2016. november 13.

Könyvbemutató

Sziasztok! Kezdésnek a mai naphoz érkezek néhány képpel és egy kis beszámolóval az egyik új könyvemről.

Mint a cím is mutatja ezúttal Szurovecz Kitti legújabb és régóta várt könyve lett az enyém.

Jó ideje vártunk már hiszen erre igencsak sokat kellett várni de persze ennek is megvannak a mi értjei. De azt hiszem így olvasás nélkül is elmondhatom, hogy megérte. Már csak azért is mert egy csodás könyvet tarthatunk a kezünkben.

Aminek a könyv bemutatóján személyesen is ott voltam. Igaz Kitti immár az Athenaeum kiadónál hozta ki ezt a könyvet. Amire nagyon sokan voltunk kíváncsiak mert telt ház volt a bemutatón.

Ahol Kitti mellett a kiadó vezetője fogadott bennünket és még egy vendég, Faragó Melinda pszichológus. Nemsokára erre a részre is rátérek.

Anno mikor megkaptunk végre a fülszöveget is a könyvhöz nekem nem jött le, hogy végül is milyen témát dolgoz fel a könyv és miért volt szükség arra, hogy jelen legyen a bemutatón egy pszichológus. Sejthető persze, hogy nem egy szokványos történetet kapunk de erre konkrétan nem gondoltam. Vagy nem merültem eddig annyira bele mert számomra itt lett világos az is, hogy Kittinek miért volt szüksége ennyi időre ehhez a könyvhöz. A könyvhöz ami saját tapasztalatain alapul.

Borderline. Ha tisztában vagyunk vele mit is jelent ez -  és aki részt vett a bemutatón tudja mert mind Kitti mind Faragó Melinda pszicológus elmondta nekünk - akkor tudjuk, hogy ezt a könyvet olvasva nem egy tipikus romantikus kis sztorit kapunk. Hanem egy igencsak nehéz és fontos témát dolgoz fel.

Mint mondtam nem hiszem, hogy találkoztam már ezzel akár olvasva akár az életben, de ahogy a lányok mondták a bemutatón ha elolvasod ezt a könyvet akkor tudni fogod.

Hát nagyon kíváncsian várom, hogy elkezdhessem ezt a könyvet amiben szerintem még jobban megismerhetjük az író nőt is és, hogy milyen vége lehet ha az ember ilyen emberrel találkozik és kerül kapcsolatba..

Ahogy időm engedi elkezdem és jön majd poszt róla.

Addig is jöjjön maga a bemutató:

A könyv amiért összegyűltünk:



A háttérben már ott látszik az a csodás jégszobor ami mesés lett és sok fotóra került fel. Ami M.Tóth Zsolt munkája. Aki Kitti segítségére volt és ahogy ő elmondta sokat tanult erről a szakmáról hiszen a férfi karaktere a könyvben ezzel foglalkozik. Szóval nem véletlen volt jelen ez a csodás mű :) 



     

Azt hiszem Kittiről mindent elárul ez a kép. Tudván, hogy a saját tapasztalatai ihlették a könyvet ebből is láthatjuk, hogy van kiút ebből és sikerülhet. Még egyszer gratulálok neki ehhez a könyvhöz :) 

 





És persze nem maradhatott el a dedikálás sem:


Köszönjük még egyszer a szuper bemutatót Kittinek és a kiadónak. Valamint Szilvi barátnőmnek aki elkísért. 

Addig is aki netán még nem hallott a könyvről nem késő pótolni. Én is hamarosan nekiállok :)

Arlene ​​28 éves tévériporter, aki a munkájában és a házasságában egyaránt kiégett; mindennapjai egyetlen érdekes színfoltja ötéves lánya. A fiatal anyuka már jó ideje úgy érzi, csupán statisztaszerepet játszik saját életében, amikor egy nap úgy dönt, elhagyja a férjét, és a kis Laurennel együtt nagyanyja házába költözik, a városba, ahová legszebb gyermekévei kötik.
Hayden 33 éves művészi jégszobrász, jóképű és titokzatos. Városszerte pletykák célpontja, hiszen apjával és húgával él, látványos karrierje ellenére sincsenek közeli barátai, mosoly pedig kizárólag akkor villan fel borostás arcán, ha imádott jégszobraival foglalatoskodhat.
Kettejük találkozása sorsszerű. Arlene az első pillanattól ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy boldoggá tegye a férfit, akiből valósággal árad a szomorúság. Hayden nehezen, de megnyílik felé, a legfontosabb dolgot azonban jóhiszeműen elhallgatja előle, és ezzel nemcsak a nőt, de a kislányát is veszélybe sodorja…
Szurovecz Kitti új, önéletrajzi ihletésű lélektani szerelmi története arra keresi a választ, lehet-e együtt boldog, illetve képes-e egymást meggyógyítani két lélekben mélyen sérült felnőtt. Azoknak a nőknek és férfiaknak szól, akik nem tudják, hogyan kell „jól szeretni.”
„Ez a történet több, mint regény. Igazi lélekgyógyító írás, ami segít felismerni, ha a párkapcsolatunkban bajban vagyunk. Egy nő belső utazásának hiteles krónikája.”
(Faragó Melinda pszichológus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése