2017. június 3.

Mia Asher - Legédesebb méreg

A szerelem a legédesebb méreg.

Lawrence:
Az mondtam neki, hogy a testét akarom, nem a szerelmét.
Hazudtam.

Ronan:
Egy hazugságba szerettem bele
Maga volt a szépség és a romlás.
Csókolni őt, akár egy kellemes dallam.
Testét birtokolni, vad költemény.
Szeretni őt, a bukásom.
De az enyém volt.
Legalábbis ezt hittem.

Blaire:
Az egyik férfi a szerelmét kínálja.
A másik a világot.
Zuhanok, zuhanok, zuhanok
S a vége nem látható.
Ki tudja, meddig még.

Nos úgy tűnik nem véletlenül - az első rész olvasása nélkül - már nagyon bejött ennek a könyvnek a fülszövege. Ugyanis így már kiolvasva imádtam. Az említett első részt is nagyon szerettem amiről szintén írtam. Ezt pedig még jobban imádtam.

Pláne azért mert ugye már a fülszövegből is kiderül, hogy itt már nemcsak Blair hanem a pasik gondolataiba is bepillanthatunk. Mit ne mondjak ez volt a hab a tortán.

Az első rész értékelésénél írtam főleg Blair karakteréről de azt hiszem itt ismét lehet mind hármójukéról.

Blairről azért mert itt változott főleg nagyon sokat. Nem mondom, hogy teljesen eltűnt az a nő akit leírt nekünk az írónő az első részben de hihetetlen változásokon ment át a karaktere. Hogy milyen irányba is végül azt döntsétek el ti is. De én itt akárcsak az első részben itt is kedveltem, szerettem őt annak ellenére, hogy milyen embernek ismertük meg. Egy olyan nőnek akit nem érdekel semmi, pláne nem az érzelmek, a szeretet és szerelem. Akit csak is a pénz érdekel és nem érdekli milyen áron szerzi meg amit akar. Az itt történtek miatt pedig kezdett megváltozni az a nő akit megismertünk. Összességében mindennek ellenére mondhatom, hogy büszke voltam rá. Nagyon jól megalkotta őt az írónő.

Az írónő pláne az első rész végével amit igencsak izgalmasan fejezett be gondoskodott róla, hogy Blairnek legyen oka átgondolni az életét, a tetteit. Még szerencse, hogy rögtön folytathattam a másodikkal mert nem bírtam volna várni.

Ahogy pedig említettem már imádtam, hogy itt végre Ronan és Lawrence szemszögével is beleláthattunk a történetbe. Mondhatni a jó és a rossz fiú életébe is. Igaz azt hiszem különös dolog fordult velem elő ezzel kapcsolatban. Hogy melyik fiú melyik egyébként szerintem döntse el mindenki mert ami eleinte nekem nyilvánvaló volt a végére egyáltalán nem lett az. Én képtelen voltam dönteni köztük. A legtöbb ilyen történetnél már az elején megvan, hogy melyik pasi a favorit. Na itt képtelen voltam kedvencet választani. Vagyis mégis. Mindkettő. Ha mégis tett valami nem szimpatikusat egyik utána mégis elérte az írónő, hogy igenis szeressem őt is. Hihetetlen lett ilyen szempontból. Így teljes mértékben megértem Blairt is.

Azt hiszem írtam az első résznél, hogy ott nekem inkább Lawrence volt a rossz fiú ha lehet így nevezni. A nagyon gazdag pasi, aki szeret parancsolni, aki mindig megkapja amit akar. Aki akárcsak Blair semmi érzelmi bonyodalmat nem akar a kapcsolataiba.Itt pedig mégis kiderülni látszott milyen férfi is ő valójában. Beláthattunk az ő kemény álarca mögé is. Főleg ezek a részek miatt is kedveltem meg őt is nagyon. Szóval Team Lawrence.

Aztán itt van még nekünk Ronan. Akit jófiúnak kategorizáltam be az első résznél. A történet természetesen őt is igencsak érintik és ő is változik. Ő miatta azért akadtak pillanatok amikor csak pislogtam és engem is megérintettek a tettei. De meg lehetett érteni. Na persze nem mindig. Mert volt neki is olyan pillanata amikor nem éppen volt a szívem csücske. De mégis imádom őt is. És Team Ronan. :D (ahogy mondtam nálam hihetetlen dolog de végig képtelen voltam dönteni köztük )

Nem is csoda, hogy mindkét férfi tett dolgokat hiszen egy ilyen nővel mint Blair kijutott neki az élettől. De amennyire lehetett próbáltak helytállni és hol jól csinálták, hogy nem.

Két teljesen különböző karakternek indultak de végül a történet hatására kezdtek egyre jobban hasonlítani egymásra. Hogy végül melyik férfival mi történt ha elolvassátok kiderül.

Annyi biztos, hogy akárcsak a sorozat első részét ezt is keveselltem. Tudtam volna még olvasni róluk. Bővebben. Mégis azt mondom, hogy így is teljes mértékben megvan minden a történetben ami kell.

 

Hála annak, hogy rögtön két eszméletlen pasit is kapunk Blair mellé már ez miatt nem unatkozunk. Ebből kifolyólag az erotikus, forró, szenvedélyes pillanatokból sem volt hiány de túlzás sem pont így volt jó. Ezek mellett persze akadt nem kevés könny, szomorúság és bánat de ez is része az életnek.

Ennek az egésznek hála, hogy kapunk egy olyan nőt mint Blair akit két pasi is akar (és fordítva is igaz) igencsak akadtak bonyodalmak.De pont ez teszi izgalmassá. Ha néhol kiszámítható is a vége cseppet sem volt az legalábbis számomra. Sőt sok történés nem volt az.  Egy olyan történet amit egy percre sem tudtam letenni. Ugyanakkor nagyon tetszett ahogy írónő alakította végül Blair életét. Pláne azt a részét aminek hála Blair ilyen lett. Remekül kitalált mindent. Hogy mi hogyan kerül a helyére, melyik szereplővel mi történik ha elolvassátok kiderül. Én csak ajánlani tudom.

Ebben a történetben minden megvan ami kell. Nem mindennapinak gondoljuk de ez igenis a kemény valóságról szól. Egy kemény érzelmek nélküli nő akinek férfi küzd a figyelméért. Az ebből kialakult bonyodalmak, fájdalom, szenvedés ugyanakkor boldog és szenvedélyes pillanatok is. Sorolhatnám még mi minden de ezt nem lehet, inkább olvasni kell.

Amennyi ideig húztam mert tartottam tőle én annyira imádtam. Az biztos, hogy unatkozni nem lehet az olvasása alatt. És kapunk még habnak a tortára két dögös, imádnivaló pasit is szóval hajrá lányok :)






Értékelés:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése