2018. május 21.

Sarah Morgan - Csoda az 5. súgárúton



Imádja a karácsonyt Eva Jordan, a menthetetlenül romantikus gasztroblogger. A mostani azonban másmilyennek ígérkezik, mint az eddigiek: ezt egy luxuslakásban fogja tölteni New York legelőkelőbb részén, az Ötödik sugárúton – átmenetileg ugyanis házvezetőnői munkát vállal Lucas Blade-nél, a sikeres krimiszerzőnél. Megpróbálja széppé varázsolni az ünnepet a mogorva, titokzatos, bár bizsergetően vonzó férfi számára, de a feladat minden, csak nem egyszerű… Utálja a karácsonyt Lucas Blade, és idén sem kér belőle. Mivel közeledik felesége halálának évfordulója és egy fontos határidő, a férfi bezárkózik a lakásába. Nem akar karácsonyfát, süteményt és angyalkákat, nem akar ünnepi hangulatot – egyet akar: azt, hogy hagyják nyugodtan dolgozni. Egy hatalmas hóvihar miatt azonban kénytelen hosszabb ideig elviselni Eva, a szép és bohókás házvezetőnő társaságát. S ahogy telnek a napok, kezdi visszanyerni hitét a boldogságban…




Az olvasásra köszönöm a lehetőséget a Harper Collins kiadónak! 


Megérkezett a New Yorkból szeretettel sorozat harmadik része. Az első kettőt nagyon szerettem, sőt én mindent az írónőtől. Szóval nem volt kérdés, hogy ez is nagyon várós.


Ráadásul ezúttal is a helyszín New York ráadásul téli időben :) Hát kell ennél több?  Én imádom mindkettőt úgyhogy gyorsan neki is estem a regénynek.

Összességében így már elolvasva annyit mondok kezdésnek, hogy egy kicsit.... többet vártam. Ha választani kell akkor a sorozatból mégsem ez lesz a kedvenc részem de attól egy kellemes délutáni olvasmány volt.

A sorozat első része volt az amit én ha választani kell imádtam. Mindig is bejövősek az olyan sztorik ahol a csajok a nagy testvér legjobb barátjába szeretnek bele :) A másodikban picit fordítva történt. A barátnő bátyjába szeret bele a hősnő.

Ebben a részben pedig a harmadik nő Eva történetet ismerhetjük meg. Mivel a barátok és fiú testvérek már foglaltak ő egy úgymond külsős pasit kapott.

Eva a barátnőivel alapította cégben dolgozik. Sütni, főzni imád. Ráadásul ezekről blogot is vezet. Na már ezért bírtam őt. Egyébként is egy rögtön megkedvelhető, szimpatikus karakter lett. Egy belevaló csaj is ha arról van szó. Bár igaz inkább a szavakkal vívott csatákban.

És akkor itt van a híres Lucas. Azért mondom, hogy híres mert egy író. Aki éppen elvileg a regényén dolgozik. Lucasnak nem volt könnyű élete, súlyos veszteség érte és ezt nehezen, sajátos módon dolgozza fel. Az írás ami eddig ment neki és imádta, most azonban nagy nehézségek árán sem akar sikerülni. Egy igazi mogorva alak is ráadásul. Részben persze érthető is. Mégsem tudtam én  azt mondani rá, hogy atya ég egy új könyves álom pasit avattam. Hiába ábrázolja az írónő egy fantasztikus pasinak nekem ez kevés volt. Ahogy mondtam érthető a viselkedése de engem annyira a későbbiekben sem tudott megvenni magának.

Nem mondom, hogy nem volt szimpatikus de annyira odáig sem voltam érte. A lényeg, hogy Eva-t levette a lábáról.

Egy igencsak érdekes találkozással indítanak. Na ez a pillanat remekre sikerült. Azért legalább néha előkerül a vicces énje is a pasinak. Az biztos, hogy ha összekerülnek akkor egyiküket sem kell félteni.

A furcsa és vicces találkozás után jön egy összezárt időszak. A durva téli időnek köszönhetően Eva ugyanis Lucas lakásán ragad. Ezzel az igencsak mogorva alakkal. Akinek igaz megvan az oka erre, hogy utálja a telet, a karácsonyt és mindent ami ezzel jár. Mégsem akar még esélyt se adni a sorsnak, hogy tovább lépjen.

Eva mindezek teljes ellentéte. Élni akar, végre bepasizni. Ja és imádja a havat, az ünnepeket és minden csecse becsét ami ehhez köthető. Ráadásul pont ilyesmi megbízásból van Lucas lakásán.

Ő nem akar maradni, a pasi sem akarja a karácsonyivá varázsolt lakást. Mégis kénytelenek egyezkedni mert hála az odakint tomboló időnek Eva a férfinál ragadt. De legalább ennek is megvan az előnye. A történéseknek hála Lucast végre megszállja az oly régóta várt ihlet.


És már indul is a történet. Mindketten úgy néz ki megkapják amit akarnak. Persze csatákkal tarkítva miközben szép lassan elkezdik megismerni egymást ha már együtt laknak. Na meg ehhez jön a vonzalom az ami első pillanatoktól kezdve szikrázik körülöttük. Hiába is próbálják figyelmen kívül hagyni. Érthető okokból javarészt Lucas. De tudjuk, hogy ahol szikrák vannak előbb utóbb lángra is lobban a tűz.

Csak idő kérdése. Az írónő tökéletesen megírta ezeket a pillanatokat. Kellemes vacsorák, beszélgetések, egy lakásban töltött éjszakák, vágyakozás. Ha elolvassátok a regényt kiderül Eva és Lucas meddig tudnak ellenállni a kettejük közt tomboló vágynak.

Az biztos, hogy ezt a részét remekül megírta az írónő. A bál volt a kedvencem. Na azt imádtam. Ott Lucas is végre összekapta magát nem csak a mondjuk csúnyán nyavalygás és morgolódás volt porondon. Végre egy tökös pasi volt. Ez sem vett meg végül teljesen de alakult a dolog.

Természetesen kettejük mellett ismét felbukkantak az aggódó már jól ismert barátok, új kedvenc karaktereket is avathattunk. Titkok amikre előbb utóbb fény derült és amik igencsak okoztak meglepetéseket.

Szenvedéllyel, vággyal, erotikával és szerelemmel teli pillantok sem hiányozhattak. Remekül tálalva, pont amennyi kellett. Kellő mennyiségű bonyodalommal fűszerezve.

Ráadásul ezek mellé csodás helyszíni leírásokat kaptunk. Ha éppen persze kitudott mozdulni a hó fogságából a párosunk. New York télen. Imádom. :)

Mindkettőjüknek okozott nehéz pillanatokat a megismerkedésük, a kapcsolatuk. El kellett dönteniük akarják e ezt? Megéri vállalni a kockázatot? Tessék elolvasni és megtudjátok!

Ahogy mondtam nem ez lett az imádott kedvenc rész a sorozatból de attól tetszett. Kedveltem Eva karakterét, Lucas... hát ahogy említettem engem annyira nem nyűgözött le. Nem is tudom a többi rész összességében sokkal jobban levett a lábamról.


Mindenképpen tessék elolvasni a sorozathoz vagy aki netán még nem olvasta egyáltalán akkor hajrá. Remek olvasmányok ezeken a meleg napokon. Nekem most ez a rész egy csillaggal kevesebb lett de majd legközelebb. Ettől függetlenül imádom az írónő írásait, a stílusát. Bármikor szívesen olvasok tőle! Tegyetek ti is így! :)


Értékelés:






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése