2019. augusztus 12.

Palotás Petra - Szárnyaszegett pillangók 2.

A ​Szárnyaszegett pillangók első részében, az izgalmas bangkoki kalandban megismert Laura a harmincas évei elején járó svéd fotóslány. Thaiföldi küldetéséből hazatérve Stockholmba visszacsöppen korábbi életének mindennapjaiba. 
Egy decemberi délutánon azonban, a szokásos skandináv teaszertartásuk közepette, szeretett szomszédasszonya, Elisabeth a nyakába zúdít egy különös, titokzatos történetet, amely ismét megkondítja a lány fülében a nagyvilágba hívó harangot. Ezúttal a parányi szigetország, a mesebeli Málta az úti cél, és egy több generációt átölelő időutazás. 
Laura egy bő fél esztendő elteltével nem csupán egy újabb kalandra vágyik, hanem arra is, hogy megint lássa azt a férfit, akivel hosszú hónapok óta nem találkozott. 
Valletta múltat idéző öreg szomszédja, Mdina, a Csendes Város hamar rabul ejti az északról érkező lányt, a negyed és a legendáktól övezett kolostor pedig megannyi rejtélyre megfejtést ígér. 
Ki is valójában Elisabeth? Mekkora hatalma van a múltnak? Milyen veszélyt rejtenek az óváros sikátorai? 
Beteljesül-e egy csírájában elfojtott szerelem? 
Palotás Petra legújabb könyvében, a Szárnyaszegett pillangók második részében minderre választ kaphatunk.



Nagyon szépen köszönöm a könyvet az írónőnek és a kiadónak! 





Már a történet első része is valami csodálatos lett. Hát még ez!

Méltó, lenyűgöző,fantasztikus folytatása és befejezése a történetnek.

Ami mindenképpen úgy kerek ha az első részt is elolvassátok.

Igaz nagyon hamar vége lett. Mint mindig a jó dolgoknak. Pillanatok alatt ki lehet olvasni. Annyira visz, sodor magával a sztori.

" Az illatoknak hatalmuk van, vágyakat ébresztenek, emlékeket csalogatnak elő, ha pedig mindezt egy gyertya meleg lángja öleli körül, nincs menekvés: elvesztél. "

Hiszen ismét találkozhatunk az első részben megismert és megkedvelt svéd fotós lánnyal, Laurával. Akit már ismerhetünk annyira, hogy tudjuk, csak pillanatokig érzi jól magát otthon a Bangkoki kalandja után. Mivel annak már jó pár hónapja valamerre, egy új kaland felé húzza a szíve. Nem egy olyan nő aki sokáig képes otthon ülni. Erről az oldaláról már megismerhettük, de pont ilyennek is szerettük meg őt.

Laura semmit sem változott. Egy aranyos, helyes fiatal nő, akit eddig is, és most még jobban megkedveltem. Egy olyan nő aki szereti ha pörög az élete, ugyanakkor azt is ha otthon a megszokott, kényelmes életét élheti. De javarészt az előbbi igaz rá.

Így hát pont kapóra jön neki, hogy a kedves és nagyon szeretett szomszédasszonya, Elisabeth kap egy furcsa levelet. Amiből talán választ kaphat a hölgy a valódi származását illetően. Laura bármit megtenne Elisabeth-ért és ez amolyan kettő az egyben, hiszen újra utazhat.

Ráadásul ezúttal sem egyedül mászna a kalandba ami egyenesen Máltáig repítené.

" - Magam sem értem, de néhány hónap ittlét után nyugtalan leszek, mintha valami titokzatos erő a távolba hívna. Mintha gúzsba kötve egy madár lennék, ami annyira szeretne, de képtelen repülni.  
  - Vagy mint egy szárnyaszegett pillangó - szólalt meg Niclas. "

A társa a korábbi történetből megismert angol újságíró, Frank.

A párosunk nagyon hamar a csodás Máltán találja magát, hogy utánajárjon a múlt sötét, titkokkal, félelmekkel, becsvággyal és bűnökkel teli darabkájának.

Alig vártam az első rész után ezt az újabb kalandot. Ahogy említettem azt is imádtam de ez a regény még inkább a szívem csücske lett.


Természetesen Petra ebbe is belecsempészte a már tőle megszokott hozzávalókat. Titkok, egy kis krimi, szenvedély, szerelem. Mindenből a megszokott mégis ezúttal inkább az érzelmekre, a szenvedélyre, a szerelemre ment rá jobban a történet. Hogy ilyen téren mi is történik Laura életével. Hiszen tudjuk mik történtek Bangkokban és azok után nem kérdés, hogy kíváncsian vagyunk bizonyos dolgokra. :)

Nekem ott pláne megvolt egy kedvencem és nagyon szorítottam itt annak a szálnak. Mondanom sem kell, hogy egy cseppet sem csalódtam az írónőben. Sőt! Minden várakozásomat felülmúlta.

" Frank volt az, akit szeretett volna maga mellett tudni a stockholmi porcukorral lepett macskaköveken, az angol újságíró volt az, akinek az utolsó szavai nem mentek ki a fejéből: 
Csak rajtad múlik, kislány, csakis rajtad, hogy látjuk-e még egymást.... " 

Szóval ezúttal is volt itt minden. Na de erre rögtön rátérünk előtte azonban ha már karakterek akkor itt van nekünk egy Frank. ♥

Ismét próbál a sztori, jobban mondva az írónő láttatni velünk egy képet erről a férfiról akit én most még jobban megkedveltem, sőt inkább imádtam. Ugyanakkor a szerző ismét képes a kétség ha csak legkisebb magját is elültetni az olvasóban mielőtt kiderülne melyik is az igaz. Imádtam ezt a kettősséget ezúttal is.

Hogy lényegében semmiben sem lehetünk teljesen biztosak.

Na de a lényeg. Nekem most aztán pláne totális szerelem lett Frank. Ahogy várható rögtön jön ha kell. Oké nem véletlenül. :) De imádtam ezt a szálat. Ráadásul ezúttal még többet megtudhatunk róla, még jobban beleláthatunk ez a kemény álarc mögé amit legtöbbször visel. Bizonyos okokat eddig is tudtunk de ezúttal mindenről lehullik a lepel. Sőt, még többről is.

Ráadásul csak, hogy teljes legyen a sztori, kapunk még egy két igencsak idegesítő és nem éppen a szívünk csücske karaktert. Azt a jó mindenségit. Hát nálam a prímet ilyen téren Elvira személye vitte. Le a kalappal az írónő előtt mert ezt is remekül visszaadta nekünk a története. Mindent úgy írt meg ahogy kellett.

" Egy jó könyv a lélek legszebb ékszere, hiszen a beléd vésődött üzenete egy életen át elkísér. 
- Nem olvasok, nem szeretem a könyveket. 
- Nem szoktál olvasni? Különös, ez olyan, mintha azt mondanád, hogy nem szoktál enni - csodálkozott majd hozzáfűzte: - De hiszen akkor éhen fogsz halni... A lelked egészen biztosan... " 

Niclas karaktere szimpatikus volt, de bizonyos okos miatt mégsem :D Aki elovassa értheti miért :)

Ahogy mondtam imádtam, hogy ezúttal még több érzelem van a történetben. Persze most is nyomozunk, próbáljuk megfejteni ezt a több évtizedes rejtélyt. Ami sötét titkokat, halált, ármánykodást rejt magában. Izgalmas és fordulatos a regény. Mégis sok benne a szenvedély, a szerelem.


Minden. Egyszerűen imádtam olvasni. Persze reménykedtem egy végkifejletben de WOW! Petra aztán nem kicsit lepett meg. Ahogy ezúttal csavarta a szálakat elképesztő.

Sosem azt történet amit vártam. A végén pedig, hogy mi is kerekedett ebből az egészből? Megtudjátok ha ti is elolvassátok ezt a lenyűgöző regényt.

" - Valójában inkább valami rendeset kellene ennünk - nézett végig Frank csalódottan a málna- és csokoládétortákon. 
  - Csak ne olyan hangosan - csitította Laura. - Még megbántod a vendéglátónkat - mosolygott. - Balgaság lenne egy cipőboltban könyveket keresni. Így egy cukrászdában is hiába áhítozol borjúpörkölt után - cukkolta a kollégáját. " 

Annyit mondhatok, hogy csalódni nem fogtok. Én óriási szerelmeket avattam ezzel a két regénnyel. Ezzel főleg. Imádom! Zseniális lett!

Ráadásul ahogy Petrától megszokhattuk a leírásai alapján ismét egy számunkra ismeretlen, mesés tájra kalauzol el bennünket. Ő már itt is járt, pont ezért a leírásainak hála ott lehetünk mi is Laura és Frank társaságában a csodás téli Máltán. Mindent pont úgy vagy képes magad előtt látni ahogy az le van írva, minden apró részletet eltudtam képzelni miközben olvastam. Életre kelt előttem ez a mesés történet.

A már megszeretett Laurával a főszerepben. Aki ezúttal sem tud megülni a fenekén és mindenbe belemászik. De ha akad is olyan helyzet amiből nem tudná egyedül kivágni magát akkor itt van neki Frank. Akad még segítőjük és olyan is aki inkább hátráltatná őket.

Ismét egy fantasztikus, izgalmas kalandba keveredhetünk kettejükkel. Miközben új oldalukról ismerhetjük meg őket, még több mindenre fény derül velük kapcsolatban is. Csak ámultam. Egy bizonyos kapcsolat már megvolt de mégis ezúttal egy új, kibontakozó szál, szerelem történetét követhetjük végig ami az írónő leírásainak hála tökéletesen elevenedik meg az olvasó előtt.

" Minden porcikájában érezte, hogy erre a zabolátlan valakire vágyik. Minden vadsága, káros szenvedélye és sebzett lelke ellenére..... Vagy éppen ezért? " 

Mindenből pont úgy és annyi amennyi kell. Imádtam a párosunk közös pillanatairól olvasni. Amibe az érzelmek mellé néhol sikerült belecsempészni ismét a humort, a szócsatákat. Ugyanakkor persze semmi sem csupa rózsaszín. Az életük nem volt könnyű, sok mindennel kell megbírkózniuk de szerintem remekül vették az akadályokat. Annyira szerettem! Aztán végül, hogy miként is sikerült megbírkózniuk ezekkel az érzésekkel az kiderül ha ti is elolvassátok a Szárnyaszegett pillangók 2.részét :)

A mesés téli Málta, egy több évtizedes titok, vagy titkok? Félelem, fájdalom, izgalmak, meglepetések, becsvágy, családi titkok. A történet nagyon sok mindenre keresi a választ de a szerzőnek hála minden szál elvarrásra kerül. Nem kevés fordulattal és meglepetéssel de annál pazarabb lezárással.

Minden másodpercét élveztem amíg elmerülhettem ebben a lebilincselő történetben. Ami egyben egy igazi időutazás is, valamint egy elképesztő kaland a jelenben.

" Nem tudhatta, de ezen az estén úgy érezte, hogy nem akar tovább várni, hogy nemcsak a tűz melegét akarja érezni, hanem a láng perzselésére is vágyik. Érezni akarja még akkor is, ha esetleg fájdalmat okoz, még az is jobb lenne ennél a végtelen szellemtáncnál. " 

Vegyétek a kezetekbe ti is a regényt és legyetek részesei ennek az utazásnak ami elvisz titeket is Svédországba, Londonba de legfőképp Máltára.

Egy remekül megírt regény. Ne hagyjátok ki!

Hatalmas gratuláció drága Petra! Nagyon köszönöm az élményt amit a történeted olvasásával kaptam! Minden pillanata varázslatos volt! Nagyon szerettem! És még biztos, hogy fogom szeretni az újraolvasásoknál :)  Köszönöm szépen! Gratulálok a könyvhöz! ♥ ♥

Ha ti is a tökéletes olvasmányra vágytok akkor ez a ti könyvetek!

" - Elcsavartad a fejem, megbolondítottál. Én nem vagyok képes nap mint nap úgy társalogni veled, hogy ne érezzem azt, hogy minden percben megcsókolnálak. " 

Ebbe a bámulatosan szép borítóba csomagolt történet. Ami csupa kaland, izgalom, félelem, remek karakterek, szenvedély, szerelem, család. És még sok más hozzávaló fenomenális keveréke ez a regény.

Kihagyhatatlan! Hagyd, hogy téged is elvarázsoljon a Szárnyaszegett pillangók története! ♥


" - A bangkoki búcsúnk után azt éreztem, hogy balgaság lenne szem elől téveszteni azt a lányt, aki ennyire megbabonázott. Olyan volt számomra a veled való találkozás, mint egy nyári felhőszakadás. Ami megzavarja ugyan a délutáni tompa napsütést, de csak azért, hogy új életet leheljen a mindenségbe. " 








Értékelés:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése