2017. november 14.

Érkezik a Tüskék és rózsák udvara folytatása

Jobbnál jobb hírek így mára. Engem annyira nem fogott meg az írónő Üvegtrón sorozata de ezt a sorozatot imádom tőle. Teljesen beleszerettem az első részbe, javarészt ezt is a barátnőmnek köszönhetem. Köszi tesó <3

Igaz hosszabb ideje várunk már de végre itt a hír a folytatásról.

Én nem vagyok jó. Semmi vagyok és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem.

De nem kellett kimondanom, mert mögöttem akkorát dörgött, mintha két hegy ütközött volna egymásnak. Az emberek kiabáltak, hátráltak, néhányan eltűntek a hirtelen sötétségben. Megpördültem, mire az éjszakai sötét úgy úszott tova, akár a füst a szélben. Rhysandet pillantottam meg, aki a fekete zakója hajtókáját igazgatta.

– Szerbusz, drága Feyre! – dorombolta.
Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavaszi udvarba. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, a rettegett Éjszakai udvar főurával kötött.

Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött.

Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról.

Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot.

Sarah J. Maas New York Times bestseller szerző lélegzetelállító fantasy sorozatának második kötete.
A szerelemért még a halált is átverte.


A világ megmentésért maga lesz az élő fegyver.

Várható megjelenés: 2017.ősz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése