2017. június 19.

Egy csodás délután az Álomgyár kiadóval

Ahogy látjátok egy újabb fantasztikus Álomgyáros turnén voltam vasárnap. Pedig még a Könyvhéten mikor Barbival beszéltünk róla úgy volt, hogy ez kimarad. Aztán kaptam a hírt, hogy miket is hagynék ki így nem mondhattam nemet. Ha egy Pesti útról van szó az meg csak plusz mert utazni imádok. Ha a kiadóról van szó akkor pedig pláne.

Nagyon örültem mikor eldöntöttem, hogy akkor én igenis elfogok menni. Ezt kár lett volna kihagyni. Már csak azért sem mert ezúttal nemcsak az Angyalok hanem a kiadó még sok más szerzőjével is lehetett találkozni. Szóval nagyon hamar biztos lett, hogy ezen is ott a helyem. Már csak azért is mert megkaptam még például Dee Dumas, Carrie Cooper és R.Kelényi Angelika könyvét is. Ahogy említettem már tőlük még nem olvastam de ezt most szépen pótolom.

Ráadásul még csodásabb volt a délután ugyanis ismét találkoztunk Kitablar Barbival. <3 Akinek hála megismertem még a Lap lap után bloggerináját Annát, valamint a Bree világa blog íróját Brigit. Nagyon örültem csajok, szuper délután volt <3

De jöjjön képekben is hiszen ezekben sincs hiány. Nagyon sokan voltunk akik vártuk a szerzőket a turné utolsó állomásán a Mammut Librijében. Ezúttal kicsit másként mint az eddigi turnékon. Rögtön letámadhattuk a kedvenc szerzőinket dedikálásokért és közös fényképekért. Valamint lehetőség nyílt beszélgetni is velük. Köszönjük a délutánt és a lehetőséget a kiadónak! Még sok sok ilyet mert fantasztikus élmény :)

 A teljes csapat :)


Anne L.Green volt az első akivel készült a fotó és dedikáltattam. A legújabb könyvéből A remény hajnalából még hiányzott. Nagyon örültem, hogy ismét találkoztunk. Puszi :)


Dee Dumas írónő könyvével már régóta szemezek és most hazajött velem. Köszönöm szépen neki is az dedikálást és a fotót. 


Carrie Cooper. Akinek a Szemtanú című romantikus krimije szintén nagyon várós. És már a blogger nevemről megismert az írónő ami wáóó :) Nagyon örültem a találkozásnak. Köszönöm! 


Angelikának is köszönöm. Most már az ő csodás könyvét is a magaménak tudhatom. Az ajánlásokból a lányoktól biztos vagyok benne, hogy én is imádni fogom. Nagyon kedves volt ő is, örültem, hogy találkozhattam vele. És ő is megismert már névről szóval boldogság van. Köszönöm szépen :) 


Borsa könyvei szépen sorakoznak a polcomon természetesen mind már dedikálva de a közös fotó nem maradhatott el. Köszönöm szépen :)


Ezek a szépségek lettek dedikálva. Nagyon köszönöm őket még egyszer az írónőknek. Fantasztikus volt találkozni veletek. Mindannyian nagyon kedvesen és közvetlenek. Örültem, hogy személyesen is megismerhettem őket. 

A könyveket nagyon szépen köszönöm az Álomgyár kiadónak! 

És jöjjenek a dedikált könyvek: :)

Anne történetét már kiolvastam de a lányok még hátra vannak. Ezek után már csak gőzerővel olvasni kell. Kíváncsian várom Angelika, Dee és Carrie történeteit is. Biztos vagyok benne, hogy az ő könyveiket is imádni fogom. Természetesen ahogy kiolvasom őket jönnek az értékelések :) 

Köszönöm szépen még egyszer ezt a csodás délutánt. Nagyon örültem, hogy eltudtam menni mert kár lett volna kihagyni. Fantasztikus élmény volt találkozni az írónőkkel. Puszi mindenkinek akivel találkoztam tegnap <3


A végére pedig készült még egy plusz fotó:

   Gyönyörűek így együtt <3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése