📚 Könyvajánló 📚
Te miben hiszel?
Lea Leclerc, a fiatal régész, visszatér szülővárosába, New Orleansba, mert szentül hiszi, hogy megtalálta a kétszázötven éve, koholt vádak alapján kivégzett vuduboszorkány, Katrina sírját. Hívő keresztényként neki ez csupán egy munka, de rá kell jönnie, vannak olyanok a városban, akiknek ez sokkal többet jelent.
Egy titokzatos, gátlástalan nő pár lépéssel mindig Lea előtt jár, és talán gyilkolni is képes azért, hogy megkapja, amit akar. De mi is lenne az valójában?
Jack Bradly őrmestert mind a két nő a bűvkörébe vonja. Ateistaként nevetségesnek tartja a vuduhiedelmeket és a bigott keresztény értékrendet is, de ahogy egyre jobban teret enged az érzelmeinek, úgy válik ő maga is ijesztően megszállottá. Hiszen sokat veszíthet… és csak az egyik nőt mentheti meg.
Egyre több a hulla, ráadásul közeledik a város felé az évszázad vihara, a Katrina hurrikán!
Mosonyi Mara ebben a regényében a félhold városába csábít el minket, ahol az időjárásnál már csak a románcok fülledtebbek, mocsarainál pedig csak a felszín alatt lappangó titkok baljósabbak.
Nagyon köszönöm a példányt az Álomgyár kiadónak! 💚
Egy újabb elképesztő újdonság a szerzőtől. Nem véletlenül nagy kedvencek Mara könyvei.
Mégis, maga a tartalom és a helyszín miatt picit tartottam tőle. Tévedés ne essék, abban biztos voltam, hogy az írónő remekül megírja. New Orleans volt az, amitől féltem kicsit.
Ha szóba kerül ez a város, nekem akaratlanul is a Vámpírnaplók sorozat és Klaus családja jut eszembe, a saját sorozatunk. Már ott sem lett szimpatikus a város. Nem is tudom, olyan sötét, félelmetes, nekem túlságosan misztikus. Vagy csak nem olvastam még igazán jó, itt játszódó regényt?
Eddig.
Mara, akárcsak az eddigi regényeiben, ezúttal is remekül visszaadta a város hangulatát, a szokásokat, a helyeket. Mindent, ami New Orleans.
Ugye, mi jut erről a városról rögtön eszünkbe? Nekem legalábbis a vudu. Na, volt itt minden. Hiszen ez is a városhoz tartozik. Mint mondtam, az írónő igazán zseniálisan megteremtette az egész városra jellemző hangulatot a regényében.
Brutálisan jól felépített karaktereket kaptunk. Lea rögtön kedvenc lett. Egy igazán talpraesett fiatal nő. Azonnal szimpatikus lett. Neki is megvoltak a maga terhei, félelmei. Remek volt nyomon követni a történetét.
A férfi főszereplő, Jack. No, vele bajban vagyok. Ritkán, nagyon nem sok esetben jártam eddig így, hogy nem igazán tudom valamelyik szereplőt hová tenni. De szerintem ez is mutatja a szerző remekelését. Hogy nem veszi természetesnek, hogy csak szerethetőnek vagy csak negatív hősnek alakít egy-egy karaktert. Nekem ő néha kicsit mindkettő volt. Nem is maga Jack személye, hanem sokszor inkább a tettei.
Voltak igencsak megkérdőjelezhető döntései, cselekedetei. Számomra legalábbis. De pont ebben is volt az izgalma a sztorinak. Sötét és titkokkal teli. A városban, ami színes, vibráló is.
Mara bámulatosan adott vissza mindent. Látszik, hogy mennyi kutatómunka van a sztori mögött.
Továbbra is kedvenc tőle, hogy több műfajt is ötvöz a regényeiben. Egy kis thriller, krimi, a románc sem hiányozhat. Igazi érzelmi hullámvasút sokszor. Miközben a sztori is ezerrel pörög. Sosem tudtam, mire számítsak a következő oldalon. Csupa fordulat és meglepetés volt. Újabb kedvenc Mosonyi Mara-kötet.
Ha szeretitek az izgalmas, misztikus hangulatú, de közben agyalós és érzelmes regényeket, akkor ez a ti könyvetek. Lehengerlő írásmódjának hála az írónő azonnal a lapokhoz szegezi az olvasót!
Merüljetek el ti is New Orleans sötétségébe, és derítsetek fényt Katrina titkára. Imádtam, ahogy a végére minden értelmet nyert. Remek volt! 💚
Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor várunk Titeket az Álomgyár könyvesboltokban vagy Online.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése