2023. június 4.

Jane Austen - Emma


Emma Woodhouse szellemes és gyönyörű hajadon, aki előszeretettel játsza a kerítő szerepét, ő maga azonban elszántan szembeszegül a házassággal. S bár apjának megfogadja, hogy felhagy a házasságszerzéssel, szeleburdi természete nem engedi, hogy lemondjon erről a kitűnő társasági szórakozásról. Ám ahogy egyre újabb délceg ifjak legyeskednek körülötte, mintha a minden lében kanál lányban is felcsapna a vágy – de vajon kihez vonzódik leginkább: a romantikus Mr. Eltonhoz? Netán a kalandor Mr. Churchillhez? És vajon a környékbeli lányokon kívül Emma számára is tartogat a sors szerelmet?

A Büszkeség és balítélet és megannyi világraszóló sikerkönyv írónője ebben a máig friss és humoros regényben ismét bebizonyítja, hogy a női lélek rejtelmeinek, és a társasági élet praktikáinak legjobb ismerője.


Először is, nagyon köszönöm Edinának az ajánlást erre a könyvre! 💜 Abszolút remek választás volt. 

Pedig, ahogy nálam a szépirodalomnál lenni szokott, főleg ezeknél a klasszikusoknál, igencsak tartottam tőle. De ahogy utána  a fb oldalon is beszélük páran, lehet ott volt a baj, hogy rossz klasszikussal kezdtünk. Ami persze elvette az én kedvem tuti. Anno megpróbálkoztam Thomas Hardy - Egy tiszta nő című regényével. Hozzáteszem akkor még nem annyira voltam otthon ebben a témában. Na az a könyv űber durva. A nyelvezete, nehéz, odafigyelős olvasmány. El is engedtem hamar. Aztán valamiért ezt a sémát ráhúztam az összes többi klasszikusra is. 

Pedig ebből a sorozatból is, mert gyönyörűek, elég sok megvan, de úgy voltam vele, hogy majd egyszer ráveszem magam. Aztán jött ez a beszélgetés, akkor mondom az Emmával tegyünk egy próbát. 


Beleolvastam az elejébe és szerencsére nagyon hamar kiderült, hogy ez egy sokkal emészthetőbb, könnyebb olvasmány. Így Emma jött velem haza. 

Ő volt az első Austen könyvem. De örömmel jelenthetem, magam számára is óriási öröm és sikerélmény volt, hogy biztos nem az utolsó. Elképesztően szerettem. 

Természetesen ezen is érződik a kor, hogy nem mai nyelvezettel íródott, de abszolút érthető, kellemesen olvasható sztori.

Nagyon szerettem ezt a történetet. 

Külön öröm, hogy a kiadó elhozta ezzel a meseszép külsővel. Elképesztően gyönyörű könyv! 💖

Ahogy a fülszöveg és a cím is mondja, hősnőnk Emma Woodhouse meséli el nekünk az ő és a többi szereplő történetét. 

Emma egy gyönyörű, okos, fiatal hölgy. Akinek a testvére már férjhez ment, családja van. Ő pedig abszolút házasság ellenes. Neki elég a baráti társasága, hogy néha eljátssza a kerítőnőt, valamit az édesapja társasága akivel együtt él. 

Azonnal egy szimpatikus női karaktert kaptam. Aki egy igazán erős személyiség. Kiáll és kitart a véleménye mellett. Amit ha úgy adódik, nem fél kimondani. Remek lány, jó testvér, jó barát. Egy jó humorú teremtés. Mivel neki magának eszében sincs házasságot kötni, szerelembe esni pedig főleg, így ő tökéletesen elégedett azzal, hogy a körülette lévőket boronálja össze. 

Igaz ahogy követtem a regényt, újabban nem sok sikerrel, sőt. Ezek után Emma is kezdi átértékelni, hogy bele kell-e folynia mások életébe...... Jó is volt ez a kis kupidó szerep, meg nem is. Nyilván akadtak bonyodalmak belőle. De mint mindenki, Emma is a saját hibáiból tanul. 

Picit néha oda kellett mégis figyelni, mert viszonylag sok szereplőt vonultat fel a regény. Ki kinek a rokona, párja. De összességében teljesen rendben volt és követhető.

Bámulatos leírást ad a szerző az akkori korról. Gondolok itt akár a helyszínekre. Mindig is imádtam a történelmi regényeket. Vissza utazni az időben, megismerni az akkori szokásokat, ma ismert helyekre utazni csak korábbi időkben. Ezúttal is óriási élmény volt mindez. Tökéletes ábrázolja azokat az időket. A helyeket, a történéseket, a szokásokat. Az akkori beszédet. Csodás élmény volt olvasni. 

Szimpatikus volt Mr.Woodhouse, Emma édesapja. Igaz néha már túlzásba vitte a féltést és hogy annnyira maga mellett akarta tudni az embereket. Mr. és Mrs. Weston. Őket nagyon kedveltem. Mr.Elton, hát ő nem éppen lett a szívem csücske. De ilyen karakterek is kellettek a történetbe.....

Frank is kedvenc lett. Egy olyan fiatalember, aki hamar el tudja bűvölni az embert. Főleg a hölgyeket. Valamint Mr.Knightley is. Igaz ő komolyabb férfi. Őt regény tejles részében élvezhettük. Nagyon kedveltem, jó barátja Emmának. Igaz, nem mindig értettek egyet, sőt, sok mindenben nem voltak egy véleményen, de ugyanennyi minden viszont igen. 

Akit nem egészen tudtam hova tenni, az nekem Jane Fairfax volt. Lehet rám is akaratlanul átragadt Emma ellenszenve és távolságtartása a hölgyet illetően. De végül, mikor minden darabja a helyére került a kirakósnak, ez is átértékelődött. Emmában, így szerintem az olvasóban is. Bennem biztos. 


Ha már szereplők és volt szó Mr.Elton-ról... Szerencsére, nem végig, de idő után kaptunk egy Mrs.Eltont... Jesszuskám. Komolyan annak a nőnek a személyétől néha eret tudtam volna vágni. Régen olvastam ennyire nagyképű és unszimpatikus karakterről. 😣

Harriet-et is kedveltem. Összességben a legtöbb szereplőt a szívembe zártam és szurkoltam a boldogulásukért. Egy kettőt kivéve...

Imádtam ezeken a vidékeken kalandozni. A szereplőkkel. Emmával. Kíváncsi voltam az ő sorsa miként alakul. Hiszen ő inkáb azt mesélte el mi történik a többiekkel. De persze azért közben azt is nyomon követhettük, hogy az ő élete miként is alakul. Mit gondol az emberekről, mit érez. Megtudhatjuk, láthatjuk változik-e a véleménye a szerelemről és a házasságról. Megmondom őszintén, a szál amit belefont az írónő vele kapcsolatban egy ideig nagyon tetszett. Ami alakulni látszott. De aztán inkább másra tippeltem, mást szerettem volna..... Ami végül be is jött. 

Hogy mivel is kapcsolatban? Olvassátok és derítsétek ki Ti is! 

Volt sok meglepetés, kiszámíthatatlan pillanat, cselekmény. A végén pedig csak lestem, de tetszett nagyon ahogy alakult a regény. A végkifejlett szerintem olyan lett amilyennek lennie kellett. Illett mindenkihez a sors amit végül kapott. 

Imádtam olvasni! Igaz lassabban haladós volt, nem is egy vékony olvasmány. Ha nem is az a brutál nehéz nyelvezetú regény, akkor is csak nem ma íródott, oda kellett figyelni. De nagyon szerettem Emmával tartani ezen a kalandon. 

Bámulatos utazás az időben. Remekül megalkotott karakterekkel, egy fordulatos történettel. Ami csupa titok, meglepetés, ármány, barátság, szeretet, szerelem. Érzelmek útvesztője. A nagy kérdéssel, hogy Emma Woodhouse miként kevergőzik ki belőle. 

Ha kíváncsiak vagytok rá, akkor tartsatok ti is vele! Ha kicsit tartotok ti is a klasszikusoktól, akkor ne tegyétek! Egy káprázatos regény Jane Austen tollából. Csak ajánlani tudom nektek! Én csodás időket töltöttem a szereplőivel ebben a világban, amit lefestett nekem az írásai által. 💐🎩🌂💑 👒🌸



Idézetek: 

" Természetesen nem fogom bebeszélni magamnak, hogy többet érzek, mint amennyit érzek. Éppen elég szerelmes vagyok. Sajnálnám, ha még jobban az lennék. " 


" Semmi jó nem ér fel a szív gyengédségével – mondta magának később. – Semmi nem fogható ehhez. A szív melegsége és gyengédsége, szeretetteljes, nyílt modorral együtt, vonzerő dolgában a világ legvilágosabb elméje fölött is győzedelmeskedni tud, ebben biztos vagyok. "


"[…] a szerelemnek százféle különbözö módja lehet. " 


"Általános szabálynak tartom,Harriet, hogy ha egy nő nem tudja bizonyosan,vajon igent vagy nemet mondjon egy férfinak,akkor okvetlenül vissza kell utasítania. " 


" Semmiből, csakis a múltban elkövetett ostobaságaiból tanulhat a jövőre nézvést alázatosságot és óvatosságot. " 


Értékelés: 



Képek gyanánt ezúttal más Emma borítókat hoztam nektek. Ha a mi ezen kiadásunkat nézitek, nektek melyik tetszik még? :) 


Ha kedvet kaptatok a regényhez akkor KATT IDE 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése