2022. június 3.

K. M. Holmes: Dario - A veszteség ára


Uralkodni ​csak úgy lehet, ha nincs mit vesztened.

A Moran név kötelez. Főleg, ha mögé nézünk, és megtudjuk, milyen a „hatalmasok leszármazottjának” lenni. Dario nem választotta a maffialétet, hanem örökölte. Idejekorán fel kellett nőnie, és már gyerekként szembesült a kegyetlen világgal, ami körülvette, és ami egyre inkább a saját rémálmává vált.

Mindent elvett, amire szüksége volt. Mások félelméből táplálkozott, hogy csillapítsa a lelke fájdalmát. Hogy pótolja a veszteségeit. Aztán, amikor már elhitte, hogy nincs számára megváltás, megjelent Hazel. Az egyetlen ember volt, aki eljutott a sötét alagúton át Dario szívéhez. Az egyetlen nő, aki iránt felelősséget érzett, és az egyetlen személy, akit védeni akart. De egyre inkább úgy tűnt, hogy Hazel nem lehet része az életének. „Az elengedésnél nincs kínzóbb és fájóbb folyamat. Mégis meg kellett tanulnom elengedni azt, akit mindennél jobban akartam.”

Vajon képes a szerelem ekkora szakadékot áthidalni? Képes arra, hogy tomboló tűzként felégesse a múltat? Vagy elveszi még azt is, ami a romokból maradt?

K. M. Holmes visszaviszi olvasóit a Neked megadom magam c. regényben megismert Moran család történetébe, és feltárja múltjuk szenvedélyes és sötét titkait.


Először is nagyon köszönöm a könyvet az írónőnek és a kiadónak! 

Főként K.M.Holmes-nak, hogy megírta nekünk ezt a csodát! 💙


Én személy szerint minden regényének rajongója vagyok. Szóval nem volt kérdés, hogy a centit vágva vártam, hogy végre megjelenjen ez a történet. Pláne azok tükrében, hogy a történet főszereplője, Dario nem volt ismeretlen számomra. 

Sőt! Senki számára, aki olvas a szerzőtől. Őt ugyanis már megismerhettük az írónő, Neked megadom magam című regényében. 

Már ott nagy kedvencem lett a karakter. Azután pedig, hogy megtudtuk egy saját sztorit kap, pláne nem volt kérdés, hogy őt is imádni fogom. Így is történt. 

Ahogy az előbb említettem az előző regényben is szimpatikus volt. Annak ellenére amit képvisel. Hiszen Dario nem egy tipikus jófiú. Vagy csak nemtudtunk még akkor róla mindent?

Abban a történetben már elkezdhettük megismerni őt. De az semmi volt ehhez a regényhez képest. :)

De kezdjük is az elején! 

Mikor megjelent a regény, azt hiszem még aznap a kedves írónőtől, - akit van szerencsém ismerni és nagyon jóba lenni vele, amiért mindig hálás leszek, Drága Melinda! 💕-,  kaptam egy telefont. És így kérést erre az értékelésre és véleményre. Ami mindenképp érkezett volna. Hogy kíváncsi lesz mi lesz a véleményem a történetről. Egy részére különösen. Mert ez nem egy szokványos K.M.Holmes regény. 


Megszokhattuk az írónő romantikus, erotikával fűszerezett, fordulatos, kalandos, vidám regényeit. Persze mindben akadnak komoly témák, problémák. De ez most igen más. Egy egészen új oldaláról is megismerhejük őt. Valami újat olvashatunk tőle. A felsorolt hozzávalók ezúttal is fontos elemei Dario regényének is. Viszont nem kevés pluszt adott nekünk az írónő. Magából is. 

Én írtó büszke vagyok rá! Rád, K.M.Holmes! 

Ugyanis valami elképesztőt alkottál! 

Már anno Colton történét olvasva is kíváncsi voltam, hogy ott úgymond jelenbeli Dario miként kap saját történetet. Hogy mutatja be nekünk a múltját? A múltbéli Dario élete lesz a sztori, vagy a jelen? Vagy netán minkettő? Az ismertek fényében nemtudtam elképzelni miként jön ez össze. De K.M.Holmes remekül megugrotta ezt az akadályt.

Ezúttal a lélek legsötétebb bugyraiba, szó szerint majdnem a pokolba taszít le néha a történettel. Ahonnan aztán lesz-e végül felemelkedés kiderül..... 

Akkor mondta nekem, hogy körülbelül mire számítsak. Igaz az előzmények ismeretében sejtettem is. Hát kíváncsian vetettem bele magam az olvasásba. Amiről szerintem mondanom sem kell, hogy szinte semeddig sem tartott. Mintha egy röpke pillanat szállt volna tova az a kis idő amíg az olvasás tartott. 

Tudjátok, amikor elkezded és nincs megállás. Meglátod az első betűket. És csak akkor teszed le amikor jön a bűvös szó.... Vége.. 

Szó szerint letehetetlen volt. 

Na jó bevallom picit féltem is, hogy jajj vajon mit talált az írónő nekünk ki? De aztán folyamatosan olvasva tudtam, sőt még az elején is, hogy bármit is, csalódni ezúttal sem fogok. Sőt! Teljesen levett a lábamról.

A történet eleje ellenére is. Ahogy mondtam és szerintem azzal nem árulok el titkot, hiszen aki olvasta a Neked megadom magam című könyvet sejthette, hogy ha valaki, akkor Dario története nem egy cuki, rózsaszín leányálom lesz. 

Már akkor nagyon kíváncsi voltam ki is az igazi Dario.. 

Nehéz volt. De le a kalappal az írás előbb. Mert ezt a történetet így megírni.?!  Kitaláni és véghez vinni. 👏 Ahogy mondtam, nem könnyű olvasmányként indul. Dario élete már gyerekként sem volt könnyű. Jóformán soha. Elképesztő amiket megtudhattunk róla. Szép lassan minden értelmet nyer ennek az erős, kemény, elszánt férfinak az életével kapcsolatban. Azt kell mondjam, hogy abszolút illik ahhoz a karakterhez akit megismerhettünk az előző regényben. Mindennek így kellett történnie. Neki ilyennek kell lennie. Ettől függetlenül nem mondom, hogy sokszor nem folytogatott a sírás, hogy nem szorult össze a szívem miatta. Mégis mindennek ellenére, ha külsőre kemény is, hiszen az élete mindig is megkövetelte ezt, belül egy önzetlen, és jó ember. Akármit is gondoljon magáról. 

Szerintem minden olvasója szívébe belopja magát. 💙

Csak ámultam minden pillanatban. 

Na és akkor még nem is említettem, hogy van nekünk egy Hazel nevű szereplőnk. Szerintem ez is sejhető, hogy neki milyen szerepe lesz a történetben. Dario életében. 

Egy szintén nehéz, kemény, szomorú sorsú fiatal nő. Akit szintén nem kicsit gyötört meg az élet. Mégis képes legyőzni ő is a démonait. Igen, ebben nagy szerepe van Dario-nak is. Természetesen a munka java része mégis rá várt. Remekül vette az akadályokat ő is. Egy rögtön szimpatikus, nagyon kedves nő. Én végig nagyon kedveltem őt. Szurkoltam neki, hogy végre megkapja az élettől amit szeretne. 


Ők ketten remek párost alkottak. Két összetört szív, két meggyötört lélek. Mégis egymás mellett kaptak egy új esélyt. Az, hogy miként is élnek vele kiderül, ha ti is elolvassátok a történetet. 

Annyit elárulok, hogy én mindkettőjüket imádtam. Megszakadt néha a szívem értük. Külön-külön a saját élettörténetük okán. De együtt pláne nagyon megszerettem őket. Az írónő, ahogy említettem ezúttal sem hagyta ki a történetből az érzelmeket. A romantikát, a szenvedélyt és a szerelmet. Melyiket hol milyen arányban, de tökéletesen adagolva a hozzávalókat egy elképesztő érzelmi töltettel rendelkező regényt kaptunk. 

Sok könny és szomorúság. De a felcsillanó remény, szeretet és szerelem. Mindig megmutatják, hogy van értelme küzdeni. Elképesztően sok mindenre taníthat meg olvasás közben Dario és Hazel. 

Én minden másodpercet imádtam amit velük tölthettem. Egy új oldalát ismerhettem meg az egyik nagyon szeretett írónőmnek. Aki ezúttal is egy olyan csodát adott nekem amit nagyon köszönök! A tökéletes kikapcsolódás élményét. És mindazt a sok gondolatot, érzelmet amit a történet olvasása közben és utána kaptam. Hiszen ha ezt kiolvasod nem lehet azonnal elengedni. Nagyon sokáig képes a gondolataid fogva tartani.

Ezzel is megmutatva, hogy így kell egy csodálatos, sokat adó regényt megírni. Csak gratulálni tudok! 

Mindennel találkozhatunk. Csodás hely leírásokkal. Alig vártam, hogy ismét eljuthassak Kubába. Ahogy mesélt nekünk mindenről ami jellemző az itteni népre. Nem túlzón, pont úgy és annyit, hogy magunk előtt láthassunk és érthessünk mindent. Egy csodás utazásra kalauzol el. Az érzelmek útvesztőjébe és mesés tájakra is. 

Elképesztően megalkotott karakterekkel. Akik végigvezetnek ezen a nem mindennapi történeten. Na persze azért itt is akadtak olyan szereplők akik nem éppen lettek a szívem csücskei.... de ez így kellett, hogy legyen. 

Remekül kevert lapok. Végig tudott tartogatni meglepetéseket a történet. Néha igencsak pislogtam. Zseniális volt! Szomorú és boldog pillanatok. Minden tökéletes egyensúlyban. 

Nagyon örülök és köszönöm, hogy megismerhettem ennek a rendkívüli férfinak az életét. Az érzéseit, a gondolatait. Fantasztikus véggel. Tudni kell minden ilyen elemet és tettet meglépni, amit a drága írónő elhozott nekünk. 🙈😄

Én azért nagyon remélem.... hogy talákozunk még Dario-val. 

Számomra ugyanis hagyott még megválaszolatlan kérdéseket a történet. Amire még jöhetne válasz. 😉


Szóval reménykedünk :)  Dario is egy olyan szereplő lett akiből sosem elég. Igaz nála most még jobban igaz lehet mint a többieknél. 

Egy csodás külső mögé rejtett mesteri, lenyűgöző olvasmány. Pont ezért senki se hagyja ki! 

Még akkor se ha éppen nem olvastátok a Neked magadom magam című regényt. De akkor ha már újra megemlítem, légyszi azt se hagyjátok ki! Én ahogy Dario-val végeztem újra elolvastam. Most még másabb volt. Még több élményt adott. Még jobban imádtam! 😍


Szóval gyertek és szerezzétek be a K.M.Holmes regényeket az Álomgyár könyvesboltokban vagy Online



A végére néhány kedvenc idézetem: 


" És ahogy az ajtó, úgy a szívem is bezárult. Többé már nem volt helye benne a szeretetnek. " 


" Az érzéseimet elrejtem, és csak abban reménykedem, hogy lassan eltűnnek bennem, hogy megkíméljenek a szenvedéstől. " 


" Nőt keríteni a testi vágyak csillapítására nem nagy feladat. Bárki képes rá. De egy olyan nőt találni, aki nemcsak kielégít, hanem kiegészít, szinte lehetetlen. " 


"Nekem nincsenek barátaim, de attól még kedvelem az embereket. Úgy értem, néhányukat. " 



" – Nem én kellek neked – mondtam. – Nem kellhetek neked – nyomatékosítottam.
  – Miért mondod ezt?
  – Mert a rossz emberek nem tudják a jót választani, de a jók tudnak rosszat… " 


"– Nincs annyi ujjam, amivel meg tudnám mutatni, hogy hányszor kezdtem újra az életet.
 – Mégis a jövő szépségéről beszél nekem.
Bólogatott.
 – Lehet, hogy az élet már kiábrándult belőlem, de én kitartóan udvarolok neki – vigyorgott. " 



" Magamhoz húztam és megöleltem. Szüksége volt két erős karra, ami megvédi őt. Ami átkarolta és megnyugtatta. Szerettem volna, hogy tudja: rám számíthat. " 



Értékelés: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése