2024. július 1.

Lakatos Levente - Tébolyodott (Nem szabadott volna... 2.)

   📚 Könyvajánló 📚



Vajon ​a szerelem kibír ennyi tébolyult fordulatot?

Mia azt hiszi, hogy egy életre elegendő traumát szerzett, amikor gyerekkorában végignézte édesapja meggyilkolását. Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Keményen dolgozott azon, hogy kikerüljön a reflektorfényből, ám egy váratlan tragédia hatására – ha védeni akarja magát és a barátait – muszáj volna a nyilvánosság elé állnia. Aztán az események sodrásában lelepleződő hazugságok hatására azon kapja magát, hogy már abban sem lehet biztos, ki is ő valójában. Mindezek mellett saját vágyai is próbatételek elé állítják, nem csoda, ha néha úgy viselkedik, mint egy tébolyodott.

Sámuelt mindenki az élet császárának hiszi, de hiába állnak sorban az utána epekedő nők, nem tud másra gondolni, mint Miára. A pimasz vadász egy csapásra megszelídül, és miközben húgának, valamint a családi vállalkozásnak igyekszik segíteni kikeveredni a slamasztikából, még a féltékenység mardosó érzésével is meg kell küzdenie. És ebben a csatában nem feltétlenül ő áll nyerésre. Ráadásul amikor elhatározta, hogy kideríti, milyen titkokkal terhelt a családja múltja, egészen biztosan nem volt felkészülve a súlyos válaszokra…




Itt a várva várt folytatása a Tönkreteszleknek. Alig vártam, hogy újra Miával és Samuval kalandozzak. És hűha.🔥Micsoda kaland lett végül.....💛

Az biztos, hogy ezúttal sem hazudtolta meg magát Levente. Mindent megkapunk ezúttal is tőle, amit eddig megszokhattunk. Sőt! Még annál is többet. 

Tudjuk róla, hogy szeret a regényeiben tabu témákról írni, néha megdöbbentő momentumokkal színesíteni a regényeit. Néha, vagy mindig? 😁 Kicsit sokkolni az olvasóit. Kevésbé felkapott gondolatokkal foglalkozni. Ezt mindig is szerettem nála. Soha nem elcsépelt regényeket ír. 

Már az első kötetnél látszott, hogy ez egy igazán egyedi, különleges történet lesz. Noha ott még csak inkább amolyan bemutatása volt az egész sztorinak és a szereplőknek. Itt csapunk igazán bele a lecsóba. 

Már elképesztő eseményekkel és fordulatokkal indul a sztori. Ez pedig végig jellemzi a regényt. 

Ezúttal sem csalódunk, hiszen hihetetlenül érzelmes. Nagyon sokféle, igazi érzelmi cunamit élnek át a karakterek és mivel a szerző mindig is mesterien írta meg mindezeket, így mi olvasók is. Volt itt minden. 

Azt hiszem elmondhatom, hogy egyik regényén sem ámultam még ennyit. Csakis jó értelemben mondom. Na jó, neki mondtam olvasás közben, hogy héé mit művelsz? Ledöbbentett, sokkolt, majd helyre rakta a gondolataim. Tényleg egy tipikus Lakatos Levente kötet. Imádtam! 

Fordulatos, titokzatos. Brutálisan sok meglepetéssel és állad a földön koppan pillanattal. Nem is ő lenne, ha ez nem így sikerült volna. Persze megvoltak a magam kis teóriái már akkor is, mielőtt elkezdtem. Hogy vajon miként folytatódhat a sztori az első rész után. Na abból semmi nem lett meg. Közel sem. Csupa ámulás és meglepetés volt. Közben pedig végig sodort magával a történet. 

Ismerhettünk meg jobban szereplőket. Akiket esetleg csak említett az első kötet. Vannak továbbra is, akiket imádok. Mia és Samu. De főleg Samu. És nem feltétlen azért, mert férfi. És mert egy dögös, szexi pasinak képzelhetjük magunk elé. Valamiért most nem mindig tudtam Miával azonosulni. Itt is kedveltem és szerettem őt. Az biztos, hogy az ő karakterével a szerző igazán óriásit, újat alkotott. Egy igazán egyedi, különleges női szereplő lett. Összetett lélekkel, gondolatokkal. Nyilván mi emberek sem vagyunk egyformák. Nekem volt, amivel nem értettem egyet. De eközben pedig illett a lányhoz az, ahogy alakulni látszik az élete. A néhai megdöbbenések ellenére végül ahogy alakult és összeállt egy-egy rész, bevallom Levente megvett vele magának. Pedig lehet az elején nem is gondoltam volna. 

Nekem továbbra is Samu a fő kedvenc. Összességében viszont azt mondom, hogy végül nyitottan álltam minden történéshez. Ezt is csak a drága jó barátom tudja elérni nálam. Bármit ír, engem megvesz magának. 

Sosem lehet tudni mire számíts, megdöbbentő témák, érzések. Imádom! 

A komoly témák, nehézségek ellenére, mert persze ezekből is bőven kijutott a regénybe, akadtak itt remek humoros, mosolygásra késztető pillanatok. Az aggódás, könnyek, esetleg düh, vagy értetlenül a helyzet előtt állás mellett. Szeretet, szenvedély, erotika. Ezekről tudjuk, hogy mindig kerülnek a szerző köteteibe. Erre szerintem még inkább jellemző. Némi extrával, újdonsággal, de továbbra is abszolút ízlésesen, úgy megalkotva, ahogy azt kell. 

Családi, szerelmi kapcsolatok. Főleg ezek, az érzelmek is okoztak nem kis fejtörést hőseinknek. 

Itt volt például Péter karaktere. Na, ő vele nem tudtam sokáig hányadán is állok. Levente tudja az álláspontom, de azért, ahogy haladt a történt, csak kezdett megvenni ő is magának. Aztán ki tudja, mi lesz még itt? 

Egy igazán sodró lendületű történet. Elkezded és nincs megállás. Brutálisan jó folytatása az első kötetnek. A szerzőre jellemző elemekkel. Ezúttal is sok újdonsággal. Meglepő témákkal. Olyan titkokkal és fordulatokkal, amelyekre nem is gondolnál. 

Ha szerettétek az első részt, egyértelmű, hogy ez is kötelező. Ha pedig netán még nem olvastátok A Tönkreteszlek című könyvet, akkor irány beszerezni. Nem szabad kihagyni! Ha pedig még egyáltalán nem olvastatok az írótól, akkor jobb kezdet nem is lehetne, mint ez a sorozat. 

Minden megvan benne, ami egy jó könyvhöz és kikapcsolódáshoz kell. Zseniális lett! Ezúttal is köszönök mindent! 💛 




Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE.         

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése