2019. november 12.

R.Kelényi Angelika - A lánynevelde 1.


Szövevényes ​bűntény Róma fényűző poklában…

Öt évvel a Sant'Ambrogio zárdában történtek után…
Schillingfürst hercegnő támogatásával Blanca Riva, azaz új nevén Christina Rivera a húgaival együtt egy lányiskolát hoz létre. A Sorores nevet viselő iskola árvák, meggyalázottak, kitaszítottak menedéke lesz.
Marco Fiore magánnyomozó irodát nyit, és az évek során egyre több sikeres bűnügyet old meg. Egy nap bekopogtat hozzá egy kétségbeesett nő, és a segítségét kéri eltűnt férje ügyében. A szálak egy hírhedt báróhoz és egy úri szajhához vezetnek… Ugyanebben az időben az egyik, Christina által megmentett gyermek apját brutálisan meggyilkolják.
Vajon mi köze az eltűnt férj és a meggyilkolt apa esetének egymáshoz?
Marco és Christina újra együtt nyomoz. Lehetséges, hogy nem csak a két bűntény szálai fonódnak össze?
R. Kelényi Angelika Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő ezúttal is a 19. századi Rómába viszi olvasóit. A Riva nővérek-sorozat újabb epizódjában ismét egy megbotránkoztató bűnügyet tár fel a két főszereplő segítségével.


Nagyon köszönöm a lehetőséget az írónőnek és az Álomgyár kiadónak, hogy elolvashattam ezt a csodás regényt! ♥


Hihetetlenül vártam ezt a könyvet miután vége lett a Mennyei bűnöknek. Először féltem, hogy nem olvashatok többet a kedvenc páromról. De aztán hamar jött a megnyugvás, hogy még két regény erejéig biztosan kalandozhatok Marco és Christina társaságában. Az is tetszene persze, ha például saját könyvet kapta a másik két Riva lány is de azért na :D Marco és Christina párosával azt hiszem sosem fogok tudni betelni. Bármennyit szívesen olvasok róluk! ♥

Imádom ezt a párost, hatalmas szerelem lett a történetük. Nagyon vártam a könyvet. Igaz " sajnos" túlságosan hamar vége is lett :) És remélem nagyon gyorsan eltelik az idő a folytatásig.

Annak pedig külön örültem még, hogyha mást nem akkor egyenlőre így de ismét visszatérhettem a kedvenc városomba, ami szintén örök szerelem: Rómába!


Angelika leírásainak hála ezúttal is átélhettem az akkori Róma elbűvölő, bámulatos hangulatát. Volt szerencsém már járni ebben a csodás városban, ezeken a helyeken és teljesen beleszerettem. Az írónőnek hála pedig amíg tényleg vissza nem tudok térni a regényei segítenek ebben.

Tökéletes leírásainak köszönhetően az olvasó maga előtt láthatja az akkori Rómát. Ő is ott lehet a szereplőkkel ebben az elképesztő történelmi szépségeket rejtő, varázslatos, nyüzsgő városban. Annyira imádom! Ezért is még nagyobb kedvenceim ezek a történetek.

Ráadásul ismét, sőt ha lehetséges még csodálatosan külsőt kapott ez a bámulatos, elképesztő, zseniális és gyönyörű történet. Valami meseszép lett a borító. Az eddigiek is de ez most mindent felülmúl. Főleg mert számomra ez a lány a borítón hasonlít a leginkább ahhoz a Christina Riverához akit Angelika leírásai, elbeszélései alapján magam előtt látok.

Gratulálok a borítóhoz és ehhez a fantasztikus történethez amit rejt!

Ismét elképesztő munka lehet mögötte és le a kalappal mert a szerző hozta amit megszoktunk tőle, sőt nem kicsit felül is múlta önmagát ismét.

Ami ahogy írja a fülszöveg jó pár évvel, - egészen pontosan öttel - játszódik a Mennyei bűnök 2.része után. Picit furcsa volt, hogy ennyi idő eltelt és nem rögtön folytatódott a regény. De nem kell szerintem mondanom, hogy cseppet sem voltam csalódott. Angelika remekül megoldott mindent.

Visszatekintésekkel belepillanthattunk az elmúlt időbe. Hiszen hatalmas változáson ment át mind a két főszereplő, mind pedig a többiek is. Reméltem, hogy Marco és Christina története ebbe az irányba halad. Picit féltem eleinte, hogy úgymond lemaradok arról miként is jutottak el idáig. De ahogy említettem Angelika úgy szőtte a szálakat, hogy egy cseppet sem volt hiányérzetem. Mindenre választ kaptam, mindent magunk előtt láthatunk. És meg kell mondanom annyira imádom ahogy alakult a sorsuk.

Hiszen az első két részben nem semmi dolgokon mentek keresztül. Főleg Blanca. Akit immár Christina Rivera néven ismer a világ. Kegyetlen, megdöbbentő, félelmetes és fájdalmas pillanatokon ment keresztül. De ezeknek is köszönhetően lett csak még erősebb ez a nő akiről most olvashatunk. Egy olyan nő aki erős, kemény. Nem fél semmitől. Aki folyamatosan tanul, tanít, segít másoknak. Akiknek szüksége van rá. Bámulatos a munka amit végez. Le a kalappal előtte. Eddig is, rögtön a történet elején anno megkedveltem a karakterét. Ezekkel a tetteivel pedig csak még inkább nőtt a szememben. Egy lenyűgöző nő lett belőle.

Értelmes, okos, erős. Aki imádja és ott van a testvéreinek. Aki ugyanakkor egy gyönyörű és sokat megélt fiatal hölgy. Aki immár végképp nincs egyedül. Nagyon megszerettem, imádtam vele átélni újra ezt a kalandot.

És természetesen Marco Fiore barátunkkal. Mindig öröm az ő szemszögével is olvasni a történéseket. Így volt tökéletes.


Egyszerűen nem lehet nem imádni ezt a pasit. Pimasz, öntelt de ilyennek szeretjük. Nem mellesleg remekül csinálja amit csinál. Okos, jól vág az esze. Ez mellett pedig mindenben Christina mellett van. Bármit megtenne a lányért. Amit még szerintem ő maga sem gondolt volna soha. Nem keveset változott ez a férfi akit anno a Mennyei bűnök legelején megismerhettünk. Már akkor azt a mogorva embert is szerettük de most pláne nem tudunk ellenállni neki.

Ki hibáztatja tehát Christinát? :)

Az biztos, hogy a történtek is természetesen de ők ketten is hatással voltak a másikra, együtt változtak. És imádom ezeket az embereket akik lettek együtt. Külön külön is de együtt alkotnak csak igazán ütős párost.

Angelika ugyanis úgy szövi a szálakat, hogy a bűn keresésében is összeérjen az útjuk. Mint mindig a cselekmény ismét remekül kigondolt. Meglepetésekkel teli. Elgondolkodtató, mégsem lehetsz biztos benne soha mi fog történni és ez hihetetlenül tetszett.

Imádtam újra egy bámulatos, félelmetes és lenyűgöző kalandba keveredni ezzel a párossal. Az biztos, hogyha a kezedbe veszed ezt a regényt a szerző ismét eléri, hogy képtelen legyél letenni és teljesen magával sodor ez a nem mindennapi és csodálatos utazás.

Hagyd, hogy téged is magával sodorjon Róma hangulata és a történések.

A rejtély, kaland, gyilkosság, fejtörőkk, meglepetések ezúttal is a hozzávalók között szerepelnek.

Ezek mellett pedig olvashatunk a családi és baráti szeretet erejéről. Valamint bámulatosan megírt romantikus, szerelmes, érzéki és vággyal teli pillanatokról. Amik újdonságok az olvasóknak, de szerintem sokan vártunk ezekre a pillanatokra. Imádtam amikor Marco és Christina pillanatairól olvashattam. Elképesztően jó és szép páros ők ketten.

Ennyi minden után jó végre ilyen részeket olvasni. Mondjuk úgy - már ha velük kapcsolatban lehet így fogalmazni -, hogy hétköznapi pillanatok. Marco sokszor ismét hozza a nagyképű fickót de imádjuk. Ennek hála nem hiányozhatnak a húzzuk picit egymást pillanatok kettejük kapcsolatából de jó ezeket olvasni, így látni magunk előtt őket.

Egy történelmi romantikus, szerelmes és egy igazi nyomozós, félelmekkel és titkokkal teli regény ismét. Róma utcáin úgy fest sosem alszik a bűn így hőseinknek is mindig akad kihívás. De remekül teljesítenek.

Igaz mint minden jónak a legjobbkor lett vége. Elképesztően várom a folytatást. Igaz kissé szomorúan is mert az lesz a legvégeÍ!? :(    :) Bármennyit tudnék olvasni erről a párosról annyira a szívembe zártam őket. De természetesen kíváncsian várom milyen kaland vár még rájuk és miként ér véget kettejük sztorija.


Addig is csak ajánlani tudom a regényt mindenkinek. Azt nem tudnám mondani, hogy egy önmagában is olvasható könyv mert nem. Ehhez olvasni kell a Mennyei bűnök két részét is. Csakis úgy az igazi. Ha megtettétek akkor pedig egyenesen kötelező a folytatás.

Hiszen Angelika még inkább lenyűgöz bennünket. Ezúttal is újat mutat nekünk. Bámulatosan hozza vissza az akkori Rómát. A helyszínek leírásával, ahogy ismét találkozhatunk a főhőseink mellett a másik két Riva lánnyal, vagy éppen Marco társával, Rizzóval. És még sok más karakterrel akiket megszerettünk, vagy éppen nem :D Mert persze ilyen is akad.

Minden úgy ahogy lennie kell. Minden percét élveztem és imádtam.

Méltó, tökéletes folytatása a Mennyei bűnöknek.

Repülj te is vissza az akkori Rómába és éld át ezt az ámulatba ejtő, remek történetet Christinával és Marcóval. Senki sem fog csalódni! Sőt! Én még jobban megszerettem őket!




Köszönöm szépen ezt a csodás élményt ezúttal is! Ti se hagyjátok ki!



A végére néhány kedvenc idézet: 


" Soha nem érzett senki iránt ilyen eszelős vágyat, soha senki nem tudott ennyire beférkőzni a szívébe, lelkébe, testébe, mint ez a férfi. "



" A szerelem sok mindent megváltoztat. Akár mindent megváltoztat.... Bármi megtörténhet. " 



" Még mindig csak érezte magát biztonságban, ha Marco Fiore karjai köré fonódtak. Mintha nem ez a ház lenne az otthona, hanem a férfi ölelése. " 



" - Olyan vagyok, mint egy pók.... Szövöm a hálómat, aztán szépen, lassan, észrevétlenül körbeszövöm Rómát! " 



" Christina volt az, akiért először az életében felelősséget érzett, ő volt az egyetlen emberi lény, akit megvédett volna bárkitől és bármitől, önnön kárán is akár. Ő tanította meg a felelősségvállalásra és ezért örökké szeretni fogja. " 




Értékelés: 




Ha kedvet kaptál a regényhez KATT IDE és rendeld meg, vagy keresd az Álomgyár könyvesboltokban! :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése