A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Maxim kiadó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Maxim kiadó. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. augusztus 21.

Penelope Bloom - A vonzalom tárgyai sorozat

   📚 Könyvajánló 📚

Ismét egy rendhagyóbb értékelős poszt érkezik. Folyamatosan fog majd frissülni ahogy olvasom a köteteket. Elég sok,  6 részből áll ez a sorozat. Külön nem akartam posztokat nekik, de akkor jön így egyben és akkor mindegyik könyvről lesz pár sor. 

Az ​új főnököm szereti a szabályokat, és van egy, amit senki sem mer megszegni…

Senki sem érhet a banánjához.

Komolyan.

De én persze megérintettem.

Ha jobban bele akarunk menni, valójában a számba is vettem.

Megrágtam… és még le is nyeltem.

Tudom… Rossz, rossz lány vagyok.

Ezután vettem észre őt, és akár elhiszitek, akár nem, nem úgy lehet a legjobb első benyomást kelteni, ha épp a pasi banánjától fuldokolsz.

Egy kicsit visszamegyek az időben. Mielőtt még megérintettem egy billiomos banánját, végre megkaptam az első igazi kiküldetésemet üzleti riporterként. Ez nem a megszokott, béna munka volt, mint interjút készíteni egy kukással a kedvenc útvonaláról, vagy cikket írni arról, hogy milyen nagy dolog összeszedni a kutyaszart a kertekből.

Nem bizony. Az ilyenekből épp elég is volt.

Ez volt a nagy kitörési lehetőségem, hogy bebizonyítsam, több vagyok, mint egy két lábon járó katasztrófa. Be kellett épülnöm a Galleon Enterprise-ba, hogy bebizonyítsam a korrupciós gyanút.

Jöhet a James Bond-zene.

Csak annyit kellett tennem, hogy felvetetem magam gyakornoknak, és simán lenyomom az interjút Bruce Chambersonnal.

De fel kellett volna készülnöm rá, hogy a pasi úgy néz ki, mint akit direkt a női vágyak megtestesítésére faragtak. Viszont így is muszáj volt összehoznom. Semmi baki, semmi bénázás, semmi apró baleset. Csak kevesebb, mint egy óráig kellett összeszedettnek lennem.

Vissza a jelenbe, a konferenciaterembe, a banánjával a számban. A banánjával, amin még a neve is rajta volt nagy, fekete betűkkel. Pár perccel, miután ezt észrevettem, bejött, és rajtakapott. Pár perccel ezután már fel is vett.

Tudom… Nekem sem tűnt túl jó jelnek.


Jöjjön tehát a banán! 😂💛🍌

Az első két részben egy multimilliomos, természetesen szuper dögös testvérpár történetével ismerkedünk meg. Ebben a részben a fiatalabbik testvért, Bruce Chambersont, a banánmániás fickót ismerhetjük meg.

Komolyan mondom, irtó jól szórakoztam ezen a könyvön. Ezért is lett – és lesz – kedvenc ez a sorozat. Már a címek és a fülszövegek is tüzes, „spicy” történeteket sejtetnek, miközben elképesztően viccesek. Én nagyon élveztem az olvasást, végignevettem és végigmosolyogtam.

Bruce dúsgazdag, profi és precíz. Sosem tér el a napi menetrendjétől, mindenki tart tőle. Határozott, munkamániás, és nem híve a kapcsolatoknak. És akkor ott van még a banánmániája: minden nap, percre pontosan, ugyanabban az időben elfogyaszt egy darab banánt – a napja fénypontjaként.

Egyszer azonban lába kél ennek a banánnak. Pedig a cégnél mindenki tudja, hogy a nevével ellátott banánhoz senki sem nyúlhat. Az új kolléganő, Natasha azonban megtette. Bruce pedig, ha már így alakult, felveszi őt dolgozni, és elhatározza, hogy megleckézteti… innen pedig beindul a kalandjuk.

A történet főnök-beosztott viszonyra épül, és bár sejthető a kimenetel, a szerző remekül adagolja a kettejük közötti szenvedélyt és humort. Az erotikus részek a jó ízlés határain belül maradnak, és komolyabb témák is felbukkannak. A két testvér – Bruce és William – közötti csipkelődés pedig külön élmény: ők ketten teljesen különbözőek, mégis imádni való testvérpárost alkotnak.

Bruce határozottsága és precizitása mellé jól illik Natasha csetlő-botló, bajkereső személyisége. A főszereplők igazi kedvenceimmé váltak, sokszor hangosan nevettem rajtuk, szurkoltam nekik, és néha bizony el is pirultam.

Ez a kötet tökéletes keveréke a humornak, az erotikának és a romantikának. Ha egy jót akartok mulatni, ezt a könyvet mindenképp vegyétek kézbe! 💛🍌



William:
Hogy ​hogyan találkoztam vele?
Hát, egy úriember sosem kérkedik.
De szerencsére én nem vagyok az.
Először is fizettem a cseresznyéjéért (a pitéjéért, de nem ez a lényeg).
Aztán megfosztottam a virágaitól.
És utána? Ott hagytam a névjegyemet, majd kisétáltam, mintha az enyém lenne a hely.
Ja, mondhatni, hogy erős indítás volt.

Hailey:
Hogyan találkoztam Williammel?
Besétált a pékségbe, vett egy cseresznyés pitét, ellopott egy virágokkal teli vázát – még mindig nem tudom, mire kellhetett neki –, majd végül ott hagyta a névjegykártyáját.
Mielőtt elmondom, mit csináltam a névjegykártyával, valamit tisztázzunk:
William rosszabbkor be sem léphetett volna az életembe.
A pékségem a csőd szélén állt.
A bizarr exem nem akart békén hagyni.
Ó, és amúgy egy 25 éves szűz voltam – igen, a tény, amit a barátaim minden adandó alkalommal az arcomba vágtak.
Ha a szüzesség-problémámat Williammel oldottam volna meg, az olyan lett volna, mint egy kalapáccsal lecsapni egy legyet. Brutális túlzás, bár a legjobb fajta.
De William őrülten dögös volt, ami hülye tettekre készteti a nőket. Olyan szexi volt, hogy még az én fejem is tele lett mindenféle őrültséggel. Például azzal, hogy egy légy még örülne is, ha William és a tökéletes kocka hasa csapná le. Így már legalább ketten lettünk volna így ezzel.
Szóval felhívtam.
Talán jobban át kellett volna gondolnom. Talán épp bele sétátok egy katasztrófába, és csak várom, hogy megtörténjen.
Tudtam, hogy bajban vagyok, amint meghallottam a szexi, mély hangját a vonalban, ahogyan azt mondta: „Még mindig őrülten kívánom a cseresznyédet. Kiszállítást vállalsz?”


Most jöjjön a „Cherry-s” pasas, William Chamberson! 💖🍒

A második kötet stílusa hűen hozza az első hangulatát, és már nagyon vártam, hogy William történetét is elolvashassam. Rövid, gyorsan és jól olvasható könyv, pont, mint az előző.

William párja egy pék lány, Hailey, aki imádja, amit csinál, és jó is benne, de anyagi gondokkal küzd. Kedves, humoros, közvetlen hősnő, akit azonnal megkedveltem.

A kettejük találkozása is vicces: egy kiadós reggeli helyett William kénytelen beérni egy szelet cseresznyés pitével – innen a lány beceneve, „Cherry”, és persze innen indul a rengeteg cseresznyés poén.

William teljes ellentéte a szabálykövető, komoly Bruce-nak: ő utálja a kötöttségeket, szeret kockáztatni, és nem szokott lehorgonyozni egyetlen nő mellett. Mégis, Hailey más számára, mint bárki korábban.

A páros között tökéletes a kémia, a humor maxra van tekerve. A csipkelődések nemcsak köztük, hanem a testvérek és a mellékszereplők között is szórakoztatóak. Bár a cselekmény kiszámítható, az író stílusa és a karakterek miatt nagyon élvezetes volt.

Az előző kötet főszereplői itt is sokat szerepelnek, ami külön plusz pont. A cseresznye legalább olyan jó volt, mint a banán – ezt se hagyjátok ki!💖🍒   





Egy ​dögös, új főnök szexi testtel és isteni muffinokkal.
Aki ráadásul a középsulis szerelmem.
És nem emlékszik rám.
Ugyan mi gond lehet?
Persze azon kívül, hogy őt látva alig bírom a bugyimban tartani a saját muffinomat, pedig pár hónap múlva fel kell pattannom egy repülőre, hogy Párizsba utazzak egy művészeti suliba, ahol végre valóra válhatnak az álmaim, amikre igazán, hosszú-hosszú évek óta vágyom. Nem hagyhatom, hogy egy pasi keresztbe tegyen ennek. Szerencsére csak egy gyors munkát kaptam tőle, pár dekorcuccot kell csinálnom egy nagy halloweenbulira. Szóval Emily, te szexmániás, nem szabad megtörnöd, még akkor sem, amikor a pasi édesebbnek néz ki, mint a péksütemények, amiket süt. És még akkor sem, ha utánad ő a legnagyobb rajongója az őszi-téli ünnepi időszaknak. Vagy ha ugyanúgy imádja a horrorfilmmaratonokat. Vagy ha elolvadsz már csak a mosolyától is. Szóval bármilyen álomszép is a szeme, tökéletes a teste, tudom, hogy fel kell szállnom arra a gépre, és ki kell vernem a fejemből a gyönyörű gyerekeinket, akikkel a fehér kerítéses házunkban éltünk volna. Ugye?


A harmadik kötet némiképp földhözragadtabb, mint az első kettő – legalábbis a főszereplőket tekintve. Ezúttal nem egy Chamberson-testvér, hanem Emily és Ryan áll a középpontban. Ryan nem milliárdos, hanem „hétköznapibb” figura, ami üdítő változat volt.

A humor itt sem hiányzik, és a szenvedélyes pillanatok is megvannak. Mégis, ha választanom kellene, egyértelműen az első két rész a szerelem számomra. Minden megvolt, ami a korábbi kötetekben, de valamiért nem ütött akkorát – talán a Chamberson-fiúk varázsa hiányzott.


Ettől függetlenül a karakterek szimpatikusak, a mellékszereplők visszatérése pedig öröm. Sok vicces belső monológ, szerethető párbeszéd és romantikus momentum van benne. Bár nem lett hűha-élmény, mégis szívesen ajánlom ezt a részt is.




A ​csomagja belecsusszant a ládámba.
Csillapodj, te perverz! A postaládámba.
Ja, és hogy kinek a csomagja? Persze ki másé, mint a dögös szomszédomé.
Most mondanám, hogy a francba… De őszintén: rég csusszant már bele bármi is a ládámba.
És bár ha választanom kéne, hogy kinek az életét mentsék meg, tízből kilencszer inkább egy macskát választanék, mint egy embert, de ez a pasi másnak tűnt. A folyosó túloldalán lévő lakásban élt, az a tipikus zárkózott, szép cipős típus volt, akinek olyan az illata, mintha egy Calvin Klein-reklámból lépett volna ki, és tuti fogselymezett is. A lényeg, hogy teljesen nyilvánvalóan ura volt az életének. Ő volt Mr. Tökéletes, és ha engem kérdezel, le kellene szállnia a magasból közénk. Vagy csak belém. A hosszú, vastag… Itt inkább abbahagyom ezt a gondolatot.
Miután megtaláltam azt a csomagot, egészen véletlenül valahogyan kinyílt, és hát nem volt más választásom, mint belenézni. Kiderült, hogy Mr. Tökéletes mégsem annyira tökéletes, ugyanis rejteget valamit. Ki gondolta volna?
Segítek: én gondoltam. Vagyis reméltem. És borzasztóan élveztem minden egyes másodpercét annak, ami ezután következett. Még a vibrátoraim társaságánál is jobban. Bár ez talán nem meglepő.



Ezzel a résszel visszatért a sorozat dinamikája, amit az első két kötetnél annyira imádtam. Azonnal a kedvencem lett: rengeteget nevettem és mosolyogtam Liam és Lilith történetén.

Mindketten szókimondó, belevaló karakterek, akik a humor mögé rejtik a félelmeiket – és bizony mindkettejüknek megvan a maga titka. A sztori néha már-már szürreális, de tipikusan „Penelope Bloom”-féle módon az: egyszerre őrült, szenvedélyes és nagyon vicces.

A kémia közöttük remek, a szenvedély pont annyi, amennyi kell. Külön élmény, hogy az első két könyv párosai (Bruce, William és a párjaik) is sokat szerepelnek. És nem hagyhatom ki: a Nagyika! Esküszöm, ő a sorozat legnagyobb figurája.


Ez a rész újra felpörgette a rajongásomat a sorozat iránt – ha csak egyet választotok a második feléből, ez legyen az!





Beismerem. ​Elcsesztem.
1. hiba: munkát kértem Peter Barnidge-tól.
2. hiba: elfogadtam az ajánlatát, pedig a tervem szerint közölni akartam vele, hogy menjen a francba.
3. hiba: Csak hogy ne soroljak fel még ezer más hibát, úgy teszek, mintha nem lenne több, csak az, hogy elhallgattam az igazság egy pici morzsáját az állásinterjún.

Ami Petert illeti… Hol is kezdjem? Az talán elég jól példázza a helyzetet, hogy csupán egyetlen napnak kellett eltelnie, és Mr. Szupersztár Bestsellerszerző neve máris tökéletes, gyerekbarát szitokszóvá vált nálam. Belerúgtál a szekrénybe? A Peter Barnidge-életbe! Elfogyott a pénz a bankszámládról? Azt a jó Peter Barnidge-át! És amikor rájössz, hogy belezúgtál a főnökömbe? Hogy a Barnidge-ba? Bárcsak egyszerűen utálhatnám, az könnyebb lenne, mint ezt a gyűlölettel kevert vonzódást érezni. De ő az a fajta dögös pasi, akitől jobb távol tartani magad. Parázslóan izzó sötétség. Olyan dögös, hogy ahányszor csak meglátom, mindig keresztet kell vetnem, mert egyetlen pillantásával már magával is ránt a kárhozatba. És ha már a kárhozatról ejtünk szót… egy kicsit hazudtam az állásinterjúmon. De egyedülálló anyaként mindent megteszek, hogy gondoskodjak a lányomról, akár egy kicsit még hazudok is. De sajnos, a kis titkok naggyá nőnek az idő múlásával. Csak idő kérdése, hogy Peter mikor is jön rá erre, és valahogy nem hiszem, hogy boldog lesz amikor beavatom.


Ez a kötet számomra kicsit visszafogottabb élmény volt. Szerettem, de nem éreztem benne azt a „hűha” faktort. A főszereplő ezúttal egy egyedülálló anya, aki minden erejével igyekszik gondoskodni kislányáról. Anyagi nehézségekkel küzdenek, de még a legapróbb dolgokban is megtalálják a boldogságot – ez a vonal különösen szép lett.

A kapcsolat itt inkább érzelmileg épül fel, a tűz és a szenvedély kicsit háttérbe szorul a nehézségek, félelmek és bizonytalanság mellett. Ugyanakkor életszagú, tanulságos történet, és a korábbi kedvenc karakterek felbukkanása itt is öröm.

Cuki, megható, és helyenként vicces – de inkább szívhez szól, mint hangos nevetésre késztet.




Valahogy minden rosszul alakult, amikor a sövényét nyírtam. Véletlenül kissé… félreérthető alakúra formáltam, olyasmire, amit nem biztos, hogy szívesen látna bárki a kertjében. miután először találkoztam Harry Barnidge-dzsal az agyam azonnal átkapcsolt ősi, ösztönös üzemmódba. nevetséges fantáziaképek villantak be: hogy Harry fejbe billent egy kőbunkóval, becipel a barlangjába stb. A szókincsem erőteljesen lecsökkent, és talán kissé nyáladzani is kezdtem. De nem foglalkozhatok ezzel! Az egyetlen fontos dolog az életemben az, hogy a húgom álmait valóra váltsam. És eddig valahogy mindent sikerült elbaltáznom, úgyhogy most sikerülnie kell. Szóval, amikor Mr. Szívtipró felajánlja nekem, hogy segít egyengetni a véletlennek köszönhető művészkarrieremet, nem mondhatok nemet. Ahogy a régi mondás tartja, ha már felállítottad, minden megoldódik magától. Vagy valami ehhez hasonló.
Az új kertészem mindent fogott, és teljesen a feje tetejére állította. Rengeteg nő próbálkozott már azzal, hogy felkeltse az érdeklődésemet, de Nell sövénye volt a legmerészebb. mármint beszélgettünk, aztán egyszer csak a háromméteres növényből… az lett, ami. Aztán meg az ország legnagyobb művészkritikusa kikiáltotta a sövényt művészeti alkotásként, így felajánlottam, hogy az ügynöke leszek… most már csak arról kell meggyőznöm, hogy többre vágyom munkakapcsolatnál. nem számít, milyen árat fizetek érte. És az sem, ha a legnagyobb riválisom megfenyeget, hogy tönkretesz, ha elmondom róla az igazságot.


Bár imádom ezt a sorozatot, ez a rész nálam sajnos a leggyengébb lett. Nem rossz, de messze nem hozta azt a szintet, mint a korábbi kötetek.

A fő páros túl gyorsan esik szerelembe – szinte az első találkozás után örök szerelmet esküsznek, ami számomra kicsit hiteltelen volt. Nell csetlő-botló hősnő, de néha inkább idegesítő, mint szerethető.

Az alapsztori – egy obszcén sövényszoborral induló történet – valóban nem mindennapi, de néhol elcsépeltnek és unalmasnak éreztem. Harry sem lett a tipikus álom pasi: bár dögös és szexi, a villámgyors szerelembe esése kissé nyámnyilának hatott.

A korábbi kedvencek felbukkanása dobott a könyvön, de összességében ez volt számomra a legkevésbé emlékezetes rész.
  


Összegzés – Egy pikáns, humoros és szerethető sorozat

Ez a sorozat számomra tökéletes keveréke a romantikának, a humornak és a pikáns jeleneteknek. Minden kötet más és más párost állít középpontba, így mindig friss marad, még ha a cselekmény kiszámítható is.

A szerző különlegessége, hogy a sokszor őrült és túlzó humor mögé valódi érzelmeket, életszagú helyzeteket rejt. A mellékszereplők – különösen a testvérpárok közötti dinamika, és persze a Nagyika – igazi fűszert adnak a történeteknek.


Bár voltak részek, amelyek kevésbé tetszettek, összességében imádtam olvasni, és jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki szeret nevetni, pirulni, és kicsit kikapcsolódni egy könnyed, mégis szívhez szóló romkom-sorozattal.





Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE. 

2024. december 19.

Ana Huang: King ​of Greed – A fösvénység (Kings of Sin 3.)

         📚 Könyvajánló 📚


Kedves, intelligens és megfontolt, Alessandra Davenport évekig játszotta a trófea feleség szerepét.
Kiállt a férje mellett, miközben az egy birodalmat épített, de most, hogy felértek a csúcsra, rájön, hogy a férfi már nem az, akibe beleszeretett.
Amikor világossá válik, hogy a férje munkája mögött mindig is a második helyen fog állni, végre kezébe veszi az életét, és önmagát helyezi előtérbe, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy el kell hagynia az egyetlen férfit, akit valaha is szeretett.
De arra nem számított, hogy a férfi nem hajlandó elengedni őt… vagy arra, hogy bármi áron harcolni fog a házasságukért.
A kapzsiság királya egy gőzölgő, bajba jutott házasság / második esélyt kínáló románc. A Kings of Sin sorozat harmadik könyve, de önállóan is olvasható.


Legtöbbször az új, alakuló románcok és szerelmek történetét szeretem. De ha akad egy-egy jól megírt második esély szerelem sztori, akkor azok is jöhetnek. Na, ez pont ilyen volt. Nagyon szerettem!

Eleve nagy szerelem Ana Huang ezen sorozata. Nekem a Twisted olyan fele-fele volt. A négy részből az első és utolsó tetszett nagyon, a két középső nem. Úgy fest, ennél a sorozatnál jobbak az arányok. Mondhatni, egyik 100%-os. Az eddig megjelent három kötetből mindhármat imádtam!

A történet címe abszolút találó. Dominic Davenport személyében már a korábbi férfiak köteteiben is találkozhattunk. Tényleg ő a fösvénység királya. Igen, elképesztő, amit elért. Saját erőből. A nincstelen fiú, férfi, majd tényleg olyan vagyonra és hírnévre tett szert, hogy az elképesztő.

Előtte azonban, még nincstelen srácként, megismert egy csodás lányt, aki mára a felesége. Egy szép szerelem volt az övéké, míg nem a férfi életében a munka, a pénz és a hatalom került az első helyre.

Alessandra ezt egy bizonyos pontig tűri, mert tényleg szereti a férfit. De abszolút megértettem, hogy miért akart elválni, változtatni. Ideje volt, hogy magát is nézze, ha már a férje valahol útközben eltévelyedett. Egy igazán szimpatikus nő lett nekem. Erős, noha néha rá is ráférne, hogy valaki helyette legyen az, mellette legyen. Szó se róla, Dominic mindent megad neki. Majdnem mindent.

Lemondott randevúk, elfelejtett évfordulók, rutinná vált élet, amiben már alig van helye az érzelmeknek, a szenvedélynek. Teljesen jogosan fáradt bele Alessandra.

Sajnáltam őt ilyenkor, mert teljesen átérezhető volt a szerző remek leírásainak hála, hogy miket érez. Dominic néha pedig tipikus férfi. Azt hiszi, Ale csak viccel mindezzel, hogy nem gondolja komolyan. Hogy ez csak átmeneti. De tetszett, hogy a nő igenis erős volt, és kiállt az elhatározása mellett, hogy menjenek külön, mert a férfi nem akar és nem tud változni.

Vagy mégis? Azért rossz, hogy eddig kellett jutni a kapcsolatuknak, de ha ez kellett ahhoz, hogy Dominic Davenport észhez térjen, akkor megérte. Tetszett, hogy ha szép lassan is, de kezdte belátni, mivé lett ő maga, az élete, a házassága. Igazán mélyre jutott a kapcsolatuk.

Vajon van még ebből kiút? A párnak, akiknek azért továbbra sincs gondja a köztük lángoló tűzzel. Még azért igenis ott pislákol az a mindent elemésztő szerelem. Csak vigyázni kell erre a tűzre. Tetszett, jó volt látni, hogy végre a férfi is tett ezért. Hogy igenis képes volt változni, változtatni. Tenni a kapcsolatáért. Pedig ez azért a fösvénység királyától nem semmi. Túlságosan egyértelműnek vette a házasságát is. Hát most lehetett teperni, ha vissza akarja kapni a szerelmét.

Az írónőre jellemző igazán forró, tüzes pillanatok ezúttal sem hiányoztak. Mint mondtam, a páros közti kémiával nincs gond. Jó volt látni, hogy ezen felül tényleg milyen és mekkora szerelem az övéké. Örültem, ahogy alakult a történetük.

Remek volt olvasni. Eddig, ha választani kell a három kötetből, pedig mindhármat más-másért, de imádtam! De ha kellene, akkor Ale és Dom párosa kerülne nálam az első helyre. Egy bárki számára tanulságos történet lehet. Megmutatja, hogy igenis oda kell figyelni a másikra, saját magunkra. Megmutatja, hogy minden kapcsolat két emberen múlik. Hogy mennyi munka van egy-egy házasságban, párkapcsolatban. Lehengerlő volt.

Egy újabb tökéletes Ana Huang-regény. Vicces és szórakoztató, ugyanakkor tanulságos és komoly, teli bánattal, könnyekkel. Volt itt mindenféle érzelem. Egyszer fent, egyszer lent. Mégis megérte. Minden pillanata. Imádtam olvasni!



Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE. 

2024. december 12.

Penelope Bloom - A vonzalom tárgyai sorozat

       📚 Könyvajánló 📚

Ismét egy rendhagyóbb értékelős poszt érkezik. Folyamatosan fog majd frissülni ahogy olvasom a köteteket. Elég sok,  6 részből áll ez a sorozat. Külön nem akartam posztokat nekik, de akkor jön így egyben és akkor mindegyik könyvről lesz pár sor. 

Az első kettő már érkezik is. 

Az ​új főnököm szereti a szabályokat, és van egy, amit senki sem mer megszegni…

Senki sem érhet a banánjához.

Komolyan.

De én persze megérintettem.

Ha jobban bele akarunk menni, valójában a számba is vettem.

Megrágtam… és még le is nyeltem.

Tudom… Rossz, rossz lány vagyok.

Ezután vettem észre őt, és akár elhiszitek, akár nem, nem úgy lehet a legjobb első benyomást kelteni, ha épp a pasi banánjától fuldokolsz.

Egy kicsit visszamegyek az időben. Mielőtt még megérintettem egy billiomos banánját, végre megkaptam az első igazi kiküldetésemet üzleti riporterként. Ez nem a megszokott, béna munka volt, mint interjút készíteni egy kukással a kedvenc útvonaláról, vagy cikket írni arról, hogy milyen nagy dolog összeszedni a kutyaszart a kertekből.

Nem bizony. Az ilyenekből épp elég is volt.

Ez volt a nagy kitörési lehetőségem, hogy bebizonyítsam, több vagyok, mint egy két lábon járó katasztrófa. Be kellett épülnöm a Galleon Enterprise-ba, hogy bebizonyítsam a korrupciós gyanút.

Jöhet a James Bond-zene.

Csak annyit kellett tennem, hogy felvetetem magam gyakornoknak, és simán lenyomom az interjút Bruce Chambersonnal.

De fel kellett volna készülnöm rá, hogy a pasi úgy néz ki, mint akit direkt a női vágyak megtestesítésére faragtak. Viszont így is muszáj volt összehoznom. Semmi baki, semmi bénázás, semmi apró baleset. Csak kevesebb, mint egy óráig kellett összeszedettnek lennem.

Vissza a jelenbe, a konferenciaterembe, a banánjával a számban. A banánjával, amin még a neve is rajta volt nagy, fekete betűkkel. Pár perccel, miután ezt észrevettem, bejött, és rajtakapott. Pár perccel ezután már fel is vett.

Tudom… Nekem sem tűnt túl jó jelnek.


Jöjjön tehát akkor a banán. 😂💛🍌

Az első két részben egy multimilliomos és természetesen szuper dögös, szexi testvérpár történetét ismerhetjük meg. Ebben a részben a fiatalabb férfival, Bruce Chambersonnal találkozhatunk. A banánmániás fickóval. 

Komolyan irtó jól szórakoztam ezen a könyvön. Azt hiszem ezért is lett, lesz kedvenc ez a sorozat. Mert igen, már a címek és a fülszövegek is igencsak tüzes, spicy történeteket sejtetnek. Ugyanakkor nagyon durván viccesek. Én elképesztően élveztem olvasni. Jól mulattam. 

A dúsgazdag férfin, aki profi, precíz, sosem tér el a napi menetrendjeitől, akitől mindenki tart. Aki határozott, munkamániás, nem igazán híve a kapcsolatoknak. És ugye itt jön még a banán mániája. Az említett tulajdonságai mellett igényli és oda is figyel a testére, mit eszik. Csak semmi bűnözés. Számára ezt nem a cukor, édesség hegyek jelentik, hiszen neki van önkontrollja, hanem ez a napi 1, mindig hulla pontosan ugyanakkor elfogyasztott banán. Jóformán ez a napja fénypontja. Oké, azért ez is sokat elmond. 

De aztán egyszer lába kél ennek a banánnak. Pedig a cégénél mindenki tudja, hogy még a nevével is ellátott banánhoz senki sem nyúl. Nos az új kollegina mégis megtette. Bruce pedig már csak ezért is felveszi őt dolgozni és megpróbálja megleckéztetni. 

Nyilván így indul a kalandjuk. Ami miatt azért lássuk be, a történet szempontjából ezek után nem számíthatunk akkora újdonságra. Főnök és beosztott viszonya. Holott Bruce itt is vér profi, ő ugyan nem kezd alkalmazottal. Eddig. Maradjunk annyiban. 

A szerző remekül adagolta a kapcsolatuk alakulását. Ami tényleg csupa tűz és szenvedély. De abszolút a jó határokon belül voltak az erotikus részek. Ezek mellé azért voltak komolyabb témák és szálak is a történetben. Egy cuki szerelemi szál. És a már sokat emlegetett vicces részek. 

Főleg a két testvér között is. Bruce és William elképesztően. Óriásiak voltak a srácok. Ennél különbözőbbek nem is lehetnének, mégis az mellett, hogy állandóan szívták egymás vérét, nagyon jó testvérek. Tetszett ahogy ezt is bemutatta a kötet. 

Bruce is nagy kedvenc lett. A munkamániás, precíz pasas. Aki azért tudott a határain kívül is mozogni. Sokszor egy egészen más oldalát mutatta meg. Természetesen főleg ha a csetlő, botló, mindig valami zűrbe keveredő beosztottjáról, Natasháról volt szó.

Kedvenceim lettek a főszereplők. Nagyon sokat nevettem, mosolyogtam velük és rajtuk. Szurkoltam nekik, pirultam a szexibb részeknél. Sokan lehet egy újabb tucat regénynek jellemzik vagy jellemeznék, de az írónő annyira jól hozta, hogy én imádtam! Remek keveréke volt a humornak és az erotikának, a romantikának. 

Ha kíváncsiak vagytok ennek a banánnak a történetére és akartok egy jót mulatni egy regénnyel, akkor ezt vegyétek kézbe. 💛🍌



William:
Hogy ​hogyan találkoztam vele?
Hát, egy úriember sosem kérkedik.
De szerencsére én nem vagyok az.
Először is fizettem a cseresznyéjéért (a pitéjéért, de nem ez a lényeg).
Aztán megfosztottam a virágaitól.
És utána? Ott hagytam a névjegyemet, majd kisétáltam, mintha az enyém lenne a hely.
Ja, mondhatni, hogy erős indítás volt.

Hailey:
Hogyan találkoztam Williammel?
Besétált a pékségbe, vett egy cseresznyés pitét, ellopott egy virágokkal teli vázát – még mindig nem tudom, mire kellhetett neki –, majd végül ott hagyta a névjegykártyáját.
Mielőtt elmondom, mit csináltam a névjegykártyával, valamit tisztázzunk:
William rosszabbkor be sem léphetett volna az életembe.
A pékségem a csőd szélén állt.
A bizarr exem nem akart békén hagyni.
Ó, és amúgy egy 25 éves szűz voltam – igen, a tény, amit a barátaim minden adandó alkalommal az arcomba vágtak.
Ha a szüzesség-problémámat Williammel oldottam volna meg, az olyan lett volna, mint egy kalapáccsal lecsapni egy legyet. Brutális túlzás, bár a legjobb fajta.
De William őrülten dögös volt, ami hülye tettekre készteti a nőket. Olyan szexi volt, hogy még az én fejem is tele lett mindenféle őrültséggel. Például azzal, hogy egy légy még örülne is, ha William és a tökéletes kocka hasa csapná le. Így már legalább ketten lettünk volna így ezzel.
Szóval felhívtam.
Talán jobban át kellett volna gondolnom. Talán épp bele sétátok egy katasztrófába, és csak várom, hogy megtörténjen.
Tudtam, hogy bajban vagyok, amint meghallottam a szexi, mély hangját a vonalban, ahogyan azt mondta: „Még mindig őrülten kívánom a cseresznyédet. Kiszállítást vállalsz?”


Jöjjön akkor a Cherry-s pasas, William Chamberson. 💖🍒

A történet stílusa abszolút hozza az első kötet hangulatát. Az a rész után vártam és jó volt William sztoriját is elolvasni. Összességében rövid, gyorsan, jól olvasható könyvek. 

William párja ezúttal egy pék lány lesz, Hailey. Egy lány, aki imádja amit csinál, jó is benne. Mégis valahogy nem indult még be neki. Anyagi gondokkal küzd, mindig van min aggódnia. De ettől egy tök jó humorú, aranyos, közvetlen, jó fej hősnő. Azonnal megkedveltem. 

William esetén ugye ez már megvolt, de a Hailey sem váratott sokat magára. Hát még amikor ők ketten összetalálkoztak. A férfi egy jó kis reggeli helyett kénytelen volt beérni a cseresznyés pitével. Innen jött a lány beceneve, Cherry. Na meg a cseresznyés poénok. 

Mondanom sem kell szerintem, hogy itt is bomba jól szórakoztam. Pláne, hogy ahogy korábban említettem, William totális ellentéte a mindig szabálykövető és komoly Bruce-nak. Na ő utálja a szabályokat, a kötöttségeket. Szeret kockáztatni. Nem lehorgonyozni egy-egy nő mellett. 

Mégis valamiért Hailey más számára, mint a többi lány. Azonnal megfogja a férfit a lány. Remek páros lettek ők ketten. 

Itt is jelen volt, hogy tökéletesen működött a kémia kettejük között. Vicces pillanatok maxra tolva. Húzzuk egymás agyát pillanatok. Mind a páros között, mindig a két fiútestvér részéről. Vagy akár Hailey testvére és munkatársa, Ryan között. 

Egy újabb szép szerelem története. Maga a cselekmény totálisan kiszámítható volt. A bonyodalom része is. Mégis magukkal a szereplőkkel, ahogy meg volt írva ez a regény, elképesztően lehetett élvezni. Ezúttal is nagyon jókat nevettem. Megvoltak a szenvedélyes momentumok is. Láthattuk miként alakul a párosunk élete. Ha sok történés várható is volt, én akkor is nagyon szerettem. 

Jó volt, hogy az előző páros is sokat felbukkant. Volt olyan jó a cseresznye, mint a banán. Ezt se hagyjátok ki! 💖🍒   





Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE. 

2024. július 23.

Ana Huang: King ​of Wrath – A harag (Kings of Sin 1.)

 📚 Könyvajánló 📚


Ő ​a feleség, akit sosem akart… és a gyenge pont, amire sose számított.

Kegyetlen. Irgalmatlan. Arrogáns.
Dante Russo minden helyzetben irányít – a magánéletében éppúgy, mint a munkájában. A milliárdos cégvezér sose akart megnősülni – mígnem egy zsarolás fenyegetése bele nem kényszeríti egy eljegyzésbe egy olyan nővel, akit alig ismer. Vivian Lau ráadásul nemcsak egy gazdag örökösnő, hanem legújabb ellenségének lánya. És nem számít, mennyire gyönyörű és bájos. Dante mindent meg fog tenni, hogy eltüntesse a bizonyítékokat, és felbontsa az eljegyzésüket.
Egyetlen problémája akad: most, hogy a nő az övé… már nem tudja elengedni.

Elegáns. Nagyra törő. Jól nevelt.
Vivian Lau a tökéletes lánygyermek, és a családjának egyetlen reménye, hogy elérjék a társadalmi ranglétra legmagasabb fokait. Ha beházasodna a kékvérű Russo családba, az olyan ajtókat nyitna ki, amelyek egyébként elérhetetlenek lennének újgazdag családja számára. Így ugyan a goromba és visszahúzódó Dante nem az esete, kötelességtudóan beleegyezik az előre elrendezett házasságba.

Az viszont sosem volt a terv része, hogy vágyni fog a férfi érintésére. Vagy hogy megtörténik a lehető legrosszabb dolog: beleszeret a jövendőbelijébe.



Ennél klisésebb már nem lehetne sem a sztori, sem pedig a szereplők. Mégis esküszöm csak úgy faltam az oldalakat és imádtam a könyvet! 

Érdekházasság, majd ebből szerelem. Kismillió ilyet olvastunk már igaz? Maguk a karakterek sem olyan eget rengetően egyediek. A dúsgazdag, ördögien szexi és jóképű férfi. Némi rossz fiús beütéssel. Egy szintén jómódú fiatal nő. Aki akaratos, erős, ambiciózus. Mégsem mindenben. Hiszen a szülői nyomásnak nem képes ellenállni. 

Ezek mind ismerős momentumok lehetnek. 

Mégis Ana Huang tudta izgalmassá, olvasmányossá és némiképp egyedivé is tenni a sztoriját. Aminek hála, mondom én elkezdtem és totál beszippantott. 

Pedig kicsit féltem is, mivel a négy részes Twisted sorozatból két rész nagyon nem jött be. Az elsőt és az utolsót imádtam. A két középsőt inkább hagyjuk. Szóval volt para, de azonnal, már az elején kiderült, hogy feleslegesen. 

Igen tudom, kismillió ilyen regényt olvastunk már. Mégis ha tud egy kis izgalmat, egyediséget csempészni bele egy író, akkor még mindig lehet jó, szórakoztató és szerethető. Ráadásul összességében hiába a szerző előző sorozatából két rész annyira nem jött be, ott sem magával az írásmódjával volt bajom. Mert szeretem ahogy ír. Nem véletlenül lett új kedvenc ez a regény. Csak remélni tudom, hogy a széria többi részét is így fogom szeretni. 

Itt van nekünk az említett dögös, szexi Dante Russo. Már a nevét imádtam! Aztán ehhez hozzájött a szerző és Vivian áradozása is a férfiról. Főleg ami a külsejét illeti. Igaz ami a belső tulajdonságaira igaz, hát.... Jó lényegében nem volt semmi vészes. Szimplán nem tetszett neki, joggal, az ahogy erre a frigyre kellett kényszerülnie. Egy kemény, szívtelennek tűnő férfi. Akiért mindenki rajong, a kegyeit keresné. Persze többnyire önző érdekekből. Nem is csoda, hogy ilyen férfi lett. De azért ahogy szép lassan megismerjük, megmutatja az igazi valóját. Hogy tud egy szerethető és szeretni képes férfi lenni. Jó humorú. Eléri amit akar. Ez ugye nem újdonság. 

Vivian már egy kicsit más. Ő is okos, erős. Mégis egyszerűen a szülei, főleg az apja olyan szinte  manipulálja őt, hogy nem képes neki nemet mondani. Még ezekre az eszemet hagyományokra sem. Vagyis amire hivatkoznak. Mégis tetszett főleg ahogy Dante látta a lányt. Hiszen ha a férfiról és a jövendő házasságukról volt szó, ott ki tudott állni magáért. Ők nem hasonlítottak, mégis remekül kiegészítették egymást. Tetszett ahogy végigvitt a sztori azon, hogy miket is tanultak a másiktól. 

Főleg szerintem a lány. Hogy végre igenis tudjon kiállni magáért. Azért amit gondol, amit szeretne. Hisz ez az ő élete. Remek páros lettek. 

Mindkettőjüket azonnal megszerettem. Jól illettek egymáshoz. Kiegészítették a másikat. Remek szócsatás párbeszédeket lehet olvasni. Mivel egymással tudtam akaratosak lenni, ezért egész sok ilyen jó humorú pillanat született. 

Természetesen nem hiányozhattak a komolyabb témák sem. Ugyanakkor a tüzesebb percek sem. Hiszen a kémia hűha... na az ezer fokon égett kettejük között. Mégis nagyon szerettem, hogy nem ez volt a fő vonal. Nem a szex. Persze akadt benne, de nagyon tetszett, hogy egész, a szerző egynémely kötetéhez képest egész minimális. Ezek is remekül voltak megírva. Összességében az egész kötet. Tökéletesen adta vissza a szereplőket. Az életüket, az érzelmeiket, a cselekményeket, a fordulatokat. Hiszen akadtak itt titkok, váratlan fordulatok. Egy szép lassan alakuló szerelem. Családi kapcsolatok. 

Amiért külön imádtam, hogy az írónő összekötötte a Twisted sorozattal. Jobban belegondolva, ahogy előjött, be is ugrott mikor bukkant fel Dante a Twisted lies-ban. Christian egész sokat szerepelt itt. Jó volt újra találkozni vele. Sőt a Twisted games-re is volt utalás. Én szeretem ha valamilyen úton módon egy szerző tudja így összekötni egy-egy sorozatát. :)

Egy szó, mint száz, nekem szerelem lett. Ha szerettétek a szerző korábbi sorozatát, akkor természetesen kötelező. De ha netán nem, vagy még nem olvastatok Ana Huang könyvet, akkor remek kezdet ez. Igen sablonos kissé, mégis higgyétek el, a szerző igenis olvasmányossá, nagyon is élvezhetővé és szerethetővé tudja tenni. 💖 




  Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE.         

2024. április 5.

Ana Huang - Twisted ​Lies (Twisted 4.)

  📚 Könyvajánló 📚


Nem ​a hazugság a legszörnyűbb dolog, amit megtenne ezért a nőért!

A szívdöglesztő és kőkemény Christian Harper valójában egy úriembernek álcázott szörnyeteg. Az erkölcsöt nem tartja sokra, a szerelmet még annyira se, ugyanakkor nem tagadhatja a vonzalmat, amelyet a szomszédjában lakó fiatal nő iránt érez. Idővel ez a nő lesz legsötétebb vágyainak tárgya, az egyetlen hatalmas talány, amin képtelen kiigazodni. És amikor lehetősége nyílik rá, hogy a közelébe férkőzzön, saját szabályait megszegve olyan ajánlattal áll elő, amit nem utasíthat vissza. Minden szörnyetegnek van gyenge pontja. Az övé ez a lány. A megszállottja lett. Ő a szenvedélye. És ő a kivétel az összes szabálya alól.

A kedves, félénk és a közösségi médiában szerzett hírneve ellenére introvertált Stella Alonso igazi romantikus lélek, aki évek óta fegyelmezetten tartja kordában a szívét. Két munkája mellett nincs ideje párkapcsolatra, és nem is igazán vágyik rá. De amikor a múltjából érkező fenyegetés elől annak a férfinak a karjaiba – és lakásába – menekül, akinél veszélyesebbel még életében nem találkozott, óriási a kísértés, hogy hosszú idő után ismét a szívére hallgasson. Mert bármilyen rideg is Christian, ha vele van, olyasmiket érez, amit azelőtt soha. Szenvedélyt. Biztonságot. Igazi vágyat.

Szerelmüket titkok és hazugságok szövik át… és amikor az igazságra végre fény derül, lerombolhat mindent.


Kezdjük egy kis statisztikával. Ez a sorozat ugye negyedik része. Ezzel a kötettel le is zárul a széria. A négy kötetből eddig, amíg el nem kezdtem ezt, csak az első tetszett. Azt viszont egyenesen imádtam! 

Nem véletlenül volt akkora csalódás, hogy a második és harmadik kötet nem tetszett. Még talán a Twisted games. Igaz abban is voltak momentumok, amikkel voltak fenntartásaim. Nem volt rossz, de közel sem lett akkora durranás nálam mint a Twisted love. Utána jött a Twisted hate. A legjobban várt része volt számomra a sorozatnak. És tessék, lássék, ez a rész lett az, amelyik a legkevésbé tetszett. Sőt! Végig sem bírtam olvasni. Már az elején ahogy haladtam, azt kérdeztem magamtól, hogy ez mi ez? 

Brutális csalódás volt sajnos. 

Ezek után, hát igencsak kétkedve voltam a záró résszel. Mégis azért szereztem be és estem neki, mert a fülszöveg nagyon megtetszett. Igaz ez semmire sem volt garancia, hiszen így voltam az előzőekkel is, mégis csalódtam. 

Na de úgy voltam vele, hogy negyedjére hátha. És igazam lett. Nagyon örültem, hogy végre az első kötet után van még egy, amit szeretek. 

Pedig ez is annyira egy tipikus sztori, mégis ez volt a legközelebb a Twisted love-hoz nálam. Ahhoz ahogy abban írt a szerző. Hogy hiába lerágott csont a történet, mégis tudott olyan csavarokat tenni bele, úgy visszaadni a karaktereket, az érzelmeket, mindent, hogy az végre ismét élvezhető volt számomra. 

Már-már kicsit amolyan krimis, thrilleres beütése is volt a történetnek. Lehet ezzel fogott meg teljesen. Ráadásul Stella és Christian is szimpatikusak voltak. Új kedvenc párosom lett.  

Noha a férfi karakter, Christian sem mutatott akkor újdonságot. Már ami a tulajdonságait illeti, amivel az írónő ruházta fel őt. Egy szégyentelenül gazdag férfi. Ráadásul pont ugyanilyen vonzó és jóképű is. És akkor még ehhez jön az hozzá, hogy veszélyes. Elég egy ilyen kombó és már le is vesz minket nőket a lábunkról. Engem például sikerült megvennie magának. Még akkor is, ha azért eleinte és voltak alkalmak amikor goromba és távolságtartó volt. De ezt elnéztem a múltja és a cselekmények hatásának. Kellett ez. Ő sem lehet tökéletes. 

Stella is egy olyan női hősnőt lett, akit azonnal megkedveltem. Első ránézésre egy visszahúzódóbb, csendes lány. Mégis ha kell, akkor ki tud tűnni, kiállni magáért. Igaz rá is ráfért, hogy végre legyen mellette egy erős férfi. Aki ha kell megvédi őt, a támasza lesz. Stellának ugyanis volt egy zaklatója. Aki miatt paranoiás, fél. Persze okkal, hiszen ha egy időre nyugta is volt, most mégis visszatérnek a zaklató levelek és miegymás. 

Tetszett ez a vonal, hogy nem kifejezetten csak a kettejük kapcsolatára épült a sztori. Ez a kis krimis, lélekboncolgatós rész még jobbá tette számomra. A munkahelyükkel kapcsolatos szálak. Hozzájön még akkor ugye az első találkozásunktól köztük pattogó szikrák és kész is egy remek kis történet. Úgy örültem, hogy két rosszabb kötet után ezt végre szerettem. 

Legtöbbször komoly, félelmetes, fájdalmas volt. Mégis voltak benne a kedvenc hozzávalóimból. Humoros, szócsatás párbeszédek. Csupa tűz jelentek Stella és Christtian társaságában. Csak úgy sütöttek az érzelmek a szerző leírásaiból. 

Mindkettejüknek megvoltak a maguk harcaik az életükben, a munkájukban, családtagokkal. Sok esetben igencsak tanulságos és életszagú momentumokkal. Miközben végigkövetheti az olvasó, miként is alakul ennek a nem mindennapi, már-már félelmetes és ugyanilyen szexi férfinak a románca, egy félénk, mégis ha kell, akkor egy határozott lánnyal. 

Imádtam! 

Igaz nem volt sok erotikus jelenet, talán kettő, vagy három?  Azok is szerencsére egész sokára. Annyit tudnék csak megjegyezni, hogy maximum ezek lehettek volna egy kicsit visszafogottabban megírva. Igen, legyen szókimondó, nevezzük nevén a dolgokat, de az első rész után az írónő számomra ezen a téren sajnos kicsit átesett a ló túloldalára. Már-már közönséges volt. 

Ezt itt is sajnáltam, de ezt ha nem számítjuk, akkor szerettem úgy, mint az első részt. Na jó azért Ava és Alex párosa lenyomhatatlan. De Christian és Stella nagyon közel kerültek hozzájuk. 

Amit pedig külön imádtam itt, hogy teljesen összeértek végül a karakterek szálai. Tudjuk ugye, hogy a lányok jó barátnők. Nagyon bejött és szerettem ahogy a srácokat is összehozta. Remek jelenetek születtek ezekből is. Mi tagadás egyikőjüket sem kell félteni. Irtó jókat derültem rajtuk, ahogy egymást ugratták. A történet komoly témája mellé ez ismét remek egyensúlyozás volt.  

Azt meg különösen imádtam és jó volt olvasni, hogy mennyire imádják ezeket a lányokat. 

Ami pedig a legnagyobb szerelem volt nekem, az a vége. Hogy nem csak Stella és Christian kapott szép lezárást, hanem az írónő az egész sorozatot nagyon szépen lezárta ezzel a kötettel. Attól függetlenül, hogy az első és az ez közti két kötet nem lett akkora befutó nálam, jó volt újra olvasni róluk. 

Láttam azért, hogy sokat szerettétek a köztes részeket is. Nem vagyunk egyformák. De ha esetleg másnak sem jött be valamelyik kötet, ne adjátok fel. Ez a rész ismét szuperre sikerült. Méltó és remek lezárása a Twisted sorozatnak. 



Ha kedvet kaptatok akkor KATT IDE a beszerzéshez.        


2024. március 13.

T. L. Swan - A Miles fivérek

📚 Könyvajánló 📚



A szédítő

Egy Londonból New Yorkba tartó repülőjáraton felraktak az első osztályra. Az étel, a kiszolgálás és a pezsgő kifogástalan volt. A mellettem ülő kék szemű férfi pedig még ennél is jobb. Intelligens volt és kifinomult. Beszélgettünk és nevettünk, aztán történt valami különleges. A sors átvette az irányítást, az utat váratlanul megszakították, és a gépnek másik városban kellett landolnia, ahol egy éjszakát vesztegelt.
Újratervezés. Volt egy őrülten szenvedélyes éjszakánk Bostonban. Egy ilyen éjszakát egyetlen nő sem felejthet el. Mindez tizenkét hónapja történt, és azóta semmit nem hallottam róla. New Yorkba költöztem, új állásom lett álmaim munkahelyén, a Miles Mediánál. El tudjátok képzelni, mennyire meglepődtem, amikor a cégvezető irodájába lépve a hatalmas mahagóni íróasztal mögül egy ismerős, pajkos szempár nézett vissza rám? Egy emlékezetes éjszaka, amely nem tud puszta emlék maradni. TL Swan perzselően érzéki és botrányos romantikus regénye.


Ismét egy értékelés keretein belül mesélek nektek egy sorozatról. Ezúttal a Miles fivérek kerülnek sorra. Az első kötet, A szédítő Jay történetét mutatja be. 

Már a fülszöveg alapján kiderülhet az olvasó számára, hogy ami magát a sztorit illeti, nem kell egy akkora eget rengető újdonságra számítanunk. Eléggé elcsépelt. Mégis imádom egy-egy szerzőben, hogy mindezek ellenére mégis képesek egy igenis szerethető és élvezhető történetet adni nekünk. 

Ez így volt ebben az esetben is. Emily és Jay azonnal megszerethető karakterek lettek. Két igen erős személyiség. Annyi volt ami nem tetszett benne, hogy az összes erotikus jelenet után ők már rögtön összevesztek valamin és nekiálltak balhézni. Ez kicsit uncsi és bosszantó volt. Igen, két akaratos emberről beszélünk, nem véletlenül mondják, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában. Nos kettejüket azért igenis végül rávitte az írónő, hogy megoldják mindezt. 

Ennek ellenére remek volt a sztori. Beszippantott és élveztem. Azt ahogy találkoztak, majd újra összesodorta őket a sztori. Kissé tipik, de összességében tetszett ahogy alakította a szerző. Jókat nevettem azért nekik. A sok, néha felesleges drámázásaik mellett akadt rengeteg jó egymásnak beszólogatós, szócsatás pillanat. A szenvedélyes, szerelmes részeket remekül adta vissza a történet. 

Jó volt mindkét karaktert külön megismerni. Hiszen azért ha volt is amiben hasonlóak voltak, a jövőre vonatkozó terveik közel sem egy irányba mutattak. Mégis jó volt végigkövetni ha változik ez, akkor miként. Tetszett amit végül kaptam. A Miles fivérek azonnal elrabolták a szívem. Szerettem Jay karakterét is, de mivel már itt is egész sok szerepet kapott és megismerhettük Tristant, nekem eddig ő a szerelem. 


A megszálló

A ​bestsellerszerző T. L. Swan Miles fivérek-sorozatának második forró részében a férfi szexi, gazdag és a nő legnagyobb ellensége.

Sosem volt még ilyen jó érzés utálni valakit. Tristan Milesszal akkor találkoztam először, amikor fel akarta vásárolni a néhai férjem cégét. Áradt belőle az erő, arrogáns volt, és már-már idegesítően gyönyörű – minden porcikámmal gyűlöltem. Az évszázad csodájaként három nappal később megkeresett telefonon, és randira hívott. Inkább a halál, minthogy egy ilyen férfival randizzak – bár el kell ismernem, hogy jól esett az egómnak.
Az év fénypontja volt, hogy elutasítottam.

Hat hónappal később meghívott vendégként előadott egy franciaországi konferencián, amelyen én is részt vettem. Továbbra is dühített a túlzott magabiztossága, de ezúttal meglepően vonzónak és szellemesnek találtam. Amikor rám nézett, a torkomban dobogott a szívem. Nem, nem szabad!
Ez az ember egy nőcsábász dögös öltönyben, én pedig egy özvegy vagyok, akinek van három nehezen kezelhető fia. Csak legyen vége ennek a konferenciának!
Mert mindenki tudja: Tristan Miles mindig megkapja, amit akar – és most engem akar.

Jobban belegondolva, tökéletesebb címet nem is kaphatott volna a könyv. 

Hát nem is tudnám megmondani melyik történet volt az, amin ennyit nevettem volna. Vagyis inkább sírva röhögtem sokszor. 

Persze ez a történet is tartalmazott komolyságot. Hiszen a hősnő Claire, elvesztette a férjét és itt maradt három fiúval. Akadt jó pár szívszorító és sírós pillanat. Amikor komoly döntéseket kellett hozni, érzelmi hullámvölgyek. 

Mégis itt a szerző abszolút a humorra helyezte a hangsúlyt. Egek. Imádom! Oda meg vissza vagyok ezért a könyvért. Irtó jól szórakoztam míg olvastam. 

Nem véletlenül lett Tristan akkora kedvencem az első részben. Itt aztán pláne megmutatta magát. Egy férfi, aki tud vicces lenne, ugyanakkor érett és komoly is. Szüksége is van rá, hiszen pont róla nem gondoltam volna, hogy egy nála pár évvel idősebb, özvegy és 3 gyerekes anyukába szeret bele. Hiszen itt volt nem kevés töprengős pillanat neki. El kellett ugyanis gondolkodnia, hiszen ha akarta Claire szívét, akkor kapott még mellé a csomagba három másikat is. Na jó egy Vaú nevű kutyával és egy Muff nevezetű macskával együtt. 

Tetszett ahogy végigvitte a sztori a gondolatait. Miközben a humor mellé természetesen volt itt sok-sok vágy, szenvedély, szerelem. Lassan alakuló érzelmek, amik eleinte brutális lánggal égtek. Claire és Tristan között.... hűha.... nem semmi volt a kémia. 🔥

Ugyanakkor szerettem végigkövetni miként is birkóznak meg a komolyabbra forduló érzéseikkel. Claire, a fiúk. Ez a három srác. Azt a mindenségit. Rohadt jól szórakoztam. Tristan, Claire, a srácok és az állatok. Hozzá jön még a többi Miles fivér. Mindezek kiadtak egy zseniális, brutálisan szórakoztató regényt. 

Ami az mellett, hogy szórakoztat és megnevettet, gondokozásra késztet. Hiszen sajnos olyan élethelyzeteket mutat be, ami nem ritka. Az olvasó is akaratlanul eltöpreng, együtt érez a családdal, akiket veszteség ért. Miközben láthatjuk miként alakulnak a szereplők gondolatai. Közben sok fájdalom is akad, félelem, könnyek, kétségek. 

Mégis iszonyatosan szerettem ahogy a szerző végül alakította Tristan, Claire és a család sorsát. Nagyon szerettem mindannyiukat. Velük nevettem, velük sírtam. Inkább a boldogabb és jobb pillanatok voltak nagyobb arányban. 

Ha szeretnétek egy jót szórakozni, miközben komolyabb témák is előkerülnek, ha kíváncsiak vagytok Tristan sztorijára, egy család sorsának alakulására, nehézségeire és boldogságaira, akkor ezt a kötetet se hagyjátok ki! Nekem szerelem volt! 


A casanova

A kedvenc hobbim felhúzni Elliot Milest. Elég a főnököm elképesztően helyes arcának látványa, és máris előbújik belőlem a szarkazmus. Kiérdemelte a Casanova becenevet –
de ha milliónyi nő akarja iszonyatos személyisége ellenére is, akkor velem mi a gond?

Utálom a saját szerelmi életemet, ezért egy randiappra regisztrálok álnéven, ahol egy Edgar nevű férfival kezdek beszélgetni. Nem igazán az én típusom, és a világ másik oldalán él, de összebarátkozunk, és elkezdünk bízni egymásban.

De a munkahelyemen is egyre furcsábban alakulnak a dolgok. Elliot egészen… figyelmes lett. A tekintetét egyre többször felejti rajtam, és olyan tüzet érzek benne, amit ezelőtt sosem. Akkor döbbenek le igazán, amikor azt mondja nekem, hogy a sérülékenységemet vonzónak találja. De mikor tűnhettem én előtte sérülékenynek?

Elszörnyedek… lehetséges, hogy a főnököm olvassa az Edgarnak írt üzeneteimet? Basszus, a munkahelyi e-mailemet használtam volna a regisztráláshoz?

Tudja, hogy valójában mit gondolok róla? Előbb halok meg, minthogy bevalljam neki!
Vagy még rosszabb: lehetséges, hogy a férfi, akit egész életemben megvetettem, az a pasi, akibe beleestem a neten?

Kezdem azzal, hogy nagyon szerettem ezt a kötetet is. Noha itt már akadt egy-két momentum, amiért nem voltam oda. Na de hamarosan erről is. 

Elliot is belépett a kedvenc pasijaim közé. Noha eddig Tristan, Jay és ő került most a harmadik helyre. Szimpatikus volt, humoros, aranyos pasi. Szexi és dögös. Akárcsak a testvérei, ő is egy igazi gazdag plaboy. Vagyis ugye két testvérére már nem mondhatóak ezek a jelzők. Alapvetően kedveltem, de itt már be is jön a két dologból az egyik, ami annyira nem tetszett. Nem is magával az írással volt baj, szimplán nekem nem jött be a kedvenc festőjével kapcsolatos szál. Na ott nem nagyon tetszett ahogy Elliot kezelte a szitut. Még akkor is, ha igen, volt valami a magyarázatában, de rohadtul rosszul esett és jóformán nekem is úgyanúgy fájt a szívem, mint Kate-nek. 

De azért persze helyre állt itt minden. Nem árulok el szerintem nagy titkot, ha azt mondom hogy a szerző ismét remekül megadta a happy end-et a párosunknak. Itt is voltak persze bonyodalmak, érzelmi hullámvasútak, félelem, fájdalom, könnnyek. 

Talán nem olyan mély és durva sebek jellemezték a karaktereket és az életüket, mint az előző kötetben. Maxi lángon éget a kettejük közti tűz. Tipikus utáljuk egymást pár, akik között azért ott van a kémia. Aminek persze nem is sokáig tudnak ellenállni. Mégis az ismerős kapcsolati minta ellenére ezúttal is tudta úgy alakítani a szereplőit az írónő, a fordulatokat, a cselekményeket, minden érzést amit közvetített a sztori, hogy hasson néha újdonságként és végig élvezhető legyen. 

Ha már a páros közti kémia, itt jön be a másik dolog, ami nem annyira tetszett. Itt egy kicsit mintha nekem több lett volna az erotika. Néha ezeken már át lapoztam. Jól voltak megírva ezúttal is, de most picit sokalltam. 

Kate is kedvencem lett. Nemsemmi egy csaj. Ő aztán nem szívbajos nemet mondani és visszaszólni Elliot Miles-nak. Egy igazi belevaló, jó fej csaj. 

Ami ezúttal sem hiányzott az a humor. Azta mindenségit... Az állatok.. Főleg a kacsák. Hát ott végem volt. Halálra nevettem magam. Természetesen a Miles fivérek közös jelenetei is vittek mindent. Jó volt a korábbi megszeretett kedvencekről ismét olvasni. 

Összességében ezt a két kis hibát leszámítva, ismét azt kaptam amit vártam. Egy szórakozató történetet. Ami hol humoros, jókat lehet nevetni. Hol pedig komoly és néhol fájdalmas. Mindegyik érzést rendkívül jól adja vissza a szerző. Mindent át lehet élni Kate és Elliot párosával. Ismét egy szép szerelem története, ami sosem volt zökkenőmentes. Mégis megéri kideríteni hová fut ki ennek a két embernek a kapcsolata, akik ki nem állhatják egymást.....

Én nagyon szépen köszönöm a példányt és, hogy elolvashattam a Maxim kiadónak! 💕




Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni őket, akkor KATT IDE.    

2023. november 7.

Ana Huang - Twisted ​Games (Twisted 2.)

 📚 Könyvajánló 📚


Rhys ​Larsen testőr, és szigorú szabályok szerint végzi a munkáját: 1) Mindenáron megvédi az ügyfeleit. 2) Nem vonódik bele a magánéletükbe. Soha. És soha még csak meg sem fordult a fejében, hogy megszegje ezeket a szabályokat… amíg nem találkozott vele…
A lány épp olyan makacs, mint ő, és a hűvös felszín alatt olyan tűz ég benne, ami idővel felemészti a jól bevált szabályokat. Napról napra fokozatosan bontja le a férfi védőfalait, mígnem Rhys kénytelen szembenézni az igazsággal: arra esküdött fel, hogy megvédi a lányt, de igazából nem akar mást, mint megragadni, és…

Bridget von Ascheberggel hercegnő szabad életről és szerelemről álmodik. Amikor viszont a bátyja lemond a trónról, rá kell döbbennie, hogy nemsokára királynő lesz, és egy szeretet nélküli, de politikailag előnyös házasság vár rá. Pedig ő soha nem akarta magának a trónt.
És ahogy új szerepkörében az intrikák és árulások között igyekszik lavírozni, még a benne tomboló vágyat is el kell rejtenie: hiszen a teste és a lelke egy olyan férfit kíván, akit nem kaphat meg.

Az ő váratlan és tiltott szerelemük romba döntheti az egész királyságot… és mindkettőjük számára katasztrofális következményeket rejteget.


Vártam ezt a regényt, igaz ha lehet akkor pont a következőt, a 3.részt még jobban. De kíváncsi voltam az első rész után Bridget és Rhys történetére is. Sajnos kicsit csalódnom kellett. 

Maga a sztori sem volt az a  hű de eredeti. A lány belezúg a testőrébe. Kismillió ilyennel is találkozhattunk már. Pedig a sorozat első részét annyira de annyira imádom! Oké a sztori klisé, mégis ettől függetlenül azért tudott újat mutatni a szerző. Egy bizonyos része, elem volt az, amivel gondom volt. Ha ez jobban, másként van megírva akkor teljesen tetszett volna. 

Maguk a szereplők, Bridget és Rhys szimpatikus karakterek voltak. Mindketten és rögtön azok lettek. Már ahogy az előző részben is megismertük őket, tudtam, hogy így lesz. Hiszen a lány remek barátnője Avának. Tetszett, hogy beleláthatunk milyen egy hercegnő élete. Egy olyan hercegnőé, aki a megszokottnál több szabadságot kap, aki mondhatni egész átlagos életet él. A titulusa ellenére egyáltalán nem volt egy elkényeztetett fruska. Sőt! Rögtön megszerethető, okos, erős fiatal nő. Aki bármit megtenne azokért akiket szeret. Felelősségteljes, egy jó humorú lány. Legalábbis én nagyon bírtam amikor az ő szemszöge volt soron és a kis belső monolódjait hallgathattam. Kedveltem őt.
Akkor is remekül helyt áll és fogadta a dolgokat, mikor kiderül, hogy hirtelen első helyre ugrott a trónöröklési sorrendben miután a bátyja lemondott. Igazi királynő típus. Nem magas lóról beszél, együttérző és segítőkész fiatal nő. 

Rhys-t is nagyon szerettem. Egy sokat megélt katona, aki immár testőrként is nagy nevet szerzett magának. Kemény fickó, határozott, brutál jó a munkájában. Mégis szép lassan kiderül, hogy egy gyengéje neki is van. És az Bridget. 

Mindketten a kedvenceim lettek. Jókat szórakoztam a társaságukban. Főleg az elején, a csatározásaik alkalmával. Miközben megismertem az életüket a jelenben, megtudhatunk sokat a múltjukról. Közben pedig igyekeztem találgatni, hogy vajon mit tartogat számukra a jövő?.... 

És itt ki is térnék arra ami nem tetszett. Az erotikus részek. Én nem tudom itt mi történt, de sokszor annyira vulgáris volt nekem, túlzón volt fogalamazva. Annyira nem illett ahhoz a személyiségükhöz amit egyébként mutatnak. Oké, szexről van szó. Manapság a legtöbb regényben ki van mondva minden. De nekem  itt mintha valami rossz pornót " hallgattam" volna. Esküszöm, ha ilyen rész jött aztán már inkább át is lapoztam. 

Az első könyvben is voltak, azt mégis annyira imádtam. Minden pillanatát. Az elsőtől az utolsó oldalakig. De ez most nem annyira jött át. Pedig még a klisés sztori ellenére is, ezúttal is jól írta meg a szerző. Mégis ez nekem annyira elrontotta az élményt. Oké szenvedély, meg vágy miegymás. De mondom, nekem mint valami minősíthetetlen pornó volt sokszor, ha erotikus részt olvastam.

Sajnálom nagyon, de ezt leszámítva jó kis regény volt. Voltak érdekességek, fordulatok amiken csak pislogtam. Szereplők akiket kedveltem és szerettem. Olyanok is akikben végül pozitívan csalódtam. A lányokat még mindig imádom, óriási formák. Örültem, hogy nem csak Ava, de Alex is felbukkant kicsit. Jó volt újra olvasni róluk. Kíváncsi voltam nagyon miként is lehetséges végül, hogy ők ketten egy pár legyenek. Ha lehetséges. Hogy sikerül-e nekik vagy sem? Olvassátok el ti is és derítsétek ki! :) 

Nekem ez most nem volt akkora szerelem mint az első rész. Meglátjuk majd mit hoz a következő könyv.


Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE.           

2023. július 27.

Ana Huang - Twisted ​Love (Twisted 1.)

 📚 Könyvajánló 📚


Egy ​repedés. Egy olvadás. És a szívében izzó tűz az egész világát felperzseli.

Alex Volkov igazi angyalarcú ördög, aki nem szabadulhat borzalmas múltjától. Egész életében egy rettenetes gyermekkori tragédia emléke kínozta, és miközben az üzleti életben elképesztő sikereket ért el, folyamatosan csak a bosszú járt a fejében. Nem sok ideje maradt a szív dolgaira. Amikor az élet úgy hozza, hogy neki kell vigyáznia a legjobb barátjának húgára, valami megmozdul a lelkében:

Ava Chen szabadlelkű fiatal lány, akit rémálmok gyötörnek, és akit egy olyan gyermekkor kísért, amelyre még csak emlékezni sem tud. De a fájdalmas múlt sem tudta megtörni: még mindig látja a szépséget a világban… és annak a férfinak a jeges külseje alatt is észreveszi az érző szívet, akit nem lenne szabad kívánnia.
A bátyja legjobb barátját.
A szomszédját.
Aki számára megváltás és végzet is egy személyben.

Az ő szerelmüknek nem lett volna szabad megtörténnie, mégis megtörtént. De olyan titkokat is a felszínre hozott, amelyek mindkettőjüket tönkretehetik, és persze mindent, ami fontos a számukra.


Igazi meglepetés volt számomra ez a regény. Pont a Könyvhét előtti este találtam rá Tik-Tok-on. Azóta meg persze mindenhol bele lehet futni. 

A fülszöveg maga nem árul el olyan sokat szerintem magáról a sztoriról. Egy kissé tipik, hogyan szeressünk bele a legjobb barátunk húgába sztorit olvashatunk. Kismillió ilyet olvastunk már ugye? 

Mégis a szerző előtt le a kalappal. Ha olyan óriási újdonságokat már nem is tudott mutatni, azért akadt itt meglepetés. De főként ahogy a szereplőit megalkotta, ahogy megírta a történetet, az igazán egyedi lett. Elképesztően imádtam! Nem gondoltam volna. 

Persze a fülszöveg is megnyerő. Egy minimalista, de lehet pont ezzel figyelemfelkeltő borító társul mellé. Rögtön tudtam, hogy ezt akarom. Általában viszont pont ezekkel szoktam befürödni, hogy nem tetszenek. Na ez, nem az a regény volt. 

Óriási kedvemcem lett. 

Okos, vicces, szenvedélyes és szerelmes. Ugyanakkor természetesen nem hiányozhatnak a lélek mélyére ásó gondolatok sem. Miközben a szerző remekül elképzelt karaktereit ismerteti meg az olvasóval szép lassan. 

Ava és Alex, mindkettőjük karakterét rögtön és végig nagyon szerettem. Mindketten igen erős, akaratos személyiségek. Már csak azért is típusok. És ha két ilyen embert össze engednek... 😅 De jó volt olvasni, hogy miként is birkóznak meg egymással. Születtek igencsak jó kis pillanatok.  

Nyomon követhetjük miként birkóznak meg a saját életükkel és problémáikkal. Miként kezdődött, alakult és fejlődött a kapcsolatuk. Ami csupa tűz és szenvedély. Az írónő remekül szemléltette. Se nem volt sok, se nem kevés, pont jó mennyiségben volt romantikus és erotikus. 

Ava testvérét is kedveltem. 

Az egész sztori remek volt. Tudott újat mutatni. Voltak olyan fordulatok, titkok amikre mikor fény derült csak pislogtam. De folyamatosan azért szépen állt össze az a bizonyos nagyobb kép. 

Imádtam a regényt! 

Abszolút kellemesen csalódtam. Remek karakterek, ismerős cselekmény, de mégis tartalmazott új momentumokat. Az írásmód abszolút kárpótolt az ilyen ismerős részek miatt. Engem teljesen megvett az írónő. Az biztos, hogy az idei évem egyik kedvence lett. Ami lássuk be, ennyi elolvasott romantikus, erotikus történet után nagy szó. Ha egy szerző tud olyat mutatni, ami ennyire megfog. Gratulálok és köszönöm az élményt! 

Ha egy igazán forró, szenvedélyes történetre vágytok, akkor tartsatok Ava és Alex párosával. Szerelem, vágy, szeretet, barátság. Félelmek, titkok, bonyodalmak sokasága, míg végül kiderül, hogy a szerző milyen sorsot szánt a párosunknak. Higyjétek el, megéri kideríteni. 💙



Ha kedvet kaptatok a regénykez, akkor KATT IDE és szerezzétek be.

2023. április 25.

Gyönyörű sorscsapás - A film

 Sziasztok!



Lehet kicsit csúnyán hangzik ez, de ami a filmet illeti, inkább elrettentő posztot hozok nektek. Már ami a Gyönyörű sorscsapás című filmet illeti. 

Eljutottunk moziba megnézni pénteken. Amit mégegyszer nagyon köszönök a kolleganőmnek! Egy remek este volt, amit amolyan utó szülinapi ajándékba kaptam. 💗

Igaz ami magát a filmet illeti, sajnos csalódtunk mindketten. De még mekkorát. 

Ha teljes mértékben elvonatkoztatva ülsz be a filmre a könyvtől, vagy ez esetben jobb is ha nem olvastad, akkor egy cuki, nem is annyira romkom, inkább egy komédiát láthatsz. Annak tökéletes volt. 

De mivel mi nagy rajongói vagyunk a regénynek, óriási csalódás volt. Szerintem egy momentumot sem tudnék kiemelni, ami tetszett volna. Már én eleve kétkedve mentem, mert nem ilyennek képzeltem volna a szereplőket sem. Mondom oké, a második előzetes után mégis kapott egy esélyt. 

Viszont, gyerekek. Mi az jó élet volt ez? 

Rendesen lesokkolódva jöttünk ki a film vége után. Ismét jövök azzal, ha nem olvastad még a könyvet és úgy mész el rá akkor egy tökéletes, végig nevetős film. De ha netán olvastad és szeretted akkor hajajjj... 

Igaz ez is csak az én véleményem. Nekem totális csalódás volt. Még annak ellenére is, hogy mire a filmhez jutottunk egész megbarátkoztam a szereplőkkel. Pedig én előtte is mondtam, hogy oké, lehet jó a srác, de nekem akkor se lesz ő soha a könyvbeli Travis Maddox. 

Nagyon hamar pedig minden remény elszállt. Nem is értem ebből a regényből, hogy készülhetett ez a film? Bár volt sejtésem a rosszra, mert sajnos ugyanazok csinálták, akik a Miután című filmet. Már az mindent elmondott. Be is igazolódott a rossz sejtésem. 

Persze,ahogy az előző posztban a könyv értékelésénél írtam, így már felnőtt fejjel is olvasva és ha a valóságot nézzük, voltak hibái a sztorinak. Mégis mivel egy sztori, a képzelet szüleménye, annak számomra tökéletes volt. Én régen és most is imádtam a könyveket. 


Számomra ez a film az egész megcsúfolása volt. 

Egyrészt szerintem nem is rémlik sok olyan momentum, ami teljesen olyan lett volna mint a könyvben. Amit eleve nem értek. Ha egyszer egy filmből csinálunk könyvet, akkor legalább nagyvonalakban kövesse már. De ez a film? 

Őszintén? Egy rossz vicc lett. 

Az egész könyvet totálisan elparodizálták. Egy komoly momentum nem volt a filmben. Ismerjük a regényt. Persze abban is voltak vicces, cuki pillanatok. De azért inkább komolyabb hangvételű sokszor. Itt még a romantikus, erotikus részek is gázul el voltak viccelve. 

Sajnálom, mert kíváncsian vártam, de nekem ez totál nem jött be. Semmi köze nincs a könyvhöz. Ha ahhoz nézzük egy bűn rossz paródiája. Önálló komédiaként viszont megállja a helyét. Így ennyit megért. Jó kis este volt. Elpörögtünk rajta. 

Mégis mivel mi olvastuk és szeretjük a regényt, nekünk ilyen téren csalódás volt. De még mekkora. Hiszen akaratlanul is minden pillanatát ahhoz hasolítja az ember. Na itt nem sok mindent kellett, mert szinte semmi nem egyezett. 

A karakterek nagyja sem.Főleg a saját könyveikből is például megismert jóképű, dögös Maddox fiúk. Hát jesszuskám. Voltak bajok. 

A könyv sztoriját nem vitték végig. A legtöbb jelenet talán mondjuk rá kezdődött úgy mint a regényben, de vagy hamar elvágták, nem ment végig, vagy tök más kimenetele lett. Minden pillanatot elhumorizáltak. Összedobva, összecsapva. 

Ami a legmegdöbbentőbb volt számomra, az a stáblista. Mikor a producerek közé sorolták az írónőt is. Nem is értem. Ő mit nézett mikor ebből a könyvéből a filmet csinálták? Nem fogom fel, hogy engedhette, hogy ezt csinálják ebből az egyébként, számomra legalábbis, remek sztoriból. Oké persze el kell adni a filmet. De könyörgök, ha egyszer így és ilyen a sztori, akkor vagy csinálták volna meg úgy, vagy forgassanak egy tök más vígjátákot. 

Az érzelmek, semmi nem jött át. Sem ahogy Abby és Travis kapcsolata, vonzalma alakult. Abby kétségei vele kapcsolatban. Travis félelmei, hogy a lány lelép. Az égvilágon semmi,, ami a könyvben volt ahogy volt. 

Nyilván mi akik olvastuk, teljesen elvonatkoztatni sose fogunk tudni, megpróbáltuk így nem lett teljesen kudarc az élmény. De nem azt kaptam amit vártam. Ezek után pláne azt mondom, hogy ilyen esetben, jobb ha az ember megmarad a könyv formátumnál. Akkor nem érhet csalódás. Pláne nem ekkora. 

Én a könyveket továbbra is szeretem, imádom. Folytatni is fogom az újraolvasást a Veszedelmes sorscsapással. Nagyon fogok igyekezni, hogy ne ezt lássam majd magam előtt.. 😖


Szóval döntse el mindenki, de ha rám hallgattok inkább elolvassátok, vagy újraolvassátok, mint megnézitek. Bár nyilván nem vagyunk egyformák. Lehet lesz aki szeretni fogja a filmet. Többen írtátok lányok előtte, hogy nektek is ilyesmiként jött le mint nekem. 

Vagy ide vagy a fb poszthoz várom a Ti véleményeteket is :) 

Ha pedig kíváncsiak vagytok akkor a könyvről ITT az értékelésem.