2014. december 15.

Monica Murphy - Három megszegett ígéret

 Kötelezze el magát. Igazából ezt várom Colintól. Amióta Danny, a bátyám meghalt Irakban, Colin sokat segített nekem, például munkát adott a menő éttermében, hogy otthagyhassam végre azt a szar pincérnői állásomat a sztriptízbárban. De nekem már nem elég, hogy éjjelente ott fekszem mellette az ágyban, és próbálom elűzni a rémálmait. Tudom, hogy mardossa a bűntudat Danny halála miatt, amiért nem ment el vele Irakba, de nem bírom tovább a kettős életet. Mindennél jobban szeretem, de olyan sok démon gyötri. Ha most nem tud megnyílni előttem, akkor soha nem lehet belőle igazi társ. Egy hónapot adtam neki, és most lelépek. Ha igazán szeret, ahogy mondja, akkor tudja, hol keressen.




Úgy tűnik szép lassan elfogynak a karácsonyfa alá szánt könyvek. De ha egyszer nemtudok abbahagyni? Így került még egy Ulpiusos könyv befejezésre. Abból a bizonyos rakásból ez a harmadik, és meg kell mondjam, hogy a nemrég említett Szükséget is szerettem de ezt egyenesen imádom.

Nem olyan régen, egy pesti este egy kis iszogatás a barátnőimmel mikor persze a könyvek is szóba jöttek. És a Heti csaj sorozat aminek ez a harmadik kötete.

Igaz ez egy a korábbi részben megismert két szereplőt mutat be. Az első két rész Drew és Fable történetét meséli el. És És mint akkor beszéltük a csajokkal nekik nagyon nem jött be a soroztat eleje. És őszintén szólva annyira én sem voltam odáig érte, olvastam és oké ennyi.

Éppen most ahogy ennek a könyv végére értem és olvastam az író nő utószavait a könyvhöz amiben reméli,hogy azért mert ebben nem a már megismert páros van azért az olvasók ezt is szeretni fogják. Hát itt üzenem neki, hogy szerintem még jobban. Sőt. Ezt fogják jobban szeretni, legalábbis én most így jártam.

Az előző párost nézve Colin és Jen története után most még inkább azon vagyok, hogy ez eleve jobb lett. Minden tekintetben.

Mint olvashattuk a fülszövegben olyan két szereplőt ismerhetünk meg akiknek már van közös múltjuk, ami csöppet sem vidám. Ugyanis a Colin Jen halott testvérének volt a legjobb barátja, és végül Jené is.

Így indul a történetük. Mint írtam és tudják is akik olvasták a sorozat második részét, hogy Colin azt az éttermet vezeti ahol Fable és Jen is dolgozik. Sőt ha az még nem elég, hogy Jen főnöke, a lány még a Colin házában is él.

Anno ugyan volt utalás kettejükre, de nagyon örültem mikor biztos is lett, hogy lesz és megjelenik itthon is a könyv a kettejük történetéről.

Egyszóval megismerhetjük őket, ezt a párost akiket közös veszteség köt össze, ugyanakkor megvannak a saját titkaik is.

Ráadásul ezek a dolgok mellé jön még az, hogy nem kicsit vonzódnak egymáshoz. Sőőőt. De persze egyikük sem vallaná be. Még akkor sem mikor majd felgyullad körülöttük minden a kettejükből áradó szikráktól. Na de persze előbb utóbb ez a bizonyos kémei beindítja a dolgokat. És nem csak a testi érintkezésre gondolok.

Már így is megvan mindkettőjüknek a múltja, a titkaik, a fájdalmaik amik kínozzák őket erre jön még az egymás iránt érzett vonzalmuk. Amin cseppet sem segít, hogy Jen el akarja hagyni Colint, hogy végre önálló lehessen.

Ezzel nincs is baj, hiszek azok után amin ez a lány is átment érthető is, ugyanakkor nem is, hiszen elég látni, hogy milyen és, hogy alakul a kapcsolata lapról lapra a könyvben Colinnal.

Egyszóval le a kalappal az író nő előtt, hogy így felépítette a kettejük világát.

Hogy ebből a régi barátságból, kapcsolatból ezt hozta ki. És amiket beleszőtt még mellé, hogy teljessé tegye a történetet.

Imádtam minden pillanatot amit akár az A Kerületben akár Colin házában tölthettem ezzel a párossal. Nagyon a szívemhez nőttek, imádtam a karaktereiket.

Remekül megalkotta mind Jent és mind Colint. Visszatérve az utóbbira nagyon bírtam Colint. A szív döglesztő pasit, akiért odavannak a nők, és amit ő viszonzott is, de csak amíg ismét fel nem bukkant az életében Jen. Külön örültem amikor megláttam, hogy nemcsak Jen hanem Colin szemszögéből is olvashatjuk a történetet. Tipikus pasis persze, de minden pillanatát imádtam.

Remekül megalkotott történet, a karakterek, a háttereik. A beleszőtt bonyodalmak, veszekedések hiszen azok sem hiányozhattak noha annyira ilyen téren nem volt újdonság vagy komolyabb mégis szerintem pont jó volt. Azok a bizonyos démonok amik nem hagyták nyugodni őket igaz a felszínre kerültek, de végre eltudták engedni őket és megbékélni a múltjukkal, hogy végül azt a véget kapják amit az író nő megálmodott neki. Emellett persze a perzselő forróság sem hiányzott. Ami ezt illeti itt említeném még meg, hogy örültem annak is azért, hogy az előző páros is képben volt mint támogató jó barát a mostani párosunk mellett. Egyszóval imádás :) Akinek egy kicsit is tetszett az első rész mindenképpen kötelező, akinek pedig nem annyira vagy egyáltalán nem annak pláne.





Értékelés:          
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése