2017. december 31.

Viszlát 2017 :)

Sziasztok!

Érkezzen akkor az idei év utolsó bejegyzése. Amiben ezúttal is összegyűjtöttem nektek az idei év nagy kedvenceit. Tavaly azt hiszem ez a lista csak Top 10 volt. Nos Zsú barátnőmmel addig csemegéztünk, hogy ez most Top 15 lett :)



Íme tehát az idei 15 legjobb könyv :)
A címekre kattintva az adott könyvről olvashatjátok az értékelésem! 

1) P.C.Harris -Újrajátszás


A feltörekvő jégkorongos, Zack és a visszahúzódó Melanie, tökéletes álompárnak tűnnek. Ám a lány élete egy nap fenekestül felfordul, amikor hirtelen elveszít maga körül mindenkit, aki fontos volt számára. Beleértve Zacket is. A fiú egy profi szerződéssel a zsebében elutazik és ezzel darabokra töri a lány lelkét. Ekkor Melanie úgy dönt, hogy ő is maga mögött hagyja Kanadát, és egészen New Yorkig menekül.

A sors azonban úgy hozza, hogy évekkel később újra találkoznak, de az egymásra találás nem úgy sikerül, ahogy azt a lány megálmodta. Ehelyett egy titkokkal teli viszonyba bonyolódnak.

Vajon elég erős a kapcsolatuk, hogy túlélje a titkokat? Összeférhet a profi hokisok élete a szerelemmel? Te mire lennél képes, hogy megtartsd a szerelmedet?

És akkor indítunk is mégpedig egy magyar írónő fantasztikus könyvével. Ha netán nem olvastátok még akkor a ti listátokról sem hiányozhat az imádnivaló hokis pasi Zack története :) 



Lili ​Green megtapasztalta, hogy a sors egy váratlan fordulattal milyen könnyen a feje tetejére állíthatja az életét. A felkavaró kalandok után örömmel veti bele magát az erőszaktól és gengszterektől mentes, békés hétköznapokba. A nyugalom azonban nem tart sokáig: ezúttal Lili maga ugrik fejest egy FBI-akcióba, hogy segítsen megmenteni egy barátja életét. A megbízás nem mindennapi kihívások elé állítja: az éjszakai bárok erotikával túlfűtött világában kell elvegyülnie, majd a nyomok egy elit klub rejtett drogüzletéig vezetnek. A kezdetben sem egyszerű ügy egyre veszélyesebbé válik, és Lili – híven önmagához – pillanatok alatt ismét az események sűrűjében találja magát, az érzelmei pedig csak tovább csomózzák az amúgy is szövevényes szálakat.


Képes lesz Lili a tapasztalataira és az ösztöneire támaszkodva megállni a helyét egy olyan ügyben, amelynek sikerén egy jóbarátja élete múlik? Vajon a váratlan kalanddal a sors a szerelmesek pártjára áll, vagy végleg elszakítja őket egymástól?

A listáról nem hiányozhat a Lili Green sorozat második része. Mind a kettőt imádom természetesen de ezt a részt még inkább. Az írónő teljesen eltud varázsolni a történeteivel. Akármelyik külföldi nagy írót lepipálja. Nem kérdés, hogy kötelező olvasmány! Nikosz imádunk! <3



Valóban ​te irányítod a saját életedet?
Ana Moreno békésen él Albuquerque leggazdagabb negyedében. Mindene megvan, amiről egy nő álmodhat: csodás ház, személyzet és egy milliomos vőlegény, akivel boldogan tervezgetik az esküvőjüket. A rózsaszín álomvilágnak azonban vége szakad, amikor egy este ismeretlenek elrabolják Anát. A lány ekkor döbben rá arra, hogy az élete mégsem volt olyan fényes és csillogó, mint ahogy azt gondolta. Fogvatartója válaszút elé állítja: ha életben akar maradni, meg kell tanulnia alkalmazkodni ahhoz a kegyetlen világhoz, amibe került. A titkok és csalódások hálójában őrlődve azonban arra még ő sem számít, hogy a bosszúvágy egy teljesen új emberré fogja átváltoztatni.
Hol a határ jó és rossz között? Mire lehet képes az ember, ha a bosszú hajtja? Vajon létezhetnek valódi érzelmek egy kegyetlen világban, vagy csak az érdek vezérli a tetteinket?
Baráth Viktória, az Első tánc című nagy sikerű könyv szerzője ezúttal egy izgalmakban, érzelmekben és erotikában gazdag történetben mutatja be az alvilág rideg valóságát.

És egy újabb imádott történet. Szintén magyar írónő tollából érkezett ez a csoda. Kihagyhatatlan történet. Még szuperebb lenne ha megkaphatnánk hozzá a vágyott folytatást:) Egy újabb férfival az élen akit imádunk: Ryan <3 Köszönjük Viki!


4.) R.Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa

1610-ben, ​egy borzalmas évet maga mögött hagyva, Fabricius Flóra kénytelen Velencébe utazni. A bűnös örömök városába érve egy ismert és az urak által gyakran látogatott házban találja magát. Vendéglátója nem más, mint a híres kurtizán, megmentőjének édesanyja.

Velence urai hamarosan versengeni kezdenek az ártatlan lány kegyeiért, ám ő csupán egyetlen férfi után vágyakozik, Lorenzo Marianit azonban nem könnyű örökre rabul ejteni.
Flóra úgy dönt, segít neki egy gyilkosság leleplezésében, noha az áldozatot egy cseppet sem szívlelte.
A szálak a legmagasabb körökbe, a Collegió tagjai közé vezetnek, akik közül a legfiatalabb consiglieri bármit megadna, hogy a szép magyar lányt a magáénak tudhassa.
Képes lesz-e Flóra ellenállni a gazdagság és a hatalom csábításának?

Angelika is egy olyan író aki simán lepipálja a történeteivel a legnagyobbakat is :) Nem rögtön, de nagyon örülök,hogy tőle is elkezdtem olvasni. Vétek kihagyni az írásait! Az Ártatlan sorozatával varázsolt engem el a legjobban :) Lorenzo Marianival főleg! Köszönjük Angi! <3 Ezt a részt még ezerszer jobban imádtam mint az elsőt. Ráadásul Zsú barátnőmmel februárba ellátogatunk arra a helyre amit hála ennek a könyvnek imádunk: Velencébe :) Nem kérdés, hogy kötelező olvasmány a sorozat és az idei év egyik nagy kedvence!


5) Lakatos Levente - A tiltás gyönyöre

Az egykoron kicsapongó életű Liza és vőlegénye, a fényes politikai karrier előtt álló Sándor a kívülállók szemében tökéletes álompárnak tűnik, ám színlelt boldogságukat kínos titkok tartják egyben. Mikor a lány egy félreértés folytán találkozik egy sármos idegennel, aki darabokra töri a testi és érzelmi nélkülözés miatt már megrepedt álarcát, a botrány elkerülhetetlen. Vajon Liza képes kiköszörülni a csorbát, vagy az édesapja politikai hírnevével együtt a saját jövőjét is beszennyezi?



Szentesy Igor vagy ahogy a barátai hívják, Szigor keresett reklámszakember, a kormányzó párt újonnan felfogadott propagandistája. Kreativitása, komolysága és keménysége előtt nem csak a politika zárt ajtói, de a női combok is sorban kitárulnak. Ritkán mosolyog, utálja az ellenkezést, de imádja heccelni a sorsot.



Liza és Szigor őrült vágyaktól hajtva félelmetes játszmába kezd, de vajon melyikük a dörzsöltebb játékos ezen az erotikus sakktáblán? Mennyit érnek a titkok? Te képes lennél gyilkolni értük?


Nem kérdés, hogy Szigor sem hiányozhat a listáról.Imádom! Levi valami fantaszikusat alkotott ezzel a sorozattal. Lógok még nektek ide a sorozat harmadik részének értékelésével amit a napokban mindenképpen pótolok. Utána pedig valamikor mindenképpen kell egy teljes újraolvasás így, hogy most már teljes a sorozat :) Szigort nem lehet megunni. A legjobb! Köszönjük Levi! <3


6) Elle Kennedy - The score A pont


A ​srác a pályán és a lányoknál is sikert sikerre halmoz…



Allie Hayes nehéz időszakot él át. Diploma előtt áll, de fogalma sincs róla, mihez kezdjen az egyetem után, ráadásul a közelmúltban a régóta tartó kapcsolata is véget ért. Bár a vad, érzelemmentes szex nyilvánvalóan nem megoldás a problémájára, a jóképű hokisztárnak, Dean Di Laurentisnek képtelen ellenállni. Legalábbis egyszer, mert még a bizonytalan jövő sem elegendő ok arra, hogy Allie zűrös viszonyba bonyolódjon az egyéjszakás kalandok koronázatlan királyával.

De ezt a lányt nem lesz olyan egyszerű meghódítani.
Dean mindig megszerzi, amit akar. Csajokat, jó jegyeket, népszerűséget, csajokat… Igazi szívtipró, akinek egy lány sem mond nemet. Kivéve Allie-t. A belevaló csaj egyetlen éjszaka alatt fenekestül felforgatja a srác életét, majd kijelenti, hogy legyenek csak barátok. Na, azt már nem! Ennek csak akkor lehet vége, ha Dean úgy akarja. A srác minden csáberejét beveti, de amikor történik pár hatalmas változás az életében, fokozatosan rájön, hogy nemcsak a gólok számítanak… hanem a szerelem is.  

Imádom ezt a sorozatot! Amíg csak az első két rész jelent meg addig az első volt a nagy kedvenc ha választani kell és Gareth. De ezt elolvasva Dean sztorija viszi a prímet. Tessék elolvasni :)



Skylar, a fiatal, menő belsőépítész a barátnőivel töltött görbe este után hazafelé tart, amikor megtámadják. Az életét egy különös csavargó menti meg. Skylar elhatározza, hogy valamiképpen meghálálja a bátor fellépést.
Azonban Jim, a Közel-Keletről visszatért veterán elutasítja a segítséget, és mindent megtesz, hogy a lányt elriassza magától.

Skylar nem adja fel, és ahogy egyre több időt tölt a férfival, már egyikük sem képes figyelmen kívül hagyni a közöttük felszikrázó szenvedélyt.

Ám Jim nem ígér többet néhány forró éjszakánál. Skylar nem elégszik meg a könnyed kalanddal, és amikor megjelenik az életében a jóképű és gáláns Karl, bizakodva veti bele magát a kapcsolatba. De bármennyire is igyekszik elfelejteni Jimet, az nem várt módon bukkan fel újra az életében.

Kockáztassa Skylar a szívét, amikor tudja, hogy a férfi végül összetörné?

Vajon Jim sötét múltja örökre közéjük áll, vagy a vad összecsapásaikból mégis fakadhat szenvedélyes szerelem?

Egy újabb gyöngyszem ismét magyar írótól. Ebből is látszik, hogy mi is tudunk és mennyi fantasztikus írónk van. Imádok mint az írónőtől. Egy újabb csodás történetet kaptunk. Ezt a borítót pedig még mindig csak csodálom. Gyönyörű. Hát még  sztori amit rejt. Egy újabb kihagyhatatlan történet.



Evan Keller egy feltörekvő rock banda tagja, akinek meghiúsulni látszanak az álmai.

A teher, ami a vállát nyomja már túl sok neki. Segítséget kell kérnie, de ezt nem teheti meg nyíltan, mert az csak tovább rontana a helyzeten. Vajon megtalálja a megfelelő embert?

Haley Benett egy elszánt, makacs fiatal nő, aki bizonyítani akarja leendő hivatása iránti elkötelezettségét.

Egy hétköznapi történet, egy nem hétköznapi szerelemről. Egy kapcsolat, ami már az első személyes találkozó előtt elmélyül.

Két szív és egy nagy szerelem.

Vajon az egymás iránt érzett szerelmük elég erős ahhoz, hogy legyőzze az élet által eléjük sodort akadályokat? Megismerhetjük félelmeiket, küzdelmüket, kitartásukat és egymásba vetett bizalmukat.

Ebben a történetben bármi megtörténhet, hisz a sorsunkról mi magunk döntünk.

A rock zenészes sztorik egyik gyöngyszeme. Minden pillanatát nagyon szerettem és élveztem. Csak ajánlani tudom. És gratulálni tudok hozzá Gabi! És köszönöm,hogy olvashattam! Ti se hagyjátok ki!:)


Elképzelted ​már, milyen lenne egyszerűen kilépni az életedből?

Magad mögött hagyni mindent?



Dena egy jó nevű londoni reklámügynökségnél dolgozik, és minden vágya, hogy fényes karriert fusson be a szakmájában. A barátja épp arra készül, hogy megkéri a kezét, Dena azonban hallani sem akar a házasságról. Jason a cég nőcsábásza, igazi életművész, akinek mindig lapul egy vicc a tarsolyában. A bohócjelmez mögött azonban régi sérelmek lappanganak. A hallgatag és megközelíthetetlen Patrick áll az ügynökség élén, és egy nap ő örökli az egész reklámbirodalmat. Házassága zátonyra fut, mikor megtudja, hogy a felesége megcsalja.

Mindhármuk élete gyökeres fordulatot vesz, amikor egy ártatlannak induló hétvégi kiruccanás szenvedélyes afférba torkollik. A rendhagyó, titkos viszony felforgatja mindennapjaikat, melyek már egyikük számára sem ígérnek boldogságot. Úgy határoznak, belevágnak életük legnagyobb kalandjába, hogy megtalálják és megtapasztalják a mindannyiuk által áhított szabadságot.

De vajon van-e létjogosultsága egy ilyen kapcsolatnak? Létezik-e korlátlan szabadság? És ha igen, hol kell keresni? Meg lehet-e szabadulni a múlt árnyaitól?

Egy különleges és fantasztikus történet. Nagyon köszönöm az írónőnek a lehetőséget arra, hogy elolvashassam. Egy nem mindennapi sztori, fantasztikusan megírva. Remek karakterekkel,csodás helyekkel, izgalommal és még sok mással fűszerezve. Ha valami újra vágysz és egy jó történetet akarsz olvasni akkor ez a te könyved! :)


10) Borsa Brown - A maffia szívében (bővített kiadás) 

Suzanne új élete küszöbén is harcban áll az érzéseivel. Massimo iránti szerelmét képtelen háttérbe szorítani, ezért úgy dönt, nem küzd tovább önmagával, és alárendeli testét, lelkét annak a férfinak, aki a múltban már annyi fájdalmat okozott neki. Azt reméli, hogy a megbocsáthatatlan megbocsátásával megteremtheti kettejük közös jövőjének alapjait. S talán pont annak a valakinek köszönhetik majd a boldogság újra felcsillanó lehetőségét, aki hármuk közül a leginkább oltalomra szorul…


Vajon a féktelen szenvedély elegendő ahhoz, hogy összetartsa őket? És létezhet-e happy end a maffia világában, ahol a férfiakat eskü kötelezi arra, hogy betartsák a szervezet törvényeit, s ahol bárkiből válhat barát, de ellenség is?

Nos aki ismer tudja, hogy a szívem csücske ez a sorozat és Massiomo! <3 Ez a bővített verzió pedig főleg mert ebben már Massimot is olvashatunk! Bárhol és bármikor! Imádom!



A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak.

Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát.
 
Az egyik legjobb sorozat. Örülök,hogy ebben is hallgattam Lupi barátnőmre és elolvastam.Valami fantasztikus a történet, a karakterek,a leírások. Ha elkezded nemtudod abbahagyni. És ez csak az első rész. Már olvasom és nemsokára jövök a második résszel. Annyit már most elmondhatok, hogy az még az elsőt is veri! Igencsak megváltoztatta a véleményem, de Lupinak ismét igaza lett. :) Rhys imádlak! <3


12) J.A.Redmerski - Megölni Sarait

Sarai mindössze tizennégy éves volt, amikor édesanyja kiszakította az általa ismert világból, hogy attól kezdve egy kegyetlen drogbáró mellett éljen Mexikóban. Idővel a lány elfelejtette, milyen a normális élet, ám sosem adta fel a reményt, hogy egy napon elszökhet a telepről, ahol az elmúlt kilenc évben fogva tartották.
Victor hidegvérű bérgyilkos, aki Saraihoz hasonlóan, kiskora óta mással sem találkozik, csak halállal és erőszakkal. Mikor a telepre érkezik, Sarai meglátja a férfiban a lehetőséget a szökésre. Ám a dolgok nem a terve szerint alakulnak, és a lány egyik veszélyes férfi karmai közül a másik szorításába kerül.
Menekülés közben Victor egyre kevésbé hallgat az ösztöneire, és úgy dönt, segít Sarainak. Ahogy közelebb kerülnek egymáshoz, Victor azon kapja magát, hogy bármire képes azért, hogy megóvja a lány életét, akár még a testvérével, Niklasszal való kapcsolatát is feláldozná, aki mostanra – csak úgy, mint mindenki – holtan akarja látni Sarait.
Ahogy Victor és Sarai lassan megtanulnak bízni egymásban, a köztük lévő különös vonzódás pedig erősödik. Ám lehet, hogy végül tapasztalata sem lesz elég, hogy megmentse a lányt, mivel az olyan hatással van a férfira, ami a saját halálához vezethet.

Nem egyszer olvastam már el a történetet. Nem egy tündérmese mégis minden megvan benne amik kell. Egy pillanatra se hagy unatkozni. Egy durva, kemény történet. Mégis akad benne szeretet, vágy. Nagy szerelem nálam ez a könyv. Csak azt remélem nem kell hosszú éveket várni a folytatásra. 



Mit teszel, ha nem tudsz uralkodni az érzelmeiden? Amikor tudod, hogy nem szabad így érezned valaki iránt. Még gondolatban sem.


Annie még nem tapasztalta meg a „szikrát”, azt a fajta kémiát, amikor meglátsz egy srácot, elakad tőle a lélegzeted, és teljesen elgyengülsz. Mígnem bulizni megy a barátaival, ahol szembetalálja magát a rettentően szexi és titokzatos Jack-kel. Nem csupán szikra gyúl közöttük. Ez igazi robbanás.



Jack azt ígéri, hogy tüze elhamvasztja Anniet, és tökéletesen beteljesíti ígéretét.

Együtt töltött éjszakájuk szenvedélyétől lenyűgözve, Annie kioson a szállodaszobából. Biztos benne, hogy az a férfi, aki ilyen erős hatást tett rá, akinek ilyen könnyedén meghajolt az akarata előtt, csakis veszélyes lehet. De már túl mélyek az érzelmei. Ám Jack nem csupán veszélyes. Tiltott férfi.

Az idei év egyik utolsó könyve ami mindent megért. Minden percét imádtam.Egy újabb remek JEM történet. Hajrá mindenkinek!


Egy ​lányról, aki sztriptízbárból és benzinkútról kerül fényűző villába és menő gimibe jut, miközben igyekszik hű lenni önmagához.

Ella Harper nagy túlélő, született optimista. Egész életében városról városra költözött szeleburdi anyjával, küzdött a megélhetéséért, és végig hitt benne, hogy egy napon majd kimászik a gödörből. De az édesanyja halála után végképp egyedül marad.

Egészen addig, amíg meg nem jelenik Callum Royal, aki kihúzza Ellát a szegénységből, és elcipeli a luxuspalotájába az öt fia mellé, akik viszont utálkozva fogadják. Mindegyik Royal fiú karizmatikus személyiség, de egyik sem olyan magával ragadó, mint Reed Royal: a srác, aki eltökélte, hogy visszaküldi Ellát a nyomorba, ahonnan jött.

Reed nem tart igényt Ellára. Azt mondja, nem tartozik közéjük.

Talán igaza van.

Gazdagság. Fényűzés. Megtévesztés. Ella új és ismeretlen világba csöppen, és ha a Royal palotában is életben akar maradni, kénytelen lesz felállítani a saját szabályait.

Ella percek alatt eljut a szegény árva sorstól az amerikai álomig… De tényleg könnyebb az utóbbiban élni?

Na ez az a könyv aminek első látásra beleszerettem a borítójába. Majd ahogy a kezembe vettem pillanatok alatt magába szippantott és teljesen elvarázsolt.Az egyik legjobb könyv volt idén. Valami fantasztikus. Royal fiúkat imádjuk! Reed Royal <3



Kikötőben vívott ökölharctól kezdve az iskolai bunyóig: életek omlanak össze a csillogó-villogó palotában, miközben egy srác próbálja menteni a bőrét.
Reed Royalnak mindene megvan: vonzó külső, befolyásos család, sok pénz. Az elit gimiben sorban állnak a lányok, hogy vele lehessenek. Ő viszont magasról tesz mindenkire, mert csak a családja érdekli – amíg Ella Harper be nem sétál az életébe.

Izzó gyűlölettel indul a kapcsolatuk, mert azt akarja, hogy az apja új nevelt lánya szenvedjen. De aztán minden átfordul valami egész másba. Közel akarja tudni magához Ellát. Biztonságban. Egy ostoba hiba miatt azonban Ella elmenekül a karjaiból, így káosz köszönt a Royal-palotára. Reed azon kapja magát, hogy összeomlik az egész világa.

Ella már nem kíváncsi rá. Azt mondja, hogy csak tönkretennék egymást.

Talán igaza van.

Bizony jól látjátok ez a sorozat annyira jó, hogy nem bírtuk ki és mind a két része felkerült a listára. Ezt olvasni kell. Ne hagyjátok ki :)

És ezzel akkor végére is értünk a listának. Szerencsére rengeteg jó könyv akadt még idén a kezembe de ők a legek :) Nektek mik voltak azok? Esetleg valami ezek közül? :) 

Kevesebb mint fél óra és itt az új év :) Nálam a továbbiakban vár egy kis pihi és olvasás! Ez volt az idei utolsó poszt de jövőre folyt köv! Addig is még egyszer Boldog Új Évet Nektek! 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése