2025. július 29.

Corinne Michaels - Willow Creek Valley sorozat

          📚 Könyvajánló 📚



Ezúton is köszönöm az Álomgyár Kiadónak, hogy elolvashattam a sorozatot!💜



Ismét egy olyan poszt következik, amelyben rögtön négy kötet ajánlóját is olvashatjátok.
Aki követ, az tudja, hogy az utóbbi időben teljesen ráfüggtem a szerző könyveire. Imádom az írásait! Főleg azért, mert bár szingli könyveket vagy épp sorozatokat ír, mégis képes minden regényét valamilyen módon összekapcsolni.

Apróbb vagy éppen nagyobb utalásokat minden könyvében felfedezhetünk más regényekre. Elképesztően jól oldja meg ezt a szerkesztést.

Ezúttal az Arrowood-sorozat karakterei bukkannak fel ebben a történetben. Alig várom, hogy róluk olvassak legközelebb!

A sorozat előtt néhány elég „darkos” kötetet olvastam, úgyhogy azt gondoltam, egy kis levezetésnek pont jó lesz – elvégre kisvárosi, romantikus sztorikról van szó. Ühüm. Igen... Sejthettem volna, hogy Corinne Michaels-től most sem csak ennyit fogok kapni.

A sorozat első részét konkrétan végigsírtam. És hasonlóan a többit is. Ez a sorozat is igazán nehéz, mégis aktuális és mindennapi élethelyzeteket dolgoz fel. Sokszor brutálisan szívszorító módon.

A negyedik résszel már kicsit lassabban haladtam – annyira megviseltek a történetek.
Félreértés ne essék: imádtam őket! Csak hát ezek nem azok a cuki, rózsaszín sztorik. Sokszor szívfacsaróak. Mégis nagyon szeretem, ahogy a szerző mindezt átadja: brutálisan valóságosnak hatnak. Nagyon szépen és érzékletesen ír. Ezek kemény mondanivalójú történetek.

Legyen szó gyászfeldolgozásról, családi viszályokról és kapcsolódásokról, párkapcsolati nehézségekről, társadalmi különbségekről, várandósságról és az ezekkel járó dilemmákról – ezek tényleg brutálisan életszagú regények. Sokat sírtam rajtuk, de megérte, mert gyönyörű történeteket kaptam.

Természetesen az írónő most is igyekszik ellensúlyozni a nehéz pillanatokat – hol szép és boldog jelenetekkel, hol humorral. Sok szép, szerelmes pillanatról is olvashatunk.

Na de jöjjenek külön-külön a párosok:


Találj ​el hozzám (Willow Creek Valley 1.)

Tizennyolc ​évesen elhagytam Willow Creek Valley-t.
Fiatal voltam és ostoba, tele félelemmel. A távozás miatt elveszítettem életem szerelmét, Grayson Parkersont.
Tizennégy évvel később egy baleset megváltoztatta az életemet. Visszatértem, hogy otthon a gyógyulás útjára lépjek.
Grayson még mindig ott élt, csak immár egyedülálló apaként nevelte a lányát. Elég volt a kislányával látnom, hogy felébredjen bennem a mély vágyakozás az után, ami egykor köztünk volt. Abban a pillanatban, amikor belenéztem abba a csodálatos zöldeskék szempárba, úgy éreztem, mintha sosem mentem volna el. Egyetlen csóktól a feje tetejére állt az életem. Egy éjszaka a karjai közt, és én tudtam, hogy ez az a hely, ahová tartozom.
Már nem ugyanaz a lány vagyok, aki régen voltam. Egykor megfélemlített a jómódú család, és kétségbeesetten menekültem el a kisvárosból. De most minden más: látom magam előtt az új, közös életet vele.
Grayson azonban vastag falat épített maga köré, és a bizalmat újraépíteni egyáltalán nem könnyű. Hogyan juthatunk el oda, hogy adjon egy második esélyt az első szerelemnek?

Corinne Michaels, a New York Times bestsellerszerzője ismét négy lebilincselő, kisvárosi szerelmes történettel örvendezteti meg rajongóit. Willow Creek Valley-t el lehet hagyni, de a szív útjai mindig visszavezetnek erre a varázslatos helyre.


Az első páros: Grayson és Jess. Egy fiatalkori szerelem – egy második esély története.

És ez a történet sem könnyű. A szerző igazán különleges témát szőtt a sztoriba: fontos szerepet kapnak benne a traumák és a pánik. A hősnő ugyanis egy repülőgép-szerencsétlenséget él túl. Végigkísérhetjük, és rengeteget tanulhatunk abból, hogyan lehet ezt a traumát feldolgozni – mind fizikailag, mind érzelmileg.
Kemény volt, az biztos. Jess egy igazán erős hősnő – nem is volt kérdés, hogy azonnal megkedvelem.

Ahogy Graysont is. A felnőtt férfit, aki egy cuki kislányt nevel egyedül, miután a gyermek anyja elhagyta őket. Ez önmagában is bonyolult helyzet, és ehhez még társulnak a társadalmi különbségek is: Grayson egy jómódú családból származik, a szülei pedig – ahogy az várható volt – sosem néztek jó szemmel a szegény lányra.

Elszakadtak egymástól, sok minden történt, sok idő telt el – Jess mégis visszatér Willow Creekbe.
A kisvárosba, ahol mindenki mindent tud mindenkiről, és senki sem a saját dolgával törődik. Tipikus… de imádtam! Gyógyulni tért haza.

És természetesen a férfit sem kerülheti el. Újratalálkozás, próbálkozás valamilyen baráti vagy normális kapcsolat kialakítására... de amilyen erős szerelem volt az övék, ez nem megy könnyen. Az érzések újra felszínre törnek.

Mindkettejüknek megvannak a saját érzelmi sebeik.
De vajon most végre összeforrhat a közös történetük?

Nehéz családi kapcsolatok, félelmek attól, hogy újra elhagyják őket, traumák feldolgozása – az írónő nagyon szépen építette fel ezt a történetet. Egy kicsit bepillantást nyerhettünk a múltba is, hogy teljesebb képet kapjunk a jelenhez. Remek volt nyomon követni, hogyan alakult a páros élete. Végigmenni azon az úton, amely megmutatta, miként küzdenek meg a rájuk váró akadályokkal. És meg kell mondjam: remekül helytálltak.

Ahogy említettem, a nehéz és sokszor szívszorító pillanatokat remekül ellensúlyozták a humoros és nevetős jelenetek – főként a barátoknak és a Parkerson testvérek szócsatáinak köszönhetően. Azonnal a szívembe zártam őket, főleg a kis Meliát. Hát ez a cserfes, cuki kislány igazi tündérbogyó!

Természetesen az érzelmes, szerelmes és szenvedélyes jelenetek sem hiányozhattak. A szerzőre jellemző stílusban, gyönyörűen kaptuk meg ezt a szálat is.

Közben pedig finoman megjelentek a háttérben a későbbi párosok – egy kis előzetesként a következő részekhez.

Grayson és Jess útja nem volt könnyű, de minden egyes perc megérte.



Egy ​érzés idecsábít (Willow Creek Valley 2.) 

Tizenöt ​évvel ezelőtt beleszerettem Jack O'Donellbe.
Pontosan éreztem, hogy a bátyám legjobb barátja az egyetlen férfi, akit valaha szeretni tudok.
A tizennyolcadik születésnapomon megkértem, hogy csókoljon meg. Akkor még nem gondoltam volna, hogy ez örökre megváltoztatja az életemet. Teljesen odaadtam magam Jacknek azon az éjszakán.
Tovább kellett lépnünk, ezért elváltak útjaink, és úgy tettünk, mintha az égvilágon semmi sem történt volna, noha életem legszebb pillanata volt.
De ez semmi volt ahhoz a titokhoz képest, amit rejtegetni kényszerültünk.
Megpróbáltam nem gondolni arra, hogy még mindig mennyire szeretem. Aztán újra megcsókolt, és minden megváltozott. Ezúttal nem volt visszaút. Rögtön tudtam, hogy ennek jelentősége van. Egymáshoz tartozunk, és semmi értelme elkerülni a sorsunkat.
De nem csupán az érzelmek törtek a felszínre, hanem a múlt is, és veszélybe került a boldogság, és az a bizonyos második esély.
Vajon a szerelmünk kibírja ezt a megpróbáltatást?


Egy újabb második esély történet – vagy inkább valami ahhoz hasonló. Jack és Stella története volt számomra a legszívszorítóbb. Szerintem ezen a részen sírtam a legtöbbet.

Fiatalon volt egy közösen eltöltött éjszakájuk – aminek komoly következménye lett. Szívfacsaró döntéseket kellett meghozniuk, és ezeknek a következményeit a mai napig viselik.

Ebben a történetben is fontos szerepet kap a pénz. Stella a gazdag Parkerson család tagja, Jack viszont szerényebb körülmények között nőtt fel. Innen indul a probléma, ami aztán olyan méreteket ölt, amilyenekre álmomban sem gondoltam volna.
Nem erre számítottam – és ez a fordulat egészen letaglózott.

Brutálisan kemény volt ez a történet. Mégis minden pillanata hihetetlenül valóságos és mélyen tanulságos.

Újra szembe kellett nézniük fiatalkori hibáikkal, fájdalmaikkal, miközben a szerelem sosem múlt el köztük. A kapcsolatukat bonyolította, hogy Jack egy kicsit idősebb – bár csak minimálisan, mégis problémaként tűnt fel a történetben. És persze ott volt a vagyoni különbség.
De talán a legnagyobb feszültséget az okozta, hogy Jack Grayson – Stella bátyja – legjobb barátja volt.

A páros olyan titkokat hordoz, amelyek mindent befolyásolnak. Nem elég, hogy a saját érzelmeikkel és nehézségeikkel kell megküzdeniük, még ezekkel az örökségekkel is szembe kell nézniük.
Végig csak azt tudtam mondani: le a kalappal előttük.

Persze, nem kell mindenkinek egyetérteni velük. De olvasás közben nehéz nem belegondolni:
mi mit tettünk volna hasonló helyzetben? Ugyanígy döntöttünk volna, mint Jack és Stella? Vagy teljesen másként?

Nagyon nehéz volt az útjuk. De mivel ez volt az ő történetük, ebből kellett kihozniuk a legtöbbet. És bár még sok nehéz, fájdalmas pillanat várt rájuk, ugyanannyi szép és felemelő is. Az ő szerelmük elképesztően erős.

Gyönyörű volt olvasni, hogyan próbáltak ellenállni egymásnak – de hiába. Ez a szerelem olyan erővel tartotta össze őket, hogy minden ellenére kiálltak egymás mellett. Minden fájdalmat, minden akadályt együtt viseltek. Elképesztő volt.

Ahogy mondtam, ezen a részen sírtam a legtöbbet. Egy nehéz, mégis gyönyörű szerelmi történet – és öröm volt végigkövetni.




Te ​vagy a minden (Willow Creek Valley 3.) 

Már ​teljesen túltettem magam Joshua Parkersonon.
Naná hogy valamikor régen, tiniként bele voltam zúgva, és mindenki tudott róla. De ő soha nem látott mást bennem, mint a kisöccse haverját, a lányt, aki csak tátogott, mint a hal, valahányszor ő belépett a szobába.
Már réges-rég beletörődtem, hogy soha nem fog az erős karjába zárni, izgató ajka nem forr követelőzőn az enyémre, kék szeme pedig soha nem lát majd semmi többnek, mint ami akkoriban voltam.
De most visszatért Willow Creek Valley-be, és szikrázni kezd köztünk a levegő – még ő sem képes harcolni ellene. A kémiánk robbanással fenyeget, és valahányszor együtt vagyunk, esküszöm, hogy remegni érzem a földet.
Nem jelent semmit… hogy is jelenthetne? Hiszen túl vagyok rajta.
Egészen addig, míg meg nem látom azt a picike, rózsaszín pluszjelet, amitől a föld mozdulatlanságba dermed.
És most már megint az egészet akarom: a közös életet, vele. De Joshua okkal épített falakat a szíve köré, a titkai pedig továbbra sem hagyják nyugodni.
Szeretném megmutatni neki: nem kell, hogy a múltjában kísértő szellemek határozzák meg, milyen jövő vár az újdonsült családunkra. De hogy kezdjek hozzá?


Nagy kedvencem Josh és Delia párosa – egy kicsit tiltott szerelem is az övék. Ez is egy olyan kapcsolat, amely nagyon régóta érik.

A Parkerson testvérek nem épp követendő példát láttak maguk előtt szülői és szerelmi téren.
Ez a minta – vagy annak hiánya – mind a négyük történetében hangsúlyos szerepet kap.
Azt érzik, hogy „el vannak cseszve”, hogy számukra nem létezik – vagy nem is jár – egy boldog, stabil párkapcsolat. Ezeket olvasni sem volt könnyű. És akkor ehhez még hozzájönnek a saját traumáik, múltbéli fájdalmaik és belső vívódásaik is.

Josh is sokat cipelt magával. Nem véletlenül próbálja távol tartani magát attól a lánytól, akiért titokban mindig is odavolt. Úgy érzi, hogy nem érdemli meg a szerelmet. Hogy képtelen megóvni azt, akit igazán szeret.

És mégis: ők ketten képtelenek távol maradni egymástól. Mindig is szerettem az ilyen típusú kapcsolatokat – amikor tiltott, amikor küzdenek ellene, mégsem tudnak ellenállni a vonzalomnak.

Először csak egy barátság extrákkal jellegű dologba kezdenek bele. De a helyzet egyre bonyolultabbá válik, és nehéz, félelmetes döntésekkel kell szembenézniük. A fájdalomból nekik is kijut – az ő történetük sem könnyű. Szerencsére nekik is jutnak szép, meghitt pillanatok.

A kettejük közti kémia brutálisan jól átjön a történetből – imádtam róluk olvasni!
Végigkísérni a nehézségeiket, a lelki útjukat, azt, ahogyan keresik önmagukat és egymást.

Nagyon nehéz az út, amin végigmennek – de Corinne Michaels mindig gondoskodik arról, hogy a párosai méltó lezárást kapjanak. Így volt ez most is.





Vár ​ránk a pillanat (Willow Creek Valley 4.)

A ​házasságom kezdete egy hazugság.
Apám utolsó kívánsága azonban az volt, hogy az oltár elé kísérhessen, és én bármit megtennék az apámért.
Még azt is, hogy hozzámenjek egy férfihoz, akit nem is szeretek.
Szóval amikor a vőlegényem faképnél hagy napokkal a ceremónia előtt, a főiskolai barátomhoz, Oliver Parkersonhoz fordulok segítségért, és meggyőzöm, hogy vegyen el.
A családom még egyik férfival sem találkozott, ezért bízom benne, hogy sikerrel nyélbe üthetjük ezt a dolgot.
Csakhogy az érzések, az érintéseink, az, ahogy a szívem megdobban tőle… mindez nem tűnik tettetésnek. És ahogy magához ölel éjszaka, és átsegít a veszteségemen – arról árulkodik, hogy részéről sem megjátszás ez az egész.
Nem szándékoztam belezúgni a kamuférjembe, és a világon legkevésbé arra számítottam, hogy vele együtt az igaz szerelem fog kopogtatni az ajtómon.
Csakhogy semmi sem lehet tartós, ami hazugságra épül, és ezt én mindenkinél jobban tudom.
Az igazság viszont örökre elszakíthat bennünket.


Oliver története sem volt mentes a fájdalmaktól és félelmektől.

A Parkerson testvérek öten vannak:
Grayson, Joshua, Stella és Oliver – ők ikrek – valamint Alex.
Ő azonban nem kapott saját könyvet.
Persze a végén kapott néhány mondatot arról, hogyan alakult az élete, de mégsem értem: ha mindenki más kapott önálló történetet, neki miért nem járt? Iszonyúan hiányoltam. Neki is lehetett volna párja, lett is volna mit elmesélni róla. Őszintén? Én Olivert lecseréltem volna rá. Valahogy Alex története sokkal jobban érdekelt.

Talán épp ezért éreztem úgy, hogy ez a kötet kicsit gyengébb lett. Vagy csak a negyedik könyv végére telítődtem érzelmileg – ki tudja.

Ebben a részben egyébként ismét fontos szerepet kap az Arrowood-sorozat és annak karakterei.

Összességében Ollie és Maren remek párost alkotnak. Az ő történetük a „kamukapcsolat” toposzra épül.

A lány édesapja rákbeteg, és az az utolsó kívánsága, hogy oltár elé kísérhesse a lányát, és boldognak lássa őt. Marennek valóban van egy Oliver nevű vőlegénye – aki viszont az utolsó pillanatban kihátrál a kapcsolatból. Szerencsére Maren egyik közeli barátját is Olivernek hívják – a mi Oliverünket. Így ő ugrik be a férj szerepébe.

Ismerős alaphelyzet, de az írónő természetesen most is megspékelte a történetet jó adag nehézséggel.
A félelmek, könnyek itt sem maradtak el. Mégis gyönyörű volt látni, hogyan válik ez a „kamu kapcsolat” előbb szenvedélyes románccá, majd egy valódi, mély, szép szerelemmé.

Nem kérdés, méltó lezárása volt a sorozatnak. Még akkor is, ha számomra továbbra is fájó pont, hogy Alex háttérbe szorult.

Imádtam a legvégét – amikor bepillanthattunk abba, hogy a párosok gyermekei már felnőttek. Meglepetésszerű párosítások születnek – más sorozatok karaktereivel keveredve! Óriási szálak, imádtam!

Összességében: hiába sírtam sokat ezen a sorozaton, semmiért sem cserélném el azt az élményt, amit adott. A mély mondanivalót, a szerethető, valóságos karaktereket, a párosok történeteit – amik tényleg a szívemhez nőttek. Nagyon megszerettem őket.

Négy, nehéz témákat feldolgozó kötet – mégis tele szép pillanatokkal. És a végén mindig megérkezik az a kárpótlás, amiért megéri végigolvasni az egészet.

Ha ti is szeretitek a komoly mondanivalóval bíró regényeket, ha nem riadtok vissza attól, hogy zsebkendő is kell mellé, akkor ez a ti sorozatotok is.

Corinne Michaels ezzel a történettel új szintre emelte a kisvárosi szerelmek világát.
Fájdalmasak, nehezek, de ugyanakkor gyönyörűek, szerelmesek, vidámak – és mindenekelőtt: életszagúak.

Szerelem lett a Willow Creek Valley-sorozat.🩷💙💜🧡






Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor várunk Titeket az Álomgyár könyvesboltokban vagy Online.

2025. július 28.

Monica Murphy: Close ​to Me – Közel hozzám (The Callahans 1.)

         📚 Könyvajánló 📚

Asher ​Davis sok minden számomra.

Az első szerelem. Az első csók.

De leginkább az a fiú, aki olyan sokszor törte össze a szívem, hogy már a számát sem tudom.

Mégis van ebben a komor rosszfiúban valami, aminek nem tudok ellenállni.

Azok vagyunk, akik a gimiben kerülik egymás tekintetét a folyosón, bár mindig tudják, hol van a másik. Szenvedünk, ha együtt kell dolgoznunk az órán, a szemünkben ég a gyűlölet. Ugyanakkor az a pár is vagyunk, akiről pletykáltak, miután másodikban megnyerték a bálkirály és bálkirálynő címet…

Érzem az iróniát, mivel a legkevésbé sem vagyok a királynője. Sokkal inkább egy játékszer, amivel csak akkor játszik, ha unatkozik. És ő sem az én királyom, bármennyire is szeretném, ha az lenne. Ez a huzavona öl meg leginkább. Legalább annyira szeretnék odafutni hozzá, mint amennyire elfutni előle, és ezt ő is tudja.

Végre itt vagyunk a végzős évben, és már csak hónapok választanak el attól, hogy soha többé ne kelljen látnunk egymást, amikor beüt a katasztrófa… és közelebb hoz minket egymáshoz. Elég egyetlen forró érintés, és én máris tűzben égek Ashért. De vajon ez a tűz végleg elpusztít minket, vagy ezúttal sikerül elérnünk, hogy működjön a kapcsolat?




Ahhoz képest, hogy el sem akartam elolvasni ezt a könyvet… imádtam! 😂

Nyilván az elsődleges oka a kiadó volt – és hát már mindenki tudja, miért. Ennek ellenére most valahogy egészen kulturált volt a fordítás, és maga a szöveg is kellemes meglepetést okozott. Amennyire féltem tőle, annyira jól sikerült. Utána is néztem a fordítónak, és kiderült, hogy rengeteg kedvenc könyvemet és sorozatomat is ő ültette át magyarra, többek között az épp az előzőleg olvasott Sophie Lark – Kingmakers első kötetét is. Úgy tűnik, nem véletlen, hogy ez a szöveg is élvezhető volt!

Ráadásul egy másik okból is nagyon szerettem – ahogyan azt már említettem egy korábbi posztban is: ez a történet Drew és Fable lányáról, Autumnról szól. Igen, arról a párosról, akiket még 12 évvel ezelőtt ismerhettünk meg az első, itthon megjelent Monica Murphy-könyvben. Elképesztő élmény volt olvasni, főleg úgy, hogy ők is ilyen sokat szerepeltek a történetben. Egészen különleges érzés volt ilyen távlatból látni őket – immár többgyerekes szülőként. Az ő útjuk sem volt könnyű, és most a gyerekeik is hasonló kihívásokkal néznek szembe. Megható volt látni, hogyan állnak ki egymás mellett családként.

Alig várom, hogy a két fiúról is olvashassak!

Autumn nagyon szimpatikus karakter lett. Az elején kicsit tartottam tőle – a történet indulásakor csak 14 éves volt, és féltem, hogy túl gyerekesnek, kislányosnak érződik majd a sztori. De meglepően jól pörgött, a szereplők fejlődtek, érettek, és hamar beszippantott a cselekmény.

Asher, a fiú főszereplő szintén izgalmas figura. Nehéz családi háttérrel rendelkezik, és néha már-már toxikus volt a kapcsolata Autumnmal: voltak bántások, sérelmek, "utáljuk egymást" jelenetek… aztán ölelések és csókok. Tudom, nem mindenki szereti az ilyet – ízlések és pofonok –, de én mindig is kedveltem az írónő stílusát, és most sem csalódtam. Voltak dolgok, amiket lehetett volna másképp is megírni, de összességében nekem bejött.

Asher – a nehéz sorsú, szegény srác, aki kemény, mogorva, sokszor bunkó és bántó… de közben ott lapul benne egy szerethető, sőt, szexi én is. Egyértelmű, hogy mennyire szerette a lányt – még ha nem is mindig a megfelelő módon mutatta ki. De hát, akkor túl egyszerű is lett volna ez a történet, nem igaz?

A regény tele volt csavarokkal, néha igencsak agyalós részekkel, és valóban komoly, életszerű problémákat vetett fel.

Családon belüli gondok, verbális és testi bántalmazás, a gyász feldolgozása, társadalmi különbségek, szülői kapcsolatok – kemények és szépek egyaránt. Drew és Fable oldaláról például elképesztően szép és önzetlen szülői szeretetet láttunk. A történet megmutatta, milyen az, amikor valaki igazán segíteni akar a másikon. Sok szép, mély pillanat volt benne, és valóban sok fontos, mai témát dolgozott fel.

Ennek ellenére nem mondanám sötét hangulatú regénynek.

Az írónő gondoskodott róla, hogy legyen benne tűz, szenvedély és gyönyörű szerelmes pillanatok is. A páros közötti kémia ezúttal is tökéletesen működött. Humor, megható családi jelenetek, nosztalgikus visszautalások – minden megvolt, amit egy ilyen regénytől elvárhat az ember.

Nosztalgikus élmény volt visszatérni Drew és Fable világába ennyi év után.

Egy sokszor kemény, máskor romantikusan szikrázó történet, tele problémákkal, kihívásokkal – de pont ettől lett igazán valóságos és szerethető.

Hogy Autumn és Asher végül hogyan birkóznak meg mindezzel?

Olvassátok el, és kiderül!




Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE.

2025. július 27.

Julia Hausburg - Sötét ​titkok (Dark Elite 1.)

    📚 Könyvajánló 📚


Egy ​különleges egyetem, egy titokzatos diákszövetség, és egy verseny, amit mindenki meg akar nyerni – bármi áron.
Elora rövid időn belül elveszít mindent, ami fontos volt számára: imádott édesapját, szeretett otthonát és legjobb barátait. A vidéki lány rosszindulatú sznobok között találja magát, miután anyja hozzámegy egy dúsgazdag svájci üzletemberhez. Elora mielőbb szeretne elmenekülni ebből az árulással és hazugságokkal teli világból, mostohaapja azonban sarokba szorítja, és a Corvina Kastélyba küldi tanulni.
Gabriel élete látszólag tökéletes. Gazdag és befolyásos család sarja, aki Svájc patinás elit egyetemén, a Corvina Kastélyban tanulhat, ami csupán kevesek kiváltsága. Élhetné az aranyifjak gondtalan életét, ám ikertestvére tragikus halála összetöri a szívét, és Annabelle-lel együtt benne is meghal valami.
Amikor az egyetem diákszövetsége, a Fortuna tagfelvételt hirdet, mindketten jelentkeznek. Elora azért, hogy megszabaduljon mostohaapja irányításától, Gabriel azért, hogy megtalálja testvére gyilkosát. Ádáz küzdelem veszi kezdetét az egyetlen szabad helyért, hiszen a győztes mindent visz: ösztöndíj, karrier, megvalósult álmok.
Vajon meddig hajlandóak elmenni azért, hogy a Dark Elite a soraikba fogadja őket?
A Sötét titkok rejtélyekkel teli, lebilincselő nyitánya a Dark Elite-sorozatnak.





Én közvetlenül a Ragadozók háza után olvastam ezt a könyvet. Ismerős érzés, ugye? Amikor egy annyira erős történet után nem tud magával mit kezdeni az ember. Ennél jobb választást nem is tehettem volna a következő olvasmányomnak.

Ez a regény abszolút hozta ugyanazt a hangulatot. Már a fülszöveg elolvasása után érezni lehet, mennyi hasonlóság van a két történet között. Mégis nagyon tetszett, hogy a szerző egyedi stílusa más irányba vitte el a sztorit. Remekül ír, és képes volt úgy csavarni a cselekményt, hogy valami újat, izgalmasat kapjunk.

Engem azonnal megvett magának. Igen, vannak benne ismerős elemek és fordulatok, de mégis máshogy működik. Már a helyszín, a történet kiindulása és hangulata is teljesen magával ragadott. A rejtélyes légkör pedig csak fokozta az élményt. A szereplőket rögtön megszerettem.

Új kedvenc párosom született Elora és Gabriel személyében. Ők eleinte nem bírták egymást – főleg a fiú volt elutasító, goromba, ellenséges –, de valahogy mégsem tudtak távol maradni egymástól. Az ilyen kapcsolati dinamika nekem mindig is a gyengém volt, és a szerző kiválóan vezette ezt a szálat.

Mindeközben az alaptörténet is végig izgalmas, titokzatos, félelemmel, gyásszal és fájdalommal teli. Rengeteg kérdés vetődik fel, amelyekre hőseink a válaszokat a misztikus Corvina kastélyban keresik.

És eközben egy szenvedélyes románc is kibontakozik.

Én egyszerűen imádtam! Tökéletes választás volt egy ilyen intenzív olvasmány után. Hasonló hangulatot hozott, de mégis más élményt adott. Nagyon bejött az írónő stílusa, örömmel merültem el ebben a történetben.

Alig várom a következő részt, amelyben új párost ismerhetünk majd meg. De ahogy a sztori véget ért, biztos vagyok benne, hogy Elora és Gabriel sem tűnnek el teljesen – visszatérhetnek még a történetbe.

Ez már a borítójával is figyelemfelkeltő könyv, de a tartalma miatt is bátran ajánlom. Izgalmas, sötét hangulatú, fordulatos és szenvedélyes. Minden megvan benne, ami egy jó kis kikapcsolódáshoz kell.

 




Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE

2025. július 22.

RuNyx - Gothikana

       📚 Könyvajánló 📚


A SZERELEM MEGVADÍT, LEVESZ A LÁBADRÓL. ELVESZI AZ ESZED. ÉS HA MÁR KORÁBBAN ELVESZTETTED?

Corvina Clemm álmában sem hitte volna, hogy ösztöndíjat nyer a Verenmore-i Egyetemre, amely éppoly titokzatos, mint ő maga.

A hegy tetején álló kastély, Verenmore az árnyak, a csalások és a halál otthona: egy évszázada minden ötödik évben eltűnik ott egy diák. Corvina elhatározza, hogy a dolgok végére jár, és a nyomozása során a sorsa összefonódik az egyik rejtélyes tanárával, Vad Deverell-lel.

Vadnak is megvannak a maga titkai. Nem hagyhatja, hogy Corvina közel kerüljön hozzá, és rájöjjön, mit rejteget. Ám valahányszor a lány a közelébe kerül, teste-lelke csakis arra vágyik, hogy birtokba vegye.

Corvina és Vad világa egyre inkább összekuszálódik. Egymás iránti szenvedélyük jelentheti a kulcsot Verenmore rejtélyének megfejtéséhez, de az is lehet, hogy mindkettejüket elemészti…






Ismét egy regény, amely számomra kissé a Prédák és A ragadozók háza hangulatát idézte – mégis teljesen más élményt nyújtott a gótikus és boszorkányos stílusa miatt.

Kicsit tartottam tőle. Az ilyen sötétebb hangvételű történetek általában nem vonzanak, de lehet, hogy ezek után másként gondolom.

Nagyon tetszett! Már az első oldalaktól kezdve lebilincselt – a maga sötét, gótikus és végletekig titokzatos módján. Hihetetlenül nyomasztó, időnként félelmetes, mégis szexi és izgalmas volt.

Nagyon bejött a szerző írásmódja. Már A sötétség univerzuma sorozattal megfogott, és bár ez más stílus, a sötét, "dark" hangulat most is működött – számára is, számomra is.

Persze voltak momentumok, amik számomra túlzónak tűntek – főként az erotikus jelenetek. Néhol már túl szókimondó és intenzív volt, de összességében mégis azt mondom: remek kis könyv volt.

Tele van boszorkánysággal, misztikummal. Rengeteg titok, egy baljós kastély, egy iskola, ahol mindig is furcsa, hátborzongató dolgok történtek. Eltűnések, gyilkosságok, öngyilkosságok – Verenmore-t mindig is titkok lengte körül.

És nem utolsósorban: a titokzatos, jóképű és szexi tanárt, Vad Deverellt is. Az egész regényben érezhető volt egyfajta Drakula-hangulat, amit kifejezetten élveztem.

Végig lehetett agyalni, találgatni, és félni. Soha nem lehetett tudni, mi következik. Hiába volt sötét és hátborzongató a történet, a szereplők mégis szimpatikusak voltak. Vad – a kemény, erős férfi – maga is rengeteg titkot hordoz. És mellette ott van a hozzá rendelt különleges fiatal lány, Corvina – a lila szemű, gót szépség, aki körül mindig furcsa dolgok történnek. De vajon hogyan fonódik össze a történetük? Hogyan szövődik közöttük tiltott románc, majd mindent elsöprő szerelem – a félelmek közepette?

A regény minden kérdésre remekül válaszol. Fantasztikus volt, ahogyan a szerző írta, keverte a szálakat. Egyáltalán nem volt kiszámítható. Sőt! Olyan meglepetéseket okozott, hogy csak pislogtam. Tele volt titkokkal, ármánykodással, mégis voltak megható pillanatok is. Igaz, az erotikából számomra kicsit több volt a kelleténél, de ezt elnéztem, mert maga a történet annyira jó volt. És a végkifejlet? Hűha.

Lehengerlő volt a maga sötét módján – és sokat sejtető a befejezése. Örülnék, ha egyszer még visszatérhetnénk Verenmore-ba. Ez egy igazán egyedi és bámulatos kaland volt.

Ha szeretitek a sötét, titokzatos, gótikus és boszorkányos történeteket, akkor irány Verenmore! Lenyűgöző élmény. ❤





Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE.   

2025. július 20.

Paisley Hope - Kézben ​a gyeplő (Silver Pines Ranch 1.)

        📚 Könyvajánló 📚


Vegyél ​egy mély levegőt, és ereszd el a gyeplőt.

CeCe végre kiszabadult a mérgező párkapcsolatból, ami egész eddigi felnőttkorát beárnyékolta. Visszatér Kentuckyba, a családi ranchra, ahol lovakat tartanak. Fogalma sincs, mit tartogat számára a jövő.
Bátyja legjobb barátjánál, Nashnél kap munkát, aki igazi sztárnak számít a környéken, mert nemrég még a Dallas Stars csapatában jégkorongozott.
Nash nem tudja levenni a szemét CeCeről – CeCet azonban enyhén szólva idegesíti Nash. Lehetséges, hogy a kezdeti ellenszenv dacára röpködni fognak a szikrák kettejük között?

Egy igazi fülledt cowboy románc: a nő hazatér, és a bátyja legjobb barátjával csakhamar egymásba gabalyodnak a Silver Pines Ranch-sorozat első kötetében.

Paisley Hope Kanadában nőtt fel, és gyerekkorától arról álmodozott, hogy a világba, amit megteremt az olvasói el fognak merülni, és azt kívánják majd: bárcsak ez lenne a valóság. Amikor nem ír, kertészkedik, jógázik, süteményt süt, és a családjával tölti az idejét. Egyszer-egyszer nem mond nemet egy pohár jó fehér borra.





Egy igazi cowboyrománc – cuki, vicces, tüzes és szexi.
Természetesen némi komoly mondanivalóval is megspékelve.

Pont az új Elsie Silver-kötet után olvastam, így akaratlanul is összehasonlítottam a kettőt. Összességében nálam sem az írónak, sem magának a könyvnek nem sikerült túlszárnyalnia a cowboyos történetek királynőjét. Ennek ellenére abszolút élveztem, és remek kikapcsolódásnak bizonyult.

Két, azonnal megszerethető főszereplővel találkozhatunk. Mindketten sok mindenen mentek már keresztül. A történet középpontjában egy lány áll, aki beleszeret a bátyja legjobb barátjába – nem túl eredeti alaphelyzet, de a szerző képes volt mégis élvezetes olvasmánnyá formálni a sztorit.

Elkezdtem olvasni, és egyszerűen nem tudtam letenni.

CeCe és Nash azonnal a kedvenceimmé váltak. Szerethető karakterek, akik saját gondjaikkal, döntéseikkel és fejlődési ívükkel igazán élővé váltak. Nagyon jó volt mindezt nyomon követni.

És persze ne feledkezzünk meg a kettejük között szikrázó kémiáról sem! Ahogy az ilyen kisvárosi cowboyrománcokban lenni szokott, az írónő minden műfaji elemet elhozott. Tetszett az írásmódja, ahogyan elmesélte a történetet: mindent láttam magam előtt, átéltem és átéreztem. Igazán jól ír a szerző.

Még ha maga a sztori elsőre tucatnak is tűnik, a karaktereknek köszönhetően ez egyáltalán nem zavaró. Fordulatos, izgalmas – még ha nem is hoz világmegváltó újdonságokat. Nagyon szerettem olvasni.

Hol a szereplőkkel nevettem, hol velük aggódtam. Komolyabb témák és bonyodalmak is akadnak, de ezeket remekül ellensúlyozza a szerző humora és a szellemes, csipkelődő párbeszédek. Két hős, akik titokban odáig vannak egymásért – a köztük lobbanó tűz pedig ezer fokon ég. Öröm volt végigkövetni, hogyan alakul ez a románc, milyen akadályok állnak az útjukba, és hogy képesek-e legyőzni őket.

Remek kis történet volt, további szerethető és emlékezetes mellékszereplőkkel.

A műfaj és az említett írónő rajongóinak szinte kötelező olvasmány!

Nem volt számomra az a „nagyon hűha” élmény, de kétségtelenül szerethető és élvezhető történet, tökéletes kikapcsolódás. Nem is kérdés, hogy várom a következő kötetet!





Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE

2025. július 19.

Mara Maxine - Szívtörő (Szívtörő 1.)

       📚 Könyvajánló 📚



Anne ​White egyszerre két szívet is képes volt összetörni.

De ennek már nyolc éve. Azóta elköltözött, új életet kezdett, és a sebei begyógyultak… Legalábbis ebbe a hitbe ringatja magát. Ám egy váratlan álláslehetőség mindent felforgat. Hiába biztos benne, hogy a neves amerikai focicsapat life coachaként is megállja a helyét, van, amire még ő sincs felkészülve: a San Francisco Angels épp azt a sztárjátékost szerződteti, akinek a nevét még mindig suttogja álmában.

Jack Carrigan gyűlöli a hazugságokat.

Márpedig Anne hazudott neki. Most viszont itt az alkalom, hogy végre megtudja, miért törte össze a szívét. Ám minél hevesebben küzd az érzései ellen, annál világosabbá válik számára, hogy a dühe mögött még mindig ott izzik a vágy… és talán még annál is több.

A taktika egyszerű: három hónap érzelemmentesség, szakmai profizmus és titkolózás. De sikerülhet mindez, ha a közös múlt is pályára lép? Mara Maxine debütáló regényében a szerelem és a karrier kiélezett mérkőzésben csap össze. A győztes mezőnygólt pedig csak az rúghatja be, aki az utolsó másodpercben is képes mindent kockára tenni.



Nagyon szépen köszönöm a tiszteletpéldányt az írónőnek! 💚



Anne és Jack könyve egy igazán szívmelengető történet.
Főszerepben a sport, azon belül is egy ritkán emlegetett ág: az amerikai foci. A regény érzelmi hullámvasútra ültet fel bennünket, miközben szórakoztat is. Komoly témák, mégis rengeteg vicces pillanat teszi teljessé az élményt.

Lehet, hogy elsőre elcsépeltnek tűnik a történet alapja, de az írónő stílusa garantálja, hogy egy igazán egyedi és különleges regényt olvassunk.

Szerencsém volt az elsők között olvasni, amikor még bétaolvasóként segítettem Marának. Igazán megtisztelő volt a felkérése. Azóta eltelt egy kis idő, és most, hogy immár könyvként tarthattam a kezemben, még nagyobb élményt nyújtott.

Ezúttal teljesen más érzés volt újra elmerülni benne. Félreértés ne essék – már akkor is nagyon tetszett! De korábban inkább kritikus szemmel olvastam, most viszont teljesen olvasóként élvezhettem. Mindkét élmény különleges volt számomra – ha lehet, ez most még inkább.

Bár már ismertem a történetet, mégis úgy tudtam belefeledkezni, mintha először olvasnám. Minden perce élvezet volt, egy pillanatig sem unatkoztam. Épp ellenkezőleg – sajnáltam, hogy ilyen hamar vége lett.

Ez a könyv akkor talált rám, amikor épp egy kisebb olvasási válságban voltam. A sok dark romance után a fantasy sem kötött le igazán. Úgy döntöttem, váltok műfajt – és milyen jól tettem! Azonnal tudtam, hogy ez a történet vissza fog húzni az olvasás világába. Annyira lekötött, hogy amikor kicsit félre kellett tennem, szinte fájt. Még így is gyorsan végeztem vele – talán túl gyorsan is.

Anne, Jack és a barátaik története örökre a szívembe záródott.

Elsőre talán szimpla sportrománcnak tűnik, de ez a könyv sokkal többről szól.
Imádtam, hogy Jack és Anne szemszögéből is megismerhetjük az eseményeket – így teljesebb képet kapunk, és jobban beleláthatunk az érzéseikbe.

Egy középiskolás szerelem az övék, amely fájdalom, tragédiák és egy nehéz döntés miatt véget ért. Azóta nyolc év telt el. Felnőttek, élik a saját életüket, járják azt az utat, amit mindig is szerettek volna. Az útjaik azonban újra keresztezik egymást: Anne annál a csapatnál kezd dolgozni, ahol épp Jack is játszik. A férfi dühös és sértett – ahogy Anne is. A szívük egyszer már összetört.

Az olvasó azonnal kíváncsi lesz, mi történt a múltban. A szerző szépen, fokozatosan adagolja az információkat. Néha visszapillantást nyerünk a múltba, miközben a jelenük is tele van bonyodalmakkal.

Újratalálkozás, sérelmek, fájdalmak, kérdések, félelmek... és újra fellángoló érzelmek.
Az írónő remekül ábrázolja a kapcsolatuk alakulását: hogyan lett szerelem az ismeretségből, és mi maradt belőle mostanra. A vágy és az érzelmek nem múltak el – a fájdalmak és hazugságok ellenére sem. Ez a szerelem elképesztően szépen lett megírva.

Valahányszor egymás közelébe kerültek, szinte izzott a levegő. Szenvedélyes, gyönyörű, érzelmekkel teli jelenetek váltják egymást. Egy igazán szép, mindent elsöprő szerelem története ez.

De vajon mennyit változott Jack és Anne? Lehet-e boldog befejezése a történetüknek? Vagy még mindig ott a bizalmatlanság, a múlt sebei, a jelen kihívásai?

Külön tetszett, hogy bár voltak forró és szenvedélyes jelenetek, mégsem uralták a történetet. Pont annyi erotika volt benne, amennyi tökéletesen illett a regényhez – ízlésesen, szeretetteljes pillanatokkal fűszerezve.

Ahogy említettem, a barátok és csapattársak rengeteg vidám percet szereztek. Sokat nevettem, ami jó ellensúlyozása volt a mélyebb, komolyabb részeknek. Jack és Anne élete sem mentes a nehézségektől – jó volt látni, hogyan birkóznak meg velük. Nagyon szerettem végigkísérni az útjukat.

Egy komoly mondanivalóval bíró, mégis cuki, szórakoztató és érzelmes történet. Mindenből pont annyi, amennyi kell. Elképesztő, hogy ez Mara első könyve – igazán erős kezdés! Gyönyörűen ír, és a történet végső formája minden várakozást felülmúlt.

Büszke vagyok rád, Mara! Köszönöm az élményt – most még nagyobbat szólt! 💚🏈

Egy figyelemfelkeltő és ízléses borító mögé rejtett, szívhez szóló történet. Ha szeretitek Elle Kennedy regényeit, ezt is imádni fogjátok!

A sport iránti szenvedély, egy kis pszichológiai mélység Anne karakterén keresztül, életszerű mondanivaló és mindent elsöprő szerelem – mindez sok-sok humorral fűszerezve. Mara stílusa fantasztikus: az első mondattól kezdve lebilincsel. Tökéletes kikapcsolódás.

És most már csak egyetlen dolgot szeretnék kérni: hadd olvassam a következő könyved!
Nagyon örülnék, ha olvashatnék még Nickről, Aaronról, Grace-ről és Elizáról is – mert őket is nagyon megszerettem! 💚






Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE.

2025. július 15.

Elise Kova A ​Dance with the Fae Prince – Tánc a Tündérherceggel (Mágiával egyesülve 2.)

      📚 Könyvajánló 📚

Katria ​megfogadta, hogy soha senkibe nem fog beleszeretni. A családjában megtapasztalhatta, milyen kegyetlen tud lenni a szerelem. Ezért aztán amikor egy szép summáért cserébe hozzáadják a titokzatos Lord Fenwoodhoz, Katria nem vágyik többre, csak egy jobb életre annál, amit maga mögött hagy – az érzelmeivel nem foglalkozik.

Újdonsült férje iránti vonzalma mégis egyre nő, és ezzel párhuzamosan új életében furcsa dolgokat tapasztal: különös szabályokat kell betartania, sikolyokat hall az éjszakában, és tündérek támadnak rá, akikről Katria korábban azt hitte, hogy igazából nem is léteznek. Miután tanúja lesz egy rituálénak, Középvidéken találja magát.

A tündérek vadonjában Katriának olyan emberként kell a túlélésért küzdeni, aki véletlenül ellopta az ősi királyok mágiáját – azt a mágiát, amiért egy vérszomjas király akár ölni is hajlandó lenne, hogy a segítségével megtarthassa jogtalanul elfoglalt trónját.

A tündérek megmentésének lehetősége Katria kezében összpontosul. De ki fogja megmenteni a szerelemtől, amitől annyira el akar zárkózni…?



Kicsit amolyan tündérmese jellege is van a történetnek. Igen, még azon túl is, hogy egy tündérekkel átszőtt sztoriról van szó. Hiszen a hősnőnek, Katriának, van egy gonosz mostohája, valamint két mostohanővére – az egyik szintén gonosz, a másik viszont nem.

Mindezt még megspékeli az is, hogy a szerző ismét egy varázslatos, tündérekkel benépesített világba kalauzol el bennünket. Szerintem a kötet akkor is abszolút olvasható, ha az első részt nem ismeritek.

Én olvastam az elsőt, és szerettem. De ez a rész? Egek! Mi volt ez? Ezerszer jobb volt! A szívem csücske lett Katria és Davien története.

Ezúttal az egész sztori szerintem sokkal jobban sikerült. Egy elrendezett házassággal indult, egy különleges kapcsolattal a két főszereplő között, amelybe hamarosan jó és rossz tündérek is beléptek. Mert lehet, hogy Katria férje nem is egy átlagos, hétköznapi férfi?

Nagyon hamar egy váratlan, félelmetes, mégis lenyűgöző kalandba csöppen a párosunk – különösen a lány, aki számára ez a világ teljesen új. Egyszerre ijesztő és elbűvölő. Nem volt könnyű élete apja halála óta, a családja sosem könnyítette meg az útját. Most először van lehetősége felfedezni önmagát: a képességeit, az érzéseit. Megtapasztalni, milyen az, ha valaki tényleg szereti őt és törődik vele – nem pedig neki kell másokat szolgálnia.

Azonnal szimpatikus hősnő lett belőle: erős, okos, kitartó – ugyanakkor vicces és szerethető.

Akárcsak Davien, a Tündérherceg. Akit kezdetben csak egy cél vezérel... vagy talán csak addig, amíg szép lassan meg nem ismeri és valóban közel nem kerül a feleségéhez?

Szerethető karakterekkel találkozunk – gonoszokkal is, hiszen az sem hiányozhat. A történet titokzatos, meglepetésekkel teli, igazán fordulatos. El sem tudtam engedni, sodort magával.

A szereplők közti kapcsolat, a kémia ebben a részben sokkal jobban működött. Szinte azonnal szikrázott köztük a levegő. Perzselt is végig, amikor közös jeleneteik voltak. Nekem ez most sokkal jobban tetszett – talán Davien stílusa miatt is. Hiszen megmutatta csábító, kacér oldalát. Voltak itt tüzes szócsaták és szenvedélyes pillanatok. Elképesztően jól lett bemutatva és végigvezetve a páros kapcsolata.

Egy igazán lehengerlő szerelmi történet ez, a sokszor kegyetlenséggel és ármánnyal teli tündérek világában – ahol azért néha az emberek birodalma is felbukkan.

Könnyek, fájdalom, félelmek... két fiatal útkeresése. Imádtam nyomon követni ezt a történetet! Az írónő – ha lehet – ezúttal még zseniálisabban mutatta be ezt a világot, a szereplőket és az egész történetet. Az érzéseket olyan erővel adta át, hogy az olvasó mindent át tud érezni. Közben a csodás leírásoknak hála, az egész történet egy fantasztikus filmként pergett le előttem. Imádtam, amit láttam! Davien és Katria az új kedvenc párosommá váltak.

Érzelmes, szenvedélyes történet – a sokszor veszélyes tündérek világában, ahol temérdek meglepetés vár rád. Fogadd el a meghívást, és irány: Tánc a Tündérherceggel!  




Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE.

2025. július 11.

Claire Kingsley - Barátság, ​extrákkal (Dirty Martini Futóklub 2.)

   📚 Könyvajánló 📚


Mi ​történik, amikor a barátságos ellenségek, azaz barát-ségek a laboratóriumból a hálószobába viszik át a kísérletet?

Corban Nash önjelölt számítógépguru, akinek szexi félmosolya és olyan hasizma van, hogy a csajoknak kicsordul a nyáluk tőle.

Kidolgozott egy elméletet, amivel állítólag egymásba tud bolondítani két embert. Többször is tesztelte a barátain és a családtagjain, és minden próbálkozása sikerrel járt. Egy baj van: saját magára nem hat a módszere.

Mégsem adja fel, és mindenáron be akarja bizonyítani az elmélete helyességét. Egyetlen akadály állja útját, név szerint Hazel Kiegen. Hazelt nem szédíti meg Corban imádni való esetlensége, sem a csábítóan izmos teste. Corban azt állítja, hogy megfejtette a szerelembe esés titkos kódját, Hazel pedig rá akar cáfolni. A két vetélytárs között megismerkedésük pillanatától kezdve ellenállhatatlanul működésbe lép a kémia. És ugyan mi rossz van abban, ha egy kicsit szexelnek az ellenségek?

Ám amikor magukon próbálják ki Corban elméletét, az váratlanul ínycsiklandó eredménnyel jár…

Fejtsd meg te is a szerelem képletét!




Ezúton is köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak, hogy elolvashattam a kötetet! 💙💚




Annyira, de annyira szerettem a sorozat első részét! Nem véletlenül voltak nagy elvárásaim ezzel a kötettel szemben is — de most sajnos a szerzőnek nem sikerült megugrania azt a szintet.

Tévedés ne essék, nem arról van szó, hogy nem tetszett. Aranyos, cuki történet volt, a kellő mennyiségű komoly mondanivalóval. Mégis, számomra hiányzott belőle az a bizonyos „hűha”-faktor.

Pedig az első kötet sem tűnt elsőre különlegesnek — legalábbis a fülszöveg alapján. Mégis, annyira jól írta meg a szerző: élettel töltötte meg a karaktereket, átadta az érzéseket, hogy teljesen beleszerettem a történetbe.

Ezt a részt is szerettem. Hiszen ki ne imádná az „ellenségekből szerelmesek” toposzt?

Ha valakik igazán ellenségek, hát Corban és Hazel azok. Na de persze, ahogy az ilyenkor lenni szokott, a kémia elképesztő lángon ég köztük. Jó volt olvasni, hogy bár egymással szemben sokáig tartják a távolságot, a belső monológjaikból kiderül: folyamatosan észreveszik egymást. A másik dögösségét, szexis kisugárzását.

Meg kell hagyni, a szerző még mindig mesterien érzékelteti, hogyan izzik a levegő két ember között, akik elvileg gyűlölik egymást.

Maga a történet is szuper volt: a kocka és szexi pasi, a vagány csaj és az ellentéteik. Hogy a nő nem hisz abban az elméletben, amit a férfi állít a szerelemről.

Viták, nézeteltérések, csínytevések a másik kárára, odaszólogatós párbeszédek — minden megvolt, ami egy jó kis szórakozáshoz kell. A szenvedély pedig, ami eleinte csak parázslik, szépen lassan valami mélyebbé, komolyabbá alakul. Két ember között, akiknek megvannak a maguk kétségei és rossz tapasztalatai.

Bizalmatlanság, kételyek és sok más érzelem vegyül ebbe a remekül szőtt történetbe. Valóban kellemes kikapcsolódás volt, sokat nevettem rajta és velük. Hazel és Corban szerethető karakterek, akiket könnyű megszeretni. Én is így voltam ezzel — még ha számomra nem is volt akkora „hűha”-élmény, mint Everly és Shepherd regénye. Nagyon örültem, hogy ők is visszaköszöntek.


Ha szeretitek a tüzes, romantikus regényeket sok humorral és nevetéssel, akkor bátran válasszátok a Dirty Martini Futóklub sorozatot. Ezek az őrült nők elképesztő kalandokba keverednek — érdemes velük tartani!




Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE.    



Ha pedig még az első részt sem olvastátok, akkor a hozzá tartozó ajánlót ITT olvashatjátok. 

2025. július 7.

Becka Mack: Play ​With Me – Játssz velem (Playing For Keeps 2.)

  📚 Könyvajánló 📚


Megtalálta a tökéletes nőt – csakhogy ő az egyetlen, akit nem kaphat meg…

Garrett Andersen tisztában van azzal, hogy a profi jégkorong megköveteli az előírások maximális betartását. Csupán egyetlen szabályt talál nehezen követhetőnek: távol maradni a csapatkapitány kishúgától.

Jennie Beckett hivatásos táncosként tudja, mi kell a kiemelkedő teljesítményhez. Büszke arra, hogy ugyanolyan magabiztos és merész, mint a bátyja, Carter, ráadásul ördögien pimasz. Nem csoda, hogy Garrett nem tudja magát távol tartani tőle, még akkor sem, ha a csinos lány közelében a mondatalkotás képességét is elfelejti.

Jennie inkább elkerülné a bátyja csapattársát, de egyszer csak szomszédok lesznek, és úgy döntenek, hogy egyszerűen jól fogják érezni magukat, kötöttségek nélkül.

De mi van, ha az érzéseik az útjukba állnak? Elvégre csak játszaniuk kéne egymással…



Ezúton is köszönöm a Kossuth Kiadónak, hogy elolvashattam a kötetet! 💙




A sorozat ezen kötetében ezúttal Carter húgának, Jennie-nek a történetét ismerjük meg – akit már az előző részből is megismerhettünk. Ezúttal is egy sokak által kedvelt toposz áll a középpontban: ki más lehetne a lány párja, mint a bátyja egyik barátja és csapattársa?

Természetesen a két főszereplő titokban már régóta érez valamit a másik iránt, mégis egyikük sem meri megtenni az első lépést – Garrett azért, mert tart Carter haragjától, Jennie pedig hasonló okból visszafogja magát.

A cselekmény ugyan ismerős és kissé tipikus, az írónő mégis megnyert magának a stílusával – azzal, ahogy megírta ezt a regényt. Újdonságokat is sikerült csempésznie a történetbe, így végig élvezetes olvasmány lett belőle. Nekem talán még jobban is tetszett, mint az első rész.

A főszereplő ezúttal egy olyan srác, aki elsőre visszahúzódónak tűnik, de Garrett idővel megmutatja férfias, határozott és szexi oldalát – különösen, ha Jennie-ről van szó. Jennie pedig egy pimasz, vagány fiatal nő, teljesen más karakter, mint Garrett – éppen ezért működtek ilyen jól együtt.

A történetben minden volt: a kapcsolat egy egyéjszakás kalandként indult, majd barátság extrákkal, végül pedig mély, komoly érzelmek alakultak ki kettejük között. Tetszett, hogy barátként is kiváló párost alkottak. Mindkettőjüknek megvoltak a maguk terhei és problémái, és jó volt olvasni, hogyan küzdöttek meg ezekkel – sokszor együtt.

Az írónő ezúttal is ügyesen szőtte a történet szálait, és a kémia szinte szikrázott a két főhős között. Egy tökéletes romantikus és erotikus történet lett belőle, amely nemcsak szórakoztató volt, hanem mondanivalóval is bírt. Humor és szerethetőség is jutott bőven – mindenből éppen annyi, amennyi kellett.

Barátok, családtagok, titkok, félelmek, bonyodalmak és egy nem tervezett szerelem – mindezek jelen voltak. De vajon képesek lesznek-e kiállni a kapcsolat mellett? Különösen, ha Carter is megtudja? Sok a kérdés, de a történet szépen megválaszolja mindegyiket. Nagyon élveztem az olvasást.

Ahogyan az első kötetnél is, itt is először megijesztett a könyv vastagsága – de már tudtam, hogy felesleges tartalomtól nem kell tartanom. Minden egyes oldalt szerettem. Hiába ismerős a történet, a szerző úgy formálta meg a karaktereket, és úgy írta meg a regényt, hogy az egyedi és különleges lett.
 




Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE.    

2025. július 6.

Corinne Michaels - Rose Canyon sorozat

        📚 Könyvajánló 📚

Ismét egy ajánló, benne rögtön három szuper regény ajánlójával. 


Corinne Michaels - Szeress ​és emlékezz (Rose Canyon 1.)

Egy ​szempillantás alatt foszlott semmivé az életem.

A múltam. Az emlékeim. A jövőm.

Az egyetlen bizonyosság, ami az elmúlt három évemből megmaradt, az, hogy a bátyám halott, és én vagyok az egyetlen szemtanú. A nyomozás sikere érdekében az ügyvédek ragaszkodnak hozzá, senki ne fedje fel előttem életem részleteit… Kénytelen vagyok egyedül összeszedni az emlékeimet. Spencer Cross, a bátyám legjobb barátja, a világhírű oknyomozó riporter azonban mégis segít nekem.

Minden együtt töltött nappal egy kicsivel többet lát bennem a barátja kishúgánál, én pedig egyre kevésbé vágyom vissza a régi életembe. Egy új élet után sóvárgok – amit vele tölthetek. A csókjaiban otthonra találok, a karjaiban biztonságban érzem magam, és arra vágyom: bár soha ne érne véget ez az egész!

Ahogy azonban kezdenek visszatérni az emlékeim, és szembesítenek a jövőmmel, minden darabokra hullik… Különösen, amikor a lakásomban elrejtve egy eljegyzési gyűrűre bukkanok. Fogalmam sincs, kitől kaphattam vagy hogy milyen szerepet játszott a múltamban.

Most már azt kívánom, bárcsak felejteni tudnék.

A New York Times bestsellerszerző Corinne Michaels egy újabb kisvárosi romantikus regénnyel jelentkezik, amelyben a múlt és a jövő is megannyi titkot rejt, egy biztos csupán, a jelen szenvedélyes pillanatai.


Az utóbbi időben teljesen rákattantam az írónő könyveire, így nem volt kérdés, hogy ez a sorozat sem maradhat ki. Az eddigiekhez képest igazi változatosságot jelentett – elsősorban a műfaját tekintve. Igen, ez is részben egy kisvárosi románc, mégis már-már a krimi kategóriába sorolható. És mivel a krimiket is imádom, nagyon bejött ez a kettősség.

A fülszöveg egyébként még nem is utalt igazán a történet krimis vonalára, így olvasás közben ért a meglepetés. Ráadásul nem csupán egy apró mellékszálként jelent meg benne – imádtam, hogy ezúttal nem (vagy nem csak) a romantika kapta a főszerepet.

A történet nehéz, fájdalmas és komoly témákat boncolgatott, miközben végig megmaradt a feszültséggel teli, izgalmas, „agyalós” hangulat. Sőt, még mennyire! Fogalmam sem volt, mi történik, és ez az állandó bizonytalanság végig fenntartotta az érdeklődésemet. Szegény Brie egy kórházban ébred, ráadásul elvesztett valakit, akit imádott. Mintha ez nem lenne elég, még az elmúlt éveire sem emlékszik.

Elfelejtette, hogy szeretett egy férfit, akitől eljegyzési gyűrűt is kapott. És ami talán a legnehezebb: nem tudja, mi történt közte és a bátyja között, ami végül a testvére halálához vezetett. Iszonyúan sajnáltam őt. Az írónő továbbra is mestere annak, hogyan adja át az érzelmeket – minden fájdalmat és nehézséget mi, olvasók is átérezhetünk.

Ez a történet sem volt könnyed olvasmány. Persze az írónő eddigi regényei sem csak cukormázas, rózsaszín szerelmekről szóltak – mindig szeret valami komolyabb, drámaibb szálat is belevinni a történeteibe. Ezúttal viszont valami egészen más született: igazi krimis hangulat, amely nagyon tetszett. Még akkor is, ha folyamatosan izgultam, mi fog történni, mi fog kiderülni, és közben egyre jobban aggódtam a szereplőkért.

Természetesen az érzelmek, a szenvedély és a szerelem sem hiányoztak a történetből.

Brie már régóta odáig van a bátyja legjobb barátjáért, Spencerért. A levegő szinte szikrázott közöttük. Ráadásul a férfi mindig ott volt mellette, minden helyzetben. Jó volt látni, hogyan alakul a kapcsolatuk. Vajon milyen lehetett a tragédia előtt? És milyen hatással van mindez a jelenükre – és nem utolsósorban a jövőjükre?

Rengeteg pillanat volt, amikor csak pislogtam, ahogy a szerző szép lassan összerakta a mozaikdarabokat. Hűha, le a kalappal! Az érzelmek igazi cunamija zúdult rám. Sírós és sokszor rendkívül nehéz volt, mégis – ahogy már megszokhattuk – az írónő ezúttal is gondoskodott arról, hogy néhány szép és megható pillanattal ellensúlyozza a fájdalmasabb részeket.

Ez a sorozat most sokkal drámaibb, titokzatosabb és félelmetesebb. Izgalmas, fordulatos – egy szép szerelem története, nagyon nehéz időkben. Nagyon megszerettem minden karaktert.

Különösen Addisont, Brie sógornőjét, a bátyja feleségét. Ahogy olvastam, rájöttem, hogy az ő történetével már találkoztam korábban, az írónő „Whitlock testvérek” sorozatában, ahol méltó és boldog befejezést kapott ez a sokat szenvedett nő. Nagyon tetszett, ahogy ez a szál is visszaköszönt.

Sőt, más korábbi sorozatokból és az írónő önálló regényeiből is feltűntek ismerős arcok. Most már tényleg úgy érzem, ideje újra végigolvasni az összes könyvét – hihetetlen, mennyire mesterien kapcsolja össze a történeteit.

Ha ti is szeretitek a komolyabb hangvételű, már-már krimis elemekkel átszőtt romantikus történeteket, akkor ez a sorozat nektek is szól!



Corinne Michaels - Együtt ​örökre (Rose Canyon 2.)

Ostoba ​módon beleszerettem a férjembe.

Érdekházasságban élek. Kezdetben csak annyiról volt szó, hogy két barát próbálja könnyebbé tenni a katonaság kötelékében töltött életét – de a végére minden káoszba torkollott, amikor az érzelmek valóságossá váltak.

Hogy orvosoljam a hibámat, elvágtam minden szálat, és magam mögött hagytam a harctéri mentőkatonaként töltött életemet, Emmett Maxwell-lel együtt. Túl sok embert vesztettem el már ahhoz, hogy meg tudjak nyílni a szerelemnek.

A sors azonban közbeszól, és utunk ismét keresztezi egymást. Most magándetektívként dolgozom, és egy eltűnt lány ügyében nyomozok, a szálak pedig Emmett szülővárosába vezetnek. Abban a pillanatban, amint újra meglátom őt, ráébredek, mekkora ostobaság volt elhagyni, és elhinni, hogy valaha is megszűnök szeretni.

A legszörnyűbb félelmemmel szembesülök, amikor ez az ügy már nemcsak az én életemet fenyegeti, hanem az övét is. Vajon hányszor törhet össze egy szív, mielőtt helyrehozhatatlanul meghasad?


Nem túlzok: ez volt a kedvenc kötetem a sorozatban.

Egy második esély történet. Barátságból szerelem. Megfűszerezve a „utáljuk egymást, de titkon odavagyunk a másikért” toposszal. Elképesztő élmény volt!

Emmett és Blake a harcmezőn ismerkedtek meg, ott lettek barátok, bajtársak. Később – praktikus okokból – összeházasodtak. Érzelmek nélkül, pusztán a barátság szintjén. Igen... persze. Ismerjük ezt a történetet.

Aztán közbeszóltak a fránya érzelmek. Nehéz pillanatok, veszteségek után következett egy mindent felborító, együtt töltött éjszaka. Az egyik fél beijedt – és elmenekült. Az összetört szívek pedig ott maradtak. Konkrétan: Emmetté.

Évek teltek el, mire Blake újra felbukkant – hogy ismét megmentse a férje életét. A dolgok azonban kissé a fejük tetejére álltak. Emmett dühös, válni akar. Blake viszont talán ezúttal hajlandó félretenni a félelmeit, és harcolni a férfiért.

Félreértések, veszteségektől való félelmek – főleg Blake részéről.

Kénytelenek összeköltözni és együtt dolgozni, hiszen valaki ártani akar nekik – leginkább Emmettnek. Ketten együtt viszont mindig is bármire képesek voltak.

Lehet, hogy a kezdeti düh újra valami mássá alakul? Szurkálódások, odaszúrások... De mindkét fél szemszögéből érezhető: hiába tagadják, még önmaguk előtt is, odavannak egymásért.

Egyik pillanatban válni akarnak, megy a vagdalkozás, a következőben már letépik egymásról a ruhát. Imádtam a szócsatáikat – a levegő szinte forrt körülöttük. Az előző páros is szuper volt, de itt még intenzívebben átjött Blake és Emmett lángoló szerelme. Bámulatos volt!

Ők lettek a kedvenc párosom.

És nem maradtak el az izgalmak, a titkok, az ármánykodás, sőt a krimis elemek sem. Volt olyan pillanat, amikor tényleg megállt a szívem. Könnyek, fájdalom, félelem és traumák feldolgozása – mindez benne volt. Remek élmény volt nyomon követni ennek a két sokat megélt embernek az útját és vívódásait, miközben imádtam olvasni a kapcsolatuk alakulásáról.

Számomra ez szerelem történet lett. Emmett és Blake párosa igazi robbanó elegyet alkot. 



Corinne Michaels - Vágyom ​a pillanatra (Rose Canyon 3.)

Mindent ​el fogok veszíteni.

Az otthonomat. A nevemet. A jövőmet.

A férjem belekeveredett valamibe, ami az életünkbe kerülhet… A halálos ágyán megesküdtem neki, hogy elmenekülünk a lányommal Nagy-Britanniából. Nem is sejtettem, hogy megtalálta gyermekem vér szerinti apját, Holden Jamest Rose Canyonban – azon a helyen, ahol újrakezdeni készülünk az életünket.

A viszontlátás pillanatában rég elfeledett érzések törnek rám. Holden számára nem kérdéses, hogy innentől gondunkat viseli. És hiába tudjuk, hogy vissza kellene fognunk magunkat: kezünk akaratlanul is a másiké után nyúl. A mosolya felmelegít, karja védelmezőn fonódik körém, és minden józan belátásom ellenére odavagyok érte. De hiába kínál megannyi lehetőséget a jövő, ha a fenyegető múlt beárnyékolja mindezt.

Vadásznak rám, és csak idő kérdése, hogy valaki olyan bűnökben találjon vétkesnek, amelyeket nem követtem el. Bármibe keveredett is a férjem, a következményei elől nem térhetek ki örökre. Nem tudom még mennyi időnk maradt, mielőtt ismét menekülőre kell fognunk és hátat kell fordítanunk a boldogság ígéretének.

Valaha Sophie Pearsonnek hívtak, de semmivé foszlottam, akárcsak a reményem, hogy egyszer még újra szerelemre lelhetek.


Tovább bonyolódnak az események Rose Canyonban.

Holden története sem kevésbé izgalmas vagy fordulatos. Az agyalós, krimis elemek ezúttal is felbukkannak, hogy végre teljes képet kapjunk arról, mi is folyik ebben a helyes kis városkában.

És ha ez még nem lenne elég, most egy cuki gyerekes történetet is kapunk. Felbukkan ugyanis Sophie, akinek volt egy futó románca a férfival – és ebből született egy kislány. Ráadásul anya és lánya nagy veszélyben vannak.

Ha mindez nem volna elég teher, a nőnek egy súlyos veszteség után menekülnie is kell – egyedül, a kislányával.

Egy újabb fordulatos és szívbe markoló történet.

Lehet, hogy volt már köztük valami, de igazán sosem ismerték egymást. Eddig. Most viszont Sophie és a kislánya Holdenhez költöznek. Akit már az előző részekből is ismerhettünk annyira, hogy tudjuk: szó nélkül segíteni fog nekik.

Az biztos, hogy mindkét félnek van mit feldolgoznia.

A történések tovább pörögnek: új szálak, új bonyodalmak, titkok, kétségek, félelmek – van itt minden.

Közben pedig remek volt látni, hogyan ismerkednek meg igazán, hogyan szoknak össze – nemcsak egymással, de a kislánnyal is. Születtek igazán szép és megható jelenetek. A történetből ezúttal sem hiányoztak a tüzes, szenvedélyes részek, és számos érzelmes, romantikus pillanatot is kaptunk.

Visszatérnek a korábbi kedvenc szereplők, akiket annyira megszerettünk.

Ez egy újabb pörgős, izgalmas rész lett – nem kérdés, hogy ez is a kedvenceim közé került. Sophie és Holden párosának is bőven kijutott mindenből, mégis öröm volt végigkövetni, hogyan birkóznak meg a nehézségekkel. És aztán elérkezik a finálé, amit az írónő nekik szánt.

Imádtam Rose Canyonban tölteni az időt. Félelem, fájdalom és nehéz pillanatok mellett ugyanennyi tanulságos és gyönyörű percet is adott a történet. Nem kérdés: Blake és Emmett párosa lett a szerelem számomra – de nagyon megszerettem a többieket is.

A szerző ezzel a kis krimis kitérővel némileg új vizekre evezett – számomra abszolút kellemes meglepetés volt. A tőle megszokott stílust és színvonalat hozta. Nagyon örülök, hogy elolvastam!


Ezért külön hálás vagyok az Álomgyár kiadónak! 



Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor várunk Titeket az Álomgyár könyvesboltokban vagy Online