📚 Könyvajánló 📚
Ez a könyv Péterfy Gergely és Nagy Ervin magánbeszélgetéseként kezdődött életről, szerelemről, gyerekkorról, politikáról, művészetről és értelmiségi szerepvállalásról – mígnem a családtagok biztatására úgy döntöttek, hogy rögzítik a beszélgetéseket. A könyv egy éveken és országokon át tartó baráti társalgás tömörített, szerkesztett változata.
Nagy Ervin Dunaújvárosban született 1976. szeptember 25-én. Jászai Mari-díjas színész, televíziós személyiség és producer. Eddigi legnagyobb sikereit a Katona József Színház színészeként és Pintér Béla társulatában, valamint A Hídember, a Kincsem, A tanár és A Király című televíziós sorozat főszerepében aratta.
„Ha nagyon egyszerűen meg kell fogalmaznom magamról valamit, akkor azt mondhatom, hogy talán azt tudom jobban, mint mások, hogy férfiként el merek veszni totálisan érzelmileg. És azt meg is merem mutatni, hogy elvesztem, mert tudom, hogy mindig van visszatérés. Valószínű ez az a férfi-érzelmibiztonság, amit kaptam apámtól, ami annyira erőssé tesz, hogy ez nekem kicsit sem ciki. Az érzékeny, érzelmes részem születésem óta megvolt. A férfierő még nem, mert még nem értem bele a bőrömbe, szerintem olyan 35-37 évesen, a válásom utáni időszakban értem el talán az utazómagasságomat”
Nagyon szépen köszönöm a példányt a Felhő Café könyveknek! 💙
Mindig is nagy kedvencem volt Nagy Ervin mint színész. Mégis, valljuk be, egy híres színészt igazán emberként csak akkor ismerhetünk meg, ha bepillantást nyerünk a személyes történeteibe.
Olvastam már néhány életrajzi ihletésű könyvet, de ezek között akadtak számomra unalmasabb, szárazabb darabok is. Na, ez minden volt, csak nem az!
Talán azért, mert ez a kötet teljesen más stílusú, mint egy hagyományos életrajzi könyv.
Ervinnel Péterfy Gergely beszélget, és tulajdonképpen a kettejük történetei fonódnak össze a könyvben. Engem már az első belelapozáskor megfogott a stílusa – mintha egy baráti beszélgetésbe csöppentem volna.
Aztán, amikor elkezdtem olvasni, teljesen magával sodort. Megismerhettem az embert is, akit eddig színészként csodáltam. Elképesztő élmény volt ezt a könyvet olvasni: szarkasztikus, humoros, brutálisan őszinte. Imádtam!
A legjobban azt szerettem benne, hogy nem volt közhelyes vagy unalmas. Olyan izgalmas volt ebben a formában olvasni, hogy tényleg úgy éreztem, mintha ott ülnék velük és hallgatnám ezeket a beszélgetéseket. És közben hihetetlenül sok mindent megtudhattam Ervinről – a családjáról, a gyerekkoráról, az életéről.
A történetek a gyerekkori és fiatalkori élményektől egészen napjainkig vezetnek. A színész jellegzetes stílusa itt is visszaköszön: kimond mindent kendőzetlenül és őszintén. Ez az, amiért mindig is kedveltem. Az utóbbi időben pedig különösen kíváncsi lettem rá, mert épp elkezdtem nézni A Tanár című sorozatát.
(Elnézést, hogy kicsit elkalandozok, de ha már szóba került… 😊)
A Tanár egy igazán különleges sorozat. Mindenkinek ajánlom – fiataloknak, felnőtteknek, nőknek, férfiaknak. Túlzottan is életszagú, mert olyan élethelyzeteket mutat be, amelyekkel sokan találkozhatnak: iskolai, fiatalkori, romantikus és családi történeteket dolgoz fel brutálisan őszintén és tanulságosan. Teljesen a rabja lettem! A komoly témák mellett pedig a szerelem és a humor is fontos szerepet kap. Imádom!
Éppen ezért tudtam, hogy ezt a könyvet is mindenképp el kell olvasnom! Hálásan köszönöm a kiadónak a lehetőséget!
Szeretném hangsúlyozni: senkinek sem kell mindenkit szeretnie, de a tisztelet mindenkinek jár. Kedvelhetünk valakit vagy sem, de ezt kulturáltan kell kifejezni. Én ezek után is szeretem Ervint mint színészt, és különösen jó volt A Király, a Gróf és A Tanár mögötti embert is megismerni.
Ez a kötet elfogadásra és tiszteletre tanít – önmagunk és mások iránt egyaránt. Miközben komoly témákat boncolgat, remek szórakozást is nyújt.
Én Tanárként és Grófként imádom Ervint, Királyként még nem láttam – de ezek után biztosan pótolni fogom.
Ez volt az egyik kedvenc olvasmányom idén! Köszönöm!
Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése