📚 Könyvajánló 📚
2024. június 27.
Chris Carter - Vérrel írva (Robert Hunter 11.)
2024. június 23.
L. J. Shen Vakmerő - (Vágyak iskolája 1.)
📚 Könyvajánló 📚
2024. június 21.
L. J. Shen Defy – Lázadás (Sinners of Saint 0,5.)
📚 Könyvajánló 📚
2024. június 20.
Zakály Viktória - Emlékeznem kellett volna
📚 Könyvajánló 📚
Ez volt az első regényem az írónőtől. Ha úgy fogalmazok, hogy tartottam tőle, az erős. Inkább nem tudtam, mire számítsak. Milyen lesz a történet, hogy ír a szerző. De már abból is tudtam, hogy biztos meg fog venni magának, hogy melyik kiadónál jelenik meg. Nálam ez igazi garancia volt kezdésnek. Nem is tévedtem.
Természetesen maga a regény gyönyörű külseje és a fülszöveg is már árulkodtak. Mégis nyilván a végső döntést a regény elolvasása hozta meg.
Azt kell mondjam, hogy elkezdtem és nem volt megállás. Szinte egy ültő helyben, hajnalig olvastam. Még az utolsó 100 oldalnál sem tudtam letenni. Pedig már jócskán éjszaka volt. De annyira kíváncsi voltam akkor már, hogy hová fut ki a történet, hogy muszáj volt.
Az írónő csodálatosan ír. Nagyon tetszett, hogy a szereplők gondolataiba sem átlagos módon pillanthattunk bele. Két idősíkon is játszódott a történet.
Egyrészt a jelenben, másrészt évekkel korábban azt is elmeséli, hogy Blanka és Nick miként és hogyan ismerkedtek meg. Hogy kezdett el alakulni a munka, majd a romantikus kapcsolatuk.
Annyira, de annyira szerettem ezt a történetet. Viki elképesztően gyönyörűen ír és mesél. Az egész sztorit lehengerlően adja vissza a leírásoknak hála. Ahogy visszaadja az érzelmeket, a történéseket. Fantasztikus szereplőket alkotott meg. Mesés tájleírásokat kaptunk. Mindig is imádtam az ilyen helyes kis szigeten, tengerparton játszódó, már-már rusztikus történeteket. Minden egyes apró mozzanatát magam előtt láttam olvasás közben. Ezt pedig, ha egy szerző így képes elérni, az bámulatos.
A történet is igazán különleges. Igen, nyilván akadnak benne ismerős hangulatok, mégis ahogy az egészet kitalálta, ahogy csavarta a szálakat, az egy igazán lenyűgöző és egyedi történetet ad ki végül.
Csupa érzelem. Szeretet, félelem, szenvedély, szerelem. Düh, remény és reménytelenség. Sok nehéz élethelyzet. Igazán tanulságos olvasmány is. Remekül mutatja be a családi kapcsolatokat. Hogy mennyi félék lehetnek. Nagyon tetszett Blanka egész családja. Ezek mellett csempészett még az írónő életszagú cselekményeket a regénybe. Sok kérdés, amire keressük a választ. Végül pedig hihetetlenül sokat is tanulhatunk belőle, amellett, hogy egy remek kikapcsolódást is nyújt.
Remekül megtalálta a komoly témák mellé az egyensúlyt a boldog, vidám részekkel. Ezzel a nem mindennapi, hihetetlenül erős szerelem történetével. De felmerül a kérdés, hogy vajon mennyi és mekkora viharokat képes egy kapcsolat túlélni?
Nick és Blanka kapcsolata. Mindketten nagyon erős emberek. Mégis vannak gyengeségeik. Ők sem tökéletesek. Mégis remekül illettek egymáshoz. Nagyon megszerettem őket. Azonnal szimpatikus és szerethetőek lettek . Ők és a többi karakter is.
Nagyon sok kérdés volt benne, hiszen jöttek itt végig fordulatok, titokra derült fény. Folyamatosan fenntartja a regény az érdeklődést. Nagyon kíváncsi voltam, hová fut ki az új kedvenc párosom története. Sok nehéz pillanatot éltem át velük, de ugyanennyi jót is. Féltettem őket, voltak könnyek. De jókat nevettem és szerettem velük.
Egy regény, amiben tényleg minden van. Romantikus, drámai, néha már-már kaland regény is. Imádom! Ahogy mondtam ez volt az első Zakály Viktória könyvem, de tuti, hogy nem az utolsó.
Jó szívvel ajánlom nektek! Egy igazán sokoldalú, gyönyörű történet ez. Bámulatos külső mögé rejtve. Ha szeretnétek egy érzelmes, kalandos, ugyanakkor életszagú történetet olvasni, egy csodás kis szigetre utazni, akkor ne hagyjátok ki! Én gondolatban is végig az írónő mesélte helyszíneken voltam, a szereplőivel és minden percét élveztem és szerettem! Vegyétek kézbe és nem fogjátok megbánni! 💖
Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE.
2024. június 14.
Péntek Tünde - Bárhová mennél
📚 Könyvajánló 📚
2024. június 13.
Sarah J. Maas The Assassin's Blade – Az orgyilkos pengéje és más történetek (Üvegtrón 0,1-0,5)
📚 Könyvajánló 📚
2024. június 12.
Scarlett St. Clair - A sötétség érintése (Hades és Persephone 1.)
📚 Könyvajánló 📚
Egyszerűen oda meg vissza vagyok ezért a könyvért. Ami érdekes, mert el sem akartam olvasni. Egy barátnőm már jó ideje olvasta és áradozik nekem róla. De konkrétan sosem igazán érdekeltek a mitólógiai témájú könyvek.
Aztán nem olyan régen még egy baráttól jókat hallotam róla. És ha még ez nem lenne elég, akkor a KMK kiadó 2.olvasós estjén is a kezembe akadt. Ezt már igazán nem tekinthettem véletlennek. Így a húsvéti utazásra ő volt az egyik könyv amit vittem. Ki is tudtam olvasni.
Elkezdtem és nem volt megállás. Volt, hogy egy kicsit le kellett tennem és az szabályosan rosszul esett. Nem egy nagyon vaskos kötet, mégis pörgős, olvasmányos. Tökéletesen van meg benne minden, ami kell.
Egy Hades és Persephone történet, újragondolva.
A szerző ugyanis ezúttal ezeket a mitológia alakokat, istneket egyrészt a mai modern világba helyezi. Mégis ez mellett természetesen jelen van az eredeti világuk is a szereplőknek. Ezek kettőse sokszor igazán érdekes párosítás. Mégis azt kell mondjam, remekülje megállja a helyét.
Imádtam ahogy ez a két világot ötvözte az írónő. Maga a kötet pedig igazán érzékire sikerült. Hades és Persephone kapcsolatát kötethetjük nyomon. A megismerkedésüket, miként kezdődik és alakul a kapcsolatuk. A szerelmük. Valamint a két szereplő saját életének, jellemének fejlődését is.
Mivel eddig nem vonzott konrétan a téma, ezért a sztori nagyja abszolút újdonságként hatott. Nagyon tetszett és szerettem ahogy az írónő bemutatta őket.
Nyilván hallani már én is hallottam róluk, de itt kb. ki is merül a tudásom. Szóval nem feltétlen tudom mi az "igazság" a sztoriban és mi a fantázia. De azt kell mondjam, nem is annyira számított míg olvastam. Teljesen beleszerelmesedtem a sztoriba.
Kicsit azt sajnálom csak, hogy egy négy részes sorozat. Nem szeretek olyan sorikat olvasni a kiadótól, aminek nincs meg minden része... De kicsit vigasztalt, hogy nem lett eret vágós a vége. Ettől függetlenül persze ölni tudnék már nem csak a folytatásért, de az összes többi kötetért is.
Addig is itt van nekünk ez a két remek karakter. Hades, aki az alvilág istene, a holtak ura a görög mitológiában. Egy olyan férfi lett itt, aki igen hű a nevéhez. Mégis miközben mindenki inkább fél tőle, ő azért ott segít ahol tud. Mintha szándékosan igyekezne hű maradni a rosszfiús híréhez, miközben egy érző férfi. Tetszett ez a kettőség benne. Emellett is remek humora van. Ráadásul ahogy várható kedves hölgyeim, egy igazán észbontóan szexi és dögös pasiként festi le nekünk a szerző. A lány elmondásai alapján is így lehet elképzelni.
Nem véletneül van ő maga is azonnal oda érte. Vagyis nyilván próbál ellenállni. Hellyel közzel sikerül is. De sejthetjük, hogy csak idő kérdése.
A lány, Persephone pedig a görög mitológiában a termékenység, a termés istennője. A regényben a tavasz istennőjeként emlegetik. Egy fiatal lány, akinek végre a kemény édesanyja, a szintén istennő Demeter végre engedte, hogy az emberek között éljen. Emberi barátok, munka, kapcsolatok. De azért néha meg-meg mutatkozik a lány valódi énje. Fiatal, néha félénk, legalábis ami az anyját illeti, mégis szerencsére sokat fejlődik a történet során. Ha kell képes kiállni magáért és másokért. Igazán belevaló csajjá alakul. Ha még az elején nem lett volna eléggé az. Egy olyan hősnő, akit rögtön megkedveltem. Aki keresét még az útját. Ebben az új világban, a saját világában ahonnan jött. Az erejét probálgatja, fejleszti.
Ebben pedig segítője is akad. Hekaté személyében. Nagyon tetszett a kettejük barátsága. Persze voltak még szimpatikus szereplők. Aztán ahogy annak lennie kell, olyanok is, akiket nagyon nem bírtam. Vagy éppen nem kis meglepetést okoztak.
Imádtam az Alvilágban, Hades birodalmában kalandozni. Jó volt megismerni ezeket az isteneket, a történetüket. Nagyon szerettem ahogy a mai modern világgal összegyúrta mindezt a szerző.
De szerintem nem okozok nagy meglepetést, ha azt mondom, hogy Hades és Persephone közös részei voltak a kedvenceim. Tetszettek a párbeszédeik. Jókat mosolyogtam rajtuk sokszor. És ahogy említettem, a regény igazán érzéki, szenvedélyes lett. A kettejük kapcsolata. Mégis ezek az erotikusabb momentumok is remekül lettek megírva.
Ezek mellett voltak itt fordulatok, titkok. Félelmek, fájdalom, boldogság, szerelem. Mindez egy olyan kötetben, ami egyszerre mai és modern, ugyanakkor mitológiával átszőtt. Elképesztő lett. Remek elgondolás, bámulatos megvalósítás.
Szerelem lett ez a kötet. Imádom ezt a párost! Alig várom a folytatást!
Ha esetleg még titeket is elkerült a téma, vagy eddig nem szerettétek, akkor vegyétek kézbe A sötétség értintését és hagyjátok, hogy Titeket is beszippantson és elvarázsoljon.
Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE.
2024. június 7.
John Cure - Az ártatlanság vámszedői (Medúza-krónikák 2.)
📚 Könyvajánló 📚
2024. június 6.
C. K. Zolya - #Veled?Soha!
📚 Könyvajánló 📚
2024. június 1.
Holly Jackson - Jó kislányok első gyilkossága (Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz 0.5)
Már húzom egy ideje, még valamikor tavaly olvastam a sorozat első részét. Azóta szeretném folytatni, de annyi új, meg váratlan könyv is beesik mindig az olvasási sorrendbe. Most, hogy ezt a kis szösszenetet elolvastam, jöttem rá, hogy igenis mielőbb el kell olvasni a többi kötetet is. Hiányzik Pip sztorija.
Ez csak tényleg egy rövidke rész. 150 oldal az egész. Ez a történet a sorozat első kötete előtt játszódik időben. Amolyan előzmény sztori. Nagyon élveztem.
Pip mit sem változott az első kötetre mint ebből kiderül. Éles eszű, határozott, belevaló csaj volt már korábban is, mint ebben kiderül.
Állatira tetszett a cselekmény, amit erre a kötetre talált ki a szerző. Egy detektív játékot játszik Pip és a baráti társasága. Visszautaznak az időben egészen az 1920-as évekig. Jelmezek és miegymás. Aztán indul a játék.
Egy halott, 6 ember egy házban. És bizony közülük egyikük a Gyilkos.
Elképesztően jó lett ahogy magát ezt a játékot kiagyalta az írónő. Ahogy szőtte és végigvitte. Igaz nekem kicsit odafigyelősebb volt. Hiszen ugye az eredeti rendes karakterek is jelen voltak, ugyanakkor a játék okán mindenki kapott egy másik szerepet. De érdekes, izgalmas volt. Azonnal beszippantott.
Ahogy mondtam Pip még mindig zseniális. A többiek is jók voltak. Az egész sztori, a játék. A nem kevés meglepetés, amit tartogatott.
Egy rövid kis történet, de ha még nem olvastátok a sorozat, akkor ennek hála tuti kedvet kaptok hozzá. Egy remek fiatal lány a hősnő, további karakterek, gyilkosság mindig történik. Félelmek, titkok, találgatások, rejtély és izgalom. Imádtam!
Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE.