2017. május 18.

Érkezik az új Dr. Csont

Wáó ezt a hírt muszáj gyorsan megosztani. Ahogy mutatja a cím érkezik végre az új Dr. Csont regény. Pont a napokban jutott eszembe és tessék. Ismét egy nagyon várós könyv ami jön a Könyvhétre. És természetesen majd haza is velem :D

Tempe Brennan régészhallgatók terepmunkájának levezénylésére érkezik a Charleston partjait övező számos sziget egyikére. Az ősi temetkezési helyen azonban ősi indián csontvázak helyett egy jóval frissebb tetem maradványai kerülnek elő…

Tempe, hogy kisegítse betegeskedő halottkém barátnőjét, ott marad az ódon városkában. Na meg azért, mert mint mindig, most is erkölcsi kötelességének tartja, hogy a névtelen holtak igazságot és ne jeltelen sírt kapjanak. Hiszen a halottakkal dolgozik, de az élőkért.

A holttestek száma azonban hamar szaporodni kezd, miközben az egyre szövevényesebbé váló ügybe ügyvéd exférje is belekeveredik, aki iránt az antropológusnő érzései sosem hűltek ki teljesen. A helyzetet ráadásul még tovább bonyolítja a Montrealból váratlanul odaérkező égszínkék szemű Andrew Ryan nyomozó.

A csontokba rejtett nyomok egy magánklinikához vezetnek, ahol szörnyű felfedezés várja a csapatot. Tempe-nek minden ügyességére, szakmai tudására és tűéles logikájára szüksége lesz ahhoz, hogy a borzasztó kirakós játék darabjait össze tudja illeszteni, miközben magánélete fenekestől felfordul, ahogy két férfi verseng érte.


A helyszínelős thrillerek királynőjének egyik legizgalmasabb regénye, szokásos csípős humorával, és az amerikai Dél utánozhatatlan varázsával fűszerezve!

Előrendelni itt lehet: 


Ha nem is olvastam volna engem már a borító megvett. Nagyon bejövős. Imádom amiket a kiadó csinál a könyveknek :) Csak legyen már könyvhét. Mert nemcsak a borítója ígéretes hanem a fülszöveg is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése