2019. november 15.

Lakatos Levente - Vörös



Aki ​rám néz erős, határozott férfinak lát. Aki beszél velem, azt gondolja, könyörtelen vagyok. Pedig nekem is vannak gyenge pontjaim. És az a lány a kupiból közéjük tartozik…

Botond kilenc éve döntött úgy, hogy szülőhazájából menekülve egy másik ország fővárosában, Londonban próbál szerencsét. Számításai bejöttek, ma egy jól menő cég vezetője, és egy angol milliárdos lányának a férje. A vérbeli alfahím élete első ránézésre tökéletesnek tűnhet, valójában azonban szenved, és a sikerei ellenére magányos. Igazi barátok híján a problémáit magába és alkoholba fojtja, ám amikor összesodorja a sors a magyar lányokat foglalkoztató bordélyház új recepciósával, telefonbeszélgetéseik során megnyílik a csilingelő hangú idegennek.

Vajon az őrültségnek tűnő bizalom a teljes összeomláshoz, vagy egy mindent elsöprő, vakon indult szerelemhez vezet?

Az ötszörös Aranykönyv-díjas Lakatos Levente új regényében a modern romantikus regények, és a mellbevágó krimik világát elegyítve kalauzolja el olvasóit egy irigyelt, befolyásos férfi lelkének legmélyére.



Levente ezúttal egy már ismert világba kalauzolja el az olvasóit. Én speciel imádtam ezeket a történeteit és nagyon örültem, hogy ismét egy ilyen sztorit olvashatok tőle.  Ahogy várható volt, ebbe  is beleszerettem. Remek lett!

Noha ezúttal sem lehet csakis egy adott kategóriába sorolni a regényt. Hiszen a hozzávalók között ismét találkozhatunk mindennel. Van egy főbb téma, de ez mellett akad mindenből :)

Kapunk kezdésnek egy közel sem tökéletes, mégis pont ezért élethű férfi karaktert Botond személyében. Egy igencsak titokzatos hölgyet Bibit. És akkor ehhez még érkezik egy s más.


Ennél jobban már nem is különbözhetne ez a két ember. Mégis pont ezért remek páros ők ketten.

Inkább azt mondanám, hogy rajtuk kívül negatív karakterek vannak még jelen, de ez is remekül passzol a sztorihoz. Mint mindig, Levente ezúttal is mindent szuperül kigondolt és felépített.

Egy sokoldalú történetet olvashatunk tőle. Amiben szerepel továbbá: bűnözés, prostituáltak, titkok, szenvedély, szerelem, félelem. Hétköznapi és nem éppen könnyű sőt, tabu témák.

Egy kapcsolat ami tönkremenni látszik. Szép lassan megismerhetjük az okokat. És, hogy ezekre létezhet-e jó megoldás?

A Vörösben Levente mindenre válaszol nekünk.

Nem volt kérdés, hogy ez a regénye is hatalmas kedvencem lesz-e. Pláne mert voltak benne ismerős momentumok. Hihetetlen jól vannak keverve a lapok, imádtam olvasni mindezt.

Inkább mondanám krimisebbnek, akciódúsnak a regényt. Tessék elolvasni, mert kihagyhatatlan!

De azért ismerjük meg egy picit jobban a már említett Botondot és Bibit.

Mindketten mondhatni elmenekültek Magyarországról. Más-más okokból, de végül Londonban kötöttek ki.

Botond sosem volt az a tipikus jófiú. Lehet, hogy nem véletlenül nem a hazájában él?... Ahogy említettem egy közel sem tökéletes férfit ismerhetünk meg a személyében. Ugyanakkor mégis. Hiszen pont ez miatt lehet megszeretni. Mert ahogy senki, ő sem tökéletes. Ezért is kedveltem meg és imádtam a karakterét végig.

Pláne örültem, hogy az ő szemén keresztül lett bemutatva a történet.

Botondnak éppen tökéletes élete is lehetne. Jó állás, anyagi gondjai sincsenek. Egy dögös, szexi pasi. De az élete mégsem könnyű. Egy menthetetlennek tűnő kapcsolatban él. Máshoz és a munkába menekül inkább. Nem könnyű hátteret kapott mégis a tettei ellenére is megtudtam érteni őt. Még akkor is ha sokszor nem volt helyes amit tett. Ördögi kör.

Mégis bizonyos pillanatok, emberek hatására kezdhettük jobban, egy másik oldalát megismerni.

Egy vidám, vicces, na jó és nem kicsit öntelt, nagyképű oldalát is. De pont ezek miatt volt sok megmosolyogtató pillanat a történetben ami kellett. Imádtam ezeket.

Nagy kedvencem lett a pasi. Végig reméltem, hogy döntésre tud jutni. Helyesen cselekszik, változtat az életén. Hogy boldog lesz. De vajon sikerül neki?


Kiderül ;)

Nagyban segíti ezekben Bibi, aki recepciós egy bordélyban. Jobban nem is különbözhetnének egymástól. Mégis hasonlítanak sok mindenben. Egy váratlan beszélgetés, amiből rendszeres alkalmak lesznek.

Így ismerhetjük meg jobban a lányt is. Akinek szintén nem volt eddig könnyű élete. És most sem az.  Hiszen nem éppen ez a munka az álma. Érthető, hogy ő is fél. Mégis egy hihetetlenül bátor, erős nőt ismerhetünk meg a személyében. Akinek szintén kijárna, hogy megtalálja amit keres.

Az első pillanatoktól a szívembe lopta magát ő is akárcsak Botond.

Két sokat megélt, sokat szenvedett ember. Akik félnek nyitni az új felé. Mégis egy váratlan "találkozás" egy új lehetőség, új kapcsolat, egy boldogabb élet lehetőségét villantja fel előttük.

Imádtam ahogy próbáltak ellenállni az érzéseiknek, a vágyaiknak. Amik az első pillanatoktól ott szikrázott köztük. Remekül hozta ezt a szálat is a szerző. Pont úgy és annyi amennyi ehhez a cselekményhez, ehhez a történethez kellett.

Tökéletesen magunk előtt látjuk fejlődni Bibit és Botondot. Mind őket, mind a kapcsolatukat.

Imádtam.

Ez mellett pedig tekintve, hogy milyen történetről van szó több szálon futottak a nem éppen kellemes fordulatok. Hogy végül minden szál összeérjen mindennel.

Csupa titok, meglepetés. Régi "ismerősök" bukkantak fel. Amire nem számít az olvasó. Hiszen a fülszöveg sem árul el sok mindent. Pont ezért nem tudhatod pontosan ezúttal mit is kapsz Leventétől. De biztosak lehettek benne, hogy csalódni senki sem fog.

Egy újabb zseniális regény a szerzőtől. Szenzációs folytatás az eddigi történetei után. Ugyanakkor ha még nem olvastál tőle tökéletes kezdet is lehet a Vörös.

A regény amiben minden megvan ami kell.

Egy szexi férfi, aki közel sem tökéletes, aki követ el hibákat. De próbálja helyrehozni őket. Nincs könnyű helyzetben, de pont ezek miatt kedveli és szereti meg az olvasó.

Majd jön egy gyönyörű, erős, okos és teljesen más helyzetben élő nő. Mégis a sors összefonja az útjukat. Váratlan érzések, sok megoldásra váró probléma.

És ha az életükben jelen lévő gondok, káosz nem lenne elég, akkor még sok más kellemetlen, félelmetes dologba is belesodorja őket a sors. Véletlenül se legyen egyszerű dolguk.


Minden összefügg mindennel. Titkok, meglepetések, cselszövések. Miközben megismerheted és láthatod alakulni a kettejük kapcsolatát végig pisloghatsz és izgulhatsz, hogy mik is történnek még?!

Nekem elképesztően bejött. Ráadásul a cím is remek választás, mert több szempontból is értelmet nyer. A dögös, szexi és elképesztően szép borító pedig remek külső a könyvnek. Tökéletesen passzol a sztorihoz amit rejt.

Két remek, azonnal megszerethető karakter. Jó pár szereplő akiket talán közel sem kedvel meg az olvasó de tudjuk, hogy ezek is kellene. Remekül kidolgozott szereplők. A leírásoknak hála te is elmehetsz ebbe a csodás ugyanakkor néha sötét történéseket rejtő városba. Itt még nem jártam, de mindig tervben volt. Ezután kötelező. Eddig is hatalmas kedvenc volt London, de Leventének hála még inkább.

Egy igazán kalandos utazásra intiválja a Vörös olvasóit.

Egy nem hétköznapinak induló kapcsolat, aminek sok akadály hárul az útjába. Érzések amiket a helyükre kell tenni. Az érzelmi része mellett pedig sok feladat vár a szereplőinkre miközben még több probléma gördül az útjukba.

Tarts te is Botonddal és Bibivel. Derítsetek fényt a titkokra, rejtélyekre. Higgyétek el, Levente nem kevés meglepetést tartogat nekünk miközben egy eszméletlenül jól kigondolt és összerakott regényt olvashatunk tőle!

Én ezúttal is köszönöm az élményt és, hogy egy újabb Lakatos Levente kedvenccel gyarapodott a gyűjteményem.

Ha egy különleges, izgalmas, fordulatos regényre vágysz ami gyönyörű külső mögé van rejtve, akkor ez a te regényed! A tökéletes kikapcsolódás.

Hajrá mindenkinek!


Nagyon köszönök mindent Levi! ;) ♥ És gratulálok!



A végére néhány kedvenc idézet: 



" Hihetetlenek a nők! Miközben a férfiakat szidják, sokuk a legalávalóbb rosszfiúknál is nagyobb bajkeverő. " 



" - Most akkor én jövök a jótanácsosztásban! Az, ha egy nő nemet mond, nem azt jelenti, hogy kéreti magát. Hanem azt, hogy nincs kedve például egy hozzád hasonló arrogáns bunkóhoz. 
  - A seggfej inkább illik rám, mint a bunkó - szólok közbe viccelődve. " 


" Ez már kedvemre való! A folyton mindent tagadó és minden alól kibújó lány hirtelen megállt, hogy szembe nézzen önmagával. Mondjuk az nem szép tőlem, hogy míg őt őszinteségbe hajszolom, én zárva maradok előtte. " 



" Gyakran úgy érzem, kizárólag irányításmániás férfiak születtek erre az átkozott bolygóra. " 



" - A szerelem furmányos egy érzés. Szörnyeteggé és áldozattá is változtathatja az embert. " 



" Életemben először úgy vonzódom egy nőhöz, hogy azt sem tudom, hogy néz ki. " 



" Különös a vonzalom, gyakran eltaszítja és távol tartja egymástól az embereket. " 



" Annak ellenére is rettenetesen dögös a tűzrőlpattant oldala, hogy néha már-már az őrület határát súrolja a tetteivel. Biztosan beteges ebben a helyzetben, de képtelen vagyok nem arra gondolni, hogy ezzel a habitussal mit alakíthat az ágyban, ott hogyan szednénk szét egymást. És ha ezt az arcát vodkával lehet előcsalogatni, esküszöm veszek egy italgyárat. " 


" És még mondja valaki, hogy a könyvimádó nők unalmasak. " 



"  Bibi közelebb hajol, és nagyot nyelve súgja oda nekem:
    - Tévedtem - ismeri el. - Tényleg egy elcseszett akciófilm az életed.  "



" - Lehet, hogy a boldogság az erkölcstelenségben bújik meg. " 



" Engedd szabadjára! Hagyd, hogy lobbanjon! " 









Értékelés: 





Ha megtetszett a regény rendelt meg te is: 


Akár dedikáltan egyenesen Leventétől, vagy az Álomgyár oldalán, vagy a könyvesboltokban! Ne hagyjátok ki!

És végül ne felejtsétek, hogy néhány nagyvárosba hamarosan ellátogat Levente egy dedikálás erejéig. Az egyik ilyen Szeged volt ma. Remek este volt :) Ha netán lemaradtatok, akkor az Álomgyár könyvesboltban Szegeden a korábbi regényekből és a Vörösből is találtok dedikált könyveket :)

A képre kattintva eljuthattok az eseményekhez.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése