2018. március 23.

Bloggerhét: Bemutatók, turnék - beszámolók

Érkezzen akkor hát Az ártatlan blogger hét keretein belül az én napom. Ahol élmény beszámolókat olvashattok R.Kelényi Angelika könyvbemutatóiról valamint a turnékról.


Ehhez jönne hozzá egy kis sztori is, hogy én miként ismerkedtem meg az írónő történeteivel és magával Angelikával. 

Jó régóta olvasom már a kiadó könyveit, de Angelika történeteit csak nem olyan régóta. Tudom ez hatalmas bűn. :) De én nagyon hamar kijavítottam ezt a hibámat. Alapból nem szerettem eddig a történelmi regényeket amikben a drága írónőnk ugye verhetetlen. Sosem rajongtam az ilyen típusú könyvekért. Már nagyon sok írótól olvastam a kiadónál mire az ő regényei is sorra kerültem. 

Ehhez pedig az ajánlást köszönöm még egyszer a Kitablar blog Barbijának. Egy Álomgyáros könyvbemutatón ismertem meg Barbit aki ott a legelső találkozásunkkor ajánlotta nekem Angelika könyvét Az Ártatlan első részét. Egy gyors fülszöveg olvasás és borító mustra és már el is döntöttem, hogyha nem is szeretem a műfajt erre kíváncsi leszek. 

Nos ez volt a legjobb döntés. Szóval ha még valaki van hasonlóan így akkor ne tessék habozni. Angelikának hála szerettem meg a történelmi regényeket! Főleg az övéit. Bámulatos ahogy bánik a szavakkal, ahogy képes visszaadni az adott kort, helyeket. A csodás karaktereiről nem is beszélve. Egy olyan írót ismerhetünk meg a személyében aki bátran felveheti a versenyt a legnagyobb külföldi írókkal. Bámulatos történeteket képes alkotni. 

Csak örülök neki, hogy akkor esélyt adtam neki mert imádom. Mind őt mind az írásait. Alkosson bármit is. 

És akkor ehhez a részhez jönne ha már arról meséltem, hogy kerültem kapcsolatba az írásaival, hogy akkor az is jöjjön, hogy ismertem meg őt és a személyes élményeim. 

Ahogy tudtam minden turnéján részt vettem a kiadónak. Persze az elején még Angit nem ismertem mert nem is olvastam még akkor tőle.De szerencsére ezt ahogy pótoltam már jöttek is velem a könyvei, hogy dedikáltathassam őket valamint, hogy találkozhassak vele. 

Ez az alkalom nyáron volt amikor én először találkoztam úgy az írónővel, hogy már hozzá is könyvvel készültem. Én akkor kerítettem sorra Az ártatlant. A turnék utolsó Budapesti állomása volt ez. Ez fantasztikus délután. Mikor személyesen is találkozhatsz ezekkel a csodás írókkal és emberekkel. Akik ráadásul már a neved és a blogod alapján felismernek. Szinte ismerősként és barátként üdvözölnek. Fantasztikus élmények ezek. 

Nos én ekkor ismertem meg Angelikát. Ilyen alkalmakkor természetesen sokan vagyunk, mindenki várja a sorát mégis jut mindenkivel egy kis ideje beszélgetni, nevetgélni, az aláírások és fénykép készítések között. Már akkor nagyon megkedveltem őt. Ez nem is lehetne másképp hiszen egy vidám, barátságos, hihetetlenül kedves nőt ismerhetünk meg a személyében. Közvetlen pedig mi akkor találkoztunk először. Izgultam is nagyon de felesleges volt mert szuper pillanatok voltak. Ezt a részét nagyon köszönjük a kiadónak, hogy ilyen lehetőségek vannak és megismerhetjük az íróikat. 

Ahogy említettem látásból ismertem már Angelikát de úgy, hogy már őt is olvasok ez volt az első alkalom és fantasztikus nap volt. Utána pedig, hogy elkezdtem Az ártatlan sorozatát nem volt megállás. Sorra jöttek a könyvei és teljesen beleszerettem az alkotásaiba. 


Mivel a Szulejmános történetei ekkorra már igencsak megjelentek azoknak a bemutatóiról sajnos lemaradtam. Az ártatlan sorozat második része a Bűnös örömök városa volt az első alkalmam amikor konkrétan könyvbemutatójára eltudtam menni. 

Egy hosszú hajnaltól kezdődő munkanap után rohantam Pestig de megérte. Mindig eszméletlen jó bulik a kiadó turnéi és bemutatói. Angelika ezen bemutatója sem volt másmilyen. Egyrészt ott volt az öröm, hogy érkezik az új, csodás könyve másrészt pedig személyesen is találkozhatok vele ismét. 

Mindig gyönyörű és vidám írónőnk ismét levette a lábáról az olvasóit. Közvetlen, természetes, mindenkivel beszélget kicsit. Nem véletlenül szeretjük őt ennyire sokan. Nem csak az írót aki ezeket a szuper regényeket írja nekünk hanem őt magát is. 

Nagy öröm volt végre egy bemutatóján is találkozni vele.  A közös fénykép, aláírás és a kis beszélgetés ekkor sem hiányozhatott. Pedig voltunk szép számmal. Nekem az öröm, hogy elmondhatom személyesen is ismerhetem őt. 

Sőt azóta volt már a kiadó téli turnéja is megvolt valamint a mindig utolsó Pesti állomásra is sikerült elmenni. Imádtam ezeket az alkalmakat is. Ezeken már mindig puszival és öleléssel várt, szinte régi ismerősként köszönt mindig. Imádom ezért. Nem is mint egy rajongót hanem már szinte barátként üdvözöl. Szóval nagyon köszönöm Angi és nagyon szeretünk! :) 

Nem az ő hanem Borsa Brown bemutatóján is találkoztunk amit még már csak ez miatt is imádtam. A hatalmas sort nem volt időm kivárni de így is remek élményekkel gazdagodtam. A lányok Anne L.Green és Angelika is jelen voltak és a kilométeres sorban is rám bukkantak ahol kaptam rögtön a régi ismerősöknek járó puszit és ölelést. Mielőtt elindultam jött elköszönni :)  Hihetetlenül jól esett és elmondhatom, hogy Angelika egy fantasztikus nő és nekem az öröm, hogy ismerhetem őt. Az írásait pedig egyenesen imádom. 

Ha netán valaki még semmit sem olvasott tőle akkor ne tessék tovább húzni. Olyan élményekkel gazdagodtok amit kár kihagyni. Bámulatos ahogy képes megírni a regényeit. Egy igazi  profi. És csak javasolni tudom, hogy ti is járjatok el ezekre az eseményekre. 

A turnékra, a bemutatókra. Egyrészt mert nagyon jó bulik. A fiúk a kiadónál eszméletlen jó fejek, aranyosak. Rengeteg barátot lehet szerezni. És ti is megismerhetitek az írókat akiktől ezeket a nem mindennapi regényeket kapjuk. Sőt! Megismerheted és még jobban megszeretheted őket. 

Angelikát például annyira szeretjük, hogy hála neki volt egy csodás utunk nemrég. Hiszen ha ő nem alkotja meg a Bűnös örömök városát akkor szerintem mi sem jutottunk volna el a lányokkal Velencébe. Aminek az ötlete sem merült volna fel ha nincs a regénye. Hiszen ennek hála lett az úti célunk a regény helyszíne a csodás Velence.


Ahogy ő mondta hazavittük Lorenzo Marianit. :) Mert ha Velence akkor az csak is egyet jelent a Bűnös örömök városával és fordítva is. Szóval neki hála kaptunk egy fantasztikus könyvet, csodás helyen jártunk. És a története is hazatért. Köszönjük Angelika! <3 

Hihetetlen sok csodás pillanatot köszönhetek annak, hogy olvasom a történeteit. A bemutatóknak és turnéknak hála pedig meg is ismerhettem őt. Ha van lehetőségetek ilyenre akkor semmiképp se hagyjátok ki! 

Hamarosan ismét lesz is alkalom ilyenre. Mégpedig már a jövőhéten. 

Érkezik ugyanis Az ártatlan sorozat harmadik része. Szóval jövőhéten csütörtökön könyvbemutató :) Igaz egy húzós leltár melóban hajnaltól de máris van ami segít túlélni. Hiszen után irány Budapest és a bemutató. Nagyon várom már! Kivel találkozok esetleg ott? 

Gyertek minnél többet! Ha olvassátok Angelikát és még nem találkoztatok vele akkor itt az alkalom. Higgyétek el kihagyhatatlan élmény! :) 

Ha szeretnétek a bemutatóról többet megtudni akkor KATT a képre: 


És ha már élmények akkor érkezzen a Tiétek közül is pár :) 

" Jajj, emlékszem, az első Ártatlan kötet premierjén annyira megszeppenve ültem a nézőtéren. Akkoriban még nem olvastam Angelikától, de tudtam, hogy az első pillanatban be fog szippantani a regénye. És hát igazam volt. A második kötet megjelenésénél Brigitta Perger-vel és Bettina Szombati-val álltam a sorban és nevettünk. Nagyon jó élmény volt a várakozás is, rengeteget beszélgettünk, ami már nagyon hiányzik. " ------- / Németh Barbara - Kitablar blog /


" Én először találkoztam Angelikával az Ártatlan 2 megjelenésénél.. Már akkor nagy élmény, volt a közvetlensége. Aztán jött a téli turné a befejező állomása Budapesten.. Ott is pozítív élmény volt.. Bár sokat nem beszélgettünk mert ő is elfoglalt volt én meg félénk.. De ő emlékezett rám.. Most is készülök már 29-én az Ártatlan megjelenésére.. Dedikált példány lesz a 3. Is. " ------- /Obsitos Anikó/ 


" Az első találkozásom Angelikával a júniusban tartandó pesti turnén volt <3 imádtam már akkor is a közvetlenségét, aztán az Ártatlan 2. részének bemutatója is örök élmény marad! " ---------/ Brigitta Perger - Bree S.Világa blog /


" Az egyik legjobb élmény! 
"  --------/ Hegyiné Kiss Zsuzsa /





Rövidesen sorra is kerültem és hát újfent meg kell állapítanom, hogy Anne és Angelika mennyire aranyos emberek. Nem szállnak el attól, hogy elismert írók, közvetlenek maradnak és mint rég nem látott ismerőst üdvözöltek. Öröm volt velük csacsogni megint, s megtudtam ,hogy hamarosan újra Győrbe látogatnak, szóval már most bevéstem a naptárba, hogy aznap szabad legyek! " ------ / Szombati Bettina - Niitaabell világa blog /


És akkor a végére egy két személyes élmény képekben: 

 A Bűnös örömök városa könyvbemutatóján :)

 <3 

  Az én első alkalmam!  Amit remélem sok fog követni! 


Köszönöm, hogy velem tartottatok :) Akár ezután is ha akad személyes élményetek nyugodtan osszátok meg ti is! 

Ne feledjétek, hogy a Blogger hét alkalmából Angelika Facebook csoportjában még mindig várja a kérdéseiteket amit itt fog egy élő videó keretein belül megválaszolni szombaton :) Szóval ha van kérdés ne habozzatok! 

Kövess minket, és ismerd meg jobban Az ártatlan trilógiát!


Bloggerprojekt résztvevői:



UI: 

Bizony ez is lesz még :) Láttam Angelika bedobta az utolsó pár nyomtatott példányt a novellájából. Mit szólnátok ha lenne ez mellé még egy példány? Ugyanis a polcomon a sajátom mellett ráakadtam egy plusz darabra. 

Egy kis játékkal pedig keresnénk gazdát neki. Na ki szeretné? 


Nem kell más tennetek mint kedvelni a blogot a Facebookon. Valamint ide feliratkozni a blogra. És ha ezek megvannak akkor ezt a posztot ami kiderül a blog Fb oldalára megosztani, hogy így hátha még több emberhez eljut ennek a csodás könyvsorozatnak a híre :) Három apróság és már lehet is nyerni. Ide csak annyit írjatok a poszthoz, hogy minden teljesítve :) Valamint név és email cím is kell. 

Ameddig ezt megteheted: Március 27. 
Sorsolás: Március 28. 

Így ha esetleg valaki olyan nyeri aki dedikáltan szeretné de nem jut el bemutatóra akkor elviszem és megkaphatja dedikáltan :) Szóval hajrá Mindenkinek! 

Addig is tessék Ártatlant olvasni, hangolódni hiszen hamarosan érkezik a trilógia harmadik része :)


1 megjegyzés: