2018. december 30.

Penelope Ward - A legkedvesebb szomszéd

Tényleg lehet barátság férfi és nő között?

A váratlan szakításom után arra vágytam a legkevésbé, hogy az új szomszédom az exemre, Elecre hasonlítson – pláne, hogy még nála is szexibb legyen. Viszont a modora és a viselkedése már egyáltalán nem volt olyan megnyerő, mint a megjelenése. El is neveztem magamban Mérges Művésznek. A két kutyája ugatásától pedig képtelen voltam aludni. Így nem is bántam, hogy látványosan kerül, mint aki tudni sem akar a létezésemről.

Aztán egy este kiderült, hogy Damien mindent tud rólam. A hálószobám falán lévő lyukon keresztül ugyanis fültanúja volt a terapeutámmal folytatott összes telefonbeszélgetésnek, így az én sármos festő szomszédom jól ismerte a legféltettebb titkaimat. És bár nagyon próbált távol tartani magától, tudtam, hogy ugyanúgy érez irántam, hiszen a szívdobogása nem csal.

Azt hittem, Elec már összetörte a szívemet, pedig nagyon is egyben volt, és még hevesebben kalapált Damienért. Csak reménykedhettem, hogy nem ő fogja végleg megsemmisíteni.

Vesd bele magad a sodró történetbe!




Nos hát így kell ezt csinálni. Két hasonló kategóriájú könyv amiket legutóbb olvastam és amihez Penelope Wardnak is van köze sajnos nekem annyira nem jöttek be. Az írónő ebben a regényben ezúttal egymaga mutatta meg, hogy igenis tud ő.

Amolyan második kötetként érkezett ez a rész A legkedvesebb mostohabátyám című regénye után. Célszerű ez előtt azt is elolvasni, van némi visszautalás de természetesen anélkül is élvezhető.

A már említett történetet egyenesen imádtam de most ha lehet ezt még jobban szerettem.

Ebben a történetben a már említett regényből ismerhetünk meg egy szereplőt. Akkor az adott helyzet miatt nem volt szimpatikus Chelsea karaktere. De ebben a regényben az ő történetét ismerhetjük meg és ha lehet akkor az előző rész főszereplőnőjénél is jobban kedveltem.

Chelsea volt Elec barátnője. De mivel tudjuk, hogy az a történet milyen véget ért sejthető, hogy a lánynak más sorsot szántak. Az ő szemén keresztül ismerhetjük meg a sztorit.

Egy kedves, jólelkű ugyanakkor egy összetört szívű lányt ismerhetünk meg a személyében. Bámulatra méltó munkát végez, remek testvér, barát. Nyilván a másik történetben megvolt az oka, hogy miért nem volt szimpatikus. De így, hogy megismerhettük őt az első pillanatoktól kezdve kedveltem őt és szurkoltam neki. Egy kedves, helyes lány. Igaz néha egy kissé szeleburdi, kimondja amit gondol. De pont ezekért kedveltem őt még jobban. És a vele történetek után amit sajnos abszolút megtudok érteni végre kijár neki a boldogság.

" – Az ember életében egyetlen igazi, lélektárs van, de nem mindenki olyan szerencsés, hogy egy élet alatt rá is találjon. "

Férfi téren nem éppen bánt kegyesen vele az élet. Mégis itt az ő igazi esélye.  Betoppan az életébe egy férfi akit csakis neki teremtettek.

Chelsea és Damien megismerkedése igencsak viccesre sikeredett. Akárcsak a kapcsolatuk elejének alakulása is. Meg kell hagyni remekül levezette nekünk az írónő. Eszméletlen jó párbeszédek, jelenetek születtek. Jókat mosolyogtam a részeken. Imádtam!

Tetszett amilyen hatással volt rá a pasi. Most nyílt csak meg igazán és ismerhetjük meg az igazi Chelsea-t. Meg kell hagyni remek páros ők ketten.


Damienről eleinte csak annyit tudunk egy magának való, dühös, arrogáns művész. Nem éppen egy nagy társasági lény. Csak festeni szeret. Egy irtó dögös, szexi férfinak látjuk őt magunk előtt az írónő leírásai alapján. Igaz lehet, hogy az előbb említett tulajdonságok jellemzik eleinte vagy ezt gondoljuk róla akárcsak Chelsea. De ahogy megismerjük őt a legtöbbre nagyon hamar rácáfol. Ugyanis remek barát és ember. Odafigyel a másikra, aggódik érte, tud érzékeny és érzéki lenni.

Ugyanakkor ő is fél. Ez nem egészen nyilvánvaló a regényben sokáig. Inkább Chelsea részéről. Hiszen az előző csalódása egy férfiban még mindig ott lebeg. Nem igazán tudjuk Damien miért tart távolságot. Mitől félhet?

Hiszen a kettejük közti vonzalom, vágy már az első másodpercektől hihetetlenül erős. A kémia tökéletesen működik. Ismét a lány az aki előbb vallja be magának legalábbis, hogy egyre fontosabb neki a férfi.

De mi van Damiennel?

" – Mitikusan gyönyörű és elérhetetlen. Emlékszel, hogy ezt mondta a terapeutád? Akkor azt hittem, hogy ez nevetséges. De minél többet gondolkozom rajta, annál inkább értem. Te egy ábránd voltál, amiről soha nem képzeltem, hogy testet ölthet. Mindig is ez voltál nekem, csak akkor még nem tudtam. Te vagy az unikornisom. – Határozottan a kezébe fogta az arcomat. – Te vagy az én kurva unikornisom, Chelsea. "

Le a kalappal az Penelope Ward előtt. Egyszerűnek gondoltam a történetet. De képes volt ismét bámulatos csavarokat, meglepetéseket vinni bele. Mint mindig mindennek megvan az oka. Tudott okozni nem kis meglepetést. Mikor viszont mindenre fény derült értelmet nyertek a dolgok. Nem mondom, hogy ilyet sem olvastunk még. De remekül tálalta az írónő és szőtte a szálakat.

Végig élvezhető, izgalmas, szenvedélyes volt a regény.

Chelsea testvére Jade és Damien testvére Tyler hihetetlen jó karakterek lettek még. Őket is imádtam. Eszméletlen jó karakterek voltak a történetben. Ami ezáltal még több humorral volt fűszerezve. A szenvedélyes, forró és szerelmi jelenetek csodásan megírva. Végig ott vibrált az a szikra kettejük között. Majd mikor végre engedtek a vágyaiknak? Hajjaj! Tökéletes lett!

 

Hihetetlen de Dudley és Drewfus "karakterét" imádtam még. Állati jó ötlet volt és nagyon jó jelenetek születtek velük. Remek lett. Természetesen itt is megvoltak azok akiket nem éppen kedveltem de hol nincsenek? Ellenszenves, utálatos karakter mindenhova kell.

Tökéletesen megismerhettük Chelsea életét. Ahogy láthattuk ismét bízni valakiben és odaadni a szívét. Akárcsak Damien esetében akinek ha lehet ez még sokkal nehezebb. De le a kalappal előttük. Nem kevés akadály hárult az útjukba de remekül vették őket. Hihetetlen volt olvasni, hogy honnan indultak és hova jutottak.

" – (…) Én rájöttem. Tudod, miért nem sikerült vele?
– Miért?
– Mert Isten nekem teremtett téged. "

Mindent eszméletlen jól kitalált és véghez vitt az írónő. A végét főleg. Csupa meglepetés. Tökéletes lett!  És sok sok Damien! Egy újabb könyves álompasi.

Ha lehet akkor ezt még jobban imádom mint az előző részt. Chelsea és Damien párosa hatalmas kedvenc lettek. Imádtam minden pillanatot amit velük tölthettem.

Egy nem mindennapi találkozás és ismerkedés a két fiatal főszereplésével. Ahogy próbálnak ellenállni az egymás iránt érezett vonzalmuknak. Az ezzel járó néha macska egér játék. Vicces, beszólogatós pillanatok. Forró és érzéki percek. Szerelem, szeretett. Aggodalom, félelem, titkok. Mindezek bámulatos keveréke ez a regény.

Remek kikapcsolódás bármikor. Köszönöm az élményt az írónőnek. Ezúttal nem csalódtam. Hatalmas kedvenc lett ez a regény. Csak ajánlani tudom! Minden megvan benne ami egy remek történethez kell. Minden tökéletesen a helyére kerül. Szuper lett! Remek olvasmány! :)




Értékelés:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése