📚 Könyvajánló 📚
Ez a történet most nem nekem íródott. Nem mondom, hogy rossz volt, mert egyáltalán nem. Vagy szimplán nem jókor talált meg, nem tudom. 🤷♀️ Nálam ez most valahogy nem volt az igazi. A karakterek sem jöttek át úgy, ahogy szerettem volna, a hűha feelingtől pedig nagyon messze voltam.
Nyilván nem vagyunk egyformák, ezért mindenképpen érdemes esélyt adni neki, főleg azért, mert sokaknak kedvenc lett. Nálam összességében olvastatta magát, nem volt rossz, de nagyjából ennyi.
Pedig maga a sztori és a trope is abszolút nekem való. Egy kis tiltott és tabu szerelem. Hiszen a csajszi a vőlegénye öccsébe szeret bele. Hozzá kell tenni: a közel sem tökéletes volt pasija öccsébe. Na, ez a része abszolút tetszett. Szerintem mindenki azt kapta, amit megérdemelt. A szerző pedig rögtön adott nekem egy jó kis negatív karaktert is, akit lehetett utálni. 😈
Amellett persze rengeteg szerethető szereplőt is kaptam. April abszolút szimpatikus volt. Noha szegénynek a tökéletesnek gondolt élete egy pillanat alatt hullott darabjaira. És ha ez még nem lenne elég, az exe tesójához kezd vonzódni.
Vagy ez a vonzalom közte és James között lehet, hogy mindig is ott volt? Lehet, hogy inkább mindig is ő illett volna a lányhoz?
Mindketten szerethetőek és szimpatikusak voltak. James szintén. Jó pasi, ráadásul zenél is. Kell ennél több egy nőnek? 😂🎸
Inkább úgy összességében volt olyan érzésem, hogy ez most egyszerűen nem az én könyvem. És igazából nem is értettem, miért. Gyönyörű külsőt kapott, az alapsztori is abszolút nekem való, mégsem nyűgözött le annyira a szerző írása.
Volt, amiről szerintem túl sokszor esett szó. Aki olvasta, szerintem tudja, mire gondolok. 🙈 De miért? Csak ezt kérdezem.
Valamint volt még valami, ami valahogy nagyon nem jött át nekem. És már van egy picit olyan sejtésem, hogy talán nem is kizárólag a szerző hibája.
Az erotikus részek. Na, az… 😅 Nekem túl nyers volt. Nálam ez már inkább a ló túloldala. Millió ilyet olvastunk már, és szerintem ezeket is lehet jól, ízlésesen és még befogadhatóan megírni. Vagy fordítani?
Pont erről beszélgettünk a barátnőmmel is, amikor rájöttünk, hogy ennek a könyvnek ugyanaz a fordítója, mint egy szintén nemrég olvasott, Kossuth Kiadós regénynek, az Alkalmi cowboy-nak. Márpedig annál is pontosan ugyanez volt a problémám.
Egyetlen könyvnél még simán azt mondaná az ember, hogy valószínűleg egyszerűen a szerző fogalmaz ennyire nyersen. Persze ez most is benne lehet a pakliban. De amikor egy másik könyvnél is ugyanez az érzésem támad, és ráadásul ugyanaz a fordító, akkor azért elgondolkodom, hogy vajon mennyit nyomhatott a latban a fordítás.
Lehet, hogy sokan egyáltalán nem akadnak fenn ezen, nekem viszont itt sokat számított. Főleg azért, mert elég sok ilyen jelenet volt benne, és ez sajnos jócskán elvett az olvasási élményből.
Mert egyébként a sztori jó, és a szerző is jól ír. Szimplán nekem valahogy ez most nem jött át. Lehet, hogy nem jókor talált meg a regény. Vagy egyszerűen ez most nem nekem íródott. Van ilyen. 🤷♀️
Sokak kedvence mégis, szóval adjatok neki egy esélyt, aztán meséljétek el, nektek hogyan jött át a könyv.
Azért viszonylag sok szereplőt mutat be, és a lányok csapata is remek volt. Mindig jó ilyen összetartó baráti társaságokról olvasni. Tetszett April és James kémiája is. Nem is feltétlenül az, amikor már együtt voltak, inkább azok a pillanatok, amikor kerülgették egymást. Amikor egyikük sem tudta, hogy most akkor engedjenek-e ennek a vonzásnak, vagy inkább nem kellene.
Voltak jó megoldásai és fordulatai a cselekménynek, szóval azért a hibái mellett is akadtak jó percei számomra. ❤️
Aztán döntse el mindenki maga.
Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése