2024. április 5.

Ana Huang - Twisted ​Lies (Twisted 4.)

  📚 Könyvajánló 📚


Nem ​a hazugság a legszörnyűbb dolog, amit megtenne ezért a nőért!

A szívdöglesztő és kőkemény Christian Harper valójában egy úriembernek álcázott szörnyeteg. Az erkölcsöt nem tartja sokra, a szerelmet még annyira se, ugyanakkor nem tagadhatja a vonzalmat, amelyet a szomszédjában lakó fiatal nő iránt érez. Idővel ez a nő lesz legsötétebb vágyainak tárgya, az egyetlen hatalmas talány, amin képtelen kiigazodni. És amikor lehetősége nyílik rá, hogy a közelébe férkőzzön, saját szabályait megszegve olyan ajánlattal áll elő, amit nem utasíthat vissza. Minden szörnyetegnek van gyenge pontja. Az övé ez a lány. A megszállottja lett. Ő a szenvedélye. És ő a kivétel az összes szabálya alól.

A kedves, félénk és a közösségi médiában szerzett hírneve ellenére introvertált Stella Alonso igazi romantikus lélek, aki évek óta fegyelmezetten tartja kordában a szívét. Két munkája mellett nincs ideje párkapcsolatra, és nem is igazán vágyik rá. De amikor a múltjából érkező fenyegetés elől annak a férfinak a karjaiba – és lakásába – menekül, akinél veszélyesebbel még életében nem találkozott, óriási a kísértés, hogy hosszú idő után ismét a szívére hallgasson. Mert bármilyen rideg is Christian, ha vele van, olyasmiket érez, amit azelőtt soha. Szenvedélyt. Biztonságot. Igazi vágyat.

Szerelmüket titkok és hazugságok szövik át… és amikor az igazságra végre fény derül, lerombolhat mindent.


Kezdjük egy kis statisztikával. Ez a sorozat ugye negyedik része. Ezzel a kötettel le is zárul a széria. A négy kötetből eddig, amíg el nem kezdtem ezt, csak az első tetszett. Azt viszont egyenesen imádtam! 

Nem véletlenül volt akkora csalódás, hogy a második és harmadik kötet nem tetszett. Még talán a Twisted games. Igaz abban is voltak momentumok, amikkel voltak fenntartásaim. Nem volt rossz, de közel sem lett akkora durranás nálam mint a Twisted love. Utána jött a Twisted hate. A legjobban várt része volt számomra a sorozatnak. És tessék, lássék, ez a rész lett az, amelyik a legkevésbé tetszett. Sőt! Végig sem bírtam olvasni. Már az elején ahogy haladtam, azt kérdeztem magamtól, hogy ez mi ez? 

Brutális csalódás volt sajnos. 

Ezek után, hát igencsak kétkedve voltam a záró résszel. Mégis azért szereztem be és estem neki, mert a fülszöveg nagyon megtetszett. Igaz ez semmire sem volt garancia, hiszen így voltam az előzőekkel is, mégis csalódtam. 

Na de úgy voltam vele, hogy negyedjére hátha. És igazam lett. Nagyon örültem, hogy végre az első kötet után van még egy, amit szeretek. 

Pedig ez is annyira egy tipikus sztori, mégis ez volt a legközelebb a Twisted love-hoz nálam. Ahhoz ahogy abban írt a szerző. Hogy hiába lerágott csont a történet, mégis tudott olyan csavarokat tenni bele, úgy visszaadni a karaktereket, az érzelmeket, mindent, hogy az végre ismét élvezhető volt számomra. 

Már-már kicsit amolyan krimis, thrilleres beütése is volt a történetnek. Lehet ezzel fogott meg teljesen. Ráadásul Stella és Christian is szimpatikusak voltak. Új kedvenc párosom lett.  

Noha a férfi karakter, Christian sem mutatott akkor újdonságot. Már ami a tulajdonságait illeti, amivel az írónő ruházta fel őt. Egy szégyentelenül gazdag férfi. Ráadásul pont ugyanilyen vonzó és jóképű is. És akkor még ehhez jön az hozzá, hogy veszélyes. Elég egy ilyen kombó és már le is vesz minket nőket a lábunkról. Engem például sikerült megvennie magának. Még akkor is, ha azért eleinte és voltak alkalmak amikor goromba és távolságtartó volt. De ezt elnéztem a múltja és a cselekmények hatásának. Kellett ez. Ő sem lehet tökéletes. 

Stella is egy olyan női hősnőt lett, akit azonnal megkedveltem. Első ránézésre egy visszahúzódóbb, csendes lány. Mégis ha kell, akkor ki tud tűnni, kiállni magáért. Igaz rá is ráfért, hogy végre legyen mellette egy erős férfi. Aki ha kell megvédi őt, a támasza lesz. Stellának ugyanis volt egy zaklatója. Aki miatt paranoiás, fél. Persze okkal, hiszen ha egy időre nyugta is volt, most mégis visszatérnek a zaklató levelek és miegymás. 

Tetszett ez a vonal, hogy nem kifejezetten csak a kettejük kapcsolatára épült a sztori. Ez a kis krimis, lélekboncolgatós rész még jobbá tette számomra. A munkahelyükkel kapcsolatos szálak. Hozzájön még akkor ugye az első találkozásunktól köztük pattogó szikrák és kész is egy remek kis történet. Úgy örültem, hogy két rosszabb kötet után ezt végre szerettem. 

Legtöbbször komoly, félelmetes, fájdalmas volt. Mégis voltak benne a kedvenc hozzávalóimból. Humoros, szócsatás párbeszédek. Csupa tűz jelentek Stella és Christtian társaságában. Csak úgy sütöttek az érzelmek a szerző leírásaiból. 

Mindkettejüknek megvoltak a maguk harcaik az életükben, a munkájukban, családtagokkal. Sok esetben igencsak tanulságos és életszagú momentumokkal. Miközben végigkövetheti az olvasó, miként is alakul ennek a nem mindennapi, már-már félelmetes és ugyanilyen szexi férfinak a románca, egy félénk, mégis ha kell, akkor egy határozott lánnyal. 

Imádtam! 

Igaz nem volt sok erotikus jelenet, talán kettő, vagy három?  Azok is szerencsére egész sokára. Annyit tudnék csak megjegyezni, hogy maximum ezek lehettek volna egy kicsit visszafogottabban megírva. Igen, legyen szókimondó, nevezzük nevén a dolgokat, de az első rész után az írónő számomra ezen a téren sajnos kicsit átesett a ló túloldalára. Már-már közönséges volt. 

Ezt itt is sajnáltam, de ezt ha nem számítjuk, akkor szerettem úgy, mint az első részt. Na jó azért Ava és Alex párosa lenyomhatatlan. De Christian és Stella nagyon közel kerültek hozzájuk. 

Amit pedig külön imádtam itt, hogy teljesen összeértek végül a karakterek szálai. Tudjuk ugye, hogy a lányok jó barátnők. Nagyon bejött és szerettem ahogy a srácokat is összehozta. Remek jelenetek születtek ezekből is. Mi tagadás egyikőjüket sem kell félteni. Irtó jókat derültem rajtuk, ahogy egymást ugratták. A történet komoly témája mellé ez ismét remek egyensúlyozás volt.  

Azt meg különösen imádtam és jó volt olvasni, hogy mennyire imádják ezeket a lányokat. 

Ami pedig a legnagyobb szerelem volt nekem, az a vége. Hogy nem csak Stella és Christian kapott szép lezárást, hanem az írónő az egész sorozatot nagyon szépen lezárta ezzel a kötettel. Attól függetlenül, hogy az első és az ez közti két kötet nem lett akkora befutó nálam, jó volt újra olvasni róluk. 

Láttam azért, hogy sokat szerettétek a köztes részeket is. Nem vagyunk egyformák. De ha esetleg másnak sem jött be valamelyik kötet, ne adjátok fel. Ez a rész ismét szuperre sikerült. Méltó és remek lezárása a Twisted sorozatnak. 



Ha kedvet kaptatok akkor KATT IDE a beszerzéshez.        


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése