2014. november 23.

Nagyon várom :)

Mint a cím is mutatja ide most két olyan könyv jön amit nagyon várok, vagyis jön majd hozzá egy plussz is. De először jöjjön az a bizonyos kettő:

Az első egy új Ulpiusos könyv lesz. Az írónő nem új számunkra hiszen már két könyvét is olvashattuk itthon. Ő pedig nem más mint Katie Ashely.

Nos ezúttal a zene világába kalauzol el bennünket az írónő legújabb A szív zenéje című könyvében. Jöjjön ehhez egy szerintem szuper borító és egy még jobb fülszöveg:

Abby Renard számára a terv egyszerű volt: csatlakozik bátyjai zenekarához a nyári turnéjuk utolsó állomásán, és eldönti, készen áll-e arra, hogy reflektorfénybe kerüljön a csapat negyedik tagjaként. Na persze, arra nem számított, hogy rossz turnébuszra száll a Rock Nation-ön, és ezzel véletlenül a Runaway Train nőfaló énekese, Jake Slater ágyában köt ki. Amikor Jake azt hiszi, a lány az egyik rajongója, Abby hamar a tudomására hozza, hogy ő egyáltalán nem önszántából pottyant mellé.
Jake Slater nem gondolta volna, hogy az ágyába huppant angyal majd úgy áll ellen csáberejének, hogy az ágyékába térdel. Persze Abby a maga kóristalány kinézetével nem is esete Jake-nek. Így aztán a fiú – miután fogadást kötött a lánnyal, mely szerint egy hétig sem bírja ki velük a turnébuszon – még jobban meglepődik, mikor Abby mindent megtesz azért, hogy bebizonyítsa neki az ellenkezőjét. Ahogy azonban Jake élete kezd a feje tetejére állni, meglepetésére Abbyben igazi társra talál. Sosem találkozott még olyan lánnyal, akivel így beszélgethet, viccelődhet, vagy ami még ennél is fontosabb, akivel együtt zenélhet.
Ahogy a hét a végéhez közeledik, sem Abby, sem Jake nem áll készen az elválásra…
Vajon lehet-e közös jövője egy bűbájos countryénekesnőnek és a rock’n roll fenegyerekének?

Nos róla lenne szó. Amit csak remélni tudok, hogy mi hamarabb olvashatjuk és ugye a kiadó esetében ez igen nagy remény kell legyen, mert nem éppen a pontosságukról híresek sajnos. Az előrendelési dolgok marha jól mennek, de hogy végre meg is jelenjenek? Remélem karácsonyra megjelenik.

_______________________________________________________________________________

A másik pedig hát az egyik szívem csücske a Lux sorozat a Könyvmolyképzőtől. Ugyanis nagyon nagyon, egyre közelebb kerülünk az új rész megjelenéséhez ami az Origin címet viseli.
Ehhez jöjjön ismét egy borító és fülszöveg:

Daemon bármit megtenne, hogy visszakapja Katyt.
Sikeresen behatoltak a Mount Weatherbe, ám az akciónak katasztrofális vége lett. Katy elszakadt tőlük. Elvették. Daemon számára most minden arról szól, hogyan lehetne megtalálni.

Söpörje el, aki az útjába áll? Kérdés nélkül.
Perzselje fel az egész világot, hogy megmentse Katyt? Boldogan.
Tárja fel az emberiség előtt, hogy idegenek élnek közöttük? Örömmel.
Katy számára csak a túlélés marad.

Ellenségektől körülvéve az egyetlen, amit tehet, ha igazodik a helyzetéhez. Még a Daedalusban sem mindenki őrült… de a csoport céljai rémítőek, és amit elárulnak, felzaklató. Kik az igazi rosszak? A Daedalus? Az emberiség? Vagy a luxenek?
Ők ketten együtt bármivel szembenéznek.

A legveszedelmesebb ellenség azonban mindig is jelen volt. Amikor kiderül az igazság, és a hazugságok fala összeomlik, melyik oldalra kerül majd Daemon és Katy?
Együtt maradnak egyáltalán?


És hála a kiadónak aki kíváncsi bele is olvashat: (és ki ne lenne az? :)


http://konyvmolykepzo.hu/reszlet/originreszlet.pdf


_______________________________________________________________________________


Nos jöjjön a plussz amiről meséltem. Ennél a nagyon várom részen részben túl vagyok hiszen a birtokomban van a könyv de kicsit mégis ott van az a várom rész.

Rachel Vincent Shifters sorozatának utolsó részéről az Alfáról van szó:

 

A Tanács új, gátlástalan feje határsértéssel, emberrablással, gyilkossággal és árulással vádolt meg engem, Jace-t és Marcot. Hát igen, elfoglaltak voltunk mostanában. Most azonban ideje, hogy a saját kezünkbe vegyük az igazságszolgáltatást, megbosszuljuk a bátyám halálát és kivágjuk a Tanács szívében terjedő rothadást.
Nem lesz könnyű. A veszteségek elkerülhetetlenek, de megesküdtem, hogy mindenáron megvédelmezem a falkámat. Marckal az oldalamon – és célkereszttel a hátamon – haladok előre a végső leszámolás felé, amely mindent végleg megváltoztat majd.






Mint írtam a héten mehettem a kiadóhoz a könyvért. Na ezért különösen örülök, hogy Szegedi vagyok :D na nem is ez a lényeg hanem a várom rész. Ez a hétvége nekem nem olyan hosszú így majd csak jövőhét végén olvashatom. Ehhez ugyanis mindenképp úgy akartam időzíteni, hogy tuti biztos legyen időm kiolvasni és utána írni róla és ehhez a majdnem 4 napos hétvége jövőhéten biztos elég lesz. Szóval addig kell kivárjam. De meg is mondom nagyon félek is tőle. Ez ugyanis az utolsó rész és naon para, hogy vajon mi lesz. Szerintem vagyunk egy páran, hogy elképzeltünk mindezek után egy véget, megvannak a kedvenc szereplők stb és, hogy is mondjam nem akarok csalódni. Szóval izgatott, egy kicsit fél is de jövőhéten kiderül, hogy is alakul a vérmacskák története:

A saját példányom:
 
 

És a teljes sorozatom:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése