2017. július 23.

Sarah Morgan - Naplemente a Central Parkban

Szerelemről hallani sem akar a kerttervező Frankie Cole, mivel szülei válása után szembesült azzal, hogy az érzelmek micsoda pusztításra képesek. Az egyetlen férfi, akinek a társaságában jól érzi magát, a barátnője bátyja – de a kapcsolatuk szigorúan plátói. Noha a szíve hevesebben ver Matt jelenlétében, erről igyekszik tudomást sem venni…Matt Walker évek óta szereti Frankie-t, de tudja, hogy a látszólag kemény felszín alatt rendkívül sebezhető, ezért mindig megtartotta vele szemben a három lépés távolságot. De aztán történik valami, és úgy dönt, egy percig sem vár tovább. Mindent bevet, hogy meggyőzze a lányt, bízzon benne, ossza meg vele a titkait. Ebben sokat segít egy naplemente a Central Parkban…


Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget az olvasásra a Harlequin kiadónak! 

És akkor jöjjön is a könyv. Az első rész után ez is nagyon várós volt. Nagyon szeretem az írónő történeteit. Ez már a második sorozat amit olvasok tőle. Először az O'Neil testvérek sorozata akadt a kezembe amit egyenesen imádtam. Ez is nagy kedvenc tőle szóval nem volt kérdés, hogy mennyire várom az új részt. 

A sorozat 3 barátnő történetét meséli el. Miként is találják és élik meg a szerelmet a világ egyik legnagyobb és legpörgősebb városában New Yorkban. Valamint nemcsak a szerelem kerül mindig terítékre hiszen ezek mellett még sok más dolgot is megtudhatunk a lányokról. Amiknek a legyőzésében mi is szemtanúk lehetünk. Összességében izgalmas, romantikus történeteket olvashatunk ismét az írónőtől. 

Ahogy említettem 3 barátnőről. Az első részben Paige történetét olvashattuk. Aki belezúgott na kibe is? Természetesen a bátyja legjobb haverjába. Utánuk pedig ez a történet immár a második hölgy Frankie sztoriját meséli el. Szintén nem annyira meglepő módon annak aki olvasta a sorozat első részét sejti ki lesz a főhősnőnk párja. Ő pedig nem lesz mint a barátnője Paige bátyja, Matt.

A fülszövegből már kiderülhet számunkra, hogy nem egy tipikus főhősnőt kapunk. Hiszen hiába kap maga mellé egy eszméletlen helyes, dögös, édes és jólelkű pasit - ami valljunk be nem terem minden bokorban mostanság - mégsem érdekli őt a férfi. Vagyis Frankie próbálja ezt elhitetni magával. Kislányként kijutott neki a szülei válása, valamint a neheze amit ezután kellett elviselnie. Az édesanyjának hála főként, hogy a szülővárosában sem néztek rájuk jó szemmel. Valamint miatta nagyon sokszor szégyenkezett a lány. Ez az egész pedig az eddigi életére teljesen rányomta a bélyegét. Úgy döntött nem kell neki pasi. Elég ha ott a munkája és a barátai. A szépségét szó szerint álarc mögé rejti, hogy csak véletlenül se nézzen rá senki úgy mint egy szép nőre. Mindezek ellenére megtudtam érteni őt, mégis szurkoltam neki, hogy képes legyen elengedni a múltat és elfogadni a boldogságot az amit az élet kínál neki. Ha a férfiakról eleinte hallani sem akar akkor is egy szeretetre méltó és szeretni tudó nő. Aki bármit megtenne azokért akiket szeret, a barátaiért. Nagyon kedveltem őt.

Ő, Paige és Eva. A három barátnő. De még ők sem tudnak mindent a lányról. És ha nem is akar férfiakat engedni közel magához mégis Matt lesz akinek mindent elmond, akinek megnyílik.

Matt akivel már pici koruk óta ismerik egymást és barátok. Ahogy már említettem Matt egy irtó helyes, jóképű, izmos és szuper pasi. Aki szintén olyan mint Frankie. Bármit megtenne a családjáért, a barátaiért. Valamint Matt szuper tetőkerteket épít amiket Frankie is imád és eszméletlenül ért hozzá. Ezeknek a dolgoknak is hála, hogy közelebb kerülnek egymáshoz. Ráadásul a férfi már nagyon régóta odáig van a lányért. Na és végre rászánja magát, hogy lépjen. Hiába tudja, hogy nem lesz könnyű dolga a lánnyal. De az is igaz, hogy sokat segít a dolgokon, hogy mindenkinél jobban ismerik egymás és nagyon jó barátok. 

Mindkettőjüket nagyon megszerettem. Külön és együtt is. Remek karakterek. A félénk lány aki egy férfit sem akar közel engedni magához a gyermekkori rossz emlékei miatt. Aki azt hiszi minden kapcsolat csak rosszul érhet vége. De szerencsére egy nagyon is rámenős, kitartó férfit kapott Matt személyében. 

Róla annyit, hogy az első részben is szimpi volt már de egy amolyan tipikus jófiúnak gondoltam. Eszméletlenül tetszett, hogy itt megmutatta a rámenősebb oldalát. Olyan volt néha mint azok a pasik akikről mostanság a romantikus, erotikus regényekben olvasunk. De itt Mattnél ez a része nem volt túlzás vagy ilyesmi pont annyira volt egy kicsit rossz fiús amennyire kellett. Amitől csak vonzóbb lett, amitől még jobban imádtam én is. Nem is csoda hát, hogy mindennek ellenére bármennyire is próbált Frankie ellenállni nem sokáig volt képes rá. És ki hibáztatná ezért? 

Így hát mindezeket összegyúrva kaptunk egy remek történetet. Tökéletes olvasmány egy ilyen forró napra. Vagy éjszakára. Imádtam ezt a párost. Frankie-t aki nem akart pasit, pláne nem tönkretenni a barátságát Mattel egy olyan kapcsolatért aminek amúgy sem lesz jó vége. De szerencsére nem volt sokáig képes ellenállni és rájött, hogy ő is képes mind a testi mind a lelki szerelemre. És nagyon hamar fontos része lett mindkettő az életének hála Mattnek. Imádtam a közös pillanataikat. Amik eleinte forróak és vággyal teliek voltak. Majd megadták magukat az érzéseiknek. Akadtak szenvedélyes, erotikus pillanataik is amik remekül voltak tálalva. Szerelem, ugyanakkor akadályok főleg Frankie életében amiket neki saját magának kellett legyőznie, hogy képes legyen élni az életét. Mindenből tökéletes mennyiség volt a történetben. Pont így volt jó. 

Ugyanakkor amit nagyon szerettem még, hogy sokat szerepeltek a történetben a már megismert szereplők. Remek kapcsolatokról olvashatunk általuk. Olyan emberek akik családként szeretik egymást. Ezeknek hála akad sok vicces, beszólogatós pillanat is. Imádtam.

Akiket nagyon kedveltem még a történetben és akár annak is örülnék ha egy saját történetet kapnának az a Roxy & James páros. Hátha :) 

Remekül megírt regény, ismét nem csalódtam az írónőben. Imádom a stílusát. A helyszíneket, a karaktereket, mindent amit belesző a történeteibe. Ha egy tökéletes, romantikus, nyári olvasmányra vágysz semmiképp se hagyd ki. De ugyanilyen jó bármelyik évszakra. Csak ajánlani tudom. 

Ezek után már csak azt remélem hamar érkezik a sorozat harmadik része. Abban a harmadik nő Eva történetét ismerhetjük meg. Sokat megtudhattunk róla már ebből a két részből is és már ezek alapján nagyon szimpatikus lett. Szóval nagyon várom az ő történetét is. 

Addig tessék Sarah Morgan-től olvasni. :) 

Értékelés: 


Az írónő másik O'Neil testvérek sorozatáról ITT olvashatjátok az értékelésem.

Valamint a kiadónak hála bele is olvashatsz a regénybe. És megrendeléssel kapcsolatos linkekért szintén KATT a képre:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése