2015. december 17.

Kelly Oram - Szívzűrterápia strébereknek



Avery gyakorlatilag születése óta szerelmes a legjobb barátjába. Aidennek ugyan fogalma sincs erről, a lány mégis vígan tervezgeti közös jövőjüket. Egész addig, amíg a srác közli, hogy barátnője van… Mit lép erre a stréber Avery? Hát igazi kocka módjára a tudományba menekül: egy sor társadalmi kísérlettel akarja ­bebizonyítani, hogy az összetört szív csak akkor gyógyul be, ha az ember előbb túljut a gyász hét fázisán. Csakhogy a kivitelezéshez szüksége van egy független külső megfigyelőre — itt lép a képbe Aiden bátyja. A csöppet sem stréber Grayson olyan dolgokra veszi rá a gátlásos lányt, amiket korábban álmában sem mert volna megtenni. A suli alfahímje és a legnagyobb stréber egyre több időt tölt együtt — persze kizárólag a tudomány érdekében! —, és közben egy egészen új kísérlet veszi kezdetét…



Nem egy olyan hosszú hű de nagy bejegyzést akarok erről de azért mégis muszáj. Már akkor éjjel akartam amikor valamikor hajnal tájban kivégeztem a könyvet.

Annak idején jó pár éve amikor elkezdtem olvasni, a Twilight korszakban akkor még simán bejöttek az ilyen témájú tini szereplős könyvek. Az utóbbi időben viszont már kinőttem ebből  a korszakból és inkább az olyan történetek jönnek ahol kicsit felnőttebbek a szereplők.

Mégis egyik este nem igen volt mit olvasnom és nekiestem. Mit ne mondjak cseppet sem bántam meg és ahhoz képest, hogy nem igazán az én korosztályom már egyszerűen imádtam. Pedig alapból nekem nem igazán jöttek be ezek a LOL könyvek de azért úgy tűnik akad néha egy egy kivétel. Na de azért ne rohanjunk annyira előre.

Megismerjük a sorozat egyik főszereplőjét Avery aki az eddigi legjobb barátjába van teljesen beleszerelmesedve a fiatalabbik Kennedy fiúba Aidenbe. Mondhatni már születésük előtt hála a mamáiknak mindent együtt csináltak azóta pedig főleg. A fiú persze mindig is testvérnek, barátnak tekinti a lányt nem úgy mint őt Avery.

Viszont amikor eljön a pillanat, hogy a lány tudja mit akar és ezt kész a fiúnak is megmondani becsap a villám ugyanis Aiden egy kis távolságot akar kettejük között, hogy ne mindig mindent együtt csináljanak. És ha ez nem lenne elég akkor elmondja, hogy barátnője van ezzel teljesen összetöri Avery szívét.

Na végül is itt kezdődik a történet és ekkor lép be a képbe a másik Kennedy fiú Grayson. Nem is akármilyen jelenettel kettejük között. Már akkor tudtam, hogy imádni fogom őket és a történetet.

Kezdjük a szereplőkkel. Legyen akkor az első a lány Avery. Összességében a legtöbb esetben mondjuk, hogy szimpatikus volt. Legalábbis akkor amikor Graysonnal voltak a porondon. Amikor éppen Graysonnal volt néha megcsapkodtam volna a csajt. Oké persze első szerelem meg minden, ráadásul egy olyan fiúba aki ezt nem viszonozza. Néha szerintem mégis túlzásba vitte a nyavalygást de elnéztem neki mert nem akármilyen megmentője akadt Grayson személyébe akivel együtt már fantasztikusak voltak.

És ahhoz képest ez már cseppet sem az én korosztályom hát húúú mit ne mondjak nem semmi a pasi, hogy Graysonról is ejtsünk pár szót :).Többek között ugye az iskola sztárja és minden lány őt akarja és persze ő meg is kapja őket. És olyan dumája, viccei, beszólásai vannak, hogy egyszerűen imádtam a palit. A lánnyal együtt meg ahogy említettem imádtam őket. Már az első közös kis pillanatukat :D Nagyon helyesek voltak. Érdekes volt olvasni, hogy alakul az ő kapcsolatuk.

Persze úgy, hogy Aidan is a képben van hiszen Avery megőrült érte. Nemtudom de én ezt a pasit nagyon nem bírtam. Nem is csodálom, hogy a bátyja sokszor meg tudta volna ütni mert én is. Szerintem sok esetben egy bunkó volt és nem kicsit vak is. Nem bírtam na.

Nálam:

Azt hiszem ez egyértelmű. Igaz az egy dolog, hogy nekem ő a kedvencem de mivel van a színen egy másik fiú is naaaagyon kíváncsian vártam, hogy alakul a történet. És a végében nem csalódtam, minden remekül a helyére került. 

Egyszóval nagyon szerettem. Mint mondtam annak ellenére, hogy már ilyen korosztályú történetek nem nagyon kötnek le ezt nemtudtam letenni. Úgy látszik ami jó az jó. Ez pedig remek volt. Édes, fiatalokról szóló romantikus történet az első igazi szerelemről. Tökéletes kikapcsolódás volt és bátran ajánlom nem csak ennek a korosztálynak hanem akár kicsit idősebbeknek is. Hiszen mi is voltunk ebben a korban anno és jó egy kicsit visszarepülni a történet által az időben :) szóval hajrá :)

Ami nekem a könyvben nem igazán jön be egyedül a borítón szereplő pár. A srácot legalábbis a leírás alapján tuti nem ilyennek képzelném de ebben az esetben nem a borító miatt szerettem a könyvbe :)


Szóval az értékelés: 


És akinek még nem lenne meg vagy kedvet kap ehhez a remek kis történethez KATT IDE a kiadó honlapjára és megrendelheti. És egy kis plusszt is olvashatunk itt a könyv mellé :) 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése