2022. október 4.

Könyvfesztivál beszámoló

 Ahogy a cím is mutatja, egy kis beszámolóval érkezek a vasárnapi napról. 

Annyira kellett már ez az élmény. Egy ilyen nap. Az elmaradt Könyvfesztiválok után. Nekem mindig is ez volt a kedvencem. Talán a helyszín miatt is. Sokkal nagyobb és szebb a Millenárison megrendezett esemény szerintem, mint a Könyvhét a Vörösmarty téren. Így alig vártam! 

A kolleganő/barátnőmmel mentünk fel. Ami külön öröm volt. Ő is hatalmas könyv és olvasás imádó, de még nem volt ilyen bulin. És ő is elképesztőén élvezte aminek nagyon örültem. Tényleg egy tökéletes Könyvfesztiválos nap volt. 


Ráadásul szó szerint. Ahogy hallottuk, az előtte lévő nap nem épp volt kedvező az időjárás. De most? Vasárnap abszolút kegyes volt hozzánk. Csodás napsütéses, igaz néha szeles, de mégsem hideg. Szuper időnk volt. Ezen a gyönyörű helyszínen. Előtte is szép volt a korábbi években. De most még fel lett újítva, új épületeket és részeket kapott. Már ez miatt imádtam ott lenni. 

Igaz ember nem volt kevés. Oké valljuk be az jó is volt. Mert annyira jó és hihetetlen látni mennyien szeretik még mindig az olvasás élményét, a jó öreg papír alapú könyveket. Viszont nézelődés szempotjából kissé nehezebb volt. De mivel előttünk volt az egész nap, többször körbe tudtuk járni így tényleg volt lehetőségünk mindent megnézni magunknak. 

Rengeteg kedvenc kiadó, újak. Persze konrét listával készültünk. Vagyis ugye az alap, lista mindig van. De mivel könyvesboltban dolgozunk mi inkább itt szoktunk vásárolni. De azért ezt sem lehetett kihagyni. Már csak a feelingje is megvan ennek. Úgyhogy ha mást nem azt mondtuk legalább egyet veszünk. És ugye tudjuk, hogy sok újdonság is általában csak erre az eseményre jelenik meg, itt lehet először kapni. 

Voltam ám én is bajban. Mert nem csak 1 könyvvel tértem haza. Szám szerint héttel.... 😁🙈🙉

De nem lehetett kihagyni na :D 

Mielőtt azonban rátérnek a könyvekre. Nagyon sok szerzővel, ismerőssel van alkalom ilyenkor találkozni. Már ezek egy életre szóló élmények mindig. Sőt, a blogot ismerőkkel és olvasókkal is volt szerencsém találkozni aminek nagyon örültem. 💖 

Tomor Anita írónővel akivel szintén nagyon jóban vagyunk ezúttal sem maradhattott el a találkozás. Noha minden regénye a polcomon csücsül, dedikálva is, a szokásos puszi, ölelés, fényképre mindenképp meglátogattam. A mindig mosolygós, csupa szív írónő akit nagyon szeretek. Drága Anita, egy élmény volt és nagyon jó volt ismét találkozni! 💜

Még egy ilyen írónő volt, próbáltam miatta is inkább a vasárnapot belőni. Hiszen olyan ritkán látogat haza. Kiadónk nagysikerű írónője, Palotás Petra. Petrám! Nagyon jó volt a Könyvhét után ismét megölelgetni téged is. Beszélgetni kicsit. Hatalmas boldogság mindig találkozni! 💙

Ezekről a pillanatokról is csodás képek születtek! 

Kollégákat látogattunk akik többedik napja álltak helyt és kínálták a jobbnál jobb könyveket. 


Sok-sok szép könyvet láttunk. Ha valahol, akkor itt egy lottó nyereményt tudna elkölteni egy könyvszerető. De így is, a saját szerzeményeinkkel is nagyon boldogan tértünk haza. És persze nem csak könyvekkel. 😁

Julie Scottnál bezsebeltem az Éjszaka udvarás(ACOTAR) kanalam mellé egy Hobbitos villát. Annyira gyönyörű! 😍 Valamint egy Bridgerton-os könyvjelzőt. Sajnos a pólókra mentünk volna még rá, de vasárnapra már nem maradtak azokból amiket kinéztünk. Na de majd ami késik nem múlik és itt a web. 

Az első szerzeményeimet a Könyvmolyképző kiadótól hoztam el. Volt két romantikus, erotikus témájú regény amit nagyon vártam. Lett volna még amit tudtam volna persze. Ilyen például az új Cassandra Clare könyvek. És az új Sarah J.Maas regény. A Crescent City 2. - Ég és lélegzet háza. Valami meseszép lett a második rész is. De ezzel még várok picit míg országosan jelenik meg. Sőt, lehet utána is, mert már most úgy vagyok vele, hogy tőlük sorozatot csak akkor olvasok ha már az összes rész kint van hozzá. 

Így jött velem haza Elizabeth O’Roark regénye az Waking Olivia – Olivia ébredése. Csodás külsőt kapott és a fülszöveg is megfogott. 

A másik KMK szerzemény pedig Ava Miles - A csokoládékert (Dare River 2.) című könyve lett. Az első könyvét, a Country-Édent imádtam. Szóvak nem volt kérdés, hogy erre is kíváncsi leszek. És amilyen elképesztően szép borítót kapott.... 😍

A kövekező szerzeményeket egy helyről zsebeltem be. A barátnőmnek hála, igen jó szeme volt aznap mindenhez. Igaz a pénztárcám annyira nem örült neki. De ez már részlet kérdés. Három könyvet zsebeltem be mindössze 2.000Ft-ért. A legjobb üzlet. Annyira örülök ezeknek. 


Az egyik egy nem hivatalos Tom Cruise életrajzi könyv. Nekem mint színész, óriási kedvenc. Így nagyon kíváncsi leszek rá. Lehet nem meglepő de Top Gun rajongó vagyok. Ráadásul a Kossuth kiadó jóvoltából hamarosan érkezik egy másik ilyen színész memoárja is. Ő Val Kilmer. Szóval a két kedvenc pilótám könyve remekül fog mutatni egymás mellett. 

Aztán egy Julia Quinn könyv. A Csudajó trilógia első része. Még nem is hallottam erről a sorozatáról. De nagyon megörültem neki. Azt sajnálom, hogy a másik két része nem volt meg. De legalább az első rész lett meg. És ahogy néztem nem is konkrétan függ össze a sorozat, mert minden részben más páros van. Szóval a Bridgerton regények után kíváncsi leszek erre is. 

A harmadik könyv amit itt zsebeltem szintén egy szívem csücske. Szívek szállodája? Megvan? Imádom, óriási rajongója vagyok a sorozatnak. A Hazug csajok társasába újra nézése után, egy hete kb. pont ezt kezdtem el újra nézni és tessék. Van belőle pár könyv is, de már nagyon nehezen lehet le vadászni őket. Egy megvan és itt most sikerült még egyet beszereznem. Szóval hatalmas az öröm. És mondom, mindössze 2.000Ft-ért ezt a 3 könyvet. 💕

Na a következő szerzemény az igazi szívem csücske. Sajnos nem keveset csúszott a megjelenése, de végre megérkezett. Az új Nyúl Péter könyv. Hát én büszkén vállalom, hogy 33 éves létemre imádom! Egyfelöl annyira csodálatosan gyönyörűek ezek a könyvek mindig. Irtó aranyosak a mesék benne. Mese formában is és így könyvben is. Szerintem ez a Nyúl Péter - Mesék minden évszakra, ha lehetséges az összes eddigi résznél mesésebben néz ki. Alig várom, hogy elkezdhessem. Gönyörű könyv. 💓🐰

Aztán ha már újabb nagyon megszerettem az önéletrajzi könyveket. Egy szintén várós ilyen könyvre is rábukkantam hiszen frissen jelent meg. A HVG kiadó kínálatában: Stanley Tucci könyve. Mint színész őt is nagyon kedvelem. Egy kis ételekkel megbolondított olvasmány róla biztos szintén remek lesz. 

Természetesen vászontáska nélkül sem jöhettünk haza. Na nem mintha nem lenne itthon és nem vittünk volna magunkkal. De na. 😂 Az Európa kiadónál ismét remek darabokra lehetett lecsapni. Ahogy elnézük minden máshol jóval drágábban. Majdnem 3x-os áron. Így 1.200Ft-ért ajándék volt. A Könyvhéten ugyanígy tőlük a Trónok harcásat zsebeltem be. Most egy kis Harry Potter-es figyelt be. 

Valamint ha már cége,s akkor egy Álomgyáros szütyőt is bezsebeltem. 5 féle volt. Különféle idézetekkel szerzőktől. Engem ez fogott meg leginkább. 



Összességében tehát egy csodás napot töltöttünk el itt. Szuper élmények, ismerősök. Újak és régiek. Sok-sok könyv, remek programok. 

Ha nem volt még szerencsétek ilyenhez, egyszer ha lehetőségetek adódilk nézzetek ki. Annyira képes feldobni, feltölteni az embert egy-egy ilyen esemény. Minden könyvszeretőt! 

És ha lehet a hazafelé út még jobban sikerült. Egyrészt kipróbálhattuk a Szeged - Budapest útvonal vadiúj első osztályú kocsijait. Hát mit ne mondjak egy Álom! Az élet apró örömei. Végre talán a vasút is elér a 21.századba. Szóval egy élmény volt maga az utazás is. 

De nem is ez volt benne a legjobb. 

Visszafelé ugyanis csodás utitásrunk lett. Ő nem más mint a szintén szegedi, olvasásnépszerűsítő Bognár Edmond. Edmond olvasókuckója néven lehet nektek ismerős. Volt már szerencsém nálunk a könyvesboltban nem olyan régen megismerni. Sőt, ő az új szegedi Libertine könyvesbolt egyik oszlopos tagja. Egy nagyon jót beszélgettünk hazafelé. Könyvekről, sorozatokról. Remek beszélgetőpartner. Szuper este volt. Nagyon örülök, hogy megismerhettem! 💖📚 Így meg, hogy ő is helybéli biztos futunk még össze. :) 


Végezetül pedig beletettem a képeket a posztba. Beszéljenek ők is. Én imádtam ezt a napot! Csupa feltöltődés volt! 😍💗💚💛💜💙

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése