2020. február 14.

Sarah J. Maas A ​Court of Frost and Starlight – Fagy és csillagfény udvara (Tüskék és rózsák udvara 3,1)

A ​remény még a legfagyosabb éjszakán is melegséget nyújt.

A téli napforduló egy hét múlva lesz. Még mindig újnak éreztem királynői szerepemet, és csak halvány elképzelésem volt hivatalos teendőimről.

Egy éve. Te jó isten! Rhys közel egy éve hajtotta be rajtam a megállapodásunkat, mert mielőbb ki akart engem szabadítani a mérgező Tavasz udvarából, és ezáltal megmenteni az összeomlástól kétségbeeséstől. Ha csak egy percet késik, csak a Jó Anya tudja, mi történt volna, és hol lennék most.

Eszembe jutott a párom, aki oly' keményen és önzetlenül küzdött, pedig semmi reménye nem volt arra, hogy mi együtt leszünk.

Mind a ketten megküzdöttünk a szerelmünkért, a vérünket adtuk érte. Rhys meg is halt érte.

A Hybern elleni háború nem múlt el nyomtalanul Feyre, Rhys és barátaik életéből, mégis mindent megtesznek, hogy újjáépítsék az Éjszaka udvarát. A küszöbön álló téli napforduló kiváló alkalmat kínálna arra, hogy végre egy kicsit kikapcsolódjanak. Ám az ünnepi hangulat sem tudja visszatartani a múlt árnyékait. Miközben Feyre az Éjszaka úrnőjeként próbál helytállni, szembesülnie kell vele, hogy barátai sebei mélyebbek, mint hitte, és az udvar jövőjét is tönkre tehetik.




Egy történet aminél sosem lehet kétséges az értékelés, a csillagok száma. A Tüskék és rózsák udvara ezen része is a maximális 5 csillagot kapja. Nem is lehetne másként.

Eszméletlenül jó volt újra visszatérni ebbe a világba.

Sarah J.Maas olyan zseniálisan alkotta meg ezt a sorozatot, hogy le a kalappal. Én sajnos nem vagyok nagy rajongója a másik, az Üvegtrón sorozatának. Pont ez miatt nem mertem, nem akartam anno ebbe belekezdeni. De nagyon örülök neki mert egyébként is de fantasy témában nálam ez a sorozat az egyik Nr.1.

A történet immáron a harmadik rész, a Szárnyak és pusztulás udvara után játszódik. Azt sajnáltam, hogy csak egy ilyen picike könyvet kaptunk. Ezekről a szereplőkről akiket megszerettem, erről a történetről és bámulatos világról bármennyit tudnék olvasni.


Annyi biztos, hogy külsőre ezúttal is egy meseszép köntöst kapott a történet. Követi a sorozat eddigi részeinek stílusát. Valami gyönyörű lett. A cím már kissé árulkodó is lehet de abszolút találó. Imádom a gyönyörű téli időket, pillanatokat. Örültem, hogy pont egy ilyen részt emelt ki nekünk a szerző a kedvenceink életéből.

Ami ahogy említettem a végső harcok után játszódik. Annyi biztos a Szárnyak és pusztulás udvarában nemsemmi dolgok történtek. Olyan fordulatokkal, csavarokkal kápráztatott el bennünket a szerző, hogy néhol volt ám pislogás. Félelem, fájdalom, meglepetések és még sok más hozzávalóval büszkélkedhetett az a történet.

Ezt mondhatni egy aranyos, nyugodt kis résznek. Mi tagadás ennyi minden után igencsak kijár a szereplőinknek. A gyönyörű téli, hideg, ünnepi időszakot mutatja meg nekünk ezúttal az írónő. Hogy milyen is az élet az éjszaka udvarában a háború után.

Ami külön tetszett, hogy nem csak Feyre és Rhys szemszögével pillanthatunk bele ezekbe az időkbe. Nesta, Cassian és a többi kedvelt és talán kevésbé kedvelt karakter sorsáról is olvashatunk. Izgalmas, érdekes olvasmány ezúttal is.

Természetesen azért ahogy várható Feyre és Rhys vitték a prímet. Bármennyit képes lennék olvasni róluk. Na jó sejteni lehet, hogy főként Rhys miatt imádtam a sztorit. Hát a sorozat első részét olvasva sosem mondtam volna meg, hogy teljesen beleszeretek ebbe a pasiba de így történt.

Ezúttal is hozza a formáját. A poénjai, beszólogatásai. Ő már csak ilyen de mi pont ezért, így, ilyennek imádjuk őt. Azért is ahogy ő szereti a párját. Szerintem minden lány egy ilyen férfit szeretne magának. Kár, hogy az ilyen tényleg csak ezekben a tündérmesékben létezik.....

Hát ha mást nem akkor itt. Ebben ezúttal sem csalódtunk.

Annyira imádtam ismét olvasni róluk. Elmerülni Sarah eme csodás, meseszerű, bámulatos, ugyanakkor sokszor félelmetes, titokzatos, fordulatokkal teli világában. De ebben a részben inkább a nyugalom, útkeresés, boldogság volt jelen. A háború után mindenkinek van mit helyrehoznia és ez a kis történet ebbe az időszakba enged bepillantani.

Nekem igazság szerint bármi jöhetett volna ami a Tüskék és rózsák udvara. Engem teljes mértékben megvett a szerző ezekkel a történetekkel. Imádtam! Ismét elmerülni ebben a mesében remek volt. A leírások, elbeszélések, párbeszédek alapján mindent ismét egy lehengerlő filmként láttam magam előtt. És imádtam amit láttam. Csak kevés volt :)

Csak ajánlani tudom mindenkinek. Nekem Sarah J. Maas ezúttal sem okozott csalódást. Örülök, hogy egy kicsit ismét elmerülhettem ebben a mesében.

Ha netán még nem olvastátok akkor ne hagyjátok ki! Ha még magát a sorozatot sem akkor mindneképpen vegyétek fel a listátokra! Lehet sokan nem rajonganak mondjuk alapból a fantasy műfajért de én mondom ennek változtatására nem is kell jobb kezdet mint Sarah J.Maas Tüskék és rózsák udvara sorozata.

Remekül megalkotott karakterekkel, cselekménnyel. Egy bámulatosan felépített világban, ahol a leírások alapján mindent magad előtt látsz! Ti se hagyjátok ki!

Hagyjátok, hogy Sarah ismét egy csodás utazásra vigyen benneteket a Fagy és csillagfény udvara történetével :)




Értékeléseim a korábbi részekről:







A végére néhány kedvenc idézet: 



 " – Az év leghosszabb éjszakáján születtél. – Végigsimította a hátamat. Aztán még mélyebbre vándoroltak az ujjai. – Már a kezdetektől fogva az volt megírva neked a csillagokban, hogy mellettem állj. "



" Mintha mindenki érezni akarta volna az első hó hűvös csókját. "




" Azt hiszem, hogy nem fog menni.
(…)
Szeretnéd, hogy eljöjjek?
Festeni?
Jó aktmodell lennék.
(…)
Kérlek, bocsáss meg, de nem akarom mással megosztani pompás tested.
Később neked is állhatok modellt. Már régen csináltuk festékkel. "



" Cassian eddig huszonötféle Nesta-pózt különböztetett meg, melyek a Megeszem a szemgolyóidat reggelire póztól a Jobb, ha Cassian nem tudja, hogy ponyvát olvasok pózig terjednek. Utóbbit szerette Cassian a legjobban. "



" – Aggódásod jobban átmelegít, mint bármilyen tűz, szerelmem. "



" Napfordulókor van a születésnapja. Huszonegy éves lesz.
Egy pillanatra meglepett a szám, hogy mennyire kevés.
Az én gyönyörű, erős, zabolátlan párom, aki hozzám van láncolva.
– Tudom mire gondolsz, te gazfickó. – mondta Cassian rekedten. – És hülyeség. Feyre szeret téged, még soha senkit nem láttam ennyire szeretni. "




" – Azért van a bor, hogy szolgáljátok ki magatokat. Vegyétek csak el, amelyiket csak akarjátok.
– Veszélyes ajánlat, Rhysand – figyelmeztette őt a belépő Amren, aki szinte eltűnt hatalmas fehér bundájában. Csak állig érő haja és ezüstös szemei tűntek fel a gallérja felett. Úgy nézett ki, mint egy…
– Úgy nézel ki, mint egy dühös hógolyó – mondta Cassian. "



" Mindazoknak, akik felnéznek a csillagokra, és kívánnak valamit. "




" A csillagokra, Feyre, amik meghallgatnak bennünket.
(…)
Az álmainkra, amik teljesülnek, Rhys. "



Értékelés:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése