📚 Könyvajánló 📚
Több mint testőr
Túlságosan is sokszor kerültem bajba a pletykalapok miatt. Mit is mondhatnék? Véletlenül úgy kaptak lencsevégre a lesifotósok, ahogy egy „hölgynek” nagyon nem illendő. Én azonban korántsem vagyok úrihölgy.
Ezek után azonban apám ultimátumot ad nekem: vagy elzárja a pénzcsapot és nem finanszírozza tovább a fényűző életemet, vagy belemegyek, hogy személyi testőröm legyen, Ransom Lockwood személyében.
Ransom egy szexi, ugyanakkor félelmetes, nem e világról való „bébiszitter”, aki történetesen ügyesen roppantja szét az emberek gerincét. Ráadásul most egy csomó furcsaságot akar rám erőltetni. Hagyjak fel a bulizással, kapjam össze magam, szerezzek egy állást…
Az énem egyik része legszívesebben elzavarná őt, hiszen rajtam már nem lehet segíteni. A másik része viszont vele akar lenni, mert érzem, szüksége van rám.
Nagyon köszönöm a példányt az Álomgyár kiadónak! 💚
Hmmm... Nem is tudom, hol kezdjem. Elég vegyes érzéseim vannak ezzel a regénnyel kapcsolatban. Pedig jónak vártam, hiszen imádom a szerző könyveit. Ezzel együtt viszont már ez a második olyan kötete, ami tetszett ugyan, de valahogy többet vártam tőle.
Számomra most ez nem volt az a „hűha” élmény. Lehet, hogy a történet túlságosan is tipikus – bár L. J. Shen-t ez általában nem szokta zavarni, és ennek ellenére is szeretni szoktam az írásait. De itt valahogy a szereplők sem fogtak meg igazán. Ne értsetek félre: nem mondom, hogy rossz volt, csak épp nem tudott igazán elvarázsolni.
A főhősnő, Hallie – az egykori elnök lánya – hozza az ilyenkor „elvárható” karakterjegyeket: elkényeztetett, gazdag úrilány, akinek mindene megvan, és bármit megtehet. Alkoholproblémákkal fűszerezve. Természetesen voltak jobb pillanatai is, és olykor akadt magyarázat a viselkedésére – de nem mindig. Mindezek ellenére tudott kedves és szerethető is lenni. Tetszett, ahová végül kifutott a története – egyértelműen nem reménytelen karakter. :)
Ransom a testőr – idősebb, komoly férfi, akinek nagyon nem az esete az elkényeztetett kislány-típus. Ez már önmagában is érdekessé tette a kapcsolatukat. A férfi ízlése, szokásai – és az, amit keres egy nőben – kicsit megfűszerezték a sztorit. Talán sokaknak nem lesz újdonság, főleg, ha olvastak már keményebb hangvételű dark romance regényeket, de számomra mindenképp izgalmas adalék volt. Ráadásul a kapcsolatuk tiltott is, hiszen Ransom nem kezdhet ügyféllel...
Na, sejthetjük, hova vezet ez az elv.
Szerencsére többször is felbukkantak azok az elemek, amikért szeretem az írónőt, ezért is mondtam, hogy nem volt rossz. Egyezzünk ki abban: nem volt az igazi.
A történet tartogatott meglepetéseket is. Voltak benne igazán komoly, súlyos témák – számomra ezek dobták fel a regényt. Jó volt látni, hogy nem csak a gazdag lány sokszor nevetséges problémáival kell foglalkoznunk.
Hamar kiderül, hogy sokkal több rejlik a felszín alatt, mint elsőre gondolnánk. Ezért lett végül Hallie is szimpatikusabb számomra – nem volt mindig könnyű élete, még ha a társadalmi helyzete mást is sugallna.
Tetszett, hogy az írónő most is beleszőtt a történetbe komoly témákat – ebben mindig is nagyon erős volt. Ez tehát nem csupán egy erotikus regény (bár ez az elem is megjelenik benne), hanem mélyebb tartalommal is bír. Még ha Hallie vagy a döntései nem is mindig voltak számomra szimpatikusak, a sztoriban így is volt szerethető és elgondolkodtató momentum – főként a súlyosabb mondanivalók révén.
Az írónő korábbi, általam rajongásig szeretett regényei magasra tették a lécet – ez most nem érte el azt a szintet. De nem volt rossz. Talán legközelebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése