William
Váratlan fordulat
Az ember néha azt hiszi, lelátott már az emberi hülyeség kútjának fenekére, és a (...) figyelmeztetés, miszerint a hülyeségnek eme kútja feneketlen, néha fölöttébb hasznos.”
(Stephen King)
Pokoli napom volt. Pokoli kínokkal. Az Igorral folytatott kellemetlen beszélgetés alatt végig úgy éreztem, hogy nem hiszi el egyetlen szavunkat sem. Gyanakvóan kereste a hiányzó darabkákat, amelyeket Niko igyekezett ügyesen elrejteni. Az átható tekintetével engem mustrált, mintha csak olvasott volna bennem. Nem volt nehéz úgy tennem, ahogy Niko kért. Hallgattam, mégis kimerültem a megbeszélés végére. Későre járt már. Nem akartam, hogy Joyce gyanút fogjon, így hazamentem, de a gondolataim elkalandoztak. Heather sugárzó arca villant fel előttem újra és újra. A mosolya beragyogta a világom. Folyamatosan bombáztam őt üzenetekkel, de válasz nem érkezett. Aggasztott a hallgatása, már azon voltam, hogy kiosonok a ház elé és felhívom, amikor végre válaszolt a legutolsó üzenetemre:
„Reggel, munka előtt beugrom hozzád. Piszkosul hiányzol” – írtam neki.
„Az nekem nem jó. Korán van egy fontos elintéznivalóm, de ha végeztem, bemegyek hozzád az őrsre.”
Kipillantottam a folyosóra, mert féltem tőle, hogy Joyce rajtakap, ahogy rejtőzködve Heatherrel csacsogok. Megkönnyebbültem, mert néma csend uralkodott a házban.
Másnap reggel percenként az órámat bámultam. Vártam, hogy Heather felbukkanjon.
A munka azonban nem állt meg. Tanúkat kellett kihallgatnom egy jelentéktelennek tűnő lopási ügy kapcsán. Reméltem, hogy mire végzek, Heather már felbukkan, de nem így történt.
Ráadásul Jack is titokzatos módon felszívódott.
Türelmetlen lettem és hívogatni kezdtem Heathert, aki folyamatosan kinyomta a hívásom. Amikor már kezdtem feladni, Jack csörgött rám.
– Nagy szarban vagy, haver! – vágott rögtön a közepébe. – Alaposan összekuszáltad a dolgokat magad körül.
– Te most miről beszél? – értetlenkedtem.
– Az őrs nem éppen a legjobb találkahely a menyasszonyodnak és életed szerelmének.
Irtó ciki volt a helyzet. Amíg a kihallgatóban voltál, Heather keresett, majd felbukkant Joyce is.
– Azonnal szólnod kellett volna – csattantam fel.
– Időm sem volt rá. És nehogy eszedbe jusson engem hibáztatni a saját hülyeséged miatt – förmedt rám.
Igaza volt. A szívem egyre hevesebben vert.
– Joyce mit akar? – ültem le a székemre, mert szinte láttam magam előtt Heather arckifejezését. Joyce minden bizonnyal nem hagyta ki az alkalmat, hogy odaszúrjon neki.
– Nem várt meg? – kérdezte meglepetten Jack. – Amikor eljöttem, ott várt rád. Fontos beszéde volt veled.
Még a készüléken keresztül is éreztem a szemrehányást a hangjában.
– Nem – pillantottam körbe. – Itt nincs.
Koppant. Figyel engem és figyeli Heathert is, meglátta őt bejönni a kapitányságra. Utána jött, beszélt vele, majd lelépett. Megfojtom azt a nyomorult kis szukát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése