2017. július 5.

Interjú Baráth Viktória írónővel

Sziasztok!

Itt is a meglepetés ahogy ígértem. Egy interjú az Álomgyár kiadó írónőjével Baráth Viktóriával. Akitől nem olyan régen olvastam először a most megjelent új, második regényét A Főnököt. Személyesen még nem volt szerencsém találkozni az írónővel de ami késik nem múlik. Hiszen jövőhéten lesz közönségtalálkozója Pesten. Természetesen ott a helyem :) és végre személyesen is találkozhatunk. Az említett könyvét én egyenesen imádtam és már itt van nálam az első könyve is szóval hajrá nekem.

Addig is az írónő volt olyan kedves és válaszolt pár kérdésre amire kíváncsi voltam. Biztos vagyok benne, hogy akad olyan kérdés ahol Ti is kíváncsiak vagytok a válaszára. Hajrá mindenkinek :)



Mesélj magadról kicsit. Ki is Baráth Viktória?
Nem könnyű ezt pár mondatban összefoglalni, de megpróbálom. 1989-ben születtem Mezőtúron, de Pesten nőttem fel, jelenleg pedig Hannoverben élek a férjemmel. Az írást tekintem az igazi hivatásomnak, az az egyetlen „munka”, amit szívből tudok csinálni. Eddig két regényem jelent meg, de remélem, hogy ez a szám hamarosan egyre nagyobb és nagyobb lesz.

Hogy jött ez számodra, hogy írni fogsz?
Nem volt olyan pont, amikor ezt elhatároztam magamban. Csak leírtam az történeteimet a saját magam szórakoztatására. Álmodni se mertem volna arról, hogy valaha számomra teljesen ismeretlenek fogják olvasni. De a barátaim és a családom unszolására megosztottam néhány emberrel azokat az írásaimat, amik már elkészültek, és a pozitív visszajelzésekre tovább folytattam az írást. Aztán valahogy ez az egész folyamat már természetessé vált.

Van valami kis szeánsz írás előtt vagy közben? Hogy szoktál írni? Egy kávé mellett valami csendes helyen, vagy esetleg zene mellett jön az ihlet?
Csak teljes csendben tudok írni. Ha van bármi, ami elvonja a figyelmemet, akkor nem tudok koncentrálni, és nem pörögnek úgy a szavak a fejemben, ahogy kéne. Ezért sokszor még az internetet is lekapcsolom a gépen, nehogy elkalandozzak.

Ha választani kell és kikapcsolódás céljából olvasol milyen témájú könyvet választasz? Esetleg kedvenc ?
A fülszöveg, és mások ajánlása alapján szoktam megválogatni az olvasmányaimat. Az ízlésem nagyon széleskörű ebben is, nincs konkrét műfaj, amit jobban kedvelnék, vagy egyáltalán nem olvasnék. Olvastam az 1984-et és a Bang-et is, és mindkettő nagyon tetszett.

És ha már olvasás akkor mi most olvashatjuk tőled a legújabb történeted A Főnököt. Honnan jött az ötlet ehhez a történethez?
Ehhez a történethez is egy álomból jött az ötlet, mint az Első táncnál. Ezúttal azt álmodtam, hogy idegenek elrabolnak, és bezárva tartanak. Annyira éreztem magamon a hangulatát még másnap is, hogy nem hagyott nyugodni a gondolat, és elkezdtem ötletelgetni, hogy vajon miért raboltak el? Miért kellettem én nekik? Biztos, hogy engem kerestek? És kik tartanak fogva? A válaszok pedig egyszerűen csak beugrottak maguktól, ekkor tudtam, hogy új történettel fog bővülni a kézirataim száma.

Ki volt a kedvenc szereplőd a történetben? Esetleg kedvenc rész? Már ha elárulhatod
Hú, ez az a történet, ahol nagyon nehéz kedvenc szereplőt választanom. Még a mellékszereplők és a negatív karakterek is a szívemhez nőttek. De a két főszereplőt határozottan imádom külön-külön és együtt is. Anát azért, mert eszméletlen változásokon ment keresztül, Ryant pedig pont azért, mert végig ugyanaz a férfi maradt, akit az elején megismerhettünk.
Kedvenc részt pedig még nehezebb választani. A napokban kellett kiragadnom pár részletet a könyvből, és bevallom, hogy szörnyen nehezemre esett. Ez a könyv így kerek, minden jelenetével együtt. De nagyon szerettem írni – és visszaolvasni is – Ana és Ryan szócsatáit. Ahogy kerülgetik, kóstolgatják a másikat.

Akadt a történet írásakor olyan rész  aminek a megírása, kigondolása okozott egy kis fejtörést? Hiszen nem egy könnyű témát választottál. Nem egy tündérmeséről szól a történeted.
A végkifejleten sokáig gondolkodtam. Minden egyes kis részletet át akartam gondolni, nehogy valamilyen logikai buktató maradjon benne, mivel csak egy szemszögből „láthatjuk” az eseményeket. Vannak olyan dolgok, amik nem derülnek ki Ana számára, és talán az olvasóban is maradhatnak kérdések, de ezekre nekem tudnom kell a válaszokat, hogy a nagy finálé ne egy kusza katyvasz legyen.

Valamint nem hiányozhat a kérdés amire szerintem nagyon sokan várjuk a válaszod: Számíthatunk folytatásra A főnökhöz?
A fejemben összeállt egy kép, hogy Anával mi történne a könyv vége után, ezért még az is lehetséges, hogy az olvasókkal is megosztom ezeket a gondolataimat.

Mi az amit biztos olvashatunk tőled legközelebb? Min dolgozol éppen?
Biztosat még nem tudok mondani, de több történeten is dolgozom jelenleg, illetve elkészült kézirataim is várják a kiadást. Amint bővebb információm lesz, mindenképp megosztom Veletek. 😊

Köszönöm szépen az írónőnek, hogy időt szánt az interjúra! További sok sikert kívánok és még sok sok ilyen fantasztikus regényt :)
A Főnök című regényről ITT olvashatjátok az értékelésem. Nemsokára sor kerül az Első táncra is. 

 

Hát nem gyönyörűek? 

Addig is ne feledjétek jövőhéten közönségtalálkozó. Katt a képre az eseményhez! Én biztos megyek, nagyon várom már :) Ki lesz még ott? 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése