2019. március 22.

Kendall Ryan: Szeress és hazudj & Szeress és akarj


Colton Drake nem ismeri a nemet. Legalábbis nem fogadja el…
„Fogalmam sincs, miért adta el a szüzességét potom egy millióért. Mindegy is, én vagyok, aki először magamévá tehettem. Sokat érek vele, mondhatom. Különleges az ízlésem, sajátosak a szexuális hajlamaim. Kissé válogatósabb vagyok az átlagnál. A szűz lányok kitanítása finomságot és türelmet igényel – ami nekem nincs.”
Sophie Evanst sarokba szorították. A testvére élete a tét, ezért csupán egyetlen lehetősége van, hogy kiverekedje magát ebből a helyzetből: el kell árvereznie a szüzességét egy exkluzív erotikus klubban. Miután a legtöbbet ígérő Colton Drake hazaviszi magával, Sophie hamar megtanulja, hogy semmi sem az, aminek látszik, ha erről a csodálatosan zűrös pasasról van szó. Az együttlét olyan kihívásokat jelent Sophie számára, amilyenekre egyáltalán nem számított, és felébreszti benne a vágyat olyan dolgok iránt, amelyek korábban eszébe sem jutottak.
A New York Times és a USA Today bestsellerszerzőjének bűnösen csábító erotikus regényében mindennek ára van, és a szerelemért kell a legtöbbet fizetni.





Szeress és hazudj


Ahogy a cím mutatja ez egy dupla, kettő az egyben értékelés lesz.  Ugyanis jóformán egymás után olvastam ki a két könyvet. Egyszerűen letehetetlenek voltak.

Ráadásul úgy mondom én ezt, hogy el sem akartam olvasni. Nekem már a fülszöveg nem volt valami bíztató.

Elkönyveltem egy újabb tucat erotikus regénynek. Sajnos manapság egyre több olyan akad ami már nálam tényleg a legaljának számít. Hogy lassan már többet ér ha az ember megnéz egy pornó filmet mert az is színvonalasabb mint egy egy ilyen regény. Akadt a kezembe nemrég egy ilyen könyv amiben egyrészt semmi, nulla volt a sztori, a karakterekről is inkább no comment. A történet minden egyes betűje pedig csak egy valamiről szólt. Én köszi ezt kihagytam. Lehet valakinek bejön ez, hogy olyan történetet olvasson amiben az elsőtől az utolsó oldalig csak a szex, meg a már alpári módon kifejezett részek. Nekem nem tetszenek az ilyenek. Oké rengeteg ilyen regény van és legyen benne szex, erotika. De könyörgöm nem az összes lapról ez jöjjön le. Maradjunk annyiban, hogy ezt is lehet normálisan, igényesen megírni.

" Válhattam volna bárkivé, akit akarnak. Ehelyett csak Sophie vagyok, és ez valahogy veszélyesebbnek tűnik." 

Na de a lényeg. Akadt nemrég egy ilyen könyv a kezembe, egy sorozat amire én azt mondtam, hogy hát köszi szépen nem.

És megmondom őszintén ennek a fülszövege alapján már megvolt a véleményem. Elkönyveltem, hogy ez is hasonló lehet. És bevallom nem akartam elolvasni. De aztán ott volt, hogy ha már mind kap egy esélyt és utána eldöntöm vagy közben ha nem jó, így ennek is megadtam.

És Wow!!! Szerintem elmondhatom, hogy ilyen kellemesen még nem csalódtam.

Tetszett a borító is de a fülszöveg egyáltalán győzött meg. Így hát mondom akkor szépen nekiállunk és megnézzük. Csak pislogtam! Ahogy említettem olyan szinten kellemesen csalódtam, hogy csak na.

Valami fantasztikus ez a két könyv. Le a kalappal Kendall Ryan előtt. Megmutatta, hogy igenis így kell ezt csinálni. Sőt!

" Olyan nyugodtnak és összeszedettnek tűnik, hogy eltűnődöm, vajon mi rejtőzhet a higgadt felszín és a drága öltöny alatt." 

Egy olyan történetet írt amit inkább vegyes: romantikus és erotikus kategóriába lehet sorolni. Egyáltalán nem csak erotikus és pont ezt imádtam benne. Természetesen az erotika is a hozzávalók között van mégsem túlzón és ez is tökéletesen megírva.

Jóformán csak sokára történik valami konkrét, nem az hogy minden oldalon töményen és ez nagyon tetszett.

Ráadásul egy remek sztorit szőtt a cselekmény köré.

Hiszen itt van nekünk Sophie. A lány aki egy árverésen eladja a szüzességét, hogy segíteni tudjon a beteg ikertestvérének. Nem hiszem, hogy olvastam már ilyet. Tetszett a történet újdonsága. Ahogy végigvitt bennünket rajta az írónő. Ahogy folyamatosan szőtte a történetet. Csak pislogtam.

" Lehet, hogy neki is van egy olyan hátborzongató szexkuckója, mint Christian Greynek a fájdalom vörös szobája? "

Ahhoz képest mennyire nem akartam elolvasni annyira voltam képtelen letenni. Teljesen magával sodort a történet. Ha elkezded képtelen vagy letenni.

Tetszett ahogy Sophie szemén keresztül megismerhettük a történetet. Egy azonnal szimpatikus lányt ismerhetünk meg a személyében. Aki végső elkeseredésében szánja el magát erre, hogy jóformán eladja magát. Egy olyan lány, aki a testvére betegsége miatt maga is pokolian nehéz időkön ment már keresztül. Mégis erős, van tartása. Le a kalappal előtte ahogy kezelte ezt a helyzetet. Végig nagyon kedveltem őt.

És, hogy az ember lánya még jobban szeresse a történetet úgy lettek keverve a lapok, hogy néha Colton Drake gondolataiba is beleláthatunk. De abszolút kellett ez, még tökéletesebb képet kaptunk.

" Dús, fekete pillák keretezte égkék szemek meredtek rám, és elakad tőlük a lélegzetem. Csodálatos ez a férfi. Magas, sportos és vonzó. " 

Megismerhetjük tehát Coltont is. Akiről csak jóval lassabban derültek ki a dolgok. Nagyon lassan nyílt meg, sok időbe telt mire egyáltalán elkezdhettük megismerni őt. Néhány lényeges dolgot azért viszonylag hamar megtudhattunk róla. Külsőre persze egy szexi Adoniszt álmodott meg nekünk a szerző. És az olvasó is egy ilyen férfit lát maga előtt ahogy olvassa a regényt. Ugyanakkor egy olyan férfit aki okos, gazdag. Akire mindig kíváncsiak az emberek. Főként a nők.

Egy olyan férfi akinek ráadásul semmi szüksége nem lenne, hogy fizessen egy nőért mégis megteszi. Erről és az okokról ő maga mesél nekünk. Ahogy említettem később történik csak ez meg de tetszett, hogy tőle halljuk. Szép lassan belepillanthatunk az eddigi és a mostani életébe. Ráadásul egy hihetetlenül törődő és rendes pasit ismerhetünk meg a személyében. Aki tudja mit akar és meg is szerezhetné. Sőt, általában meg is kapja amit akar. Mégis bizonyos helyzetekben képes megvárni a megfelelő időt. Azt mondom a pasi előtt is le a kalappal. Egy szintén remek karakter lett. Imádtam Coltont.

Na igen egy szexi, dögös pasi. Ugyanakkor képes a gyengédségre, odafigyelni, vigyázni a másikra. Tudja ha lassabban kell haladni valamiben. Ugyanakkor szenvedélyes, tüzes. Ötvözi ezeket a tulajdonságokat és egy fantasztikus pasit kapunk. Meg is tudjuk érteni Sophie érzéseit.

Igaz visszatérve Coltonnál egy picit arra a bizonyos lassan ismerjük őt meg részre. Az szerző mi tagadás remekül kigondolta a vele kapcsolatos részeket. Némileg sejthető volt, hogy korábban mi is történt a férfival, másfelől pedig mégsem tudtál teljesen rájönni. Tudott meglepetést okozni a történet.

" Így már érthető a több millió dolláros ház a malibui tengerparton, és, hogy két vállalatot igazgat. A létező legkiválóbb oktatásban részesült. Okos, nagyhatalmú és szexi. Ez így együtt halálos kombináció. " 

Tökéletesen elkezdhetjük megismerni a karaktereket. Coltont és Sophie-t. Akiket azonnal meg is szeret az olvasó. Remekül kigondolt hátteret kaptak.

Ráadásul egy mindkettőjük számára új helyzetbe csöppennek. Lehet, hogy Colton ezt mégsem annyira gondolta át? Sőt, biztos hogy nem. De akkor unalmas is lett volna a történet. És ha egyszer már belecsöppentek ebbe akkor nincs megállás.


Fantasztikus volt olvasni a történetüket. Egyfelől ahogy megismerhetjük őket. Mindketten sok rossz és nehéz percen mentek keresztül. Ezek eléggé megviselték őket. De pont itt az ideje, hogy ők is kapjanak valami jót. Hogy egy kicsit csak önmagukkal törődjenek.

Miközben szép lassan bontakozott ki a kapcsolatuk azt is láthatjuk miként birkóznak meg az új és erős érzéseikkel. Emellett a saját problémáikkal. Mindent remekül a helyére tett és kitalált a szerző.

Csodás perceik születtek együtt. Természetesen akadt erotika de itt az első részben mondjuk úgy, hogy a szokottakhoz képest sokára és kevesebb. Ahogy mondtam tetszett ez a történetben. Persze akadt de ez így ide pont tökéletes volt. Romantika, szeretet, gyengédség. És alakult a szerelem is.

Hihetetlenül jó volt ezeket olvasni. Hogy miként is birkóznak meg ezzel a helyzettel. Ráadásul némi humor is akadt.

" Nagyon is jól tudom, milyen érzés, amikor totálisan összetörik az ember bizalma és boldogsága, és nem leszek hajlandó semmi olyat elvenni Sophie-tól, amit nem ad oda önként. " 

De azért tudjuk, hogy nem mindig ilyen könnyű az élet. Az túl szép lenne. Kijutott nekik félelem, rettegés, düh, szomorúság, könnyek, titkok. Nincsenek könnyű helyzetben de igyekeznek helytállni.

Ahhoz képest tényleg mennyire nem akartam nekiállni, egyáltalán elolvasni, annyira imádtam. Az biztos, hogy új kedvenc szerzőt avattam Kendall Ryan személyében.

Sophie és Colton személyével bámulatos, azonnal megszerethető és végig kedvelhető karaktereket kaptunk. Mindkettőjük szemén keresztül beleláthattunk ebbe a sokszor nem mindennapi történetbe. Megismerhetjük az életüket, láthatjuk miként birkóznak meg az újdonságokkal. Az együtt éléssel.

Remek percek születtek. Ahogy az olvasó még jobban megismeri őket. Fény derül titkokra miközben alakul a kapcsolatuk. Hihetetlen mennyire megszerettem. Sok rossz, probléma is kijutott kettejüknek de ezek nélkül unalmas is lenne. Na az biztos, hogy itt nem kell félni. Az írónő abszolút gondoskodik róla, hogy olvasó érdeklődését végig fent tartsa. Izgalmas, fordulatos, érzelmekkel teli. Mindezt úgy adja át, hogy te magad is tökéletesen át tudod élni, érezni. Belecsöppensz kettejük immár közös világába.

Én nagyon szerettem.

" Colton egy seggfej. Egy szexi, de sátáni alak. "

Amit imádtam még benne és igen lényeges lesz majd a későbbiek szempontjából is, az a másik két Drake fiú. Atya ég! Colton egyedül se semmi egy pasi. De kérem szépen van még belőle kettő. Pace és Collins Drake. Hát ami a humor részét illeti nem kell a srácokat félteni. Főleg ha hárman együtt vannak. Akkor aztán a hölgy olvasóknak vége. Imádtam őket. Eszméletlenek ezek a pasik.

Külön örültem pont ezért, hogy Colton és Sophie párosa két könyvet kapott. Szerintem ennyiben pont tökéletesen ki lehetett fejteni minden. Így volt szuper. És ennek hála a másik két részben pedig érkeznek az említett és szintén imádott Drake fiúk: Pace és Collins  :)

De visszatérve ide és még a karakterekre, itt van még nekünk Sophie beteg testvére Becca. Egy olyan lány aki minden pillanatot megragad az életben. Ez a betegsége miatt érthető is. Mellette Sophie egy visszafogott, szürke lánynak tűnik. A tények ismeretében mindez viszont érthető. Megvannak az okaik, teljesen meg lehet érteni őket. De nagyon jó testvérek. Kedveltem Beccát is. És tudjuk, hogy az életben minden okkal történik....

Természetesen akadt olyan szereplő is akiért nem éppen rajongtam. Sőt! Mi tagadást Kendall Ryan ilyen téren is remekül megalkot egy egy karaktert. Miután megtudjuk mi az ábra már sejthető, hogy mire számíthatunk. Nem annyira meglepő és komolyan volt, hogy a hideg rázott például egy valakitől... de ez is mutatja, hogy jól csinálja a szerző amit csinál. Az utálnivaló némber karakter úgy látszik a legtöbb regénynél elmaradhatatlan hozzávaló. De az biztos, hogy csak dobott az amúgy sem egyszerű helyzetükön. Hogy milyen értelemben a regényekből kiderül :)

" Pokolian igyekeztem, hogy távol tartsam magamtól, de kár lenne tagadni, hogy kizárólag körülötte forognak a gondolataim. Egyedül csak őt akarom. Bár őszintén így van, a felismerés megrémít. És jó érzés, amikor megérintik az embert. Még ha nem is igazi ez az érintés. " 

Nekem ez, hogy később kezdtem elolvasni adott még egy előnyt. Nem kellett várni az első rész után a folytatásra. Tuti ki is ugrottam volna az ablakon. Az biztos, hogy meglepetésekben, csavarokban nincs hiány. Tökéletes hozzávalók és kész is ez a remek regény.

Aminél ahogy láttam a vélemények elég vegyesek. Még jó, hogy nem vagyunk egyformák. Én szeretem magam eldönteni, hogy tetszik e valami vagy sem. Örülök, hogy végül rávettem magam, hogy elolvassam. Mert abszolút kellemesen csalódtam a regényben. Szexi, szórakoztató, ugyanakkor elgondolkodtató. Problémákkal teli, érzésekkel. Sok kérdésre keresi a választ és mutatja is meg. Titokzatos. Gyengéd és szenvedélyes. Én imádtam. Remek kikapcsolódás.

Üdítő volt olvasni a sajnos rossz élmények után ilyen témában egy remek sztorit. Le a kalappal a szerző előtt. Tudott újat mutatni és egy ilyen típusú regényt tökéletesen megírni. Nekem nagy kedvenc lett. Csak ajánlani tudom.




Amikor Colton Drake egymillió dollárt fizetett Sophie Evan szüzességéért, a legutolsó dolog, amire számított, hogy beleszeret a lányba, aztán végignézi, ahogy kisétál az életéből. De amikor Sophie rájön, hogy Colton hazudott neki, a férfi nagyobb árat fog fizetni azért, hogy a lányt visszakapja.
Coltont nem tarthatja vissza semmi. Sophie az övé – csak a lány ezt még nem tudja. Vajon le tudja zárni a megállapodást és fel tudja forgatni olyannyira a világát, hogy a lány ne akarja újra elhagyni? Vagy már túl késő?

Az erotikával és érzelmekkel túlfűtött Szeress és akarj a Szeress és hazudj című kötet provokatív folytatása.



Szeress és akarj


Na de akkor jöjjön a második rész is.

A szereplők változatlanok. Sophie és Colton.

A helyzet változott némiképp.

Coltonról kiderült ez az...... Valakinek meglepő, valakinek nem. Az biztos, hogy volt némi pislogás. És ahogy várható nem mindig minden szép és rózsaszín. Beütött a baj.

Colton fiúnak pedig döntenie kell végre. Hogy mit is akar? Mit érez?  Le kell végre zárnia a dolgait. Elengedni a múltat. A félelem persze ott van benne és a lányban is. De mindkettőjüknek el kell dönteni, hogy ez ami köztük van ér e annyit, hogy kockáztassanak?  Hiszen tudjuk: kockázat nélkül nincs győzelem.

Ezúttal nincs könnyű dolguk. De tetszett ahogy álltak mindehhez. Hogy akinek kellett összekapta magát és tett azért amit szeretett, amit akar. Maradjunk annyiban, hogy éppen ideje volt.

Az biztos, hogy így volt tökéletes, hogy rögtön egymás után tudtam olvasni a részeket.

" Beccának igaza van. Számunkra tényleg ez lehet életünk nagy utazása. Ki tudja, mit tartogat a jövő. Nem pazarolhatom az időmet önsajnálatra." 

Ezúttal is két szemszöggel várt bennünket a történet. Most még inkább jó volt mindkettőjük gondolataiba belepillantani.

Immár a problémák után itt több gyengédség, szeretet, szerelem, szenvedély, vágy, erotika akadt. Hiszen az ismerkedésen már túl vagyunk. Itt kezdik még jobban, igazán megismerni a másikat. Imádtam ebbe belelátni. Hogyan is  alakult a kapcsolatuk.

" - Komolyan, ezek ketten halálos kombinációt jelentenek az ember lányának a libidójára. 
- Van belőlük egy harmadik is. A legidősebb testvérük, Collins ugyanilyen nyalogatni való. " 

Igaz az írónő itt végképp nem kímélte őket. Nem kis próba elé állította őket. De sajnos az élet valóban is ilyen kegyetlen, kemény. Bár erre számítani lehetett mégsem volt könnyű olvasni. Jutott a boldog, vidám percek mellé szenvedés és könnyek is.  Kíváncsi voltam mindezzel, hogy birkóznak meg....... Most kellett csak igazán összekapják magukat.

De meg kell mondjam nem csalódtam bennük. Tetszett amit kaptam. Igaz örültem volna ha nem minden így alakul. Még ha sejthető is volt a végkifejlet bizonyos részeket illetően. Ennek így kellett történnie, hogy láthassunk miként veszik az élet adta akadályokat. Mi lesz kettejükkel.....

" Soha életemben nem alázkodtam még meg ennyire, de soha nem is éreztem még ilyen erősen egy nő iránt, mint Sophie esetében. "

Vajon sikerül-e nekik?

Ebben a részben Sophie és Colton történetével kapcsolatban minden kérdésünkre választ kapunk. Meglepő fordulatokkal. Jó és rossz értelemben is. Itt látjuk mennyire is lesznek ők együtt. Még mindig imádtam őket.

Remekül szőtte tovább a szálakat az írónő az első rész után. Fordulatos, izgalmas, szenvedélyes és fájdalmas is. Itt ismerhetjük meg csak őket igazán. Láthatjuk min ment keresztül mindkettőjük személyisége. Miként fejlődtek. Remek volt ez végigkövetni. Továbbra is az a két szerethető karakter akiket az elsőben megszerettem.


" Úgy vágyom rá, mint a kábítószerre. " 

Colton okos, szexi, erős. Tudja mit akar és tesz is érte végre. Sophie határozottsága itt mutatkozik meg igazán. Erről gondoskodott az élet. Egy erős nő lett, muszáj volt neki. Szép és okos. Aki alkalomadtán ebben a részben is behódol a szexi és néha parancsolgató pasijának. De máskor pedig ő az aki megmondja mit is akar.

Mindkét részben nagyon tetszett amit kaptam. Ahhoz képest mennyire nem akartam elolvasni. Örülök, hogy végül rávettem magam. Ugyanis Kendall Ryan megmutatta ezekben a regényeiben, hogy egy ilyen történetet, amiben erotika is van, igenis meg lehet írni rendesen.

Remek karakterek, maga a sztori. Tökéletesen visszaadta az érzelmeket. Elrepíti az olvasót egy más világba, fantasztikus kikapcsolódás a mindennapokból. A szereplőkkel együtt aggódsz, reménykedsz, szeretsz, vágyakozol, nevetsz és sírsz. Nagyon szerettem. Én csak ajánlani tudom nektek. Ha egy remek, színvonalas és szuper romantikus-erotikus történetre vágytok, akkor ez a tökéletes választás.




Értékelés:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése