2018. május 20.

Várható megjelenések vegyesen

Sziasztok!

Érkezik a megjelenéses lista második része. Ebben a posztban vegyesen találhattak a kiadóktól híreket a megjelenésekről. No essünk is neki, kerüljön ha lehet még ennél is több könyv arra a kívánság listára :)



Az első könyv amit hozok arra már nem kell várni, az kivételesen már megjelent. A borítóra már korábban felfigyeltem, nagyon bejött. Zsú barátnőm pedig biztosított, hogy a történet is fantasztikus. Ma pedig volt szerencsém pár szót váltani az írónővel szóval hajrá nektek is: 

Két ellentétes világ és egy szenvedélyes szerelem.

Egy bokszoló, Derek Deckart, aki elismert sportember, és persze igazi nőcsábász. Egy férfi, akit körülvesz a csillogás, akinek mindene megvan, amire egy férfi vágyhat. Az élete azonban teljesen megváltozik, amikor megismerkedik Naomival. Két ellentétes ember, két ellentétes világ, ami bizony hamar megmutatkozik. Naomi nem tudja elfogadni Derek brutális világát. Ám a kettejük között lévő vonzalom annyira erős, hogy a határok, melyek elválasztják őket egy napon elmosódnak. Izgalmas és szenvedélyes szerelem alakul ki köztük és mindkettejük élete megváltozik. Mikor azt hinnék a boldogság örök, a sors közbeszól, és egy tragikus napon minden megváltozik. A boldogság szertefoszlik és álmok hullnak darabokra.
És az igazi küzdelem még csak most kezdődik…

Feladhatjuk-e az álmainkat, vagy önmagunkat azért, hogy a másik boldog lehessen? Küzdhetünk-e akkor is, ha minden elveszett, amit egykor szerettünk?

„Amikor eléred az elérhetetlent a lelked szinte szárnyakat kap. Erősebb leszel, mint valaha, nem lesz olyan, amit ne bírnál ki érte. Mert adjon a Sors újabb és újabb pofonokat, te állni fogod,
mert legbelül érzed, hogy érte megéri KÜZDENI!”

Megjelent! 


A következő egy Dream válogatás könyv. Azokkal sosem lehet mellé lőni, ráadásul én nagyon szeretem az írónő írásait. Szóval nem kérdés, hogy erre is kíváncsi leszek. Ki még?


A nap, amikor Vale McKinley és barátja, Crawford átvették az érettségi bizonyítványukat, tragédiába torkollott, amikor egy szörnyű autóbaleset után a fiú kómába került. Az egész nyarat a fősuli tervezgetésével kellett volna tölteniük, majd pedig együtt indulhattak volna el a lehetőségekkel teli, ragyogó jövő felé. Ők ketten – hiszen ezidáig senki más nem számított. Ehelyett Vale minden napját Crawford kórházi ágya mellett tölti, reménykedve, hogy a fiú, akit gyerekkora óta szeret, felébred.
Slate Allen, Vale bátyjának jó barátja, aki nem mellesleg igazi nőcsábász, szintén abban a kórházban tengeti a napjait, haldokló nagybátyjának nyújtva támogatást. Amikor találkozik a lánnyal, Vale nem tagadhatja az azonnal érzett perzselő, tiltott vonzalmat. Próbálja figyelmen kívül hagyni ezt, de nem tud sokáig ellenállni – reményei Crawford iránt azonban még nem hunytak ki, így Slate-tel szép lassan barátság alakul ki közöttük.
Azonban Crawford nem ébred fel… Vale-nek rá kell jönnie, hogy muszáj megpróbálnia folytatni az életét a fiú nélkül, így egyedül vág bele a főiskola nyújtotta új kalandokba, melyek során útjai folyton összefutnak az észvesztően dögös Slate-ével. Barátságuk tagadhatatlanul átalakul, és szenvedélytől lázas kapcsolatuk nemsokára nem várt fordulatot vesz.

Megjelent! 



Tempe Brennan törvényszéki antropológus elé váratlanul egy fiatal, alig tizenéves lány csontváza kerül. Ez azonban több, mint a szokásos megbízatásai egyike: gyermekkori legjobb barátnőjét idézi fel benne, aki minden magyarázat nélkül tűnt el az életéből. A lezáratlan múlt és a szakmai felelősség sem hagyja nyugodni – nem is beszélve a rejtélyes elváltozásokról, amiket a csontokon felfedez.

Az égkék szemű Ryan nyomozó eközben több eseten is dolgozik: három eltűnt személy és három azonosítatlan holttest után nyomoz. Mind lány és tizenéves. A munkájához szüksége van Tempe segítségére, noha kapcsolatuk a nő exférjének felbukkanása miatt a végéhez közelít.

Lehet, hogy a csontváz csak egy újabb az ifjú áldozatok sorában? Vagy Tempe túlreagálja a helyzetet, és nincs is kapcsolat az ügyek közt? Megérzéseit követve ismét saját kezébe veszi a nyomozást, miközben magánéleti viharai közt lavírozva próbálja elkerülni a teljes összeomlást.

A kutatás eredménye azonban felkészületlenül éri. Vajon fent tudja tartani szakmai távolságtartását és meg tudja oldani az ügyet, vagy végképp maga alá temeti őt a múlt?

Várható megjelenés: 2018.június 7.




Egy csók egy pillanat.
De ezer csók élethosszig kitart.

Van egy fiú.
És van egy lány.
A szerelem egy pillanat alatt szövődik köztük, de egy évtized, míg kibontakozik.
Ezt a szerelmet nem képes felbontani sem a távolság, sem az idő.
Ez a szerelem örökké tart. Legalábbis ők így hiszik.
Amikor a tizenhét éves Rune Kristiansen visszatér szülőhazájából, Norvégiából az álmos georgiai kisvárosba, Blossom Grove-ba, ahol még gyerekkorában összebarátkozott Poppy Litchfielddel, a fiút egyetlen gondolat gyötri: a lány, aki lelki társa, aki megígérte, hogy hűségesen megvárja, amíg ő visszatér, vajon miért szakított vele mégis szó nélkül?
Rune szíve két éve összetört, amikor Poppy megnémult. Mire Rune megtudja, mi az igazság, rájön, hogy a legnagyobb szívfájdalom csak ezután éri majd…

Várható megjelenés: 2018.június 12.



Érkezik egy másik kedvenc sorozatom a Hokisok új része is: 




Ami Vegasban történik, az nem mindig marad ott, ahogy azt Rachel Gibson a New York Times bestsellerszerzője csodaszépen demonstrálja ebben a szellemes, szexi románcban. Az én pasim… egy sikeres esküvőszervezőről szól, akinek élete a feje tetejére áll, miután a férfi, akihezegykor, egy gyorsan lezavart Las Vegas-i szertartás keretében, meggondolatlanul hozzáment, váratlanul újra berobban az életébe. A regény tömör gyönyör: a szellem, a szív és az érzékiség bámulatos harmóniája jellemzi, amely az írónő védjegyének tekinthető.







Várható megjelenés: 2018.június 27.



Amikor a londoni Heathrow Reptéren biztonsági intézkedésre hivatkozva beszünteti az automatikus utasfelvételt, az Aer Lingus check in desk pultja mögött Cora Hendriks épp élete mélypontját éli. Egy keserű szerelmi csalódás után, édesanyja egyre súlyosbodó Alzheimerével kénytelen szembenézni. A váratlan intézkedés így nem is jöhetett volna jobbkor, gondjaiból mások életébe meneküljön. Saját sorsát tekintve ugyan végleg lemondott a szerelemről, ez nem akadályozza meg abban, hogy Cupido szerepét magára öltve, az utasok között villám párközvetítésbe fogjon.


Cora a megérzései, az internet és cinkostársa, a légiutas-kísérő Nancy segítségével a huszonhetedik sorban rendezi be szerelmi laboratóriumát. Minden járaton lesz két mit sem sejtő utas, akik ahelyett, hogy véletlenszerűen foglalnának helyet a gépen, azt veszik észre, hogy álmaik szerelme mellett ülnek – vagy mégsem, Cupido-Cora ugyanis koránt sem tévedhetetlen. De mit kezd az önjelölt szerelemvadász akkor, ha egy nem várt találkozás után ismét ő kerül a célkeresztbe?

Várható megjelenés: 2018


Na ezek közül kinek melyik tetszett meg? :)
Holnap az Álomgyár kiadó újdonságai jönnek majd!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése