2024. november 30.

Karády Anna - A ​füredi lány (A füredi lány 1.)

        📚 Könyvajánló 📚


Szerelem ​téren és időn át…

Almássy Anna, a XXI. századi jogászlány akaratán kívül az Úr 1763. esztendejében találja magát. Kénytelen beilleszkedni a közösségbe, míg rá nem jön, miként juthat egyszer haza. Hamar megérti, a szabályok itt pofonegyszerűek: a vérhatalom jogán a földesúr élet és halál ura.

A lány számára úgy tűnik, mintha a sötét középkorba zuhant volna vissza: pestis, máglya, pellengér, éhínség…
Ám a rémisztőnek tűnő világban is létezik az az időtlen érzés, amelyet úgy hívunk, hogy szerelem.
Anna egy napon találkozik nemes Oroszy Mihállyal – a fiatal földesúrral. Mindenben különböznek, mégis szenvedélyes vonzalom alakul ki közöttük. A mai értékek szerint nevelkedett lány és az előjogokkal született férfi eltérő világlátása drámai helyzeteket szül.

Vajon a két világot összekötheti a szerelem?

Karády Anna elsőkönyves szerző, balatonfüredi jogász, aki a város múltját és természeti kincseit kisiskolás kora óta kutatja. Az évek során szerzett ismereteinek a lenyomata ez a történelmi, romantikus debütregény, amely megmutatja, hogy a szerelmet sem az idő, sem a tér, sem a társadalmi különbségek nem képesek eltiporni.


Bevallom én anno, jó pár éve, mikor megjelent ez a könyv, elkezdtem olvasni. Akkor engem nem rántott be. Félretettem. Nem ez volt az első ilyen kötet számomra. Lehet, hogy rossz volt az időzítés. De ma már elolvasva azt mondom, hogy ennek így kellett lennie. Talán, sőt biztos, nekem is kellett még érnem, hogy igazán értékelni tudjam ezt a regényt. Mindent, amit Anna át akart adni a történettel. A csodálatos mondanivalójával.

Ráadásul akkoriban még nem is voltam akkora rajongója a történelmi regényeknek. Így óriási öröm számomra, hogy elmondhatom, mekkora kedvencet avattam ezzel a regénnyel. Ehhez bizonyára Anna, a szerző személye is hozzájárult. Az Álomgyár Kiadónál dolgozva ismertem meg őt, ez egy-egy rövid találkozás volt. A Könyvhéten tudtunk kicsit többet beszélgetni először, üzenetekben, majd legutóbb pár hete mikor itt járt egy író-olvasó találkozón Szegeden. Mindig is egy azonnal megkedvelhető, aranyos, végtelenül szimpatikus nő volt nekem. Akit tényleg rögtön meg lehet kedvelni. Akinek, mint most, ezen az estélyen is szinte ittuk a szavait. Annyira átjön, hogy mennyire fontos és szereti ezeket a regényeket. A történeteit, a szereplőit. Magát az egész történelmet. A regényekkel járó kutatómunkákat. Már A füredi lánynál is azonnal lejött, hogy elkezdtem olvasni, hogy elképesztő mennyiségű munka lehet benne. De talán ez nem is annyira munka, hanem szenvedély? Gyönyörűen ad vissza Anna mindent.

Hiszen maga a történet Magyarországon játszódik, ráadásul az egyik kedvenc vidékemen, a Balatonon. Mindez az 1700-as években. Sose voltam nagy történelem rajongó. A magyar történelemé pedig pláne nem. Egészen addig, amíg el nem kezdtem Karády Annát olvasni.

Aki képes valami fantasztikusan átadni mindent, ami a kort jellemzi. Legyenek azok a helyszínek, az emberek, az akkori divat, hogy miként éltek akkor, politika, hagyományok. Tényleg mindent. Ráadásul mindezt úgy, hogy cseppet sem unalmas vagy száraz. Ellenkezőleg. Azonnal leköt, te is kíváncsi leszel mindenre.

Ez mellé pedig még társul az a csoda, hogy a mindennel kapcsolatos leírásai annyira élethűek és zseniálisak, hogy szó szerint, az egész regényt, minden momentumát, mint egy mesés történelmi filmet, láttam magam előtt. Egy lehengerlő időutazáson vettem részt. Bámulatos volt.

És akkor még a karaktereit nem is említettem. Almássy Annát, aki egy XXI. századi jogászlány. Ebből az időből és közegből csöppen vissza az 1763-as évbe. Már ez egy igazán izgalmas és kalandos utazást ígér, ugye?

Annyira, de annyira szerettem. Anna egy okos, vicces, jólelkű, fantasztikus fiatal nő. XXI. századi nőként elképesztő kihívásokkal kell szembenéznie a régmúltban, ahová csöppent. Mégis a találékonyságának hála, remekül birkózik meg a nem mindennapi helyzettel. Egy azonnal megkedvelhető és szerethető hősnő. Izgatottan követtem nyomon a történetét.

Akárcsak a férfi, Oroszy Mihály vonalát is. Nem kell mondanom szerintem, hogy akárcsak Annának, nekem is szerelem lett ez a férfi. Aki egy rangos, nemes ember. Jobban nem is különbözhet az 1763-as élete Anna mostani életétől. Mihály hiába él évszázadokkal előbb, mint a lány, azért úgy látszik a férfi, az akkor is férfi. Nőcsábász, kicsit nagyképű néha, de csakis amolyan csibészes jó értelemben. Humoros és eszes férfi. Nem mellesleg természetesen az írónő egy igazi szívtipróként festi le nekünk olvasóknak. Hozzájönnek még a korra jellemző férfi tulajdonságok is. De ahogy írtam, bizonyos értelemben nem annyira különböznek a mai férfitól. Vicces volt és igen szexi is.

Tetszett a találkozása a lánnyal. Ahogy kezdett és alakult a kettejük kapcsolata. Ebben a sokszor igazán régimódi, nehéz világban, amit akkor éltek. Elképesztő mennyire más volt minden akkor. A kultúra, a betegségek, az orvoslás, a politika. Mégis azért van, ami sosem változik. Nagyon tetszett mindennek a leírása. Ahogy folyt a történet. Bámulatos volt ez az utazás.

Néhol nevetésre késztetett, volt, hogy féltem, aggódtam. Megdöbbentem és könnybe lábadt a szemem. Voltak nagyon szép romantikus és szenvedélyes, tüzesebb pillanatok is. A szerző remekül adta vissza Anna és Mihály bimbózó románcát, majd a már szerelmes momentumaikat is. Megmutatta, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük. A saját életükben és párként is.

Ráadásul ugye két tényleg szó szerinti külön világból érkeztek. Lehet-e közös jövőjük?

Bevallom, ez miatt is örülök, hogy nem akkor olvastam. Tuti, hogy eret is vágtam volna, ha várni kellett volna a folytatásra. Most nem kicsit könnyebbültem meg, hogy csak odasétálok a könyvespolchoz és ott van a sorozat szépen egyben! Alig várom, hogy folytathassam. Igaz, kicsit félek is. Hiszen még két kötet. Kíváncsi leszek, az írónő milyen világokat elválasztó próbatételek elé állítja még Mihályt és Annát.

Addig is, ha netán még ti sem olvastátok a sorozatot, akkor irány beszerezni! Akik szeretik a történelmi regényeket, nekik igazi csemege lehet. Ugyanakkor azoknak is, akik netán még nem olvastak, nem szerették eddig a műfajt. Ha egy könyv tökéletes kezdés lehet beleszerelmesedni a történelmi sztorik világába, akkor az A füredi lány.

Egy lenyűgöző időutazás. Egy szerelmes pár, akiket évszázadok választanak el. Egy gyönyörű történet. Ami néhol nehéz és fájdalmas. De sok szép pillanatot is rejt magában, hogy minden kellő egyensúlyban legyen a sztoriban. Látszik, hogy egy olyan szerző műve, aki ismeri és szereti a régi idők meséit. Nekünk olvasóknak pedig valami csodálatosan tudja ezt visszaadni. Számomra egy örök élmény volt. Nagyon köszönöm, hogy elolvashattam Anna! A könyveidet is! Igazán megtisztelő!

Nektek, mindenkinek pedig csakis jó szívvel ajánlom ezt a regényt! Természetesen a szerző minden kötetét!




Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE.    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése