2018. október 17.

Új szerzemény: A múmia

Úgy tűnik ez a hét sem múlik el úgy, hogy ne szaporodna a könyv gyűjteményem. Igaz ezúttal egy picit más vizekre evezek. Na ez minden lesz csak nem egy csöpögős regény.

Tess Gerritsen legújabb regényét szereztem be ma A múmiát. Már amikor a borítóját megláttam tudtam, hogy nekem ez kelleni fog. A fülszöveg is igencsak felkeltette az érdeklődésem. 

De ami igazán az az volt, hogy picit már korábban jobban utánanéztem a könyveknek. Kiderült, hogy hasonlóképpen ahogy például a Dr.Csont regények ez az írónő könyvei alapján is készült tévésorozat. Ráadásul hatalmas kedvencem. Imádom a csajokat benne és mindenkit. Szóval kellemes meglepetés volt, hogy akár könyvben is olvashatnék róluk. A sorozatos verzióját ugyanis már rongyosra néztem és még mindig nem tudtam megunni. Imádom! 

És ez a könyve is az írónőnek a Rizzoli & Isles sorozat része. Igaz már a hetedik. De ha minden igaz ez is hasonló a másik már említett Kathy Reichs könyvekhez, hogy minden rész egy külön sztori. Szóval akár kezdhetem ezzel is. Igaz sajnos ahogy néztem a korábbi részeket nem éppen lesz egyszerű beszerezni. De rajta leszek az ügyön. 

Addig is itt egy szuper félelmekkel és izgalmakkal teli gyilkos regény. Főszerepben a kedvenc nyomozómmal és halottkémemmel. Nagyon kíváncsi leszek könyvben milyen szóval hajrá nekem :) És nektek is. 

Esetleg valaki olvasta már a sorozatot? 


BÚJKÁL
A média szinte megőrül a hírért, amikor egy múmiára bukkannak Boston egyik múzeumának alagsorában. A tv-csatornák egymással versengve tudósítanak a CT-vizsgálatról, amelyből kiderül majd, az ókori Egyiptom melyik korszakából származik.

GYILKOL
A kórházban a tekintetek a CT-monitora szegeződnek. Szinte mindenki egyszerre hőköl hátra, amikor a múmia testében jól kivehetően feltűnik egy pisztolygolyó képe.

GYŰJTÖGET
Miután megtalálják a második áldozat gondosan tartósított holttestét, majd a harmadikét, egyértelművé válik: Boston utcáin egy nagyon intelligens sorozatgyilkos pusztít. Vajon meddig képes bővíteni a hátborzongató gyűjteményét?

„Tess Gerritsen régóta a kedvenc íróim egyike.” David Baldacci
„Senki nem ír okosabb krimiket, mint Gerritsen.” Lee Child
„Jobb, mint Michael Cricthon.” Stephen King

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése