2024. október 10.

Ella Maise - Emlékezz ​rám, William Carter!

         📚 Könyvajánló 📚


Hová ​tűntél?


Hat éve egy bisztróban megismerkedtem egy sráccal, de végül elsodort minket egymástól az élet. Egészen pontosan ő nem jelent meg a következő találkozónkon.


William Carter volt az a bizonyos srác, akit most apám cégében látok viszont, ahol én is dolgozom. Miközben épp pánikba esek, és próbálok küzdeni a gyomromban repdeső pillangókkal, és közben normálisan viselkedni, rájövök, hogy ő még csak nem is emlékszik rám. Nem tudom, megkönnyebbülök-e vagy épp összetörik a szívem. A dolgok tovább bonyolódnak, amikor megtudom, egy csapatban kell dolgoznunk. De legalább megmondom neki, hogy jelenleg nem érzek iránta semmit. Nehogy már elbízza magát.


Miközben listákat írok, és igyekszem komoly változásokat elérni az életemben – mert eldöntöttem, hogy én leszek a saját életem főhőse –, nem segít a dolgon, hogy William itt van a közelemben. Főként, amikor folyton egymást bámuljuk a megbeszéléseken. Aztán olyan helyeken bukkan fel, ahol a legkevésbé sem számítanék rá… például vakrandikon és szexbárokban. Tudja, hogy szeretem a nyálas dumákat, és el is halmoz velük, valamint titkos kis üzenetekkel, amiket az irodámban hagy. De a lényeg: még mindig nem vagyok belezúgva. Kizárt.


Bár megígértem magamnak, hogy soha nem várok egy pasira sem és nem halogatom a saját életem, félek, William Carter keresztülhúzza a számításaimat… Nem tudok más felé nyitni, mert még soha semmire nem vágytam annyira az életemben, mint William érintésére.

Mindketten tudjuk, hogy vesztésre állunk, úgyhogy mindig újra és újra kijelentjük: nem tetszünk egymásnak. Már nem. Egyáltalán nem. Egy kicsit sem.

Ella Maise nemzetközi bestsellerszerző romantikus regénye a második esélyről mesél nekünk, és arról, hogy a szívnek az ész nem parancsolhat.


Köszönöm a példányt az Álomgyár kiadónak! 💜



Mindig is szerettem a második esély románcokat. Ráadásul Ella Maise neve is belekerült a kedvenc szerzőim közé. Igaz jó ideje nem olvashattunk már tőle. Most azonban ennek igazán örültem. Hogy az eddigi férfi karakterei mellé: Jason, Adam és Jack mellé csatlakozott William is. 

A szerzőtől megszeretett és megszokott stílust kaptam. Egy gyönyörű szerelem történetét. Ami csupa tűz, vidámság, szeretet, szerelem. De természetesen ezúttal sem csak a jó munkálkodik a történetben. Kapunk sokszor nehéz, dühítő, fájdalmas részeket is. 

Ella Maise mégis remekül megteremti a kellő egyensúlyt. Ahhoz, hogy ezúttal is remek könyvet olvashassunk tőle. 

William és Charlie hosszú évekkel ezelőtt ismerkednek meg. A vonzás azonnal megvan köztük. De mintha már akkor sokkal több lenne. Ahogy megértik egymást, ahogy bármit, mindent meg tudnak beszélni. Mégis egy nap a férfi nem jelenik meg többé. 

Telnek az évek, ők is élik tovább az életüket. Míg nem a férfi egyszer csak a lány családjának cégénél kezd dolgozni. Természetesen együtt a lánnyal. 

De vajon emlékeznek egymásra? Lehet elfelejteni azt, ami köztük történt? Vagy elfelejteni azt, ami még sosem történt meg? 

Ha ezekre a kérdésekre Ti is szeretnétek tudni a választ, akkor nincs más dolgotok mint kézbe venni a regényt. Higgyétek el, nem fogjátok megbánni. 

Charlie egy igazán fantasztikus és szerethető női karakter. William szintén egy ilyen férfi. Ők a tökéletes páros. Nagyon szerettem olvasni róluk. Milyen az életük, ők maguk. Látni milyen emberré érnek a karaktereik. Milyen problémák érik őket, mivel hogyan birkóznak meg. 

Többek között azzal a vonzással is, ami az újratalálkozás első pillanatától ismét mágnesként vonzza őket a másik felé. Igazán tüzes, szenvedélyes pillanatokról is olvashattuk. Az írónőtől megszokott remek és érzéki módon. Voltak jó kis vicces, szerethető pillanatok. Sok meglepetés is. Jó vagy rossz, erre derítsetek ti is fényt. 

Annyit megjegyeznék visszatérve kicsit a karakterekre, hogy igazán régen sikerült egy írónak ennyire ellenszenves szereplőket megalkotnia. Mint szegény Charlie családja. Esküszöm még most is kinyílik a bicska a zsebembe, ha eszembe jutnak. Szegény lány. De azért végig vigasztalt, hogy William ott volt neki. Ők ketten egymásnak. 

Egy gyönyörű újra megtalált szerelem. Félelmek, kétségek, fájdalmak. De sok boldogság, szeretet, szerelem. Egy tipikus Ella Maise regény. Még mindig képes elbűvölni. Hiába hangzik és lehet tényleg milliószor olvasott sztorinak tűnik, ő mégis képes úgy átadni az olvasónak, hogy ez ne tűnjön fel, az olvasó élvezze és szeresse. 



Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor várunk Titeket az Álomgyár könyvesboltokban vagy Online.       

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése