2017. március 3.

Új szerzemény

Szép estét Nektek :)

Nekem már mindenképpen szép mert ahogy mutatja a cím ma egy kicsit garázdálkodtam a Lírában :D Aminek itt az eredménye:




Angel lobbanékony természetű. Nehezére esik palástolni azt a képességét, amellyel uralni tudja a vizet. Ám ahogy összetalálkozik a borongós, de jóképű Marcusszal egy nyári fesztiválon, ahol mindketten fellépnek, úgy érzi, mintha a hullámok őt is elsodornák: a fiú énekétől az ő lelke is dalra fakad. Kölcsönös vonzalmuk feltartóztathatatlanul tör előre, akár a dagály; ám Marcus bizalmatlansága Angel adottságával szemben még erősebbnek bizonyul. Hogy maradhatnak együtt, ha Marcus képtelen elfogadni Angel valódi énjét, és mit jelenthet ez kettejüknek? És ahogy a hurok egyre jobban szorul a savant közösség körül, legfőbb ideje eldönteni, hogy ki melyik oldalon áll. A nagysikerű Lélektársak-sorozat savantjainak szövevényes története ezzel az izgalmakkal és humorral átszőtt regénnyel folytatódik.


Máris mellékelve egy fülszöveg ha éppen valaki nem ismeri a könyvet. Végre megjött a Lélektársak sorozatnak az új immár ötödik része. Imádtam az eddigi részeket szóval biztos ebben sem fogok csalódni. 

Aki pedig netán nem olvasta még és szeretne egy nagyon jó és már jó pár részből álló sorozatot annak mindenképpen ajánlom. Mostanában nekem már inkább a felnőttebb kategóriás könyvek jönnek be vagy inkább úgy mondom amiben már nem ezek a kis fiatalkák a szereplők de ez a sorozat mindig is nagy kedvenc volt és bármikor örültem az új résznek. Bár ahogy az idő telik és jönnek az új részek azért a karakterek is úgy lesznek egyre felnőttesebbek :) 

Szóval ki szereti még a sorozatot? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése