2017. május 17.

Katie Francoise - A harag ébredése


Vajon létezik olyan szerelem, ami felülírja a bosszúvágyat is?
Nathan korán árvaságra jutott. Az anyja elhagyta, az apját pedig megölték, amiért bosszút esküszik még kisgyerekként. Felnőve a CIA munkatársa lesz, és beépített ügynökként megkapja élete legfontosabb megbízatását: egy családnál kezd dolgozni sofőrként, ahol a családfő a maffia tagja, és mint később kiderül, Nathan apjának halálához is köze van. Egyenesnek tűnik az út a bosszúja kivitelezésében, egyetlen problémát Jessica felbukkanása jelenti, Nathan esküdt ellenségének elviselhetetlen természetű, de őrjítően vonzó lánya.
Nathannak és Jessicának rengeteg akadályt kell leküzdeniük ahhoz, hogy együtt lehessenek, a sors mégis elválasztja őket egymástól.

Minden titkukra fény derül, Nathan elveszíti élete értelmét, a szerelmét és a hitét is. Van innen visszaút?


Nos akkor jöjjön is az első könyvem az írónőtől.

Aminek már rögtön megfogott a borítója és a fülszövege. Elolvasva pedig elmondhatom, hogy a tartalmában sem csalódtam.

Sikerült már a bemutatóról hazafelé elkezdni de munka miatt csak nemrég sikerült befejezni. És mit ne mondjak nagyon vártam mert majd megevett a fene, hogy mit is tartogat nekünk az írónő. Hát az biztos, hogy unatkozni nem hagy bennünket.

Ebben a részben először férfi szemszögből olvashatjuk a történetét. Majd a másik könyvben kapjuk meg a női szemszöget. Pasi szemszöges történetnek pedig mindig örülök. Ritkábbak mint a nőiek szóval mindig öröm belelátni egy egy történetbe a pasi agyán keresztül :D

Tehát először Nathannel ismerhetjük a sztorit.

Nathannek igencsak kijutott az életben. Már kisgyermekként. Az édesanyja elhagyta, az édesapját pedig megölték. Mondhatjuk, hogy pokolian indult az élete. Felnőttként immár pedig csak egy cél lebeg a szeme előtt. Megtudni mi történet annak idején az édesapjával és megbosszulni a halálát.
Amikor megismerjük őt igencsak rajta van az ügyön. Ebben nagy segítsége, hogy a CIA munkatársa. Egy kemény és az igazságért mindenre képes pasinak ismerhetjük meg őt. Aki ugyanakkor hűséges és jó barátja annak a pár embernek akik része az életének.

Ez viszont, hogy kemény csávó és bosszúra szomjas hamar kezd egy kicsit változni hiszen a bosszúja mellett immár más is kezd fontos lenni az életében. Mégpedig, hogy az új küldetése során megismerkedik a munkaadója lányával Jessicával.

Nathan sofőrként kezd el dolgozni ennél a családnál természetesen a lány sofőrjeként. De persze csak, hogy semmi se legyen egyszerű hiába alakult ki már az első pillanatoktól vonzalom kettejük között túl egyszerű lenne ha simán menne minden.

Mert Jessica élete sem egyszerű. Ha számára eddig normálisnak is tűnt nagyon hamar ráébred, hogy semmi sem normális körülötte. Hogy miket is tett, tesz az apja. Kedveltem az ő karakterét is és érthető volt, hogy Nathan miért volt odáig érte rögtön. Noha Jess az elején igencsak azt mutatta, hogy ő egy elkényeztetett lány. Szerencsére ha így is mutatta hamar kiderült róla, hogy egy érző, kedves, szeretetre méltó nő. De sajnos nem éppen átlagos családdal és gondokkal. Mert hiába nem ő követi el ezeket a bizonyos dolgokat mégis teljesen kihatnak rá.

Mindkettőjük karakterét nagyon kedveltem. Nathan kitartását az iránt, hogy megtudja az igazat ha kell minden áron. Ugyanakkor tetszett, hogy közben hiába próbált mégsem tudott ellenállni a vonzásnak ami Jessica felé húzta. És ugyanez igaz fordítva is. Jessica is szimpatikus volt nekem végig és nagyon szurkoltam neki, nekik.

Ami kettejük részeit illeti természetesen nem hiányzott a sokszor igencsak szikrázó levegő. Valamint a forró, erotikus pillanatok. Ugyanakkor a gyengédség, szerelem sem. Miközben ennyi gonddal, titokkal közdöttek jó volt, hogy nyugodtabb, szép perceket is átélhettek. Nagyon szerettem ezeket a pillanatokat.

Igaz ezek mellett még kismillió más is kijutott nekik. Mit ne mondjak az írónő nem adta olcsón nekik a boldogságot, hogy úgy mondjam. Mégis tetszett ez a része is. Annyi az észrevétel maximum magával a kivitelezéssel összességében, hogy olvastam már olyan történetet ahol minden például egy egyszerű jelent egy szabadtéri résznél oldalakon keresztül volt elemezve: például a kék ég. Ami sok volt. Na itt pont az ellenkezője volt. Néhol bizonyos részeknél jobban örültem volna ha kicsit jobban ki vannak fejtve a dolgok nem csak pikk pakk ez így történt, így van. Ugyanakkor mégis ez miatt több történés került bele. Ami nem rossz mert így aztán az írónő tényleg nem hagy unatkozni bennünket. Csak úgy pörögtek az események, teljesen magával sodort és nem tudod letenni. Miközben olvasod - én legalábbis - végig azon vagy, hogy próbálj rájönni, hogy ki a hunyó meg, hogy mi mivel kapcsolódik, mi is történik itt valójában.

Szerettem ezt benne mert volt ebben minden amitől egy percre sem unatkozol.Olyan csavarok, hogy csak pislogsz. De a romantikus szál mellett pont ez kellett, hogy még izgalmasabb legyen.

Visszatérve a karakterekre ahogy várható volt a szerethető főszereplők Jessica és Nathan mellett akadtak kevésbé szimpatikus karakterek is. Aki elolvassa a történetet szerintem már az elején sejti kik lesznek azok. Írtam nemrég egy értékelést amiben avattam egy olyan karaktert akitől tényleg hidegrázást kaptam annyira ellenszenves volt. Itt nekem Emily karaktere volt az. Mi tagadás Katie remekül megalkotta őt is és tudjuk, hogy ilyen karakter is kell, hogy izgi legyen a dolog :) Őt emelném ki a többire majd rájöttök...

És ha már a kevésbé szimpatikus karakterek voltak akkor jöjjön akiket még szerettem. Ők Nathan barárai és kollégái Josh és Grace. Őket is azonnal meg lehet kedvelni. Valamint nekem idővel Claire lett még szimpatikus.

Ami pedig összességében illeti a történetet le a kalappal mert tényleg egy remek sztorit kaptunk. Szerethető karakterekkel. Eszméletlen sok izgalmas résszel. Ezek mellett sok szenvedélyes és érzelmes pillanattal. Egy olyan történetben ahol a végéig - én legalábbis-  csak találgattam, hogy mi is lesz. És Katie még így is úgy megtudott lepni, hogy csak pislogtam. Nem erre számítottam. Igaz ami igaz remek befejezést talált ki úgy, hogy végül minden értelmet nyert és minden a helyére került.Azt, hogy végül ezt miként hozta össze megtudjátok ha elolvassátok. Van itt meglepő fordulat jócskán szóval hajrá nektek is.

De addig is míg eljuttok ti is ide egy igencsak hosszú utat kell megtennetek a szereplőkkel aminek során biztos nem fogtok unatkozni. Tessék elolvasni csak ajánlani tudom.

Ezek után már csak annyi van hátra, hogy várjuk az őszt amikor is ezt a történetet a másik főszereplővel Jessicával élhetjük majd át :)


Értékelés:



  Nagyon szépen köszönöm a könyvet az Álomgyár kiadónak! És dedikálva is van amit köszönök az írónőnek! 

4 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy ennyire tetszett, remélem, én is ilyen véleménnyel leszek a könyv elolvasása után.
    Nagyon pöpec értékelés lett, köszike <3 :) <3

    VálaszTörlés
  2. Na hajrá neked is majd várom én is a tiéd. Én is köszi <3

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, ezt a nem mindennapi értékelést! Jó volt olvasni a soraidat! Az 5 csillagért, külön köszönet! Katie Francoise

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is köszönöm. Nincs mit mert megérdemelte a történeted. Valamint nagyon örülök neki, hogy mellé személyesen is találkozhattuk és megismerhettelek :)

      Törlés