2023. szeptember 7.

Lynn Painter - Jobb ​mint a filmeken (Jobb mint a filmeken 1.)

📚 Könyvajánló 📚


Az ​örök álmodozó Liz Buxbaum szíve már gyerekkora óta Michaelért dobog. Azonban szerelme mindig hűvös és távolságtartó volt vele, idővel pedig elköltözött egy másik városba. Amikor a fiú visszatér, Liz mindent megtesz, hogy az áhított szerelem végre beteljesüljön, és Michael legyen a partnere a szalagavató bálon. Célja elérése érdekében még a szomszéd sráccal, Wesszel is összehaverkodik, akivel pedig gyerekkoruk óta folyton csak borsot törnek egymás orra alá. Liz abban bízik, hogy Wes jóbarátja Michaelnek, és majd segít összehozni vele a régóta vágyott, romantikus randevút.

Miközben mindent elkövetnek, hogy Michael felfigyeljen Lizre, a lány azon kapja magát, hogy egyre jobban megkedveli West, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz a fiúval. Bár Liz azt hiszi, mindent tud a tökéletes randiról és a romantikus szerelemről – hiszen nincs olyan romantikus film, amelyet ne látott volna legalább százszor –, egy idő után úgy érzi, át kell értékelnie mindent, amit korábban gondolt a boldogságról. Mert hiába Bridget Jones minden jótanácsa, hiába a 10 dolog, amit utálok benned humoros pillanatai vagy a Kate és Leopold tündérmesébe illő története, a valóság mindig sokkal fordulatosabb és emlékezetesebb, mint a filmek. És persze igazabb is.


A könyv elolvasására a lehetőséget nagyon szépen köszönöm a Kossuth kiadónak! 💛


A romkom regények egyik királynője, ezúttal egy kicsit mással lepi meg az olvasóit. Pedig már nem is gondoltam volna, hogy valók már nekem az ilyen típusú regények. De úgy fest, mint a mesék, a gimis, sulis, fiatalokról szóló regények is kortalanok. 

Lynn Painter ezúttal a felnőtt szereplős regényei után, visszarepít bennünket iskolás éveinkbe. Igazi nosztalgiavonatra lehet felszállni, ha elkezditek ezt a történet. 

Ráadásul abszolút, ugyanolyan elképesztően kalauzolja el az olvasóit ebben a világban is, mint az eddig megismert történeteiben. Imádtam! Egy abszolút vidám, a történethez illő külsőt kapott a sztori. Remélem sokatokat megragad majd és kézbe veszitek. 

A regényt, aki elmeséli nekünk, nem más mint ahogy a fülszöveg is írja az örök álmodozó, cserfes, vidám, szeleburdi lány: Liz. Aki egy igazán okos, jó fej, szimpatikus fiatal lány. Aki már most ennyi idősen is ment át nehézségeket. Elvesztette az édesanyját. Ez a momentum sok helyzetben és pillanatban visszaköszön a regényben. Emlékek, érzések formájában. Sajnáltam, hogy az anyukája ezeken az időkben, fontos pillanatokban és a későbbi élete során sem lehet Liz mellett. Mindemellett mégis egy hihetetlenül erős lány. Remek lány, jó barát. Nagyon jókat mulattam míg vele éltem át ezt a kalandot. 

Ami indul azzal, hogy van két srác. Két első elgondosra teljesen más kategória. Az egyikük Michael, az úgymond jófiú. Akibe Liz már időtlen idők óta szerelmes. Nekem már kissé néha túlságosan is tökéletesen volt ábrázolva a fiú. De érthető is másfelől. Hogy Liz ebben a korban miért látta és érezte így. 

Aztán ott van a rosszfiú? Talán lehet ezt mondani. Wes. Aki nem is barát, de mégis ő is régóta ismeri Lizt. Ők ketten inkább ellenségek? De nem azon a durva módon, inkább humorosan. Imádtam amikor csatároztak. A, igen nagybetűvel, A parkolóhelyért. A szócsatáikat. Elképesztő jókat nevettem nekik. 

Majd jött egy gondolat, hogy ők ketten talán szövetkezhetnének. Wes is megkapja amit akar. A parkolót. Miközben segít Liznek megszerezni a szerelmét. 

Ilyen történetet is olvastunk már. Hogy két "ellenség" kapcsolata így indul. Jó volt látni, hogy közben miként is alakult az ő kapcsolatuk. Bevallom én Wes párti voltam. Egy irtó szimpatikus srác, okos, segítőkész. A történet előre haladtával jobban megismerve sok minden értelmet nyer. 

Aztán, hogy végül ki mellett kötött ki Liz, olvassátok el és döntsétek el ti is! 😀

De nagyon szerettem amikor kettejükről olvastam. Külön is. Hogy megismerhettük őket. Együtt pláne. Főleg mikor Liz is szép lassan szembesült Wes igazi valójával.

Annyit mondhatok, hogy az írónő ismét hozta a tőle megszokott szintet. Igaz ezúttal a gimis éveibe repíti vissza az olvasóit, akik pedig még oda járnak azoknak ismerősek lehetnek a helyzetek. 

Az írásmódja ezúttal is lehengerlő. A tőle megszokott hozzávalókkal. Persze visszafogottabb formában, a fiatalokra való tekintettel. De azért a romantika, szerelem, szikrák már itt is jelen vannak. Remekül beleszőve a történetbe. Amiközben megismerhettük ezt a cserfes lányt. Aki ha kívülről mindig vidámnak is tűnik, belül nem mindig az. Remekül érzékeltette az írónő a belső vívódásait. Akár a fiúkkal kapcsolatban, akár családi fronton. Emiatt volt egy igazán tanulságos, életszagú regény is. 

Amellett, hogy hihetetlenül szórakoztató volt. 

Egy új műfaj, de az írónő ezúttal is brillírozik. Imádtam olvasni! Liz és Wes nagy kedvenceim lettek. Velük nevettem, szomorkodtam, aggódtam. Reménykedtem és szerettem. 

Ha már kinőttétek a gimis éveket, akkor is bátran ajánlom a regényt. Mindig jó egy kicsit nosztalgiázni. Nekem épp nem azok voltak a kedvenc éveim, de az írónőnek hála, hogy ezt így élhettem át, remek volt. Ha pedig még most élitek meg ezeket az időket akkor pláne olvassátok el. 💛 A tökéletes kikapcsolódás Lynn Painter módra. 


Ha kedvet kaptatok és szeretnétek beszerezni, akkor KATT IDE.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése