2017. május 12.

Könyvbemutató

Sziasztok! Picit megkésve de itt a poszt, hogy hol is jártam szerda délután :)

Ismét egy Álomgyáros könyv bemutatón. Egy olyan írónő bemutatóján akitől még nem olvastam. Eddig :) Ő Katie Francoise.

Jó hosszú nap volt de megérte. Már csak azért is mert imádok utazni, Pestre meg főleg. Jó is néha elszakadni a munkától és mindentől. Még ha így csak pár óra erejéig is. Ha könyvekről van szó akkor meg pláne. :)

A bemutató a szokásos helyszínen a Garzon Caféban volt. Nagyon jó, hogy mindig oda szervezik őket. Már csak azért mert először megtaláltam és így mindig tudom hova kell menni :D másfelől pedig egy nagyon hangulatos, jó kis hely.

Ahol az írónővel ismét jelent voltak mint mindig a kiadó vezetői, munka társai. Akik szintén akárcsak Katie nagyon aranyosak, közvetlenek és jó fejek. Örültem, hogy személyesen is találkozhattam azzal a kollégájukkal akivel én tartom a kapcsolatot. Remek kis délután volt.

Na de jöjjön a lényeg. Szuper volt ott lenni és egy újabb magyar írónőt megismerni Katie személyében. Akárcsak a lányok ő is nagyon kedves és szerény. Pedig ő is büszke lehet magára hiszen ez a harmadik könyve, amiket ráadásul nagyon sokan szeretnek.

 


Ahogy említettem én még nem olvastam tőle, de nagyon vártam ezt az új könyvét ami miatt összegyűltünk. Ez a bemutató is remekre sikeredett akárcsak minden Álomgyáros esemény. Megvoltak a fiúktól a kiadó vezetőitől a szokásos vicces beszédek. Katie is mondott egy kis beszédet majd lehetett bezsebelni ezt a szép új könyvet. Természetesen lehetett dedikáltatni miközben mindenkinek nyílt lehetősége beszélgetni is vele. Persze a közös fotók sem maradhattak el.

Igaz én kicsit megleptem, hogy ilyen messziről mentem fel de örültem, hogy ott lehettem. Ha könyvekről van szó akkor bármit :D és utazni is imádok szóval kettő (vagy több) az egyben. Szóval köszönöm neki a dedikálást és örültem, hogy még egy magyar írón őt ismerhettem meg a személyében.

A könyvet pedig nagyon szépen köszönöm a kiadónak! Valamint természetesen Katie-nek is, hogy megírta nekünk. Hazafelé persze rögtön neki is estem. Igaz a munka miatt és, hogy hulla vagyok mindig mire hazaesek még van egy kicsi belőle de ahogy kivégeztem érkezem azzal :) Addig tessék nektek is beszerezni mert megéri :)

Valamint még egy jó dolog is kisült ebből a délutánból. Ugyanis összeismerkedtem egy másik bloggerrel a bemutatón. Jártam már nála a blogján és könyves bulikon láttam is már így látásból ismerős volt és most meg is ismerkedtünk. Ő a Kitablar blog szerzője Barbi. Nagyon örültem neki. Jókat el is dumálgattunk miközben jöttem haza és még késő este is :) Akadt témánk bőven és remélem hamarosan Könyvhéten ismét összetudunk hozni egy kis dumcsizást.

Szóval minden tekintetben szuper délután volt és megérte a hosszú út :)

Ő pedig a dedikált példányom Katie legújabb könyvéből a Bosszú sorozat első részéből a A harag ébredéséből :)



Vasáenap pedig ismét Álomgyáros esemény hiszen tart az Álomgyár Angyalai turné. Igaz most nem kell sehová menjek mert ők jönnek Szegedre. Szóval nagyon várós a vasárnap:  

2 megjegyzés:

  1. De kis édes vagy *-* Én is remélem, hogy találkozunk majd a Könyvhéten, aztán jó szórakozást az Angyalokkal vasárnap ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *-* Megdumáljuk, örülnék neki :) Meglesz köszi már nagyon várom.

      Törlés