az a bizonyos cajun srác Jackson és valljuk be mi is örülnénk ha egyedül maradnánk a világban és egy ilyen segítőnk akadna. Ennyi rossz és minden közepette legalább Jack kijutott Evienek aki mellette van, segíti és megvédi őt. A pár akik nem éppen voltak eleinte odáig egymásért, egy érdekesen induló kapcsolat mégis ezen eseményeknek köszönhetően figyelemmel követhetjük, hogy az ő kapcsolatuk is miként fejlődik ezen körülmények között.

Persze erre is kapunk utaló részeket a történetben, hogy alakul az a bizonyos románc, de még nagyon az elején jár a dolog, igaz akad egy két szenvedélyes, izzó pillanat és esély kettejükre de még ez a része a dolognak alakulóban van pláne ebben a világban és így, hogy az író nő sem könnyíti meg a dolgokat.

Visszatérve a páros kapcsolatára már ahogy mégis alakulna a dolog, minden mellé ami egyébként is kijut Evie-nek az író nő még mindig nem könnyítette meg a helyzetét hiszen egy másik lány személyében egy újabb gondot küldött a nyakába. Selena személyében. Az ő megjelenése még inkább hatással volt Jack és Eve kapcsolatára, mégis egyenlőre nem igen jutottak dűlőre és persze az sem utolsó, hogy Selena sem egy szimpla lány. Mindennek köze van mindenhez. Csak, hogy ne legyen egyszerű a dolog.  Mind emellett azt is elérte az író nő legalábbis nálam, hogy ismét legyen egy olyan regény a nemrég olvasott Toxic után, hogy egy újabb "Utálatos karaktert" ismerhessek meg Selena személyében.

Mindennek a keveréke Evie nyakába és ha nem lenne elég olyan véget is kaptunk aminek hatására csak arra tudsz gondolni, hogy mikor jön a folytatás.

Mindez egy nem mindennapi történetben, remekül megálmodott és létrehozott karakterekkel, hiszen kedvelhetjük Evie-t, Jackonért odáig vagyunk pláne mikor cajun nyelven suttog Evie fülébe :). Ebben a remekül kitalált világban ami eleinte ugyanúgy indul ahogy mi is ismerjük majd jön az apokalipszis és minden megváltozik. Mindennek megvan az oka és a végével csak elkezdődött ez az egész és alig várom, hogy megtudjuk, hogy alakul ez a történet és a Méreghercegnő sorsa.

Nagyon szerettem és alig várom a folytatást :)

Csak ajánlani tudom, és lehet másokat is már csak a borító is megfog ahogy engem is. Egy picit a végén leragadva ennél szerintem Evie nagyon is találó a borítón, noha nekem a leírás és az elképzelésem alapján a srác annyira nem jön be, de lehet, hogy majd jobban megnézem még magamnak. Minden esetre imádjuk Jackson Deveoux-ot :)  szóval ha egy nem mindennapi történetre vágysz, egy teljesen más világra, remekül kitalált karakterekkel, félelmetes hallucinációkkal és történésekkel akkor a Méreghercegnőt olvasnod kell :)


Legvégül egy kis Jackson Deveroux:





" – Nem szeretnél inkább Gastonnal dolgozni?
– Kérdeztem valamit. Miért akarsz lecserélni?
– Hát jó. Azért, mert amikor hétfőn elhajtottál mellettünk, úgy bámultál meg, mint egy regisztrált szexuális bűnöző.
– Egy szöszi felhúzza a szoknyáját, és odahajol hozzám. Még szép, hogy megbámulom."










Értékelés:          
 

2015. január 19.

Jus Accardo Toxic – Mérgezés



 Mikor a Sumrun éjszakáján egy Hatos megmenti Kale életét, figyelmezteti, hogy ennek következményei lesznek. Egy csere. Valamit adniuk kell a fiú visszanyert életéért cserébe. De Dez nem is sejtette, hogy épp azt az egy dolgot veszíti majd el, amiért bármit megadna… És nem elég, hogy Dez elveszíti Kale érintése elleni immunitását, az a Hatos, aki segít megtanítani Kale-nek, hogyan tudja irányítani a képességét, az első pillanattól kezdve odavan a srácért. Jöhet még ennél is rosszabb? Igen, Jade meg tudja érinteni Kale-t. De most a csábító Dez legkisebb problémája.








Az előző rész vége után folytatódik Kale és Dez nem mindennapi története. A kalandjaik sem éppen mindennapiak legalábbis amíg Dez is jelen van. Éppen egy aktuális mások számára talán őrültség közepette vannak ugyanis egy darut másznak meg éppen mikor bekövetkezik amit az előző rész végén sejthettük, hogy előbb utóbb meg fog történni.

Én legalábbis reméltem, hogy egy kicsit még várat magára a dolog, de hát nem így történt. Minden szép és jó, a szerelmesek még mindig odáig vannak egymásért  Dez az adrenalinért, mikor éppen egy romantikus pillanatukban csap be a mennykő.

Az előző részben ugyanis a majdnem életét vesztett Kale és Dez is tudták, hogy valamikor majd ennek meg kell fizetniük az árát. És ebben a pillanatban be is következett miközben éppen a fellegekben voltak egymásba gabalyodva. Az eddig egyetlen ember Dez aki képes volt megérinteni Kale-t - akinek egyébként halálos az érintése - immár elvesztette az immunitását Kale érintésére.

Ami kettejük számára pokoli nagy csapás. A két szerelmes aki odáig van egymásért immár nem érintheti egymást, maximum Dez számára pokoli kínok árán. Úgy tűnik a sors nem sokáig hagyott békét kettejüknek.

A fülszöveg alapján kíváncsi voltam mi sül ki ebből, főleg, hogy anno Lupi barátnőm már mesélt ezt azt az elkövetkezendőkről.

Dez számára azonban nem csupán ezt a csapást szánta a sors. Ugyanis nem elég, hogy már nemtudja Kale-t megérinteni még az útjába sodort az élet egy gyönyörű lányt aki képes arra amire immár ő nem és megtudja érinteni Kale-t.

Sejthető volt már a fülszövegből is, hogy ez a rész más lesz mint az első. Abban megismerhettük a szereplőket, részben vagy teljesen a hátterüket és az jóformán a Denazenről szólt és mindarról amit ez a létesítmény, szervezet jelent a szereplőinknek.

Hiszen az innen megszökött Kale immár fogjuk rá, hogy végre egy kis nyugalomban élhetett a Menedékben a szerelmével. De ahogy mondják minden csoda egy napig tart, és az övéké véget ért. Ezzel, hogy immár nemtudják megérinteni egymást és így, hogy felbukkant Jade aki igenis képes az érintésre ráadásul már az első pillanattól le nem lehet vakarni őt Kale-ről csőstül jött a gubanc az életükbe.

Így míg az első az említett Dez és Kale kapcsolatának kezdetéről, alakulásáról és a Denazenről szólt ez a második rész pedig a kettejük további immár érintés nélküli életéről és a közéjük furakodni próbáló Jaderől. A tökéletes és gyönyörű külsejű Jade aki képes Kalet megérinteni és nem utolsó sorban minden percét a fiúval tölti igencsak nehéz próbák elé állítja Dez érzelmeit és a páros kapcsolatát is. Emellett Deznek még egy másik érintésből fakadó problémával is szembe kell néznie. És persze az ördögi apja és annak emberei sem hiányozhatnak az életéből.

Mégis mindennek ellenére szerintem az első rész sokkal izgalmasabb volt. Ebben inkább az érzelmeké és a kapcsolatoké volt a főszerep. Kale és Dez kapcsolata amihez hozzájött Jade valamint még a minden színen lévő Alex. Na ha ezeket összekeverjük azért kaptunk izgalmakat.

Dez ugyanis maradt ugyanaz a fasza, kemény csaj aki nem fél beszólni senkinek és ha szól is akkor igencsak ütősre sikerül. Ezt még mindig nagyon bírtam benne. Mégis lehet jobban járt volna ha egy két dolgot másképp csinált, megfontoltabb lett volna akkor talán nem így alakulnak a dolgai. De végül is akkor hol marad az izgalom?
Kale-t még mindig imádjuk, ahogy mindig köntörfalazás nélkül kimondja a gondolatait.Ezt a srácot a karakterét csak szeretni lehet egy ilyen külsőbe bujtatva meg pláne.  Ami őt illeti így, hogy Deznek kijutott egy ellenfél Jade személyében akkor Kale-nek ott volt Alex. Na a kettejük jeleneteit szó és tett legességig fajuló párbajait nagyon bírtam.

Ugyanez vonatkozik Dezre és Jadre is.

Azért ezzel talán nem vagyok egyedül, de Jadet már az első pillanattól utáltam. Nem volt elég ez az érintés hiánya dolog de még ezt a ribit is el kellett viselnünk és Deznek is. Hát nem csak neki akadtak gondjai ezzel. Szabályosan anyám.... ennyire ellenszenves és utálatos karakterrel még nem találkoztam. Legszívesebben átlőttem volna egy másik univerzumba, de Dez dinamitos ötlete is tetszett. Huuu hát elmondhatatlanul irritált. Nem tetszett, hogy már jóformán állandóan azt olvashattunk, hogy Ő van Kale mellett.




 Azt hiszem ez a kép igencsak találó :) ------>






Igaz azért jutott romantikus és kettesben töltött pillanat a Kale Dez párosnak is de szinte alig.Amik mégis kijutottak neki nagyon édesek voltak, imádtam őket.  Ez a nő, az érintés hiánya és nem egy dolog távolította őket el egymástól. És összességében nem igazán tetszett az amerre haladt a történet. Hiszen túl egyszerű lett volna ha semmi nem történik a szerelmi gondokat és hasonlókat leszámítva. Ami a Denazent és Dez apját illeti ismét nem számíthattunk tőlük semmi jóra. És ahogy alakultak a dolgok nem mondhatom el, hogy annyira meglepett volna a történet vége. Sajnos várható volt.

Volt egy két pillanat amikor egy két nyakat én is kitekertem volna, de ami Dez másik gondját illeti az író nő szerencsére meglepett ahogy megoldotta. Legalább egy pozitív dolog történt vele.  Akadt azonban a történetben egy két meglepetés számomra, legalábbis egy karakterrel biztos. Az tuti, hogy író nő remekül alakítja a dolgokat. Egy ilyen gyilkos vég után pedig a körmünket rágjuk legalábbis én a folytatásért.

Összességében ismét imádtam a történetet, leszámítva egy egy utálatos és pokolian bosszantó karaktert kivéve. Nem hiányozhatott meglepetés, adrenalin, ebből fakadó bonyodalom, szerelem, verekedés, jó nagy adag féltékenység, Denazen és még más is amik ismét remekké tették a történetet. Kíváncsian várom (NAGYON), hogy ezek után hogyan alakul majd a folytatás :) Addig is Kale-t nagyon szeressük de csak mértékkel (oké Lupi? :)


Addig is az eddig itthon megjelent részek :) Igaz a középső az én könyvtáramból még sajnos hiányzik, de azt hiszem holnap első dolgom lesz beszerezni :) hmmm már csak a borító miatt is.








A harmadik rész ha minden igaz :) már a borítóját is imádom, ami remélem itthon is marad majd a tartalmat pedig még inkább várom.




Értékelés: