2017. március 24.

Érkezik egy újabb Vágy trilógia

Bizony, de ezúttal egy más sorozatról van. Van ugye egy J.Kenner Vágy trilógiánk már. Ez viszont az Álomgyár kiadótól érkezik egy olyan írónőtől akiről még nem hallottam de ezen most változtatunk.

Nekem már a borítók nagyon bejönnek és ha abból indulunk ki, hogy Álomgyáros könyvben még sosem csalódtam akkor szerintem ők is tetszeni fognak.

Kezdésnek kaptunk máris egy képet a 3 könyv borítójáról. Valamint elő is rendelhetjük őket :) (katt a képre)


Ahogy kicsit jobban belemerültem a dologba már nemcsak ezek a borítóképek vannak hanem fülszövegek is. És hát meg kell mondjam nem piskóta :D szerintem jóó kis sorozat lesz ez. Kezdésnek az első fülszövege után azt mondom, hogy mindenképp kíváncsian várom :) Ezt az ismét pasis szemszöges könyvet. Az tuti, hogy érdekes lesz :) Ugyanakkor ha ti sem bírtok megállni az első könyv leírásánál akkor kiderül, hogy női szemszöggel is olvashatunk majd. Én olvasom és szeretem is az ilyen típusú könyveket persze ha jól megvannak írva és nem ugyanaz van bennünk mint anno az első ilyenekben. Amiknek a példájára sajnos sok nem éppen jó könyv készült. De azt hiszem ebben nem fogok csalódni. Már a borítókkal megvett a kiadó, a fülszövegekkel pedig pláne. Szerintem jó kis sorozat lesz. Köszönjük előre is a kiadónak. 

Tömött a pénztárcám és jó nagy a férfiasságom. Ennyit az önéletrajzomról. Azt hiszem, nem is kell többet mondanom, a nők 99 százalékának ennyi elég, hogy megkapjam őket.
Hogy seggfej vagyok?
Hát igen.
És tudod, mit? Jól is érzem így magam.
Vagyis jól éreztem…
Amíg nem találkoztam Vele.
A könyvekben szikrákról meg kémiáról szoktak írni. Faszság. Kettőnk közt inkább tűzijáték volt, sőt tűzhányó. Vagy atombomba.
Csakhogy van egy kis baj.
Nem tudom a nevét, nem adta meg a telefonszámát, csak úgy lelépett a szállodából életem legforróbb kibaszott éjszakája után. Megkóstoltam a világon a legédesebb, legkülönlegesebb kis pinát… ritka, mint az unikornis, és újra akarom!
Mit tehet ilyenkor egy ilyen seggfej, mint én?
Utcára vittem a problémát. Olyan nincs, hogy nem kapom meg.
És hogy mi lesz, ha megtalálom? Megtartom!

Meghan March erős, érzéki nőkről ír és mocskos szájú alfahímekről, akiket térdre kényszerítenek. Impulzív és kedélyes, és senkitől nem kér bocsánatot, amiért imád pikáns dolgokat írni. Erotikus regényei Amerikában hatalmas sikert aratnak, és minden bizonnyal a hazai olvasók kedvence is lesz.

Várható megjelenés: 2017.június 20.

Ha kíváncsiak vagytok már most a további részekre akkor lehet menni tovább :D

Sikerült. Feleségül mentem egy milliárdoshoz.
Megvolt rá az okom, de arra nem számítottam, hogy azt fogom érezni, a tulajdona vagyok.
Házassági fogadalom ide vagy oda, akkor is önmagam akarok lenni.
A szabályai vasmarokkal szorítanak, de nem olyan lány vagyok, aki hagyja magát.
Viszont van egy kis gond: azt hiszem, kezdek beleszeretni…
Fogalmam sincs, mi lesz ebből a házasságból, de életem legnagyobb kalandja, hogy megmaradjak olyannak, amilyen lenni akarok, miközben átadom magam a mocskos kis élvezeteknek, ahogy ő akarja.

A Vágy és kétség a Vágy-trilógia második része.


Meghan March erős, érzéki nőkről ír és mocskos szájú alfahímekről, akiket térdre kényszerítenek. Impulzív és kedélyes, és senkitől nem kér bocsánatot, amiért imád pikáns dolgokat írni. Erotikus regényei Amerikában hatalmas sikert aratnak, és minden bizonnyal a hazai olvasók kedvence is lesz.

Várható megjelenés: 2017.november 5.

Itt a harmadik rész ismertetője is:

Imádom ezeket a szavakat.
Ő az enyém, és ha azt hiszi, hagyni fogom, hogy elszaladjon, és nem találom meg, hogy visszahozzam oda, ahová tartozik – hozzám – akkor bizony nagyon téved.
Mert én övön alul is ütök, ha arról van szó, hogy boldogan éljünk, amíg meg nem halunk.

A Vágy és szerelem a Vágy-trilógia befejező része, a Vágy és hatalom és a Vágy és kétség után érdemes olvasni.


Meghan March erős, érzéki nőkről ír és mocskos szájú alfahímekről, akiket térdre kényszerítenek. Impulzív és kedélyes, és senkitől nem kér bocsánatot, amiért imád pikáns dolgokat írni. Erotikus regényei Amerikában hatalmas sikert aratnak, és minden bizonnyal a hazai olvasók kedvence is lesz.




Várható megjelenés: 2018.január 20.

2 megjegyzés:

  1. Szia a vágy és szerelem linje nem jó azt irja ki hogy törölt fel tudnád nekem tenni alig várom hogy olvashassam.

    VálaszTörlés
  2. Szia a vágy és szerelem linje nem jó azt irja ki hogy törölt fel tudnád nekem tenni alig várom hogy olvashassam.

    VálaszTörlés