2017. december 13.

Új szerzemények

Sziasztok!

Két könyvet csak megmutatok még nektek :D

Az egyik megvan már és most már meg is mutatom. Ő Szekeres Judit Meztelen igazság című könyvének a folytatása. A hétvégi Álomgyáros turnén volt szerencsém Juditot végre személyesen is megismerni! Nagyon örültem a találkozásnak és beszélgetésnek. A dedikálást pedig nagyon köszönöm :)

Ennek a szuper könyvnek a hátsó borítóját szintén, amin ott látható a blog <3 Köszönöm szépen az írónőnek és a kiadónak! Én imádtam a könyv első részét és biztos a folytatással is így leszek :)

El lehet-e temetni örökre a múltat? Vagy talán végig elkísér minket, hogy árnyékot vessen ránk, mikor kisütne felettünk a nap?

Szimóna és Márton, akiknek sikerült bebizonyítaniuk, hogy a szerelem képes legyőzni minden akadályt, az újrakezdés örömében boldogan vágnak neki a közös jövőjüknek. Azt azonban nem is sejtik, hogy az összes eddigi megpróbáltatás csupán előszele volt annak a tomboló viharnak, amely hamarosan mindent a feje tetejére állít. A történetben olyan új szereplők is feltűnnek, akiknek megjelenése visszafordíthatatlanul megváltoztatja a főhősök életét, és amikor a két fiatal már azt gondolná, hogy végre célba ért, sajnos rá kell jönniük, hogy az igazi kihívások még csak ezután következnek. Szimóna sok éven át titkolt múltja most feltárul, és elérkezik a pillanat, hogy farkasszemet nézzen élete legnagyobb ellenségével, amelyben Márton elszánt hősiességgel segíti őt. Ám az események váratlan fordulatot vesznek, és teljesen új fénybe helyezik a párkapcsolatukat. Vajon Márton valóban az a férfi, akinek Szimóna gondolja? Esetleg van, amit a lány még nem tud a párjáról? Mindez kiderül A múlt árnyékában című könyvből, amely a Meztelen igazság című regény folytatása. Tarts velem, ha te is szereted az izgalmakat.

 

A történet első részéről a Meztelen igazságról ITT olvashatjátok az értékelésem!

A másik könyvet pedig nagyon köszönöm Zsú barátnőmnek aki elhozta nekem és dedikáltatta is! Azt pedig nagyon köszönöm Tomor Anita írónőnek! :)

Trishnek elege van az unalmas mindennapokból. Úgy érzi, valami új dolgot kell tennie, valami olyat, amit eddig még nem csinált. Elhatározza, hogy életében először elutazik New Yorkba. Egyedül. Felejteni akar és világot látni. Egy valamire viszont nem számít, arra, hogy betoppan az életébe Ryan.

Ryan híres hollywoodi színész, és nem mellesleg rohadt jó pasi. Nincs a világnak olyan pontja, ahol ne csengene ismerősen a neve és ne ismernék fel azonnal az utcán. Mindene megvan, amiről csak álmodni lehet. Ő viszont úgy érzi, valami mégis hiányzik az életéből, és erre csak akkor döbben rá, amikor a londoni reptéren belebotlik Trishbe.

Te mit tennél, ha az álompasi a tévéből egyszer csak előtted állna és le sem venné rólad a szemét, sőt úgy bámulna rád, mintha azonnal ágyba akarna vinni? És akkor, ha ráadásul kiderülne, hogy egymás mellé szól a jegyetek a London-New York járaton?

Trish legszívesebben hanyatt-homlok elmenekülne, de nem teheti. A gép indul és neki le kell ülnie Ryan Davis mellé még akkor is, ha a férfi „a baj már megtörtént, bármit csinálsz, akkor is az enyém leszel, bébi" tekintettel néz rá. Trish minél elutasítóbb, Ryan annál jobban élvezi a játékot. Nyolc éjszaka. Csupán ennyit kér Trishtől. Vajon ennyi idő elég ahhoz, hogy megváltozzon két ember élete? Esetleg örökre?


Na kinek tetszettek még meg a könyvek? :)

És a végére akkor már legyen egy mindent bele poszt és jöjjön képekben az Álomgyár Szegedi turnéja :) Ismét remek délután volt, egy nagy csapat fantasztikus íróval! Köszönjük a kiadónak!


 


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése